Lakásmutyi-botrány: újabb feljelentést tett a Fidesz

“Nincsenek kivételek” – a lakásügyi bizottsági korábbi elnöke is az érintettek között lehet

Csepel.info

Horváth József az önkormányzat előtt – ha érintett, volt FB-tagként a teljes vagyonával felel (fotó: Iwiw)

Újabb feljelentés-kiegészítést tett a kerületi Fidesz-KDNP frakció a csepeli lakásmutyi botrányban. A Császár Mihály lakásvásárlási ügyével kirobbant botránysorozatban ez már a harmadik feljelentés – értesült a Csepel.info.

A feljelentés egyik oka, hogy alapvető dokumentumok tűntek el a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) irattárából, melyek nélkül most nem lehet megmondani, hogy kik és milyen alapon adták ki bérleti jogviszonyba a “mutyigyanús” ingatlanokat. Emellett ismét eladhattak egy ilyen lakást augusztus elsején, de a listára került három újabb ingatlan is. Az egyik érintett a lakásbizottság korábbi elnöke, akit éppen azért tettek a Fideszben még 2006 őszén partvonalra, mert arra gyanakodtak, hogy az illető az MSZP informátorává vált.

– Szenteczky János a lakásmutyi botrány egyik főszereplője, a csepeli MSZP polgármester-jelöltje azzal próbált zsarolni és leállítani bennünket, hogy a Fidesz-KDNP frakció egyik tagja is az érintettek között van. Erre válaszul valamennyi képviselőnk aláírt egy nyilatkozatot, mely szerint nem érintett, és tovább folytattuk az ügyek kivizsgálását. Szenteczky is folytatta a zsarolást, de végül a Csepel újságban kimondta, hogy Horváth Józsefről van szó, akit 2006 őszén éppen azért tettünk partvonalra, mert az volt a gyanúnk, hogy az MSZP informátorává vált – mondta el lapunknak Borbély Lénárd,a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője.

– Horváth József 2006-ig a csepeli önkormányzat lakásbizottsági elnöke, és a Csevak felügyelő-bizottsági tagja volt. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a lányát jogtalanul juttatta egy önkormányzati bérlakáshoz, amit 2008-ban meg is vásárolt, mint Csevak felügyelőbizottsági tagja, a teljes vagyonával felel azért, amit tett. Ilyen értelemben lényegtelen, hogy a legtöbb mutyiügy csak 2006 után kezdődött, amikor Szenteczky János egyedül lett a Csevak vezérigazgatója. Horváth József ugyanis  nem azért volt ott, hogy részt vegyen bennük – mondta el lapunknak Borbély Lénárd.

Eddig csak a Fidesz jelöltjei írták alá a nyilatkozatot

– Rendkívüli aggodalomra ad okot, ha a csepeli MSZP-s vezetés a lakásvagyont valóban arra használta fel, hogy ismerősöknek, barátoknak vagy talán szeretőknek adogassák, és emellett más pártokból szerezzenek maguknak informátorokat. Amikor a Fidesz-KDNP frakció tagjai után a képviselő-jelöltjeink is aláírták azt a nyilatkozatot, mely szerint nem érintettek a csepeli lakásmutyi ügyekben, azt kértük, hogy tegye azt meg a többi csepeli ellenzéki párt is. Ebben eddig nem voltak követőink – emelte ki a frakcióvezető.

A Fidesz képviselő-jelöltjeinek közös nyilatkozata – más pártokból nem voltak követőik

– Egy önkormányzat jó esetben az együttműködés helyszíne is lehet. Itt általában nincsenek akkora feszültségek, mint az országos politikában. Más a helyzet persze, ha egy párt olyan mélyre süllyed, hogy a közvagyont is csak prédának tekinti, amit emberek megvételére is felhasználhat. Mi nem vagyunk érintettek a csepeli lakásmutyi botrányban, minden zsarolással szembeszállva tovább fogjuk vizsgálni a törvénytelen ügyeket. Az előbbiek miatt ismételten azt kérjük a többi csepeli párttól, hogy írassák alá ők is a nyilatkozatot képviselő-jelöltjeikkel, hogy nem érintettek ezekben az ügyekben – hangsúlyozta Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője.

