Csepel.info, Thaz blog
Korábban olyan információk jelentek meg a magyar sajtóban, hogy Gyurcsány Ferenc teljesen inaktív volt a új Országgyűlésben. Egy szemfüles blogger viszont rátalált egy ezt cáfoló bizonyítékra.
Az előző miniszterlenök hivatalosan tavaly április, vagyis a bizalmatlansági indítvány elfogadása óta nem szólalt fel. Múlt hét csütörtökön azonban megtörte a csendet. A kiváltó ok természtesen Orbán Viktor felszólalása volt.
Az alább idézett bloggerrel abban egyetértünk, hogy az ügy nem “nagy cucc”, és csak a sajtóban megjelent – Gyurcsány elnémító – írások sarkalltak arra bennünket, hogy foglalkozzunk vele. Amúgy is előfordult már hogy egy-egy korábbi miniszterelnök nem beszélte rojtosra a száját a Házban. Magunk se a hozzászolások perceinek száma, hanem a meghozott döntések tükrében ítéljük meg politikusainkat (mennyiség helyett a minőséget vesszük figyelembe).
Az Orbán-ellenes hisztéria felkeltésére fogékony balliberális sajtó korábban a Fidesz miniszterelnökét fogta pergőtüzbe hozzászólásainak elmaradása miatt. Apropó: megjegyezzük, hogy Orbán korábbi bírálói most nem sok szót fecsérelnek a nemzet “Tony Blair-ének” hallgatására. Vajon mi lehet az oka ennek kedves kollégák?
Ezek után lássuk magát a bevezetőben említett esetet:
„ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: […] Ennek köszönhetően, a nemzeti centrumnak köszönhetően maga az Országgyűlés is más ma már, mint a korábbi években volt. Ezt mindannyian tapasztalhattuk. Az elmúlt években az Országgyűlés ugyan gyakran értékes, de végül is meddő viták helyszíne volt. Senki sem vitatja, magam sem, hogy a viták szükségesek, a viták hasznosak, és a viták inspirálóak, föltéve, ha cselekvéshez vezetnek. De nálunk nem vezettek, legfeljebb pótcselekvéshez, újabb és újabb, itt lobogtatott, de soha meg nem valósult programokhoz. Az új Országgyűlés viszont a cselekvés helyszíne lett. Nem egészen két hónap alatt – engedjék meg, hogy ezt kellő szerénységgel mondjam: nem egészen két hónap alatt -, úgy érzem, többet végzett, több és jelentősebb változást hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt. (Egy hang az MSZP soraiból: Jaj! – Taps a kormánypárti oldalon. – Nyakó István: Kósa úr is megcsinálta ezt, valóban. – Az elnök felé fordul. – Gyurcsány Ferenc: Smasszernek tartja. – Derültség az MSZP soraiban.)”
A Thaz értékelése:
“Nyakó csak Untermann-nak jó Gyurcsány gyenge, ám jól kivitelezett poénjához. Mintha előre megbeszélték volna, hogy egy Kósa itt, egy smasszer ott. Emiatt a képlet kissé önironikussá válik és kifejezetten Nyakó kerül a smasszer (nem sameszt akart mondani véletlenül?) szerepébe, csak éppen Gyurcsány mellett. Nem tisztünk dicsérni a volt miniszterelnök jelenlegi munkáját, de ezúton is szeretnénk köszönetet mondani neki, amiért meg mert szólalni újra a magyar Országgyűlésben. Elszámolhatnánk a miniszterelnök-bónuszt is, de nem tesszük.”
Gyurcsány képviselő úrnak ezúton mi is gratulálunk ahhoz, hogy meg mert szólalni a Házban, és “értékes” hozzászólásával gazdagította a jegyzőkönyveket. Reméljük azonban, hogy az esetleges soron következő ügyészségi kihallgatása folyamán bőbeszédűbb lesz. Értékes hozzászólásokkal segíthetné a nyomozók munkáját.



“Gyurcsány képviselő úrnak ezúton mi is gratulálunk ahhoz, hogy meg mert szólalni a Házban”
Megértük újra, hogy merni kell megszólalni?
Eztán körül kell néznem, ha egy viccet el akarok suhintani?
Az Alkotmánybírósághoz fordult az LMP, mert a kormányülésekről nem készül jegyzőkönyv, hangfelvétel és ráadásul azt is 90 évre titkosítják!
