“Orbán Viktor szabad kezet adott”

Heti Válasz

Ha a franciák nem engednek a közműcégek ügyében, egy jogászcsapat addig fogja keresni, hogy hány helyen sértették meg a szerződést, amíg meg nem találja. Ez pedig azonnali felbontást is jelenthet. Tárgyalhatunk így is, de nem szeretném ezzel kezdeni – mondja Tarlós István. A Fidesz főpolgármester-jelöltjéről kiderítettük azt is: valódi Rolling Stones-szakértő.

Nem unalmas lefutott meccsen indulni?

Óbudai polgármesterként többször megtapasztaltam ugyanezt a helyzetet, de akkor is úgy éreztem: a meccs akkor lefutott, amikor a bíró lefújja. Emlékszem, amikor 77-23 százalékban győztem le Csintalan Sándort Óbudán, én voltam az utolsó, aki elhitte a dolgot.

Azt viszont ön érezheti elsőként: úgy nyer fejhosszal, hogy a kisebb versenyzők lábához ólomsúlyt kötöttek. Ön kérte esetleg a Fidesztől, hogy a kopogtatógyűjtés ideje rövidüljön, a gyűjtendő cetlik száma négyszereződjön?

Szó sincs róla, és amúgy is túldimenzionálják ezt a kérdést. A kopogtatócédula-gyűjtés tulajdonképpen az első próba. Bárgyú vád, hogy emiatt egyesek nem indulhatnak el: ez csupán azt jelenti, hogy már az első akadályt sem voltak képesek venni. Elnézést, de az, aki két hét alatt nem képes összegyűjteni kétszázaléknyi ajánlást, az mégis hogyan szeretné megszerezni a szavazók többségének bizalmát?

A talicska azért cinikus ötlet volt épp akkor, amikor a kicsik még vért izzadtak.

Szerintem nem volt rossz geg. Ha már összegyűlt 230 ezer ajánlószelvény, belefért egy ilyen poén, hogy talicskával toljuk be őket a Városházára.

Az LMP az utolsó néhány napban gyűjtötte össze a szükséges cetliket: logikus gondolat, hogy arról a talicskáról hullott le hozzájuk néhány szelvény.

Az MSZP logikája szerint valóban az. Hiszen ők valószínűleg magukból indulnak ki, amikor ilyeneket híresztelnek. Ha most kiderülne az igazság, hogy kik kinek gyűjtöttek, akkor az MSZP-nek vélhetően lehajtott fejjel kellene elkullognia.

Azt állítja, valakinek gyűjtött az MSZP?

Dehogy állítom. Csupán arra utaltam, hogy lehetséges. Szeretnék inkább abban elmélyedni, amiről tudunk, ami életszerű.

Az életszerű, hogy az LMP-vel közösen irányítja majd a várost, ha a közgyűlésben nem lesz meg a Fidesz-többség?

Jogos, de célirányos kérdésnek érzem ezt. Feltételezve, hogy mi nyerjük a választást, az ellenzéket ab ovo nem utasítom el. Nagymértékben függ a dolog attól is, hogy milyen személyiségek kerülnek be a közgyűlésbe.

A nemzeti együttműködés jegyében esetleg még Horváth Csabával is kiegyezne, ha kell?

Vele remek személyes nexusban voltunk, amikor még kerületi polgármester volt, de nehéz elhessegetni a tudatot, hogy a Demszky Gábor-Hagyó Miklós-féle vezetés tagja volt az elmúlt négy évben. Mindig mindenben együtt szavazott velük.

Csakhogy már az ő Budapest-ügyi kormánymegbízotti munkája idején elkezdődött a rendrakás a BKV-nál, nyíltak az akták…

Több tucatszor kezdeményeztünk vizsgálatokat 2007 óta BKV-s ügyekben – ezeket Horváth Csaba rendre akadályozta a szavazatával. Horváth úr egyetlen aktát sem nyitott ki, a cégek vizsgálata a mi tavaly nyári bejelentéseink alapján kezdődött meg. Ami a rendrakást illeti: a BKV külső-belső adóssága megközelíti a 400 milliárd forintot. Szocialista ellenfelem pedig, már kormánymegbízottként, olyan megállapodást kötött a várossal a Bajnai-kabinet nevében, amely a kormányzati támogatást állandó tarifaemeléshez és járatritkításhoz köti. Ennek fényében érdemes vizsgálni, hogy két héttel később bejelentette az ingyenes tömegközlekedést. Emellett kórházleépítések, a Budai Gyerekkórház bezárása, asszisztálás ahhoz, hogy a pszichiátriai intézetre lakat került – effélék kötődnek még a nevéhez. Meg kell fontolni, ilyen múlttal miféle együttműködés képzelhető el. Ami a másik két, várhatóan a közgyűlésbe jutó pártot illeti, meglátjuk, kik és milyen mentalitással lesznek itt. Ezekről a kérdésekről tehát korai még beszélni.

Arról viszont időszerű lenne, hogy a 400 milliárdos BKV-adósságot hogyan fogja rendezni, miközben a költségvetés helyzete sem rózsás.

A múlt héten beszéltem erről a miniszterelnökkel, és abban állapodtunk meg, hogy számokról és a segítségnyújtás formáiról október 3-a után kell megállapodni. Hiszen a számokat, amelyek most rendelkezésünkre állnak mondjuk a metró hiányát illetően, érdemes feltételes módban kezelnünk. El kell készítenünk azt a leltárt, amelynek birtokában már felkereshetem a miniszterelnök urat. Néhány héttel a választás után a közvéleménnyel is tudatni fogjuk a megoldási javaslatot.