Csepel.info

35 hozzászólás “Lakásmutyi-botrány: újabb feljelentést tett a Fidesz” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Ne is legyenek kivételek!
    De a pártok között se! Amelyik nem mutyizott, az bizonyítsa!!!

  2. Jeniszej szerint:

    Deme beígért bizonyítékai melyekkel sakkban tartotta a bagázs tagjait, vajon valaha előkerülnek?
    Vagy viszi magával a hosszú börtön magányába, – le a mélybe?

  3. grün szerint:

    “Rágalmazzatok bátran, valami majd csak megragad belőle!” (Plutarkhosz)

  4. zed szerint:

    Egy ilyen nyilatkozatnak akkor van súlya, ha közjegyző előtt követik el. Mivel ez még tanúzva sincsen, annyit sem ér, mint a papír, amire rányomták. Meg aztán jó hogy az MSZP-s képviselő-jelöltek nem fognak aláírni egy olyan nyilatkozatot, amely a “csepeli MSZP lakásmutyi-botrány”-nak az elismeréséről szól.

  5. csepeli szerint:

    Baromság. Ez a nyilatkozat csak egy kampányfogás. Azért, mert a Fidesz kampányfogásként csinált egy ilyet, még nem kell az összes többi pártnak is rohannia és aláírni ugyanezt.

    Kezd már unalmassá válni ez a téma.

    Ez a rész azért tetszett:

    “Egy önkormányzat jó esetben az együttműködés helyszíne is lehet. Itt általában nincsenek akkora feszültségek, mint az országos politikában. Más a helyzet persze, ha …”

    ezt én így folytatnám: …más a helyzet persze, ha az egyik párt frontembere egy idegbeteg, mocskolódó botránypolitikus, akit Németh Szilárdnak hívnak, és minden egyes éber percét hőbörgéssel és sárdobálással tölti.

  6. nagyapó szerint:

    Bunkó csepeli hozza szokott formáját!
    T. Manitu! A büntetlenséget nem kell bizonyítani!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Gordon szerint:

    Csak az nem mer egy ilyen nyilatkozatot aláírni, akinek takargatni valója van.

  8. Jobb Csepelért szerint:

    Csepeli!

    Ez után a cikk után igazán nem vádolhatod egyoldalúsággal a csepeli Fideszt.
    Mivel ezzel már nem tudsz “érvelni”, így másért kezdesz el hőbörögni.
    Te olyan vagy a Fidesszel szemben, hogy ha süt a Nap akkor az a bajod, hogy hőség van és a hideget hiányolod, ha meg hűvösebb az idő, akkor meg az a bajod, hogy fázol és a meleg időt hiányolod…

    Amit pedig Gordon írt 10:23-kor, azzal tökéletesen egyetértek. Aki tiszta, az mer nyilatkozni, mert nincs mitől tartania!

  9. zed szerint:

    A feljelentést megelőzte bármiféle egyeztetés Horváth úrral? Pl. a Fidesz felkérte, hogy írja alá a “tisztázó nyilatkozatot”? Úgy látom, Németh nem felejt, úgy viselkedik, mint Sztálin, aki még akkor sem hagyta nyugodtan élni korábbi vetélytársait, amikor azok már semmiféle veszélyt nem jelentettek rá nézve. Ez több, mint paranoia, ez amolyan zsarnokokra jellemző bosszúszomjas szemétség!

  10. grün szerint:

    “ez amolyan zsarnokokra jellemző bosszúszomjas szemétség!”
    Van kitől tanulnia!

