“A FIATAL DEMOKRATÁK Csepelen mi vagyunk.”

Horváth Gyula

Ez a Csepeli MSZP szlogenje az önkormányzati választásokra. A plakáton 15 szimpatikus arc és lendületes ember látszik. A szöveg meg arra utal, hogy Ők a fiatal demokraták Csepelen.

Ez az, ami engem már hosszú évek óta elbizonytalanít és ez az, ami miatt ezzel a gondolati körrel felfüggesztettem a politikai együttműködésem. A Magyar Szocialista Pártnak az egész országban (de Csepelen kiváltképp) szociáldemokratának kell lennie. 1989 októberében, amikor az MSZP Csepeli Szervezetének szervezésébe kezdtünk ez volt a szándékunk, és erre toboroztunk embereket. A szociáldemokrata eszmével és politikai gyakorlattal nyertünk választásokat, 1994-től kezdve. A szolidaritás és az egyenlőség a két alapvető fogalom, amely törekvéseinket áthatotta.

Nem azért akartunk győzni, hogy elsők legyünk és magunk mögé utasítsunk másokat, hanem azért, hogy egy igazságosabb és jobb világot teremtsünk azoknak, akik hittek bennünk és azoknak, akik a környezetünkben élnek.

A fent idézett szöveg számomra azt mondja, hogy a csepeli szocialisták néhány prominense meg olyan akar lenni, mint a fiatal demokraták szövetsége! Amennyiben formai eltévelyedés, akkor hiba, de ha tudatos tartalmi alapállás, (és én erre tippelek) akkor bűn!

Gyerekkoromban, amikor hunyót játszottunk a szabály úgy szólt, hogy nem szabad megtévesztésből hamis látszatot kelteni. A piros sapkás gyerek nem cserélhetett fejfedőt a narancssárgával, mert az azt jelentette, hogy félrevezeti, megtéveszti társait. Erre mondtuk, hogy cseréptörés és büntetés járt érte. Volt eset, hogy kizártuk a játékból az illetőket. Most még fordítva van!

Forrás: Horváth Gyula blogja

26 hozzászólás ““A FIATAL DEMOKRATÁK Csepelen mi vagyunk.”” bejegyzésre

  1. demokrata szerint:

    Gyula, ez a kép egy poén, fricska. Kár, hogy nincs humorérzéked, mert már ennyire megsavanyodtál, ezzel a szemlélettel nehéz is lenne bármit csinálni már a politikában.
    Egyébként nem ez a Csepeli MSZP szlogenje, járj nyitott szemmel az utcákon és láthatod a plakátokon a szlogent.
    Ez a kép egy közösségi portálra készült, fiataloknak, nem plakát.

  2. d-arkangyal szerint:

    Elég baj, hogy ezeket látni a plakátokon.

    Hála az égnek nem sokáig.

    Tényleg!!!!!
    Ennyi plakátra, hirdetésre honnan van pénz?????
    Lassan ilyen függőleges fekete vonalakat (rácsot szimbolizálva) lehetne a plakátok szereplője elé húzni . . .

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    Egy tisztes őszes halánték, egy nő számára ajándék. LEHETNE!

  4. CsepeliNo1 szerint:

    demokrata!
    SÖTÉT VAGY, MINT AZ ALAGÚT!
    Ezzel azt vallottad be, hogy Ti nem az elvek miatt vagytok a “Csepeli” MSZP-ben, hanem érdekből.
    Ezek után külön öröm számomra, hogy Ti, ennyi embert KIVÁGTATOK a pártból!!!!
    MERT AZ ILLETŐ NEM ÁLLT BE A TI SOROTOKBA!

    Igaza van Horváth Gyulának, úgy látom, nagyon jól látja :
    A fent idézett szöveg számomra azt mondja, hogy a csepeli szocialisták néhány prominense meg olyan akar lenni, mint a fiatal demokraták szövetsége!

    Egy tanácsom van már csak nektek: Régi értékkel, új lendülettel => HÚZZATOK EL!!!!! Amíg tudtok!!!!!

