MSZP: agymosáshoz kötnék a párttagságot

MTI, Hírszerző

Az MSZP-tagság egyik feltételéül a Népszava című napilap előfizetését tenné meg a jövőben a párt vezetése – mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szerdán az MTI-nek, telefonos sajtótájékoztatója keretében.

Tájékoztatása szerint az ötlet, amely az újonnan belépőkre vonatkozna, több elnökségi tag javaslata, döntés még nem született róla. Szanyi Tibor azt mondta, a szocialista pártnak elege lett abból, hogy össze-vissza irkálnak mindenfélét az újságok. 

Az MSZP-nek az a célja, hogy legyen legalább egy, igazán hiteles, és a baloldali értékeket is figyelembe vevő médiája – közölte, hozzátéve: ennek a Népszava megfelel. “A mostani fideszes médiatorzító nyomulást” a szocialista párt a Népszavával szeretné túlélni – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Forrás: MTI, Hírszerző

19 hozzászólás “MSZP: agymosáshoz kötnék a párttagságot” bejegyzésre

  1. Jobb Csepelért szerint:

    Mint az 50-es években, amikor az ÁVO főtisztjeit a szovjet politikai rendőrség tanfolyamain és a Dzerzsinszkij Akadémián az osztályellenség kíméletlen gyűlöletére tanították.

  2. Jobb Csepelért szerint:

    Csak most nem a Dzerzsinszkij Akadémián, hanem az MSZP irodáiban “magyarázzák” az elvtársaknak, hogy “ezt a szemét reakciós horthysta Fideszt” utálni kell!

  3. ETIKUS szerint:

    HAUMANN PÉTER A NEMZET SZÍNÉSZE CÍMET KAPTA!

    A magyar kultúra területén kifejtett, senkihez sem hasonlító több évtizedes kiemelkedő művészi teljesítménye, példamutató. ETALON, az e területen “szorgoskodó” fiatalok számára!
    Nekünk nézőknek óriási élmény ŐT bármilyen szerepben látni, hiszen az maga a tökély!
    Alig voltam huszonéves, amikor láthattam, véleményem szerint első és igazán nagy kiugró alakítását. III. RICHARD SZEREPÉBEN! Magyarországon azóta, megközelítően sem tudta senki sem, ezt az óriási drámát úgy eljátszani mint Ő! Aki már méltán vállalhatja magát színész óriásként a MAGYAR NEMZET SZÍNÉSZÉNEK is.
    Szívből gratulálok elismeréséhez, egyben kívánok további jó egészséget, boldogságot!
    Maradjon velünk, köztünk, még nagyon sokáig, hogy csodálhassuk EMBERI KVALITÁSAIT, ALAKÍTÁSAIT, ÉS JÁTÉKÁT! Köszönjük mindazt, amit több évtizeden át TŐLE, szüntelenül kaphattunk!

  4. Jobb Csepelért szerint:

    ETIKUS!

    Ennek a bejegyzésnek mi köze a témához?

  5. pedró szerint:

    A Népszabadság kiesett a kosárból. Úgy kell neki: miért próbált – legalább esetenként-tárgyilagos lenni?
    Persze az etalon újság sem számíthat túlságosan nagy lapszám emelkedésre: aligha tolonganak manapság pártjukba új felvételesek.

  6. ETIKUS szerint:

    Jobb Csepelért szerint
    “Ennek a bejegyzésnek mi köze a témához?”

    KULTÚRA!!! ONYE?

    Illő lenne már tudni, hogy kultúra, oktatás stb. nélkül nincs és nem képzelhető el semmilyen szintű felemelkedés!!! A politika (politizálás) is kultúra részét képezi, még akkor is, ha olykor, nem minden esetben feltételezhető a gyakori megnyilvánulások közepette! Viszont, hála a Jó Istennek sokan vagyunk akik tudják, miszerint: a stílus maga az ember.

  7. " ?! " szerint:

    Kedves “ETIKUS”!

