Kipukkant Együtt-lufi: bukás előtt áll Szabó Szabolcs pártja

Index, Csepel.info

Szabó Szabolcs

Az Együtt bejelentette, hogy 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. Vagyis a választókerületek több mint a felében és négy megyében nem lesz jelöltjük, miközben azért az országgyűlési bejutási küszöb eléréséért küzdenek, amit egyetlen egy közvélemény-kutató szerint sem fognak elérni.

A Csepel.info úgy tudja, hogy az Együtt bejelentette: részt vesznek az ellenzék közös március 15-i tüntetésén, amin Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelölt mellett Szabó Szabolcs fog beszédet mondani. Az a Szabó, aki pártjával hülyének és felelőtlennek nevezte az MSZP-t és miniszterelnök-jelöltjét.

Az Együtt az 5%-os országgyűlési bejutási küszöb eléréséért küzd, ám ez egyre inkább elérhetetlennek tűnik. Legnagyobb reménységük a Gyulán lakó, ám Csepel-Soroksáron induló Szabó Szabolcs, aki 2014-ben az MSZP, a DK és a Párbeszéd támogatásával tudott nyerni. Most azonban elutasítják, hogy Szabó neve mögött a többi támogató párt neve is megjelenjen, ezért Bangóné Borbély Ildikót az MSZP külön indította. Sokat sejtet, hogy még Bangóné is hamarabb tudta összegyűjteni az ajánlásokat Szabónál. Az alábbiakban az Index cikkét olvashatják.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja országos listát állít az április 8-i választáson, az ehhez szükséges dokumentumokat benyújtották a Nemzeti Választási Bizottságnak – közölte a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje hétfőn sajtótájékoztatón.

Szigetvári Viktor azt mondta, hogy még nem véglegesek az adatok, de 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. A miniszterelnök-jelölt mindezt úgy értékelte, hogy várakozáson felül jól sikerült az aláírásgyűjtésük és képesek voltak bebizonyítani, hogy pártjuk országos szervezettel és hálózattal rendelkezik.

Pedig ez a szám azt jelenti, hogy

  • négy megyében egyáltalán nem lesz Együtt-jelölt.
  • És a választókerületek több mint a felében nem sikerült 500 támogatót találni, és nem lesz Együtt-jelölt a szavazólapon.
  • Itt értelemszerűen töredékszavazatokra sem számíthat az egyéni jelöltek után a párt.

Az Együtt úgy látja, hogy áprilisban az egyéni választókerületekben lehet leváltani az “Orbán-rezsimet” – mondta Szigetvári Viktor. Az Együtt ugyanis hisz abban, hogy “Hódmezővásárhely példáját mindenkinek értenie kell”. Emiatt több választókerületben is visszaléptek az LMP és az MSZP javára, most azt várják, hogy ezek a visszalépések váljanak kölcsönössé. A Jobbikkal nem készülnek együttműködésre. Szigetvári Viktor egy kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg nem tárgyalnak senkivel az egyéni választókerületekről, de ez nem rajtuk múlik, ők készek a megegyezésre. (Bár most eldőlt, hogy akkor sem lesz Együtt jelölt több mint 56 körzetben, ha nincs semmilyen megegyezés az Együttel.)

Mindezek tudatában az Együtt boldogan fogadja el Karácsony Gergelynek, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének a javaslatát, hogy március 15-én közösen ünnepeljenek – fogalmazott. A rendezvényen a párt részéről az Együtt csepeli jelöltje, Szabó Szabolcs fog felszólalni, “akinek az esete, azt hiszem megtestesíti azt, hogy miért fontos az, hogy ne támadják hátba ellenzéki oldalról” – mondta Juhász Péter.

Forrás: Index

4 hozzászólás “Kipukkant Együtt-lufi: bukás előtt áll Szabó Szabolcs pártja” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Az Együtt elnöke Szigetvári Viktor ma bejelentette,ha ők nyernének lebontanák a kerítést.Javára írandó,hogy legalább őszintr.Nem maszatol,nem hazudozik,őszintén megmondja mit várhatunk tőlük.A komcsiktól meg tudjuk,hogy mit várhatunk.

  2. Tóth kati szerint:

    Kisbuzi már ki is nézte Csepelen a helyet a migriknek,csak még azt a fránya választást kellene megnyernie.

  3. Kaschauer szerint:

    Pedig asszonyverésben verhetetlenek.

  4. csak úgy ... szerint:

    A Kúria szerint a választási törvényből következik, hogy a politikai hirdetések közlésén túl, a kampányidőszakban önkormányzati lap nem folytathat kampánytevékenységet, márpedig a Németh Szilárdról szóló tudósítások önmagukban elegendőek a választói akarat befolyásolására.

    A Csepeli Hírmondó kiadóját eltiltották a további jogsértéstől, és kötelezték, hogy tegye közzé: megsértette az esélyegyenlőséget azzal, hogy Németh Szilárdot népszerűsítette. Jogorvoslatnak nincs helye.

Itt lehet hozzászólni !