Ezek szerint nem igaz, amit Demszky Gábor mondott búcsúbeszédében? Vagyis hogy stabil, jó állapotú fővárost ad át.

Hadd ne én válaszoljak, inkább idézném Atkári Jánost, aki azt mondta: a város sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogy a főpolgármester lefestette. Atkárinak márpedig tudnia kell, mit beszél, hiszen évekig ő volt a gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. Hozzáteszem, az, hogy a város még nem fizetésképtelen, neki köszönhető.

Demszky azt üzente az utódnak: folytassa a fejlesztéseket. Az ön programja ennek az ellentéte.

Nem. Harmincegy látványos beruházás van az elképzeléseink között, én azonban nem abból a tartományból érkeztem, mint Demszky Gábor. Még kevésbé onnan, ahonnan Horváth Csaba. Szeretek például számolni. Ha az elképzeléseimmel úgy szaladnék el a bulvárhoz, mint ők a Podmaniczky-tervvel, hogy ezek megvalósítása a küszöbön áll, nem lennék tisztességes. A Podmaniczky-terv háromnegyede a megvalósulás közelében sincs, ami elkezdődött – metró, útfelújítás, csatornázás -, azt káosz veszi körül. Meg fogjuk látni, meddig ér a takarónk: a beruházásokat megtervezzük, s aminek beindítása elérhetőnek látszik ebben a ciklusban, csak azokat hozzuk nyilvánosságra. Kívánatosak a fejlesztések, de mindennél előbbre való, hogy egy város biztonságosan működjön.

Arról azért elismeréssel beszélt a Demszky-korszakkal kapcsolatban, hogy kulturálisan sokszínű a város. Mi a szíve csücske, hová jár szórakozni Budapesten?

Koncertekre, színházba, de nem én vagyok a fontos ebben, hanem az, hogy megtartandó értéknek tartom a sokszínű budapesti kultúrát. Sőt, bővíteni kell. Klasszikus rendezésben például sehol nem lehet ma megnézni Az ember tragédiáját. Szeretnénk tehát még ezt a szegmenst is hozzácsapni az egészhez, eszünk ágában sincs visszametszegetni a kultúra burjánzó virágait.

Azért fontos hangsúlyoznia ezt, hogy kompenzálja: annak idején fellépett a Sziget fesztivállal szemben?

Miért léptem én fel a Sziget ellen?

Zajszintmérés, szivárványsátor… Könnyűzene-ellenes képet festett magáról.

Nézze, négyszáz CD-m van otthon, s ami nincs közöttük – mondjuk a Rolling Stones vagy a Beatles életművéből -, azt nem is érdemes keresni. Nem érzem szükségét, hogy messziről jött, felfuvalkodott emberek akadémiai székfoglalót tartsanak nekem a könnyűzenéről. Ha azok, akik ezeket a komolytalan cikkeket írták, vették volna a fáradságot, hogy elbeszélgessünk, elszégyellték volna magukat.

Melyik Stones-lemez a jobb: a Sticky Fingers vagy a Let it Bleed?

A Sticky Fingers. De akkor is erre szavaznék, ha nem két Rolling Stones-lemezt kellett volna összehasonlítanom, hanem a Beatles Let it be albuma lett volna a párba állított anyag. Elfogult vagyok a Rolling Stones irányában.

Akkor még egy tesztkérdés: melyik lemez mikor jelent meg?

1963 óta vagyok Stones-rajongó, úgyhogy ez sem okoz gondot. A Let it bleed 1969-ben, a Sticky Fingers 1971-ben.

Le a kalappal.

Köszönöm. Ami viszont a Szigetet illeti: amikor a woodstocki fesztivált rendezték, ott 16 mérföldre volt a következő város. Nálunk 300 méterre van egy 25 ezres lakótelep. Ha rosszindulatú lettem volna, arról mesélek, hogy Woodstock évében Altamontban is volt egy fesztivál, ahol leszúrták Meredith Huntert. Mick Jagger mondta akkor, hogy szerinte ekkora fesztiválokat a jövőben nem lenne szabad szervezni. Az okoskodó álliberális pamfletszerzők jobban értenek ehhez a műfajhoz, mint Jagger? Alig hiszem. Gerendai Károlyt egyébként kantáros rövidnadrágos kora óta ismerem, egyik feleségével én adtam össze polgármesterként. Egy kerületi elöljárónak viszont foglalkoznia kell azzal, ha polgárainak tömegei panaszt tesznek valami ellen.

Nemcsak Gerendaival, de Bojár Iván Andrással sincs rossz viszonyban – ha igaz, megtartja Demszky Gábor munkatársát. Nemzeti együttműködés?

Ha én leszek a főpolgármester, Bojár Iván András valóban városarculati irodavezető lesz. Azon oknál fogva, hogy ért a szakmájához és tárgyalóképes ember. A Városházán amúgy sem párttagkönyv alapján fogják osztogatni a pozíciókat.

Ezt hogy nyomta le a párttagok torkán?

Úgy, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a Fidesz elnöke nekem mindig szabad kezet adott. Amiket róla terjesztenek, rosszindulatú fikciók – én legalábbis az ellenkezőjét tapasztaltam.

