Lemészárolta a nevelőnőt, hogy megszöktesse lányát

Stop.hu

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki lemészárolta egy csepeli leánynevelő otthon egyik alkalmazottját, hogy megszöktesse saját lányát.

A brutális bűncselekményben a nyomozók gyanúja szerint maga a lány, illetve egy kiskorú gyerek is részt vett, ezért ellenük is eljárás indult, ám a kisebbik elkövető az eset idején – a kora miatt – még nem volt büntethető, ezért a vele szemben folytatott eljárást megszüntették. Mivel a gyilkosság után az elkövetők még el is vitték az áldozat értékeit, az ügyben közfeladatott ellátó személy ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint kifosztás miatt is vádemelést javasol a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint a 47 éves asszony 2006. július 1-jén késő délután támadott rá a XXI. kerületi Szent István úton található gyermekotthon egyik nevelőnőjére, egy 13 és egy 15 éves lány társaságában. A támadók több késszúrással megölték a 30 éves alkalmazottat, annak érdekében, hogy az intézetben nevelt 15 éves lányt megszöktessék, sőt ezután még a nevelőszobában lévő szekrényeket is átkutatták, ahonnan különböző értéktárgyakat és készpénzt vittek el. A gyilkosságra másnap derült fény, de a rendőrség már két nappal később elfogta az elkövetőket, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrség a napokban lezárta az ügy nyomozását, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészség részére.

Forrás: Stop.hu

Itt lehet hozzászólni !