Nem csak a háromszáz forint visz a szavazóurnákhoz – Csepelre jön Orbán Viktor

Mno.hu, Csepel.info

Orbán Kecskeméten

A referendum „példátlan”, hiszen a rendszerváltozás óta nem fordult még elő, hogy ilyen békés, erőszakmentes akció induljon egy „felelőtlen döntéseket” hozó kormány ellen – mondta a népszavazásról Orbán Viktor Kecskeméten. Orbán a jelenlegi kormányzati felfogást a királysággal állította párhuzamba: a kormányerőket nem érdekli a nép véleménye, függetlenül mindentől folytatni akarják eddigi politikájukat. A kampányzáró rendezvényt a csepeli Királyerdei Művelődési Házban tartja a Fidesz.

Fontos pillanathoz közeledik Magyarország március 9-én – mondta Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke országjáró kampányának kecskeméti állomásán. A pártelnök kifejtette: „Vannak, akik legyintenek a népszavazásra.” Orbán meglátása szerint viszont ilyen népszavazásra még nem került sor, hiszen az ország most nem átfogó politikai kérdésekről dönt, hanem olyan ügyekben, amelyekben az emberek személyesen érintettek.

Kifejtette: a referendum „példátlan”, hiszen a rendszerváltozás óta nem fordult még elő, hogy ilyen békés, erőszakmentes akció induljon egy „felelőtlen döntéseket” hozó kormány ellen.

Orbán példátlannak nevezte azt is, hogy ezért a békés eszközért, jogért a polgároknak egy évig harcolniuk kellett. „Másra tanítottak bennünket tizennyolc évig” – mondta a Fidesz elnöke, aki hangsúlyozta: szakítani kell azzal a felfogással, miszerint a demokrácia az, hogy négyévente szavaznak az emberek, és utána semmilyen politikai kérdésben nem kérik ki a véleményüket. „Ez nem demokrácia, hanem egy primitív, lecsupaszított képviseleti rendszer” – hangoztatta.

Mint kutya a vizet

Sokan vélik, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország – folytatta a polgári kormány miniszterelnöke. „Gondolhatják az emberek ezt azért, mert a jelenlegi koalíció úgy rázza le magáról a következményeket, mint kutya a vizet” – hangoztatta. Meglátása szerint éppen az ellenkezője az igaz: mindennek van következménye, csak nem mindegy, hogy ezek a következmények mikor mutatkoznak meg, és hogy mikor és hogyan kell szembesülnünk velük.

A háromszáz forintos vizitdíjról szólva elmondta: csak az újgazdagok tudják lebecsülni ezt az összeget; van, akinek a hó végen 300 forint jelentős kiadás. „Március 9-én gondoljunk azokra a polgárokra is, akiknek gondot jelent ez az összeg, és töröljük el együtt” – buzdított.

Nem csak a 300 forint

– Nem csak a háromszáz forint visz a szavazóurnákhoz. Az is, hogy nem szeretünk duplán fizetni. Így is mi fizetjük az egyik legtöbb járulékot. Hova jutnánk, ha mindenhol duplán kellene fizetni? A háziorvosoktól elveszik a pénzt, és arra kényszerítik őket, hogy a betegektől szedjék be. Mi lenne, ha holnap a postás is kijelentené, kézbesítési díjat szeretne, a tanár, hogy megőrzési díjat fog szedni? – tette fel a kérdést a Fidesz elnöke. Rámutatott: ha magas adókat szed a kormány, akkor tisztességes szolgáltatásokat kell nyújtani.

Elutasítjuk az osztályharcot

„Szövetségünk kötelességének érzi, hogy kiálljon az orvosok mellett, ki kell szabadítani a háziorvosokat a csapdából” – fogalmazott. Visszatért az a politika, amely szembefordítja egymással az embereket – gazdagot a szegénnyel, beteget az egészségessel, beteget az orvossal. „Ez az osztályharcos politika. Mi ezt a politikát elutasítjuk” – mondta a pártelnök. Orbán úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretnének, ahol egy ember nem attól boldog, ha körülötte mindenki más szerencsétlen, olyat, ahol egymást segítik az emberek, hogy mindenki egyről a kettőre juthasson. Orbán feltette a kérdést: szabad-e az egyetemistákra úgy nézni, mintha ellenségek lennének? A kormány rendelkezései miatt már most több mint 26 ezer diák és szülei érezték úgy, hazájuk hátat fordított nekik.

Mi lesz, ha kifogy a szellem?

„Mire jutunk, ha nem lesznek orvosok, mérnökök, lelkészek? Mi lesz, ha kifogy a szellem?” – intézte kérdését a publikumhoz. Felhívta a figyelmet, hogy Magyarország energia- és ipari források tekintetében szegény, egy dolog van, amire jövőt lehet építeni: az ész. De ha nem pallérozzák, nem ér semmit, ezért fontos, hogy mindenki megfelelő oktatásban részesülhessen. „A tudástól jobban függ a jövő, mint a pénztől!” – mondta. Közölte, hogy a főiskolát, egyetemet végzettek a magasabb adójárulékok miatt öt és fél év alatt visszatérítik az államnak a taníttatásuk költségeit, így nem lenne szabad még pluszban tandíj fizetésére is kényszeríteni őket.