Orbán Viktor tényleg nem arról ismert, hogy kiengedné kezéből a gyeplőt. Ön mégis minek köszönheti a szabad kezet?

Talán annak: olyan még sosem volt, mint 2006-ban, hogy Demszky Gábor alig több mint egy százalékkal tudott megelőzni. Olyan jobboldali jelölt sem akadt, aki bejött volna és végig küzdött volna négy nem túl örömteli évet. Ez idő alatt a Fidesz-KDNP-frakció háromszor annyit szerepelt a médiában, mint a megelőző ciklusokban. Volt aztán egy szociális népszavazás, melynek én voltam a politikai vezetője – óriási siker lett. Orbán Viktorral is jól megismertük egymást, s ha ehhez hozzávesszük a 16 éves polgármesteri tapasztalatot, azt hiszem, ez elég válasz.

Az, de ami elmúlt, elmúlt. Mi következik?

Eddig az álmodozás, a kapkodás és az anarchia jellemezte a városvezetést. Ez fog megváltozni.

Közelebbről?

Nemrég itt volt nálam a francia nagykövet – ő is arról érdeklődött, mi várható. Persze a közműcégek érdekelték, amelyekben francia érdekeltség van. Elmondtam neki: nagyon udvariasan újratárgyaljuk a privatizációs szerződéseket. Ma az a helyzet Budapesten, mintha a párizsi vízművek vezérigazgatójának kinevezéséhez egy kispesti vállalkozó hozzájárulása lenne szükséges.

Mi van akkor, ha azt mondják: nem engednek, slussz-passz.

Akkor egy jogászcsapat addig fogja keresni, hogy hány helyen sértették meg a szerződést, amíg meg nem találja. Ez pedig azonnali felbontást is jelenthet. Tárgyalhatunk így is, de nem szeretném ezzel kezdeni. Az is tarthatatlan állapot, hogy a közszolgáltató cégeknél a megrendelő, végrehajtó, ellenőrző szerepkör nincs szétválasztva. De rendet kell rakni a közterületeken is, be kell fejezni torzó beruházásokat, az oktatási, egészségügyi intézmények működését is át kell gondolni.

Egészségügyi holding? A szocialisták szerint tőlük lopták az ötletet.

Furcsálltam is, hogy ahány médiumban Horváth úr erről megszólalt, egy riporter sem tette fel a kérdést: ha volt egy ilyen ragyogó ötletük, miért nem valósították meg? A médiát mindenesetre sokáig sikerült félrevezetnie a városvezetésnek. Ott van a metróügy. Közel ötezer napja nem tudja például a város, hogy miért nem épülhetett meg a metró az orosz államadósság terhére – talán van ez is olyan fontos, mint Kaya Ibrahim.

Van igazság a földön? Demszky “főművét”, a metrót ön avathatja majd fel.

Nem biztos. Nem elképzelhetetlen, hogy ez a metró csak 2015-ben fog utasokat szállítani.

Akkor tehát Rogán Antal vágja majd át a szalagot?

Hát, ha ön erről táviratot kapott… De miért pont ő jutott eszébe?

Mert a verebek többször csiripelték, hogy övé a következő ciklus.

Veréb csiripel, Isten végez. Nekem semmi kifogásom az ellen, hogy Rogán Antalnak jövőképe legyen, építkezzék, de egyelőre a most következő ciklus is előttünk van. S noha ő valóban tehetséges politikus, talán megemlíthetem: nem az egyetlen tehetség.

hetivalasz.hu

36 hozzászólás ““Orbán Viktor szabad kezet adott”” bejegyzésre

  1. J szerint:

    Tetszik, ahogy lehúzza Rogánt!:D

  2. grün szerint:

    Jóember!
    “sehol nem lehet ma megnézni Az ember tragédiáját”

    Jóember!
    Menjen ki akármelyik aluljáróba és láthatja!

  3. csepeli szerint:

    Ezt kérdezi a faszkalap Tarlós:

    “Elnézést, de az, aki két hét alatt nem képes összegyűjteni kétszázaléknyi ajánlást, az mégis hogyan szeretné megszerezni a szavazók többségének bizalmát?”

    Ez a barom Tarlós semmit sem ért a demokráciából. Nem fogja fel, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek ugyan a szavazókorú népesség 50%-ánál kisebb részét teszik ki, mégis van politikai véleményük és szeretnének részt venni a közéletben, szeretnék azt alakítani, hallatni a véleményüket. Horribile dictu még az is elképzelhető, hogy egyetlen párt sem éri el az 50%-ot, sőt, ez jelen pillanatban is így van, tekintve, hogy az áprilisi parlamenti választásokon a Fidesz a választójoggal rendelkezők mintegy egyharmadának a szavazatát kapta meg.

    Úgy látszik, Tarlós már egypártrendszerben gondolkodik. Ő úgy képzeli, hogy egy párt megszerzi a többséget, a többire meg nincs is szükség.

  4. csepeli szerint:

    Tarlós: “a BKV külső-belső adóssága megközelíti a 400 milliárd forintot”.

    A külső adósság az ugye világos, az azt jelenti, mennyivel tartozik a cég kifelé. Erről tudjuk, hogy olyan 85 milliárd körüli.

    De mi a belső adósság? Na ez érdekes dolog! Itt egy hír tavaly októberből:
    http://www.vg.hu/vallalatok/ipar/810-milliardos-adossag-a-bkv-nal-292327

    Eszerint 810 milliárd a belső adósság. Magyarázat: “Kocsis István szerint ez abból fakad, hogy az elmúlt tíz évben elmaradt az eszközállomány megfelelő megújítása.”

