Leállították a BKV járatritkítási tervét

Index.hu

Demszky és Hagyó

Főkolomposok: folyt. köv.

Átadta a 2008-as járatritkítás ügyeinek intézését Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes Demszky Gábor közlekedésügyi tanácsnokának, Dancs Gábornak, aki a tervezet kidolgozásának azonnali leállítását kérte a BKV vezetésétől. Hagyó Miklósék szerint Dancs nem tehet ilyet. Koalíciós harc a járatritkítás körül.

Leállította a BKV a 2008-as paraméterkönyvének (összmenetrendjének) kidolgozását Dancs Gábor, a főváros közlekedési tanácsnoka erről hétfői sajtóájékoztatóján beszélt.

Az ügyet eddig Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes vitte, aki hétfőn váratlanul átadta az ügyet Dancs Gábornak. Dancs a döntést nem kívánta kommentálni. Annyit tudni, hogy Hagyó hétfőn négyszemközti találkozóra hívta Dancsot, válságstáb ült össze, mivel kiderült, hogy a menetrend megváltoztatásának nincs politikai és társadalmi elfogadottsága.

Dancs azt állította, hogy Hagyó Miklós levélben ruházta rá át az új paraméterkönyv kidolgozásának jogköreit.

Dancs: nincsen gazdaságilag átgondolva a járatritkítás

A válságstáb összeülésének közvetlen előzménye, hogy hétfőn a kerületek küldöttei is egyöntetűen elutasították a tervezetet. Több polgármester [2], köztük Csepel szocialista polgármestere, Tóth Mihály is tiltakozott [3] a tervezett járatleállások miatt, az egyeztetéseket hiányolták.

Mindezek mellett a hálózati átalakítás pénzügyi hatásvizsgálatáról nem készült érdemi anyag, ami alapján megállapítható lenne, hogy a 10%-os teljesítménymegvonással járó átalakítás milyen pénzügyi, gazdasági hatásokkal járna közép- és hosszútávon, mondta Dancs.

Hogy múlt hét csütörtökön Demszky Gábor főpolgármester elfogadta a BKV paraméterkönyv-tervét, Dancs azzal magyarázta, a Hagyó Miklós által összeállított anyagból a főpolgármester számára nem derült, hogy elmaradtak az egyeztetések a kerületekkel.

A paraméterkönyv tervezetének csütörtöki kiszivárogtatása miatt vizsgálatot indított Dancs, de hozzátette “a főpolgármester amúgy is nyilvánosságra hozta volna a kabinetülés után.” Az Indexen is megjelent BKV-s mukaanyag akkor került ki, amikor a múlt héten Hagyó és Demszky találkozott egymással.

Hagyóék nem így látják

Nem teljesen így látja Hagyó Miklós stábja, legalábbis az Indexet úgy tájékoztatták, Dancs nem utasíthatja a BKV-t, erre még Hagyó Miklósnak sincs jogköre. Hagyóék csupán arról tudtak, Dancs Gábor a politikai egyeztetés feladatát kapta meg a szocialista főpolgármester-helyettestől, amire – az egyhangú elutasítás miatt – szüksége is van a projektnek.

A paraméterkönyv végleges verziójáról egyébként Demszky Gábor dönt, ugyanis néhány éve ez a jogkör elkerült a Fővárosi Közgyűléstől. Eredetileg úgy volt, márciusban már elfogadja a főpolgármester a paraméterkönyvet.

A gazdasági bizottság dönthet az elutasításról

Dancs Gábor sajtótájékoztatója után az Indexnek azt mondta, valóban nem utasíthatja a BKV-t, de mint az üggyel megbízott városvezető nyomatékosan kérheti a BKV-t a tervezet kidolgozásának leállítására. A főváros gazdasági bizottsága dönthet ilyen utasításról, keddi ülésén erről napirendet terjeszt elő, mondta Dancs, és hozzátette: a városüzemeltetési bizottság ülésén is újra téma lesz a járatritkítás, ahol a jelenlegi tervezet kidolgozásának leállítását fogja kérni.