  11. " ?! " szerint:

    Intelem az itt hazudozó MSZP-s agitátoroknak!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), Tátrai Miklós, a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.
    Addig azonban még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! Utána meg még szerényebbek.
    Ezen felül tanuljatok meg kicsinek lenni, és nagyon húzzátok meg magatokat!

    Ha pedig nem tetszik a helyzet, akkor fogadjátok meg Gyurcsánynak azt a tanácsát, hogy “el lehet innen menni”!

  12. ... szerint:

    ?!: ne haragudj, hogy ilyet kérek, de nem lehetne, hogy nem másolod be minden cikkhez a hosszú hozzászólásaidat?
    Szerintem mindenki elolvasta egyszer vagy kétszer, de már a terjedelemből is látszik, hogy ugyanarról van szó (vagy nem, de ez nem derül ki, mert mégegyszer nem olvassa el senki), így csak bosszankodva átgörgetik az írásod.
    Időnként mobilról is ránézek az infóra ha ülök a héven, mert kíváncsi vagyok a hozzászólásokra, de kifejezetten megterhelő átgörgetni több képernyőnyi szöveget, ezért légyszíves új gondolatokat ossz meg velünk vagy lehet régit is, de akkor max. két három mondatnyi terjedelemben. Köszönöm a megértésed.

  13. Miska72 szerint:

    Jaj jaj elvtásak! Ez már tényleg felveti az ÖNKORMÁNYZATI MAFIA FOGALMÁT!
    Mocskos szemét korupt gyilkos gazemberek!

  14. Miska72 szerint:

    Manitu a fidesz bizonyított!
    Aláírta a nyilatkozatot.
    zed akkor szar a törvény ha csak akkor van súlya, ha közjegyző elött követik el!
    Azt a csepeli kettős gyolkosságnál is akkor szart se ér a hangfelvétel, nem lehet felhasználni, mert nem hangzik el rajta, hogy a beszélgetésről hangfelvétel készül! TEHÁT NEM LEHET A JOG SZERINT FELHASZNÁLNI!
    De ki az a barom, aki ilyenkor olyat mond ami árt neki? Ki az a barom aki ilyenkor lövöldoözk, ha ez elhangzik? Meg akkor ugyan úgy megtörténik a gyikosság, csak a diktafon is eltünik!
    No comment!

  15. bavaria szerint:

    az hogy fideszes is benne van a lakásmutyiba a helyi fiúk elöb tudták mint ahogy elkezdték a szenteczky ügyet . csak azért vették elő mert a túlsó oldal akarta előhoznj , csak megelőzték őket mondta az mszp -s informátor elő fog kerülni még más is .

  16. fülöpke szerint:

    T.bavaria! Valamelyik szocialista bértollnok itt a fórumon hónapokkal ezelőtt azt hazudta, hogy a választások előtt bombasztikus terhelő bejelentéseket tesznek a FIDESZ helyi szervezetére.

    Hol a hír?

  17. bavaria szerint:

    eddig csak fizetett fideszes bértollnokok írásait láttam , kik a maszopos bértollnokok?

  18. Herbert szerint:

    Segítek! bavaria és szekértábora, akik két hét múlva meg sem ismerik egymást.
    Igazi jellemek, cöcialistamódra.

  19. Miska72 szerint:

    Bavaria Kik? zed ződ csepeli stb. Olvasd a fórumot! 😉

  20. nagyapó szerint:

    ” ?! “, …
    Ismétlés a tudás anyja (Repetitio est mater studiorum)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. bavaria szerint:

    nagyapó is valószínű jobbra vetemült munkásőr lehet , mert úton útfélen csak ők kommunistáznak