    Sok esetben igaz, hogy “a stílus maga az ember”, de ne gondold, hogy ennek ismerete azt jelenti, hogy Te máris felemelkedtél.
    Akinek ugyanis olyan a stílusa, hogy egy választási kampány finisében van képe megpróbálni elterelni a szót az aktuális politikai vitáról, majd kultúrára hivatkozva lekezel másokat, az vagy megbízott agitátor, vagy olyan ember akinek a felemelkedési vágya csak akkor fog teljesülni, ha rákapaszkodik egy felszállásra készülő repülő futóművére.

  8. codec szerint:

    csepeli, demokrata, etikus.
    Öntelt, beképzelt alakot azok, akik ilyen nick nevet választanak.
    Egy szélesebb társadalmi csoport nevében kívánnak fellépni a fórumon, noha nézetükkel, véleményükkel egy folyamatosan apadó kisebbség véleményét fogalmazzák meg.
    Kisajátítani kívánnak maguknak bizonyos fogalmakat.

    Javaslom a színtársulat további tagjainak, a PROFI, a MENEDZSER, a BECSÜLETES, vagy a HITELES nick név felvételét.

  9. Királyerdei szerint:

    Közben lopnak a komcsik pofátlanul:

    “Eddig huszonegy milliárd forintot költöttek el szakértőkre és a tanácsadókra 4-es metró építkezéséhez kötődően – ez is kiderül a 4-es metró beruházást vizsgáló számvevőszéki jelentésből. Ezt a pénzt a tervezés megkezdésétől 2010. április 30-ig fizették ki.
    A Metróber Kft. mellett hasonló óradíjjal dolgozott az a cég is, amellyel még 2007-ben Antal Attila akkori BKV-vezérigazgató kötött szerződést öt évre, hárommilliárd forintos kerettel. Az AAM Tanácsadó Kft.-nek az ÁSZ-jelentés szerint két részletben 154 milliót fizettek ki, és a számvevők szerint 49 millió kifizetése nem állt arányban a teljesítéssel.

    Több mint 530 milliót fizettek ki jogi tanácsokra is a 4-es metró építéséhez kötődően. Volt olyan ügyvédi iroda, amelyik csak 17 ezret, de volt olyan is, amelyik 38 ezret kért el óránként, amellett, hogy sikerdíjat is fizettetett.

    Huszonegymilliárd egy 370 milliárdos beruházásnál nem sok tanácsadókra – ezt mondta az ÁSZ-jelentést vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője. Gyekiczki András szerint átlagos összegről van szó, amelyben hétmilliárd mérnöki tevékenységre ment el. Azt pedig az ÁSZ ellenőrei sem írták le az anyagban, hogy szerintük mennyi lenne az ideális tarifa – tette hozzá.

    A számvevőszék jelentése még nem nyilvános, várhatóan jövő hét végen teszik közzé a szervezet honlapján, addig nem adnak tájékoztatást. Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorának így egyelőre nem sikerült megtudnia, hogy összefüggésbe hozható-e a hűtlen kezelés gyanúja a tanácsadói szerződésekkel. Múlt héten Domokos László, a számvevőszék elnöke azt mondta: a 4-es metró beruházásának vizsgálatakor felmerül hűtlen kezelés gyanúja, és emiatt feljelentést tettek az ügyészségen.

    FH “

  10. Jobb Csepelért szerint:

    ETIKUS!

    A fórumon kategorizálva vannak a témák és tudtommal van olyan kategória, hogy Kultúra, de tudtommal ez a téma nem oda tartozik. Attól mert tudod, hogy Kállai Ferenc után Haumann Péter lett a nemzetszínésze, attól te még nem leszel egy művelt gentleman!

  11. Gordon szerint:

    Eddig nem az előrehaladott agysorvadás meglétéhez volt kötve az mszp tagság elnyerése?

  12. kuku szerint:

    Ugyan má Népszava a SZabad Nép az igazi

  13. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Megnyilvánulók!