    Tehát a belső adósság azt jelenti, hogy egyes emberek szerint hány forintot kellett volna adni a BKV-nak az ő elképzeléseik szerint.

    Ez Kocsis szerint 810 milliárd, Tarlós most azt mondja, a külsővel együtt 400 milliárd az adósság, tehát a belsőt kb. 315 milliárdra saccolja.

    Konklúzió: a belső adósság egy fiktív fogalom, kitalálok valamit, hogy mennyit kellett volna a BKV-nak kapnia, hogy mindenféle fejlesztéseket csináljon az én elképzeléseim szerint, és ahhoz képest számítom ki a “belső adósságot”.

    Valójában hasraütésre bemondott szám, ökörség.

  5. csepeli szerint:

    “A Demokrácia és Dilemma Intézet (DeDi) arra figyelmeztet, hogy az önkormányzati választás alkalmas lehet arra, hogy a Fidesz hatalmas csapást mérjen az ellenzéki pártokra. Egy-két fős minifrakciókban, mutatóba maradhat csak nem fideszes politikus a testületekben, ami hosszabb távon is káros lehet a kisebb pártoknak. Ugyanakkor a politika hatalmas többséggel sem fenékig tejfel. A külföldi nyomás legyőzte Orbánék ambícióinak néhány sarkalatos pontját, és hamarosan igen szigorú költségvetéssel kell a választók elé állni.”

    http://index.hu/belfold/2010/09/10/dedi_szeptember10/

  6. csepeli szerint:

    “A Fidesz hatalomtechnikai szempontból az idei önkormányzati választás szabályainak átdolgozását remekül megoldotta magának. Az ellenfelek hosszú távú kivéreztetését készítette elő azzal, hogy az önkormányzati testületek létszámát úgy csökkentették, hogy a listás mandátumok számát sokkal jobban szűkítették, mint az egyéni helyekét.

    a lerövidített ajánlószelvény gyűjtés idén augusztusra korlátozódott, vagyis sok választó volt szabadságon, és a fiatalok (akik a Jobbik és az LMP szimpatizánsai között felülreprezentáltak) jó eséllyel vakációztak még. Úgy tűnt, mintha az egész súlya csak augusztus végére esett volna le nekik.

    A Jobbik sikeresen vette a jelöltállítási kört, az LMP azonban képtelen volt országos mozgósításra. A legkisebb parlamenti párt súlyos kudarca, hogy a megyék többségében nem lesz listájuk, és a nagyobb városok közül is alig lesz polgármesterjelöltjük.”

  7. csepeli szerint:

    “A helyi ügyekben szűkül a mozgástér

    Januártól tovább erősödik a kormányzat ereje. Az új közigazgatási hivatalok ekkor alakulnak kormányhivatalokká, amelyek a megyékben és Budapesten várhatóan több feladatot is átvesznek majd az önkormányzatoktól. Ezeknek a hivataloknak az élére kormánymegbízottakat neveznek ki, akiknek konkrét feladatuk még nem világos ugyan, de a központosítási törekvés egyértelmű. Ez várhatóan tovább frusztrálhatja az egyébként is gyenge önkormányzati ellenzéket.”

  8. tibor szerint:

    Tojok a gyenge ellenzék frusztációjára.
    Arról úgye, nem a FIDESZ tehet, hogy nincs számottevő ellenzéke?

  9. csepeli szerint:

    Helyes, Tinor, előre az egypártrendszer felé. Épül a pártállam, bevált az már Kádár idején is, igaz?

  10. tibor szerint:

    Gondoltak volna erre azok a mohó baloldali politikusok, akiknek köszönhető a korábbi kormánypártok teljes lenullázódása.
    Ha kevésbé kapzsik, és 2008.-ban a súlyos népszavazási vereség után lemondanak, akkor mára kiegyensúlyozottabbak lennének az erőviszonyok.
    Két év tarolás miatt feláldozták pártjukat.
    Nekik megérte, az országnak nem.

  11. tibor szerint:

    Ütődött csepeli! Sirassuk a milliárdosaitokat?

  12. " ?! " szerint:

    Intelem az itt fórumozó MSZP-s agitátorok részére!

    Az elmúlt 16 évben nyújtott nagyon szerény teljesítményetek, de ugyanakkor nagyon sok disznóságotok után arra szólítalak fel benneteket (mint amire Gyurcsány apátok szólította fel Orbán Viktort), hogy fogjátok be a szátokat, és annak örvendezzetek, hogy milyen szépen szaporodik a káderképzőben az MSZP megújuláshoz szükséges és a hagyományaitoknak megfelelő káderutánpótlás?

    Emlékezzetek rá, hogy az MSZP jogelődjeinek, az MSZMP-nek, az MDP-nek és az MKP-nak a vezetőségét hagyományosan mindig börtönviselt káderekből választottátok.

    Néhány év mulva szabadulni fognak Zuschlag János (és társai), a nokia-dobozos Hagyó Miklós (és társai), Hunvald György (és társai), Wieszt János, Deme Gábor (és a még szabadlábon lévő csepeli mszp-s társai), a Főtávos Kovács Lajos, a BKV ügy -, a FŐKERT ügy -, a MALÉV ügy -, a sukorói ingatlan panama -, a kormányzati negyed ügy-, és a még feltárás alatt lévő szocialista mutyi ügyek szereplői.