  22. csepeli egy szerint:

    szánalmas hogy ez a képmutató hazug ajjas német szilárd úgy akar a csepeliek szemében nagy ember lenni aki “leleplez” hogy összevissza hazudik és olyan embereket rágalmaz aki a szívét tette a csepeliek kezébe!!!! így akar szavazatot kapni hogy másokat letapos rágalmazások tömegével ami mögött semmi nincs, mert mire bebizonyosodik hogy ez az egész az ő agyának beteg szüleménye vége a kampánynak!!
    Remélem az emberek okosabbak és átlátnak a hataloméhes ember játszmáin, aki azokba rúg bele akik segítették az útját és mikor kihasználta őket eldobja, kicsinálja és félreállítja. Ő meg havi több milliót tesz zsebre!!! Aki HOrváth urat ismeri az tudja hogy mennyit köszönhet neki Csepel és az emberek! és aki német szilárdot ismeri az tisztában van azzal is hogy ha az érdekei úgy kívánják bárki hátába beledobja a tőrt!!!

  23. Hugi szerint:

    Te láthatóan egyiket se ismered.

  24. zed barátom vagy szerint:

    Zed igazad van! ez a német évek mulva is azt az embert fúrja, gyötri és rágalmazza, akibe mikor élete válságba volt kapaszkodhatott!! ez a köszönet náluk+!
    undorító féreg

    ha tükörbe néznék a helyében lehánynám magam!!!

  25. csepeli egy szerint:

    Hugi te meg úgy látszik németet csak magad alól ismered

  26. Hugi szerint:

    Aki mutyizik, lop, az takarodjon! Ez mindenkire vonatkozik!

  27. aladár szerint:

    Szilvi, szép hogy véded apádat, de attól még mutyizott az öreg a szocikkal.

  28. csepeli egy szerint:

    engem Zolinak hívnak te köcsög ki az a Szilvi?

  29. pedró szerint:

    Nehéz sorsú csepeli! Honnan tudod, hogy amiről a csepel info-ban olvashatunk, az rágalom?
    A megvádoltaktól biztosan nem, hisz te mondtad, hogy nem ismersz egy MSZP-st sem!

    Vagy mégis?

  30. Hugi szerint:

    Aki mutyizik, az csal, aki mutyizik az lop, mutyizni, csalni csúnya dolog!

  31. bavaria szerint:

    Az eddig kiderült tények szerint Német Szilárd úr országgyűlési képviselő
    fővárosi képviselő is lesz valamint főpolgármester helyettes , csepeli polgármester

    Bárhogy számolom lehetséges munkanapjának töredéke fog csepel ügyeire jutni

    Kit tisztelhetünk majd kerületünk valódi vezetőjének ezek után

    nem lenne rossz már most megismerni.

  32. aladár szerint:

    eh. Bavaria, ez elég izzadságszagú hozzászólás volt. Egy biztos, hogy a mostani szoci garnitúra nem fog minket képviselni. Eddig sem tették.

  33. bavaria szerint:

    félreértettél arra a fideszes személyre vagyok kiváncsi aki valóban irányitani fogja a fideszes önkormányzatot, mert hogy Német nem az biztos

  34. zed szerint:

    CsIP-informátor beszámolója:
    „Önök nem tudják, vagy nem néznek utána, hogy volt fideszes önkormányzati képviselő is hasonlóképpen jutott lakáshoz itt Csepelen, mint a most sokat emlegetett rendőrkapitány? Ugyanúgy piaci alapú bérlakás volt, melyről nem csak tudott Németh Szilárd, hanem támogatta is társát a lakásszerzésben. Amikor ma azt hangoztatja, hogy minden lakásügyet kivizsgálnak, akkor elfelejti említeni, hogy az ő pártjuk tagja is hozzájutott ilyen lakáshoz. Keressék vissza a korábbi papírokat és nézzenek utána, hogy van-e korábbi Fidesz-képviselő nevén önkormányzati lakás. Az eredményt garantáljuk. Erről maga Németh is beszélt párton beül, de eszébe sem jutott ennek nagyobb nyilvánosságot adni!”

    Mégis miért beszélt volna önmaga ellen Horváth úr?
    “A” magyarázat: másik korábbi fideszes képviselő is önkormányzati lakáshoz jutott.
    “B” alternatíva: nem ő volt az informátor.

Itt lehet hozzászólni !