    Olvasva a közzé tett írásaikat le vagyok döbbenve egy némelyiken! A magam részéről az egyik legkézenfekvőbb, legkonstruktívabbnak tartom az ETIKUS írását. Ugye a képen az AGYMOSÁS látható! No a sok Mszp+holdudvarához tartozóaknak bizony erre igen nagy szüksége lenne. Aztán azoknak is akik bármilyen szinten a kultúra rendkívül fontos mivoltának ellenére vannak. Ez egy igen tragikus rákfenéje a NEMZETÜNKNEK! Gondoljanak bele: hogyan, mi módon tudta többek között az előző hatalom becsapni, megvezetni az emberek millióit! Le butitottként! (oktatás, kultúra stb.)
    Ezek után várható felemelkedésről, jobb és élhetőbb emberi életkörülményekről áhítozni véleményem szerint hiú ábránd! Függetlenül attól, hogy mi lesz a választások eredménye!
    Elsősorban magunkban kell tudni felül emelkedni, a jót nem elég vágyni, azt akarni kell, s azért hihetetlen sokat és sokaknak kell tennie! Szócséplés? Annak aki nem akar, nem tud, mert hiányzik belőle azon képességek összessége, amelyekről már említést tettem! Jusson ESZÜKBE Széchenyi István, miszerint: “A NEMZETNEK KIMŰVELT EMBEREK SOKASÁGÁRA van szüksége!!! Japán hogyan tudott az ötvenes évektől folyamatosan felemelkedni, majd a világ élvonalába magát felküzdenie! Úgy, hogy a nemzeti jövedelmük tekintélyes részét oktatásra, kultúrára fordították! Meg is lett az eredménye! Buta emberekkel csak az kommunisták tudtak “operálni.” No annak is meg lett az eredménye, hiszen a történelem 1917óta erről tanú bizonyságot tett, hogy nem mindenki számára, hát…….ez is a kulturáltságnak egyfajta specifikuma!

  14. GONDOLKODÓ! szerint:

    Úgy tetszik e helyen a szapulás egymás gyalázása, szidása stb. a mérvadó!
    Amikor értelmet kellene felmutatni, legjobb esetben is a “kifarolás” eszköze a mérvadó!
    Érthetetlen (tisztelet a kivétel) számomra ennyi rombolás után, permanensen, hogyan gondolják oly sokan az építkezés lehetőségeit a választások után?
    Ugye hányszor írtam e helyütt is! VÁLTOZZ MEG!!!
    Sajnos nincs foganatja. Hogyan akarják kritikán aluli (kritikákkal) megnyilvánulásokkal, hozzá nem értéssel Csepelt újjá építeni, felépíteni, amikor arra nincsenek megfelelően felkészülve, felkészítve. (tisztelet a kivétel) Hány évig is voltak, lettek a T. Csepeliek “megvezetve?” No mind az mit gondolnak, miért volt lehetséges? Mindenkinek saját magának kell a választ a maga számára megadni.
    Mindenek előtt a lelkekben, majd a fejekben kell sokaknak megtisztulnia, ha van még rá egyáltalán remény! Kérem ne sértődjön meg senki, még azok sem akiket illet, hiszen nem sértő szándékkal, sokkal inkább a jobbítás szándékával írogatom le a fentieket!
    “És mégis -mégis fáradozni kell.
    Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
    Egy új irány tör át a lelkeken:”

  15. " ?! " szerint:

    Kedves “GONDOLKODÓ”!

    Mint nagy gondolkodó, légy szíves választ adni az alábbi kérdéseimre!

    Szentczky kb. 35 ezer csepeli családhoz eljuttatta a program füzetét, amelyben például olyan hazugságokat írt le, hogy
    “az eladott észak-csepeli területekért kapott pénzből még 5 milliárd Ft rendelkezésre áll ahhoz, hogy a következő ciklusban fejlesztéseket hajtsanak végre, továbbá, hogy ebből a pénzből csökkentsék az önkormányzat költségvetési hiányát.”

    Ezzel szemben Tóth Mihály polgármester az augusztus 31-én kiadott hivatalos jelentésben arról számolt be, hogy:
    “az eladott észak-csepeli területekért kapott pénzből június 30-án 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, de ez a pénz már akkor is folyamatban lévő feladatokhoz rendelt pénz volt az utolsó forintig.”