    Amikor ezek a kipróbált káderek kiszabadulnak a kádernevelőből, akkor ismét visszatérhettek a jogelődjeiteknél alkalmazott szép hagyományhoz, és ismét börtönviselt káderekkel tölthetitek fel a megújuló MSZP vezetését.

    Megválaszthatjátok országos elnöknek Zuschlag, vagy Hunvald, vagy Hagyó, vagy Wieszt elvtársaitokat, aki a börtönben jó néhány évig még minden reggel hitelesen énekelhetik a “Föl, föl Ti rabjai ….” kezdetű indulótokat.

    A Csepeli MSZP elnökének pedig megválaszthatjátok Deme Gábor elvtársatokat aki az általa elkövetett gyilkossággal végződő sikkasztásnak az MSZP-n belüli ismertté válásáig, alelnöki poszton már vezetőtök volt a Csepeli MSZP-ben. (De, hogy legyen választási lehetőségetek, ez a ma még csak 1 főben korlátozott választék is bővülni fog a ma még szabadlábon lévő bűnöző cimboráitokkal.)

    A fent felsorolt, valamint a majd később ismerté váló nevű börtönviselt kádereknek az MSZP-be való visszatérése, és a párt vezetőségébe történő beválasztása után, igazán hozzátok méltó párt lesz a megújult MSZP.

    Kétségtelen, hogy addig még sokszor elénekelhetitek az indulótoknak azt a részét is, hogy”…..senkik vagyunk…”, de azért a fentiek reményében tartsatok ki, mert nagy szükség van egy olyan tisztességes baloldali pártra mint, amilyen a káderképzőből visszatérő elvtársak vezetőkké választása után lesz az MSZP.

    A káderképzésen lévő elvtársak a szabadulásáig legyetek nagyon türelmesek és nagyon szerények! (Utána meg még szerényebbek!)

  13. csepeli szerint:

    ” ?! “!

    Hunvald mellett említsd meg azért az ingatlanbotrányban szintén érintett Czibula Csaba egykori fideszes képviselőt, bizottsági elnököt, aki jelenleg Mexikóban bujkál és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben rá.

  14. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te gircses-görcsös bunkócska Te drága!

    A terjedelem miatt az egykori MSZP-s bűnözők felsorolásával sem foglalkozom, ezért a fenti buta javaslatodat elutasítom.

    A felsorolásomban ezután is csak azokat sorolom fel akiket a “megújuló” MSZP vezetői tisztségeire méltó személyeknek lehet tekinteni.

  15. " ?! " szerint:

    Nyílt kérdések az itt fórumozó mszp-s agitátor „csepeli”-hez:

    1.) Melyik családtagod érintett a Németh Szilárd feljelentésében szereplő egyik lakás áron aluli megszerzésével kapcsolatban?

    2.) Igaz-e, az a hír hogy azért vagy ilyen harcos híve Szenteczkynek, mert neked is lehetővé tette egy előzetesen felújított szociális alapon kiutalt panelos lakás áron aluli megvásárlását?

    3.) Igaz-e az a hír, hogy az általad feltett 100 NAP 100 HAZUGSÁG cím alatt felsorolt 100 hazugságot kieszelő csapatnak Te voltál a szellemi vezetője?

    4.) Igaz-e az a hír, hogy besurranó tolvajként megloptad az összes szomszédodat?

    5.) Igaz-e az a hír, hogy az OPNI bezárása előtt évekig az intézet ápoltja voltál a zárt osztályon?

  16. csepeli szerint:

    ” ?! “-nek válaszaim:

    1. Semelyik.
    2. Nem.
    3. Nem.
    4. Nem.
    5. Nem.

  17. " ?! " szerint:

    Kedves “csepeli”, Te gircses-görcsös bunkócska Te drága!

    Valld be töredelmesen az igazságot, mert a 13:23-kor feltett válaszaidat még az mszp-s és volt mszp-s elvtársaid sem hiszik el!

    Válaszolj őszintén a 13:20-kor feltett nyílt kérdésekre! Ne tagadd tovább az igazságot!

  18. pricpracpruc szerint:

    MINDENKINEK! Miután “csepeli” úgy tartja, hogy fideszes agitátor vagyok, itt és most – csak egyszer, s utoljára – leírom: MINDIG IS BALOLDALI, MSZP-S SZAVAZÓ VOLTAM. Csakhogy ami a kerületben zajlik sok-sok éve, az nálam is kiverte a biztosítékot, ahogyan az MSZP nagypolitikai mutyijai is! Ettől még maradhattam baloldali érzelmű. Nem a párt ideológiája, hanem az ott évekig “tevékenykedő” jó néhány személy tette tönkre a pártot és az országot is. Sajnos számomra most nincs igazi alternatíva.
    Erre nem kell senkinek válaszolni. Csepelinek sem.

  19. csepeli szerint:

    pricipruci, én csak azt írtam, hogy hülye vagy, sehol nem írtam, hogy fideszes agitátor vagy. Miért vetted magadra az inget, ha nem a tiéd? Ejnye-ejnye, pirci-purci.

  20. " ?! " szerint:

    Kiegészítő nyílt kérdés “csepeli” részére:

    Igaz-e az hír, hogy büntethetőséget kizáró “diliflepni”-vel rendelkezel, és ezért veszed a bátorságot a Fidesz politikusainak a rágalmazásához és más itt fórumozó személyek sértegetéséhez?