A hosszú nyomdai átfutással indokolta a Tankönyvkiadó igazgatója, hogy az idei történelemkönyvekben még nem szerepel a tavasszal lezajlott fülkeforradalom, sem a NENYI (Nemzeti Nyulatkozat) melléklet!
Utódját már kijelölték!
“grün”!
Az alábbi viccet nyugodtan terjesztheted:
Felépítettek egy négyszintes házat.
Az átvevő bizottság kiszállt, hogy átvegye az épületet.
Már majdnem átvették az épületet, amikor valaki észrevette, hogy nincs az épületben WC.
Előkerítették a tervezőt, aki így védekezett:
- Az első szinten bölcsőde lesz, ők a pelenkába csinálnak.
- A második szinten a püspökök lesznek, ők Rómában székelnek.
- A harmadik szinten a zsidók lesznek, ők a szarból is pénzt csinálnak.
- A negyedik szinten pedig MSZP irodák lesznek, ők meg minden szart
egymásra kennek…
“Az Alkotmánybírósághoz fordult az LMP, mert a kormányülésekről nem készül jegyzőkönyv, hangfelvétel és ráadásul azt is 90 évre titkosítják!”
Ha nem készül semmi, akkor hogy titkosíthatják?
Gordon!
Ezt nevezik szuper titkosításnak!
Azt hiszem, Karinthy hőse kergette a sötét szobában a nem létező fekete macskát!
“grün”! Ezt is körülnézés nélkül “suhinthatod”:
Rákosi Mátyás: Aki nincs velünk az ellenünk van.
Kádár János: Aki nincs ellenünk az velünk van.
Gyurcsány Ferenc: Aki még velünk van az nincs magánál.
“?!”!
Orbán Viktor: Aki magánál van az nincs velünk!
Vagy másképp fogalmazva:
Orbán Viktor: “Akinek maga felé hajlik a keze az nem lehet velünk.”
Helyes!
(grün! Láton ha hallgattál volna…)
Gordon!
Ez olyan gyenge, mint egy apácafing!
Ha olyan gyenge lenne, akkor nem lennél ennyire ideges.
Telibetalált, és időszerű. Tehát ne beszélj ződségeket!
Gordon!
Legfeljebb azért lehetek magamra mérges. mert megszegtem az ősi szabályt, hogy: Gentlemanus nem áll le szellemi párbajra egy fegyvertelennel!
Hogy ideges vagyok, az nem kifejezés! Ha ilyen a jobbosok okosabbja, akkor milyen lehet a gyengébbje?
Szép jövő!!!
grün: 2010. július 30., péntek 16:21-kor
Ha ilyen a jobbosok okosabbja, akkor milyen lehet a gyengébbje?
“grün”!
Nem sokkal, de kicsivel értelmesebbek, okosabbak mint Te.
Örülünk, hogy hír lett Gyurcsány Ferenc közbeszólásából. Ugyanakkor nem akarunk igazságtalanok lenni: lehet, hogy már korábban is közbeszólt az ülésteremben GY.F., ám ki vagyunk szolgáltatva a T. Ház jegyzőkönyvvezetőinek. Mindenesetre ez az első “hivatalos” megnyilatkozása a ciklusban.
Budapest: Az Mszp utolsó bástyája
“Ahhoz, hogy ne lehessen a Fidesznek ekkora többsége, a posztkomcsi elv- és bűntársaknak nem kellet volna éveken át:
- hazudni
- lopni
- korrumpálódni
- hülyének nézni a “zembereket” itthon és külföldön
- meghamisítani az államháztartási adatokat
- mutyizni
- bűnszövetkezetben rabolni az adófizetők pénzét
- gátlástalanul dőzsölni
- gazdaság- és nemzetellenes politikát folytatni
- kinyalni keresztcsontig a “pénzvilág” és a multik hátsóját
- évtizedekre előre eladósítani Magyarországot
- és még nagyon hosszan folytathatnám.
Értem én, hogy fáj ez minden “hithű” kommunistának, de az elvtársaknak is meg kell tanulnia egyszer (és mindenkorra), hogy nem lehet büntetlenül elkövetni mindazt, amit a fenti felsorolás tartalmaz!
Továrisi, konyec!
“Orbánék” tehetségét pedig majd az idő fogja igazolni.
Mint ahogyan az igazolta a D209-Gyurcsány(i)-Wallis Gunnarson off-shore báró úr neveivel fémjelzett, antidemokratikus, nemzetromboló, dilettáns, köztörvényes és szégyenletes politikai kalandorkodást is.”
Ha csak néz már akkor is hazudik!