Bekerítik a Tamariska-dombot, jégpálya a központban

Csepel.hu

Hosszú évtizedek után rendeződhet a domb helyzete, megmenthetik a különleges növényeket, állatfajokat

A Tamariska-dombot kiemelt zöldfelületi értékké nyilvánította a csepeli képviselő-testület csütörtöki ülésén. Rövid vita után döntöttek arról is, hogy ideiglenes szabadtéri jégpályát létesítenek a Szent Imre téri buszvégállomás melletti területen. Szintén vitát eredményezett, hogy a korábbi kerületi vezetés hibájából 2,8 milliárd forint vagyonvesztést könyvelt el az önkormányzat 2010-ben, s ezt a pénzügyi bizottság szerint nem lehet tudomásul venni.

Borbély Lénárd alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a Fidesz programjában szerepelt a Tamariska-domb természetvédelmi értékeinek megőrzése. Az önkormányzat rendeletében ezt a törekvést akarják érvényesíteni. A téma azért is került sürgősen napirendre, mert a Fővárosi Közgyűlésben az előző héten született döntés a Tamariska-dombot illetően, s a lépésre a kerületi vezetésnek azonnal reagálnia kellett. Tenk András (LMP) a környezet védelmét emelte ki, szerinte aggályok is felmerülnek ezzel kapcsolatban. Pákozdi József (Jobbik) szóvá tette, hogy a szocialista vezetés semmit nem tett a Tamariska-domb értékeinek megőrzéséért az utóbbi tíz évben. Sőt – úgy emlékezett a képviselő -, terv született arról, hogy lakóparkot létesítenek a helyszínen. Gergely István (MSZP) visszautasította a vádat. Szerinte nem igaz, hogy lakópark építését vették volna tervbe.

Németh Szilárd polgármester költői kérdésként fogalmazta meg, ugyan hol volt korábban a környezetvédelmi felügyelőség vagy más természetvédelmi szervezet, amely kiállt volna a Tamariska-dombért? A válasz: sehol. A polgármester szerint a fővárosi környezetvédelem szégyene, ami ebben az ügyben történt az utóbbi jó néhány évben. Az önkormányzat több projekt elindítását is tervezi, amelyet a Csevak hajt végre. A Tamariska-domb mintegy 5,2 hektáros védett területét bekerítik, és éjjel-nappal őrzik. Megvizsgálják a tulajdonlás kérdését, mert érthetetlen, mit keres ott például egy gáztelep. Egy esztendeje küzdenek azért is, hogy eltűnjön a helyszínről az átjátszó torony. Tervezik egy tanösvény kialakítását. A domb alatt lévő bunkereket is hasznosítanák, szóba jöhet egy kiállító terem megnyitása. Az óvodával kapcsolatban nem az intézmény megszüntetése a cél, hanem inkább bővítenék azt. Ezek a tervek 5-8 év alatt válhatnak valóra.

A képviselő-testület döntött arról, hogy ideiglenes szabadtéri jégpályát létesítenek a Szent Imre téri buszvégállomás mellett. Szenteczky János (MSZP) szerint a helyszín nem a legmegfelelőbb, veszélyes a közlekedés, nem lehet ott parkolni, kérdéses a működtetés megoldása. Werner Péter, a Csevak vezérigazgatója elmondta, hogy mindenképpen központi helyszínt akartak választani, s több lehetőséget is megvizsgáltak. A BKV-val egyeztek meg a helyszínben, s a parkolás nem okoz majd gondot. A jégpálya működtetésére ajánlatokat kértek be. Napközben elsősorban iskolásokat, az esti órákban amatőr jégkorcsolyásokat várnak.

Pákozdi József, a pénzügyi bizottság elnökeként közölte a bizottság véleményét, hogy nem vehető tudomásul a kerület tavalyi 2,8 milliárd forint vagyonvesztése. A jelentős hiányért a korábbi önkormányzat a felelős, s az ügyet ki kell vizsgálni. Németh Szilárd egyetértett a felvetéssel, s tanácskozást hívott össze.