  21. Nemmondomeg szerint:

    Ismét megszórják majd az országot választási reklámanyaggal súlyos milliókat elpazarolva. Nem lenne máshol helye ? Jelzem most a nyugdíjasok is számítani fognak.
    ( Csak a szavazásig, utána ismét felejtő a nyugdíj emelés.) Én úgy látom hónapról hónapra kevesebb pénz marad megélhetésre, mivel a forint folyamatosan romlik, és emelkednek az árak is. Persze ez nem fontos egyik pártnak se, csak a mocskos milliókért, összeharácsolt kampányuk a fontos. Nem csak lakáshitelesek vannak bajban. Rengetegen kényszerültek a f*s fizetésük miatt kölcsönre ami szintén sok embernél svájci frank….ők sem fontosak. Várom már hogy legyen vége a kampánynak. Kíváncsi leszek az elviselhetetlenül magas csatornadíjat mennyivel fogják megemelni, és nem kell a kamu, hogy nem lesz emelés, mert ezt az ovis sem veszi már be.

  22. Nemmondomeg szerint:

    Még egy kérdésem lenne a jelen lévő Fideszesekhez.
    Miért nem szigorítjátok a törvényeket, hogy a ki közpénzzel nem tud elszámolni, az sokkal de sokkal súlyosabb büntetést kapjon ?

    Milyen eljárás, hogy Zuschlag, Hagyó és a többi tolvaj aki bizonyíthatóan elvett a KÖZPÉNZ-böl az pár év múlva kiszabadul és élete végéig gondtalanul élhet.
    Miért nincs ellenük APEH vizsgálat, vagyonelkobzás, ha kell a családjától is. Nevetséges átíratja a lakást a lányára és minden mehet tovább.
    Talán a törvényeken kellene módosítani, hogy eszükbe se jusson lopni az ország pénzéből.

  23. Ditte szerint:

    Remélem Tarlós lesz csakugyan a főpolgármesterünk, szakmailag és emberileg is alkalmas. Hajrá Budapest!

  24. " ?! " szerint:

    Kedves “Nemmondommeg”!

    Visszakérdezek:

    Van-e sejtésed arra vonatkozóan, hogy kik idézték elő az általad vázolt helyzetet?
    (Nyolc év alatt az MSZP-s kormányok, vagy az elmúlt 100 nap alatt az Orbán-kormány?)

    Szerinted elég-e 100 nap ahhoz, hogy a parlamentarizmus szabályait betartva minden törvénymódosítás megtörténhessen, miközben az ellenzék folyamatosan azért háborog, hogy szerintük túl gyors a tempó és ezért nincs elég idejük a törvényjavaslatok alapos áttekintésére és megvitatására?

    Milyen eljárást javasolnál arra, hogy Zuschlag, Hagyó és a többi tolvaj az elvárásodnak megfelelő gyorsasággal a szerinted megérdemelt büntetésben részesüljön?
    (Figyelembe véve azt a nemzetközi szabályt, hogy csak a cselekmény elkövetésekor hatályos törvények szerint kerülhet sor a felelősségre vonásra. A törvényeket pedig demokráciában visszamenőleges hatállyal nem szabad módosítani és alkalmazni.)

    Esetleg kiiktatnád a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatot, valamint a többszintű bírósági eljárást, és rögtönítélő népbíróságra bíznád az ítélet meghozatalát, vagy milyen más módszert tartanál megfelelőnek?

    Vagy esetleg fideszes politikusoknak és aktivistáknak kellene átvenni a bíróságok szerepét, mert nem vagy megelégedve a bíróságok eljárásaival és ítéleteivel?
    (Képzeld el, hogy mit szólnának ilyen megoldáshoz az ellenzéki pártok, és a külföld!)

  25. pricpracpruc szerint:

    Kettős Írásjel! Mi van, mecsípett a dér, vagy bé vagy rúgva? Két napon belül, harmadszor kapom azon magam, hogy egyetértek veled! Az egész hozzászólásoddal (17:41) !

    “Esetleg kiiktatnád a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatot, valamint a többszintű bírósági eljárást, és rögtönítélő népbíróságra bíznád az ítélet meghozatalát, vagy milyen más módszert tartanál megfelelőnek?” – írod. Miért, szerinted nem ez lesz rövidesen?

  26. pricpracpruc szerint:

    Még akkor is egyetértek kettős írásjel fedőnevű aktivistával, ha kitetszik az irónia soraiból.

  27. Nemmondomeg szerint:

    Kedves ” ?! ”

    Nem írtam soha sehol le, hogy a Fidesz tehet a kialakult helyzetről, ha talál ilyet valaki annak fizetek egy rekesz sört 😀
    Ezért írtam, módosítani kellene a törvényt, hogy soha eszébe se jusson ezek után senkinek belenyúlni abba a pénzbe amit a NÉPRŐL NYÚZNAK LE, újra és újra.
    Az APEH vizsgálat az ma csak a csóró családos emberekre vonatkozik ?
    Bár mit várok ha méltán népszerű Győzike és családja hülyét csinál látványosan az APEH-ből miközben fényűző életet élnek a nagyvilág előtt is.
    Én Rávágnék Zuschlag, Hagyó és hozzá hasonló urakra egy komoly vagyonosodási vizsgálatot is, persze tudom ez nem demokratikus.
    Én is visszakérdezek:
    Szerinted ez rendben van, hogy pár évet kap egy olyan mocskos tolvaj aki az egész országnak csak ártani tudott, teszem hozzá szándékosan és széthordták az országot ?
    Az én véleményem a demokráciáról:
    Ebben az országban soha nem volt demokrácia és ezt csak egy igazi munkából élő ember értheti meg, akit megaláznak, szándékosan rettegésben tartanak, nehogy jövőképe legyen az embernek.
    Persze félmillás fizetésből én sem panpognék ha még az unokáimnak is biztosítani tudnám a jövőt, de így picit más a helyzet. Ma már nem a jövő évtől fél az ember, hanem a következő hónaptól vagy a következő naptól. Az emberek nagy része máról holnapra él. Kevesebb a házasság, nem mernek szülni az emberek. Egy idézet jut eszembe a mostani állapotkoról: Ne szülj rabot, te szűz! anya
    Ne szoptass csecsemőt!…”