 

Most akkor mi van?

A városházán keringő pletykák szerint Demszky akciója volt a járatritkítás kidolgozásának leállítása, a tét ugyanis az, meglyik városvezető viszi el a politikai és a szakmai balhét. Balhé ugyanis van: A csütörtökön kiszivárgott tervezet egyhangú tiltakozást okozott. A hétfői fordulat mögött az lehet, hogy miután a járatritkítás terve Hagyó Miklóst tüntette fel rossz színben – az ő politikai nyomásáról beszélt ellenzék és civilek -, “nem bírva már a nyomást” megpróbálta lepasszolni a kényes ügyet Dancs Gábornak, vívja meg a politikai harcokat ő. Demszky közlekedésügyi jobbkeze, Dancs azonban beelőzött, és inkább leállíttatta a projektet.

A járatritkítás gazdasági hatásai

A BKV valóban nem tudott a várható hatásokról számot adni, hiába dolgozott a cég állítása szerint a hálózat átalakításán a Budapest Műszaki Egyetem és más közlekedészakmai szervezetek, legalábbis az Index erre vonatkozó kérdéseit nem tudták megválaszolni. Amit lehetett tudni [1], hogy hány buszt (200) akar kivonni, hány buszgarázst (3) akar kiüríteni, mennyivel akarja az üzemanyagfogyasztást csökkenteni a BKV 2008-ban. Nincsenek megnyugtató válaszok arra sem, nem ismétlődik-e meg a miskolci példa, ahol a járatritkítás és a tarifaemelés az utasok gyorsuló elpártolását, és a bevételek csökkenését jelentette. A BKV tervei szerint az éves szinten 6 milliárdos spórolást jelentő járatritkítás ráadásul 4-5 milliárdos plusz költséget is jelentene: 100 megálló átalakítása, 60 buszt vásárlása, és azzal is számolni kell, hogy a teljesítménycsökkentés milliárdos nagyságrenddel csökkenti az állami normatív támogatást, ami ugyancsak bevételkiesés.

Forrás: Index.hu

7 hozzászólás “Leállították a BKV járatritkítási tervét” bejegyzésre

  1. Csepeli Galvániszap szerint:

    Majd lealkudnak belőle egy keveset, és visszahozzák úgy, hogy nem 9,9, hanem mondjuk 5,9 százalékos lesz a drágább BKV teljesítménycsökkentése.

  2. Bubus szerint:

    Ez a neokapitalista exkommunisták megszokott módszere. Bedobnak egy nagyon radikális leépítést, aztán vigyorogva hoznak egy kisebb megszorítást, és azzal adják el, hogy ők milyen profik voltak, hogy csak ennyi lett.

    Közben megint elfelejti mindenki, hogy a budapesti közlekedést a fővárosnak kell biztosítania, és miközben arról beszélnek, hogy a dugókat csökkenteni kellene, nem növelik a BKV szolgáltatásait, hanem még drágábbá teszik, és csökkentik.

  3. Kovács Ernő szerint:

    Köszönjük Misi!

  4. LB szerint:

    Mit? Annyi köze volt hozzá, mint a galvániszap elszállításához. Aszisztált.

  5. LB szerint:

    Kiváncsi vagyok, március 9. után mikor fog újra és ismét előkerülni. 🙁

  6. LB szerint:

    “Továbbra is érvényben van a BKV járatritkításáról szóló paraméterkönyv-tervezete”

    http://www.origo.hu/itthon/20080226-nem-hozhatott-dontest-az-szdszes-tanacsnok-a-parameterkonyv-lefujasarol.html

    Na, nem lett igazam! Még március 9-ig sem kellett várni! 🙁

  7. jani szerint:

    Rá kell nézni demszky és hagyó fizimiskájára, mit várhatunk tőlük!! Sugárzik róluk az elégedettség !!
    Szándékosan írom a nevüket kisbetüvel !!
    “Megcsináljuk miklós mondá gábor “!!, és iszik rá egyet !

Itt lehet hozzászólni !