Eredményes volt a csepeli rendőrök gyors intézkedése a bejelentés után
Csepel.hu
Tegnap délután két bűncselekmény borzolta a kedélyeket Csepelen. A tetteseket elfogták. Mind a két eset a XXI. kerületi Rendőrkapitányságon ért véget. A vizsgálat folytatódik.
Az első esetről a kora délutáni órákban érkezett a bejelentés a Csepeli Rendőrkapitányság ügyeletére. Az Ady Endre utcában található egyik bolt előtt több személy összeverekedett.
A helyszínre kiérkező rendőrjárőröknek a bolt tulajdonosa elmondta, hogy négy férfi és egy nő
az üzlet előtt elhelyezett reklámtábláját megrongálta, majd amikor a rongálást számon kérte rajtuk, bementek az üzletbe és az üzlet tulajdonosát bántalmazták. A bűncselekmény elkövetőit – a gyors rendőri intézkedésnek, valamint az üzlet tulajdonosa által adott pontos személyleírásnak köszönhetően, – az üzlettől mintegy 200 méterre elfogták.
Néhány órával később bejelentés érkezett a kerületi Rendőrkapitányság ügyeletére, amely szerint a Weiss Manfréd úton (a volt Szabadkikötő úton) a Kvassay híd irányába a forgalommal szemben haladt egy Audi. A gépjármű vezetője az AGIP-töltőállomáshoz kanyarodott és ott egy személygépkocsinak ütközött. A rendőrjárőrök azonnal a benzinkúthoz hajtottak, és az ott parkoló Audi sofőrjét vérvételre előállították, vezetői engedélyét a helyszínen bevonták.
Forrás: Csepel.hu
Végre valakinek volt vér a “pucájában”, hogy ne tétlenül nézze az ilyen ámokfutókat, akik ártatlanok életét veszélyeztetik, hanem azonnal értesítette a rendőröket. A zsaruk se tétlenkedtek, hanem rögvest a helyszínre mentek és intézkedtek. Valaki mesélte, hogy az Audit látta az ominózus esetnél. Szerinte padkától-padkáig verődött, jobbra balra csapódott, s mire a kúthoz ért, már több friss sérülés volt a kocsin és mind a két bal oldali kereke defektet kapott. Bármibe lefogadom, hogy a vezető erősen piás lehetett. Szóval: merni kell az ilyen ámokfutók ellen tenni és ellenük kötelesség a rendőröknek szigorúan intézkedni. Most így történt.
A legfrissebb információk szerint a verekedők skandinávok, feltételezhetően svédek voltak. Ugyanis tipikusan rájuk jellemző a cikkben említett viselkedés.
Az audis köcsögnek meg marha mázlija volt, hogy nem gyilkolt meg senkit, vagy hogy nem találkozott össze egy teherautóval mondjuk. Ott minimum 70-et jönnek az autók, ha ő is csak annyival ment, akkor 140-nel közeledtek egymás felé. Ekkora tempónál egy cikázó autót kikerülni borzasztóan nehéz és balesetveszélyes.
egyik sem czigány származású volt, a verekedők eszkimók, az audis pedig hottentotta.
Magyarok voltak mind!
Roppancs az audis nem volt cigány, az ismerősöm látta!
Lehet hogy Bucinak megint kedve szottyant vezetni egy kicsit.
(tudom ez gonosz volt)
Jó lenne, ha több sétáló rendőr is lenne Csepelen, főleg a sétáló utca és környékén. Éjszaka sok részeg sofőr furikázik a kerületben, de nemigen buknak le! Vajon miért nem?
Lakatos Attila Borsod megyei cigányvajda is felszólalt a Fidesz által szervezett “Nemzeti Konzultáció” ózdi állomásán.
Több rendőr kéne a Csete sétányra is, a kocsmasor előtt lehetne sétálgatni, sőt intézkedni is bőven.
Ez már a legalja.hu réteg. Ez, ami Csepelen megy, már normál ember gyomra be sem veszi.
Ady Endre utca maga az elátkozott lakótelep. Mindig történik valami, vagy kábszeresek árulják a szajrét, vagy valaki leveti magát a tizedikről,…..félelmetes
Megelégedetten olvastam a sorokat, hogy mindkét esetben elfogták az embereket…..így kellene ezt mindig, de a legjobb az lenne, ha nem történne semmi, és lehetne békében, nyugodtásgban élni Csepelen.
Sok olyan vendéglátó hely van ahova a kuncsaftok gépjárművel érkeznek, fél vagy egész nap iszogatnak és gépjárművel távoznak.
Arra meg már gondolni sem merek miből isznak, mikor minden nap csak a délelőttöt és csak a délutánt töltik a büfében. (Lehet éjszaka dolgoznak)?
Nem hiszem, hogy újat mondtam! De engem már hosszú évek óta rettentő módon irritál! Csak azért bátorkodtam mondani ezt a kocsmás témát, mert ugye nagyon fontos a nemzeti konzultáció, továbbá tudomásul vettem, hogy nem a gazdasággal kezdjük a rendteremtést.
most miért nem volt jó a szabadkikötő?
nekem pl a vasmunkás tér is vasmunkás tér marad.
rákócziból van út.
a vasmunkások csepel történelmét(és talán vmennyire még jelenét is) képezik, nem értettem azt miért kellett átnevezni.
hehehehe:
2010. június 02., szerda 13:57-kor
A Vasmunkás-tér, valamikor Rákóczi-tér volt (’50-’60-s évek).” Most” vissza kapta nevét, mint Rákóczi-kert…
A II. Rákóczi Ferenc u. pedig valamikor Thököly u. volt…
Nincs apacs bünözés,csak megélhetési bünözés!Az indiánok a rezvervátumban gyülést tartanak,nagy baj van mondja a törzsfönök van egy jó és egy rossz hirem!A rossz hirem a cigányok körbeveték a rezervátumot,a jó olyan a húsuk mint a bölényé:)