Az Ady-projekt kapcsán megint terítékre került, hogy a korábbi kerületi vezetés fölösleges kiadásokra szórta el a pénzt, az EU-s pénzek lehívása érdekében azonban takarékosságra és a szükséges pénzeszközök átcsoportosítására van szükség.

Dobák István (MSZP) szóvá tette, hogy a szocialista képviselőket kizárták a bizottsági ülésekről, ahol a szakmai viták folynak, így nem ismerhetik meg a szakértők véleményét. Ábel Attila alpolgármester jelezte, hogy a szocialistákat nem zárták ki a bizottsági ülésekről, hiszen azokon természetesen részt vehetnek, felszólalhatnak. Dobák István elmondása szerint maga is jelen volt a pénzügyi bizottság legutóbbi ülésén, de – mivel nem bizottsági tag – távolabb ült a bizottság többi tagjától, és nem hallotta a szakmai vitát, és nem is szavazhatott.

A képviselő-testület elfogadta azt a javaslatot, hogy a lakók részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosítanak. Csepel együttműködési megállapodást kötött Szigetszentmiklós önkormányzatával.

Forrás: Csepel.hu

66 hozzászólás “Bekerítik a Tamariska-dombot, jégpálya a központban” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Na! – most ha ez sikerült, akkor megindíthatjuk a többi szóba karült zöldterület levédésére is a harcot.
    Remélem mire ezek is levédésre, kerülnek, nem lesznek olyan kihalt, lerobbant, érdemtelen állapotban az élővilág, mint a Tamariska dombon van.
    Lássuk be! – érdemes, volna a Franciska öböl, és a sóderbánya környékével még a jelenben intenzíven foglalkozni, mert itt még a gazdag élővilág amit védeni is érdemes jelen van.

  2. kilgore trout szerint:

    Jeniszej!
    Néha nézze már meg helyesírás-ellenőrzővel amit ír, mert ez így borzasztó. Nem bírtam tovább, hogy ne szóljak. Bocs! 😀

  3. földhözragadva szerint:

    “s a parkolás nem okoz majd gondot”…Hm…a jégpálya egyébként jó ötlet.

  4. Jeniszej szerint:

    Azt monják én megtanultam írni, aki el szeretné olvasni az, tanuljon meg olvasni. – oszt minden rendbe van.
    Ez itt nem az a hely, amire gondolsz! Húzz el a francba te írásszakértő.

  5. Jeniszej szerint:

    Nekem az írás egy élmény, mert idáig írástudatlan voltam.
    A disznók etetéséhez meg úgy gondoltam már kellőképp el tudók igazodni itt a klaviatúrán a sok rohadt betű között.
    És akkor jössz te és elveszed a kedvem. 😀

  6. szigetország szerint:

    Jeniszej!
    Isten őrizz, hogy bárki elvegye a kedved az írástól! Tartsd meg a jó szokásodat, és oszd meg velünk benső élményeidet!
    A helyesírásra ugyanakkor azért érdemes alaposabban odafigyelni, mert a mondanivalót úgy jobban lehet érteni. Kár lenne, ha mondandód félreérthető volna vagy nehezen lehetne kihámozni belőle a mély igazságtartalmat.

  7. Jeniszej szerint:

    kilgore trout!
    “Jeniszej!
    Néha nézze már meg helyesírás-ellenőrzővel amit ír, mert ez így borzasztó. Nem bírtam tovább, hogy ne szóljak. Bocs! ”
    Véletlenül a szövegedet tettem be az ellenörző programomba.
    Láss csodát! Hibákat jelzett a szövegellenőrző.
    Nem értem?
    Te érted? )))))) 😀 (((((

  8. Jeniszej szerint:

    Szigetország!
    Te sem vagy még perfekt. Neked sem megy az összetett mondatok jelölése. A vessző! Pedig könnyen megjegyezhető írás jel. 😀
    Igen! Igazat adok azoknak, akik állítják nehéz a Magyar! A disznók etetése után én is igyekszem.

