Háromigenes voksolásra buzdítanak a szakszervezetek

MTI, Mno.hu

 

A bárányok hallgatnak

A népszavazáson való részvételre és „háromigenes” voksolásra hívtak fel hétfői, budapesti közös sajtótájékoztatójukon a Liga Szakszervezetek, az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetői.

A március 9-i népszavazáson való részvételre és „háromigenes” voksolásra hívtak fel hétfői, budapesti közös sajtótájékoztatójukon a Liga Szakszervezetek, az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetői. Gaskó István, Cser Ágnes és Palkovics Imre szakszervezeti vezetők azt hangoztatták: a népszavazás nem politikai, hanem szolidaritási kérdés, így azon a munkavállalóknak politikai elkötelezettségüktől függetlenül részt kell venniük és igennel kell szavazniuk, hogy „megállítsák a társadalmi igazságtalanságot”.

Gaskó István (Liga) azt közölte, már a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésekor sem értettek egyet az intézkedésekkel, ezért is javasolják, hogy ezek „eltörlése mellett foglaljanak állást”. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a járulékfizetéssel a biztosítottak már egyszer megváltották maguknak az orvosi és a kórházi ellátást, a vizitdíj és a kórházi napidíj már olyan többletteher, amelyet sokan nagyon nehezen tudnak csak kifizetni.

A szolidaritás elvét sérti az is, hogy a kis keresetűeknek ugyanannyit kell fizetniük, mint a jómódúaknak – fűzte hozzá. A Gfk Hungária közvélemény-kutató cég egyik felmérését ismertetve elmondta: az emberek 15-20 százalékának „jelentős akadályt jelent” a két díj megfizetése, emiatt „fontolóra veszik”, forduljanak-e orvoshoz, vagy gyógyíttassák-e magukat kórházban. Hozzátette: a felmérés szerint a 90 ezer forint alatt keresők negyedének ez irányú döntését „befolyásolja” a vizitdíj. Közölte: azt szeretnék, ha a szakszervezetek véleményére „semmiféle politikai mázat nem ragasztana rá senki”, hiszen, mint mondta, kizárólag azt vizsgálták, hogy a díjak fizetése milyen hatást gyakorol a tagságukra.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke ugyancsak azt közölte: nem tartják elfogadhatónak a díjakat. Elmondta: úgy látják, leépítik és fizetőssé teszik a társadalmi szolgáltatásokat, „öngondoskodásról beszélnek”, ám ennek a magyar munkavállalók nem tudnak eleget tenni. A tandíjról szólva arra hívta fel a figyelmet: ma a felsőoktatásban tanulók mindössze 10-11 százaléka lesz „első generációs” értelmiségi, ez pedig azt jelzi, hogy a díjfizetés a társadalmi felemelkedés útjában áll.

Cser Ágnes (EDDSZ) nemzetközi szakemberekre hivatkozva azt hangoztatta, „nem tétel” a költségvetésben a vizitdíj. Ennek alátámasztására elmondta: korábban az EDDSZ képviseletében az egészségügyi és szociális ágazat munkavállalóinak és nyugdíjasainak egészségügyi díjfizetési mentességet kért a kormánytól. Közölte, Veres János pénzügyminiszter a kérésre azt válaszolta, hogy a magyar költségvetés nem tudna lemondani az így kieső egymilliárd forintról. A szakszervezeti képviselő a „nagyságrend” érzékeltetésére csak annyit jegyzett meg, hogy a kormány több száz millió forintot költött el feleslegesen a kormányzati negyed előkészítésére.

Forrás: MTI, Mno.hu

Itt lehet hozzászólni !