  28. " ?! " szerint:

    Itt látható az a hagyaték, amelyet Csepelen a nyertes örökölni fog a csepeli MSZP-sektől, valamint Demszkytől és Hagyótól:

    (Összeállítva az MSZP közeli Progresszív Intézet felmérésének, valamint néhány közismert helyi adatnak a figyelembevételével.)

    Új lakások építése évenként a budapesti kerületekben:

    1. helyezett: a XIII. kerület évi 660 lakás építésével,
    19. helyezett: Csepel, évi 130 lakás építésével.
    (Csak a sűrűn beépített belvárosi kerületekben épül kevesebb új lakás évente, mint Csepelen.)

    Ezer lakosra jutó új lakások építése évente:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 8,8 lakás/év/ezer fő.
    19. helyezett: Csepel, 1,6 lakás/év/ezer fő. (A budapesti átlag 5,7 lakás/ezer fő.)

    Egy főre jutó adósságállomány Budapesten:

    1. helyezett: a XIII. kerület, 1.682,- Ft/fő !!!!!!,
    19. helyezett: Csepel) 92.160,- Ft/fő. (A polgármesteri jelentés szerint korrigálva.)
    Annak ellenére 55-szöröse a XIII. kerület adósságállománynak, Csepel 1 főre eső adósságállománya, hogy a Csepeli fejlesztések megvalósításához rendelkezésre állt:
    – az észak-csepeli területért kapott 9,3 milliárd Ft rendkívüli bevétel, amelyhez hasonló bevétellel más kerületek nem rendelkeztek,
    – az eladott kb. 8.500 db önkormányzati tulajdonú lakás eladásáért befolyt lakásonként minimum 1 millió Ft, azaz legalább 8,5 milliárd Ft mai áron számolt árbevétel.

    Ezer lakosra jutó vállalkozások száma Budapesten:

    1. helyezett: az V. kerület, 516 vállalkozás/ezer fő,
    23. helyezett: Csepel, 135 vállalkozás/ezer fő.
    (A Progresszív Intézet felmérésének szöveges értékelésében Csepelt negatív példaként konkrétan megemlítik.)

    Ezer főre jutó önkormányzati bérlakás-állomány:
    Csepel az ezer főre jutó kb. 16 önkormányzati bérlakással nem fért bele a fővárosi kerületek 15. helyezésig felsorolt listájába.

    Ezer főre jutó sport támogatás:
    Csepelen ez olyan kevés, hogy azzal nem jutott be az értékelésben felsorolt önkormányzatok közé.

    Helyi közismert tényadatok:

    – Csepel rendelkezik legtöbb földúttal a fővárosi kerületek között.

    – Csepelen hiányzik kb. 45 km szennyvízelvezető közcsatorna.

    – Csepelen hiányzik kb. 100 km elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető csatorna.

    – A Csepelen összegyűjtött szennyvizek annak ellenére továbbra is tisztítatlanul ömlenek a Dunába, hogy Csepelen helyezték el a más kerületek szennyvizeit befogadó Központi Szennyvíztisztító nevű “szargyárat”, amelynek a létesítési és működtetési költségeihez a csepelieknek is hozzá kell járulni a megemelt szennyvízdíjon keresztül.

    – Csepelnek a választási ígéretek és a kidobott tervezési költségek ellenére nincs rendezett városközpontja.

    – Csepelnek nincs kórháza. (Pedig a csepeli kórház felújítását-, korszerűsítését ígérték.)

    – Csepelnek nincs fedett uszodája. (Pedig 2006-ban a megnyitását 2007-re ígérték.)

    – A Csepelre HÉV-vel érkezőket a Főváros szégyenének nevezhető városkép fogadja a Csepel-Ófalu városrészre történő beérkezéskor.

    – A több ezer állandó lakossal rendelkező kb. 220 hektár területű Csepel-Háros ugyanúgy mezőgazdasági besorolású területként van nyilvántartva, mint 16 évvel ezelőtt, és az ott élők ma is legalább egy évszázaddal elmaradott infrastrukturával rendelkező környezetben élnek, miközben a csatorna hálózat hiánya miatt akaratuk ellenére folyamatosan szennyezik a terület alatti ivóvízbázist, amely a csepelieket is ellátó vízműkutak ivóvíz utánpótlását biztosítja.

    – Elmaradt a megígért két csepeli rendőrőrs létesítése.

    – Egyetlen méter sem épült meg a 16 éve minden önkormányzati választáskor megígért csepeli gerincútból, amely a Kossuth Lajos utca terhelését volna hivatott csökkenteni.