    Kérdések:

    1.) Te milyen idézettel hoznád a témában tájékozatlan választók tudomására azt, hogy már június 30-án sem 5 milliárd Ft, hanem csak 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján (jelenleg meg nyilván még kevesebb), de a 3,9 milliárd Ft is teljes egészében folyamatban lévő feladatokhoz van rendelve, ezért ebből a pénzből a következő ciklusban nem lehet újabb fejlesztéseket finanszírozni, és nem lehet az önkormányzat költségvetési hiányát csökkenteni?

    2.) “Hazugság” helyett Te virágnyelven minek neveznéd Szentecky durva és megtévesztő hazugságát, továbbá a kultúra terjesztése jegyében melyik idézettel hívnád fel közérthetően a választók figyelmét a fent ismertetett esetre úgy, hogy azt lehetőleg mindenki megértse?

    3.) Szerinted kell-e az ilyen hazugságra reagálni, vagy “kulturáltan” csendben kell szemlélni azt, hogy hogyan verik át egyes gátlástalan politikusok és ezek agitátorai a tájékozatlan választókat?

    Ha a 12:57-kor feltett hozzászólásodban le merted írni azt, hogy “Úgy tetszik e helyen a szapulás egymás gyalázása, szidása stb. a mérvadó!”, akkor ne térj ki a válaszadás elől, hanem a kultúra terjesztése jegyében válaszolj a kérdéseimre!

    (“ETIKUS”-nak is szívesen elolvasnám a fentiekkel kapcsolatos véleményét.)

  16. grün szerint:

    “Szentczky kb. 35 ezer csepeli családhoz eljuttatta a program füzetét”
    Hány családhoz? Egyáltalán hány lakosa van Csepelnek?

  17. GONDOLKODÓ! szerint:

    2.SZÍN LONDON. DÍSZTEREM A PALOTÁBAN RICHÁRD, POMPÁBAN, MEGKORONÁZVA:
    Buckingham, Catesby, egy apród és mások

    RICHARD Álljatok oldalt, Buckingham öcsém!
    BUCKINGHAM Kegyes uralkodóm!…………………………..
    RICHARD Kezet!
    (A trónra hág)………..
    BUCKINGHAM Uram, azt kérem, amit megigértél
    S mire becsületed volt a zálog,
    Hereford grófságát és mind a nekem szánt
    Ingó vagyont most add meg hát nekem.
    RICHÁRD Stanley, vigyázz az asszonyodra. Ha
    Richmondnak ír, a felelős te vagy. ………….
    BUCKINGHAM Uram, a grófságot igérted.
    BUCHKIGHAM Uram!
    RICHÁRD Hány óra már?
    BUCKINGHAM Bátorkodom emlékébe idézni
    Felségednek, amit nekem igért.
    RICHÁRD Hány óra hát?
    BUCKINGHAM Tizet fog ütni mindjárt.
    RICHÁRD Üsd el magad!
    BUCKINGHAM Én üssem el magam?
    RICHÁRD Te hát! Hisz úgy lebegsz kérésed és
    Szándékom közt, mint nyelve a harangnak,
    S az osztó kedv ma bennem leapadt.
    BUCKINGHAM Jó, akkor döntsd el, adsz-e vagy nem adsz.
    RICHÁRD Untatsz, Mondom, ma vékony ez a kedv.
    (Richard és kisérete el)
    BUCKINGHAM Hát így vagyunk? Jó szolgálatomat
    Így fizeti? Ezért tettem királlyá?
    Jobb Hastingsre gondolni, s futni nyomban
    Brecknockba, míg fejem a nyakamon van. (El)

  18. GONDOLKODÓ! szerint:

    Fentebb írta az ETIKUS, hogy KULTÚRA ONYE!
    Lehet, hogy Ő is tud valamit!
    BEDUGULTUNK?!

Itt lehet hozzászólni !