  5. Gigi szerint:

    Micsoda átverős időket élünk… Igyekszem lépést tartani, de csak kapkodom a fejem…

    Két dolog indított szólásra most:
    1. Gyula az az ember, aki az Embert is nézi és látja a hatalom kellékei (trónus, palást stb.) mögött. Akkor is, ha nem is hozott mindig kifogásolhatatlan döntéseket. De hát ki az, aki tévedhetetlen?
    2. Gyula az a politikus, aki kezdettől fogva síkraszáll a meggyőződéséért. Meglehet, hogy helyezkedik (is), de nem biztos, hogy az ő hibája, hogy átformálódnak körülötte a pártszervezeti viszonyok, és most inkább a konzervatívok szekerét tolja, mint a szocikét. Mert ma már a Fidesz sem tisztán jobboldali, és az MSZP sem tisztán baloldali párt.

  6. csepeli szerint:

    Úgy látszik, Horváth Gyula nem értesült róla, hogy “fiatal demokraták szövetsége” már 15 éve nem létezik.

  7. Tóth Mária szerint:

    honnan van a sok pénz a hirdetésre, plakátra ? ez jó kérdés, de egyszerűűűűű,lopták a közpénzt, legalább 100 éve ez az “ideológiájuk” !

  8. D-arkangyal szerint:

    Gigi.
    Pontosan úgy van, ahogy írod:
    1. Gyula az az ember, aki az Embert is nézi és látja a hatalom kellékei (trónus, palást stb.) mögött. Akkor is, ha nem is hozott mindig kifogásolhatatlan döntéseket. De hát ki az, aki tévedhetetlen?
    2. Gyula az a politikus, aki kezdettől fogva síkraszáll a meggyőződéséért. Meglehet, hogy helyezkedik (is), de nem biztos, hogy az ő hibája, hogy átformálódnak körülötte a pártszervezeti viszonyok, és most inkább a konzervatívok szekerét tolja, mint a szocikét.

    csepeli.

    Te meg egy IDIÓTA VAGY!
    Még a mondatok értelmezésével is bajod van!
    Ebben a Szenteczky bandában mindenkinek van valami agybaja?!

    Gyula írja: “olyan akar lenni, mint a fiatal demokraták szövetsége!”
    ÉRTED?????
    Amikor volt fiatal demokraták szövetsége.
    ESKÜSZÖM, MINT EGY DEDÓSNAK, úgy kell elmagyarázni neked . . .

  9. csepeli szerint:

    Hát ha Horváth Gyula sem nem fiatal, sem nem demokrata, az legyen az ő gondja.

  10. D-arkangyal szerint:

    Miért, Ti demokraták vagytok?????

    Akkor eltévesztettétek a házszámot!

    Ebben a pártban szociáldemokratának kéne lennetek!!!!!

    ELKÚRTÁTOK! NEM KICSIT, NAGYON!!!!!

    Mehettek: NDP, MDF, KDNP, Fidesz, stb . . . helyekre.
    De ezek után nem hiszem, hogy Ti még valakinek kellenétek!!!!!

  11. Maxi szerint:

    A fotó ötletét az MSZP főpolgármester-jelőltjétől, Horváth Csabától lopták, az Ő óriásplakátjain látható hasonló beállítás!!!

  12. CsepeliNo1 szerint:

    Saját ötlet nem lehet.

    Ahhoz minimum 8 igazgatócska kéne, hogy ezt kivitelezni lehessen.

    :-)))))

  13. D-arkangyal szerint:

    NÉZZÉTEK MEG!

    A népszabadság honlapján is fent van már ez a díszes banda!!!!!
    http://altnyil.nolblog.hu/archives/2010/09/14/A_csepeli_MSZP_Fidesz_akar_lenni/

    Még megmaradt ELVTÁRSAK!
    Maguk szerint ez nooormális, amit ez a banda művel?????
    Mikor csapnak már végre az asztalra, hogy ne égessék ezek magukat?????
    Mikor jön el az idő, amikor azt mondják Önök, hogy ELÉG VOLT?!
    Nem vesztettek még el elég tagot?!
    Ez a díszes társaság azt sem tudja, hogy mit jelent az, hogy SZOCIALISTA, és ezek indulnak a Szocialista Párt színében?????
    EZ MAGUK SZERINT NOOORMÁLIS??????