Siker és kudarc

Orbán úgy fogalmazott: furcsa állapotban leledzik Magyarország, hiszen, amit sikernek könyvelnek el, valójában kudarc, és amit kudarcnak, az siker. „Ha a takarékosság ára, hogy nem tudjuk meggyógyítani a betegeket, az kudarc. Rövidlátó politika, ami kivonja a pénzt – fogalmazott. – Mindannyiunk közös szégyene, hogy a jól felszerelt kórházakban nem gyógyíthatnak” – mondta. Orbán úgy fogalmazott: hiába akarjuk az összezsugorodott cipót többféleképpen vágni, nem járunk sikerrel. A növekedést kell a középpontba helyezni. Emlékeztetni kell a kormányt, hogy a nulla foknál is egyensúly van, de élet már nincs. Emlékeztetett arra is, hogy a környező országok mindegyikének hat százalékon felüli GDP-je van, míg hazánk csak „nyeszlett” egy százalékkal „büszkélkedhet”. Ezzel pedig nem lehet jövőt nyitni.

Micsoda demokrácia ez?

Orbán Viktor elmondta, március 9. az első lépcsőfok lesz a demokrácia újraépítésében. Az ellenkampányról úgy vélekedett: már a célja sem az, hogy az embereket meggyőzzék valamiről, hanem hogy minél kevesebb legyen az igen. – Micsoda demokrácia ez? Miféle demokraták ezek? – tette fel a kérdést a Fidesz elnöke. Mint fogalmazott, arra akarják rávenni az embereket, hogy ne vegyenek részt a saját életükben. Orbán a jelenlegi kormányzati felfogást a királysággal állította párhuzamba: a kormányerőket nem érdekli a nép véleménye, függetlenül mindentől folytatni akarják eddigi politikájukat. A népszavazás következményeivel kapcsolatban emlékeztetett: 2004-ben az MSZP akkori elnöke, Kovács László hónapokon át hangoztatta, hogy az EP-választásoknak semmiféle közük nincs a hazai belpolitikai eseményekhez, rá két hónapra megbukott a kormány. Ez pedig bebizonyította, hogy nem lehet a nép akaratát figyelmen kívül hagyni. „Csak aztán nehogy a nép akarata hagyja őket figyelmen kívül” – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Ismét a „lehetetlen”

A népszavazásig hátralévő tíz nap feladataként kitűzte: meg kell győzni az embereket, hogy nem szabad feladni. Nincs bal- vagy jobboldali beteg, vizitdíj vagy tandíj. Mint leszögezte, „nem akarjuk azt hallani, hogy ha nincs pénzed, nem tanulhatsz, vagy nem tudsz meggyógyulni”. Az idősektől „a kétszer fizettetés politikájának eltörlését” kérte Orbán Viktor. A pesszimistákhoz szólva hangsúlyozta, hogy a Fidesz mindig is lehetetlennek látszó dolgokra vállalkozott. Példaként említette a rendszerváltozás előtti éveket, amikor még a saját szülei sem hittek a Fidesz és a többpártrendszer sikerében, 1994-et, amikor a polgári oldal romokban hevert, és emlékeztetett: az utóbbi évtizedekben Magyarországnak a legnagyobb sikereket az 1998–2002 közötti kormányzás hozta meg.

Csepelen lesz a Szociális Népszavazás kampányzárója

Csepelen, a Királyerdei Művelődési Házban (Bp., XXI. ker. Szent István út 230.) mondja el Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a Szociális Népszavazás kampányzáró beszédét. A Fidesz csepeli szervezete levélben tájékoztatott arról, hogy a kampányzáró 2008. március 7-én, pénteken délután öt órakor kezdődik. A rendezvényre – természetesen a művelődési ház befogadóképességéig – minden érdeklődő csepelit szeretettel várnak.

Forrás: Mno.hu

4 hozzászólás “Nem csak a háromszáz forint visz a szavazóurnákhoz – Csepelre jön Orbán Viktor” bejegyzésre

  1. Nagyi szerint:

    HAJRÁ VIKTOR remélem 3igennel elzavarjúk ezt a szemét kormányt!!!!!!!!!!!!!!

  2. Kovács Ernő szerint:

    És jön majd a még szemetebb!

  3. jenő szerint:

    Jól van ernő ezért nem jutunk semmire csak kis e-vel mint a pál utcai fiukban.

  4. Lora :) szerint:

    Ha több hónappal a csepeli ittléte után is, de én ott ültem a harmadik sorban, mert három a magyar igazság 🙂 Jól érthetően adta elő a dolgokat, az emberek, mint a Messiást úgy várták már 🙂 Lényeg- nyertek az igenek!

    Hajrá Fidesz! 🙂
    Ceretünk Csepel

Itt lehet hozzászólni !