Az igenek nyernének most vasárnap

FigyelőNet, MTI, Mno.hu

A teljes népesség körében jelenleg is 50 százalék feletti a Fidesz által feltett mindhárom népszavazási kérdés támogatottsága. Kevesebben mondták viszont azt, hogy biztosan elmennek a referendumra – derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb kutatásából.

A kórházi napidíj esetében a határozottan, illetve inkább egyetértők együttes aránya megközelíti a háromnegyedes szintet, a másik két esetben eléri a kétharmadot. A vizitdíj és a tandíj megítélése közötti különbség inkább csak árnyalatnyi, a tandíjat elutasítók közt valamivel többen vannak a Fidesz kérdésével nem határozottan, hanem csak „inkább egyetértők”, mint a vizitdíjat ellenzők esetében.

A vélemények teljes lakosságon belüli megoszlásához hasonlóan fontos kérdés a várható részvétel is. A magukat biztos résztvevőnek vallók aránya 57 százalék, ez valamelyest elmarad a múlt havi 64 százaléktól. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban biztosak lehetünk abban, hogy ennél jelentősen kisebb lesz a tényleges szavazási részvétel: a Századvég becslése szerint 47 százalék.

A népszavazás szabályai szerint a szavazásra jogosultak 25 százalékának + 1 főnek kell azonos választ adnia. Jelenleg mindhárom kérdés esetében úgy tűnik, az „igenek” sikeréhez szükséges részvételi és szavazati arány is meglesz. A közvélemény-kutató cég prognózisa szerint, ha a februári vizsgálat idején rendezték volna a népszavazást, akkor az mindegyik feltett kérdés esetében érvényes és eredményes lett volna.

Forrás: FigyelőNet

Stabil Fidesz-előnyt mért a Tárki – Az SZDSZ nem jutna be

Növekedett a lakosság politikai aktivitása, de továbbra is az ellenzék vezet a kormánykoalícióval szemben – olvasható a Tárki reprezentatív felmérésében. A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében stabil: tavaly decemberben 36 százalékos, az idén januárban 34 százalékos volt, míg februárban 39 százalékos. Az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében decemberben és januárban egyaránt 13 százalékos volt, most 15 százalékos – áll az intézet közleményében.

A pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 46 százalékponttal vezet az MSZP előtt; az előző hónapokhoz képest a különbségek csak egy-két százalékponttal változtak – áll a felmérésben. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 68 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék.

A Tárki felmérése szerint az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében mindössze két százalék, a pártválasztók esetében három százalék. Az MDF tábora a teljes lakosságon belül három százalék, a pártválasztók körében öt százalék. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ háromszázalékos, az MDF négyszázalékos tábort tudhat maga mögött a felmérés szerint. A választási hajlandóság és a biztos szavazók aránya növekedett az utóbbi hónapokhoz képest. Ha most vasárnap lennének a választások, a szavazásra jogosultak 54 százaléka venne részt biztosan; ez az arány decemberben és januárban is 48 százalék volt – derül ki a Tárkinak adott válaszokból.

A közvélemény-kutató cég közleményében azt írta: a lakosság megnövekedett aktivitásából a két nagy párt egyformán részesedett, mindkét nagy párt szimpatizánsainak körében fokozódott a részvételi hajlandóság „egy most vasárnapi parlamenti választásra”.

Forrás: MTI, Mno.hu

Itt lehet hozzászólni !