    – Annak ellenére, hogy igen sok csepeli közpénzt ráköltöttek, egyetlen méter sem épült meg a volt Csepel-Művek területére ígért úgynevezett teherforgalmi elkerülőútból.

    Kerületünk október 3 után hivatalba lépő új vezetésének a fent felsorolt elmaradásokat olyan körülmények között kell megszüntetni, hogy még csak nem is üres kasszát, hanem az önkormányzat honlapján közzétett polgármesteri részletes jelentés szerint több mint 7 milliárd (7 ezer millió) Ft adósságot vesznek át az MSZP-s elődeiktől.

  29. " ?! " szerint:

    A Csepeli MSZP hagyatékát képező adósság összetétele a 2010. augusztus 31-én kelt polgármesteri jelentésben közölt adatok figyelembevételével:

    1.) A költségvetési hiány (a II/4. pont szerint) 3 milliárd 808 millió Ft.
    (Feltéve, hogy ezt az összeget az mszp-sek a szeptember 23-i képviselő-testületi ülésen nem emelik 4 milliárd Ft fölé.)

    2.) A Csepeli Önkormányzat tartozása a Fővárosi Önkormányzat felé (a II/3. pont szerint) 1 milliárd 556 millió Ft.

    3.) Az Önkormányzat hosszú-lejáratú hiteltartozása (a III/2. pont szerint) 1 milliárd 392 millió Ft.
    (Ennek a hitelnek az érdekessége az, hogy a fennálló hiteltartozás részét képezi az első Orbán-kormánytól a Széchenyi-terv keretében kapott állami támogatással 2002-ben és 2004-ben épített 116 db önkormányzati bérlakás építéséhez önkormányzati önrészként felvett hitel is.
    Ez azt jelenti, hogy fideszes kormány támogatásával megépített önkormányzati bérlakások önkormányzati önrészéhez felvett hitelt is az új (valószínűleg fideszes) önkormányzatnak kell visszafizetni, miközben ennek a 116 lakásnak a megépítésével dicsekedett a Csepeli MSZP már a 2006-os választások előtt is, és jelenleg ezzel dicsekszik a szórólapján Szenteczky János mszp-s polgármester-jelölt is.)

    4.) Az Önkormányzatnak (a III/2. pont szerint) a hosszú és rövidlejáratú hitelek után a 2010. év végén 425 millió Ft kamatot kell fizetni.

    A fentiek együtt összesen 7 milliárd 182 millió Ft olyan kötelezettségeket (adósságot) jelentenek, amelyeket az új önkormányzatnak kell a következő években megfizetni.

  30. " ?! " szerint:

    Tájékoztatás a csepeli mszp-sek költségvetési-hiány növelési szándékáról:

    Tíz nappal a választások előtt, a Képviselő-testület MSZP-s többsége a kerület költségvetési hiányát, a polgármesteri jelentés II/4. pontjában közölt 3 milliárd 808 millió Ft-ról, a szeptember 23-i képviselő-testületi ülés 177. számú előterjesztésének az elfogadásával a jelenleginél is magasabbra szándékozik emelni.

    Az alábbiakban idézem az előterjesztéséhez Halmos Istvánné Városgazdálkodási ágazatvezető által leírt észrevételt:

    “A módosítás eredményeként az önkormányzat költségvetésének hiánya 3,8 milliárd Ft fölé emelkedik.
    Ilyen nagyságú hiány mellett alig tudja az önkormányzat az alapvető feladatainak a finanszírozását megoldani, mivel azok ütemezett folyamatos kiadást jelentenek, a nem kötelező feladatok tekintetében pedig olyan kényszerpályán van az önkormányzat, hogy a kifizetéseknek általában azonnal és egyösszegben kell eleget tenni.
    A javaslat elfogadása esetén a költségvetés hiánya megközelíti a 4 milliárd forintot.”

  31. kukori szerint:

    Nem érdekes,hogy a Tarlósnak meg a fidesznek is az az első,hogy az szdsz utódpártjával az Lmp-vel akar koaliclóra lépni!? De ne csodálkozzunk,Tarlós úr is az szdsz-ben kezdte demokratikus pályafutását ! Na meg ki az a hülye aki azt meri hinni,hogy a liberális “libsiket”kilehet hagyni” júdapest”irányitásából !

  32. " ?! " szerint:

    Kedves “kukori”!

    Attól még nem “judapest” Budapest, mert Te “juda” származású vagy.

    Egyébként meg, felesleges tüntetőleg elhatárolódnod a “juda” származásúktól, hiszen azok között is szép számmal vannak rendes magyar emberek. (Még akkor is ha egyesek véletlenül, vagy tüntetőleg a Jobbik táborába keveredtek, mint Te.)

  33. kukori szerint:

    “?!”: Aha,le is rántottad magadról azt a bizonyos leplet a származásodról !

  34. pricpracpruc szerint:

    Kukori! Mars vissza az ólba! Vár a Kotkoda! Reggel azután újra teleszarhatod környezetedet.

  35. kukori szerint:

    Remélem már csak ketten vagytok csepelen ! Vissza a szekrénybe,csontvázak !

  36. " ?! " szerint:

    Kedves “kukori”! Te barom-fi!

    A tegnap 21:59-kor feltett írásodra válaszolva tájékoztatlak, hogy a származásommal még a legkényesebb Jobbikos cimboráid is meg lennének elégedve.
    A Te véleményed viszont nem számít.

Itt lehet hozzászólni !