    EZ MINŐSÍTI A CSEPELI PÁRTSZERVEZETET!!!!!
    Nem beszélve a két (volt) Országgyűlési képviselőről.
    Ők hol vannak?????
    Bár, az egyik biztosan innen is visszalépett!!!!! 🙂

  14. Miska72 szerint:

    Nem azzal van a baj elvtársak, hogy öregek voltatok! Maga az MSZP a baj!

  15. Ditte szerint:

    Olyan ez a szegény Gyula, mint egy ájtatos manó, aki lenyelte a bölcsek kövét. Úgy néz ki, a torkán akadt.
    Ha hallgatna, még bölcs is lehetne.
    De, ha beszél, mesélhetne a disznóságokról.
    Visszahallgatható a csepptv.hu-n a tegnapi Szigetelőben leadott interjúja.

  16. anticsóka szerint:

    Gyula miért nem lépett korábban, mondjuk 4 éve?
    Miért csak most, amikor a számára megélhetést biztosító mszp széthullott?
    Ebben a helyzetben egyáltalán nem hiteles a sok szemetet takargató szőnyeg alól kivont karddal előugrani. Sőt, gyávaság!

  17. Gigi szerint:

    Arra nem gondoltál, hogy megpróbálta belülről féken tartani a habzsolást? Ha valaki elkötelezett az elvei iránt, akkor személyi ellentétek miatt nem az az első, hogy hátat fordít, hanem az elveit védi. Aztán ha a személyi átrendeződés már olyan méreteket (és minőséget) ölt, hogy szélmalomharc lenne a régi szemlélet hangsúlyozása, tényleg nincs más választás, mint kilépni…

    A gyávaságról nekem a pm-jelölti vita visszautasítása jut inkább eszembe…

  18. CsepeliNo1 szerint:

    Gigi.
    Arra nem gondoltál, hogy megpróbálta belülről féken tartani a habzsolást? Ha valaki elkötelezett az elvei iránt, akkor személyi ellentétek miatt nem az az első, hogy hátat fordít, hanem az elveit védi. Aztán ha a személyi átrendeződés már olyan méreteket (és minőséget) ölt, hogy szélmalomharc lenne a régi szemlélet hangsúlyozása, tényleg nincs más választás, mint kilépni…

    EZ PONTOSAN ÍGY VAN!!!!!

    GRATULÁLOK!!!!!

  19. kukori szerint:

    Szerintetek a Podolák(főszemét) hová tünt ? Nagyon halgatnak róla !

  20. anticsóka szerint:

    Gigi:
    Bizonyára véletlen az egybeesés az mszp széthullásával. Hmmm…
    Ha a párt egyben marad, szerinted Horváth Gy. akkor is külön útra tér?
    Nekem egyfolytában a megélhetési politizálás kattog a fejemben.
    Ha képes, éljen meg belőle!

  21. Gigi szerint:

    Kedves anticsóka,

    tanulmányozd picit a http://www.hgyula.hu/blog.html oldalait, kiviláglik belőle (bár a mostani szemantikai eltévelyedések után ezt már nem tényként, hanem csak erősen bizakodva merem leírni), hogy HGY hangja sokkal régebbi keletű, mint az MSZP totális csődje…

  22. anticsóka szerint:

    A csepeli mszp csődje sokkal régebbi keletű, mint HGY hangja, a totális csőd, az hogy innen már nincs felállás – ez valóban későbbi, ezt már nem volt nehéz felismernie az alpolgármesternek. (2009.07.-ik havi, első blogbejegyzése)
    A jelentéstani eltévelyedések után azonban már bizakodni sincs sok értelme.

  23. Királyerdei szerint:

    Olyanok ezek,mint a japán katonák,akik nem tudták,hogy vége a háborúnak és még hosszú évekig háborúztak a dzsungelben. 🙂

  24. öreg szerint:

    Hát a Gyula……sajátos figura, sajátos a munkához való viszonya.
    Attól még lehet nagyon becsületes kommunista ember… kis jellemhibával.

    Ő úgy gondolja ideális “tótmisi” lehetne.
    Szerintem kitelne belőle 2 “tótmisi” is.

    De nekem, nekünk “tótmisi” szóba sem jöhet…sajna.

    Gyuszi ha előbb szólsz, mondtuk volna.
    Vagy neked kellett volna felállnod mondjuk Öszöd után…

    De te is csak lapítottál, mondván: “Nem ment el az öszöm, öszöd!”

Itt lehet hozzászólni !