Átadták a Kossuth Lajos utcai üzletközpont megújítására kiírt pályázat díjait

Csepel.hu

gma_2941

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Polgármesteri Hivatal épületében ünnepélyes keretek között átadta a Kossuth Lajos utcai üzletsor megújítására kiírt ötletpályázat díjait.

Az önkormányzat idén tavasszal nyílt ötletpályázatot hirdetett a Csepel belvárosának központi elemét jelentő Kossuth Lajos utcai, úgynevezett Ü1 és Ü2 üzletközpontok megújítására. A felhívásra 13 pályamű érkezett be, amelyeket az önkormányzat közönségszavazásra bocsátott.

Az ünnepélyes díjátadón Borbély Lénárd, Csepel polgármestere úgy fogalmazott, a Kossuth Lajos utca megújítása Csepel életében új fejezetet nyithat.

Mi, lokálpatrióták nagyon szeretjük ezt a kerületet és 2010 óta sokat dolgozunk azért, hogy az elhanyagolt részeit megújítsuk. Közterületeink folyamatosan szépülnek, a város működését is racionalizáltuk, anyagilag is jobb helyzetben vagyunk. Borbély Lénárd, aki a Bíráló Bizottság elnöke volt, örömét fejezte ki, hogy a csepeliek is véleményt nyilváníthattak, melyik pályamű nyerte el legjobban tetszésüket, amely – tette hozzá – egybecsengett a Bíráló Bizottság véleményével is. A polgármester köszönetét fejezte ki a pályázóknak és azoknak az önkormányzati munkatársaknak, akik hozzájárultak a projekt sikeréhez.

Süle László, a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a beérkezett ötleteket felhasználva olyan épületegyüttest szeretnének létrehozni, amelyre méltán lehet mindenki büszke. A terveztetés fő szempontja, hogy a megújított üzletsorok ne zavarják az ott élők nyugalmát és javítsák az életminőséget. Szólt arról is, hogy az önkormányzat minden háztartásba eljuttatta a pályaműveket bemutató kiadványt, a szavazólapot így 1500-an küldték vissza.

Borbély Lénárd és Majoros Ágnes főépítész egyenként gratulált minden díjazottnak. Az eseményen jelen volt Ábel Attila alpolgármester is.

A második helyezett és egyben a közönségszavazás győztese a „Hullámzó Szalag” című pályamunka lett, amelyet bruttó 800 ezer forinttal jutalmaztak. Deichler Tímea és Jakab Dániel másfél éve végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, de már nem ez az első közös munkájuk: Józsefváros egyik részére kiírt hallgatói ötletpályázatuk második helyezést ért el és a Millenáris park melletti területre is dolgoztak ki terveket. Lapunknak elmondták, fő céljuk az volt, hogy valamennyire megőrizzék a Kossuth Lajos utcai üzletsor eredeti épületstruktúráját, viszont feloldják annak nyomott hangulatát. A tervezők hozzátették, sok csepeli fejezte ki örömét, hogy valaki végre foglalkozik a Kossuth utcai üzletsorokkal.

A díjazottakról és a pályázat részleteiről korábban itt írtunk:

http://www.csepel.hu/hireink/kozelet/item/9591-nyilvanos-a-kossuth-lajos-utcai-uzletkozpontok-megujitasara-kiirt-otletpalyazat-eredmenye

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Átadták a Kossuth Lajos utcai üzletközpont megújítására kiírt pályázat díjait” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Mikor teszik közzé, hogy melyik pályázat nyert, vagyis melyik épület valósul meg?

Itt lehet hozzászólni !