  9. Málnás szerint:

    Eddig is volt jégpálya, csak jobb helyen.
    Majd most több lesz a norvég cserediák a jégen, korcsolya nélkül.

  10. noname szerint:

    A csepeliek azt kapják, amit megérdemelnek.
    A fifikás polgármester ügyesen kigolyózta a Menyhért féle naív civileket a buliból. 🙂
    Lekoppintotta az ötletüket, így a párthoz hű cimborák, majd sokszoros költséggel megcsinálhatják a dolgot. Jó buli, és majd döngetheti a mellényét a nagy ember:)!
    Bár sztem ne lesz belőle semmi, csak valamit reagálni kellett a Zöld Kör kekeckedéseire.
    Azért érdekes, hogy még a jobbik sem startolt rá arra az infóra, hogy a csevak elsikkasztotta(?) a bekerítésre szánt 15 millát!! 🙂
    Mindenesetre a szocik kussoltak mint a kisangyal, és teljes mellszélességgel kiálltak kedvenc polgármesterük mellett.
    Még egy nüansznyi kérdés: milyen buli lehet a háttérben, hogy ilyen hirtelen beütött a természetvédelem a szilárd fejébe? A hatalomra jutása óta leszarta az egész dombot, most mi lehet a hátérben?

  11. Jeniszej szerint:

    Közkívánatra!
    Először is hálás köszönet az ide irogató társaknak, hogy felhívták a szövegszerkesztőre a figyelmemet.
    Belátom nagyon hasznos dolog.
    Szégyellem és hálás vagyok, de nem tudtam létezéséről.
    Lássuk a szövegszerkesztő mit végzett:

    Na! – most ha ez sikerült, akkor megindíthatjuk a többi szóba karült zöldterület levédésére is a harcot.
    Remélem mire ezek is levédésre, kerülnek, nem lesznek olyan kihalt, lerobbant, érdemtelen állapotban az élővilág, mint a Tamariska dombon van.
    Lássuk be! – érdemes, volna a Franciska öböl, és a sóderbánya környékével még a jelenben intenzíven foglalkozni, mert itt még a gazdag élővilág jelen van. Amit védeni kell.
    😀

  12. Jeniszej szerint:

    noname!
    Vigyázz, mert megszólnak. A szövegedben a szövegszerkesztő hibákat jelzett. 🙂

  13. noname szerint:

    Gyerekek!
    Hol is lesz a jégpálya? Csepel legszennyezettebb helyén?
    Hadd szívjon ólomoxidot az a büdös kölök!
    Egy kis kéndioxid, egy kis szénmonoxid, meg nagy adag rákkeltő származék a kipufogógázból!
    Ez kell neked Csepel! :))
    Csak nem folytatja a szilárd a kis-dunaparti bulit? ott még nem adott el mindent a misi meg a ferkó!
    Tiszta ciki lenne a jó levegőre szoktatni a korcsolyázni vágyó lurkókat..))

  14. noname szerint:

    Ugyan jeni!
    Mit számít, hisz előbb utóbb úgyis jönnek a zombi képviselők, akik a KT ülésen meg sem mernek szólalni, itt meg nagy hangon lehúznak mindenkit a saját szintjükre. :))
    Tehetik a véleményüket a fülük mellé.

  15. Manitu szerint:

    Szerintem a Kossuth Lajos utca a legszennyezettebb hely, itt alig van forgalom. Hülye vagy noname, de nem is kicsit. Jártál már ott?

  16. noname szerint:

    Látod jeni,
    már meg is jött a csepeli nagy dakota!

    Puszi a homlokodra manitu, te se fogsz még egyszer bejutni a képviselők közé. :))
    Szerinted mióta van jó levegő a Szent Imre téren, a BKV buszok mellett??
    Gondolod, hogy a levegő is fideszes, és ezért elkerüli a jégpályát?

  17. noname szerint:

    Nagy dakota manitu!

    Szerinted ki nyúlja le a 10 millát? Te is kapsz belőle?

    Eddig évek óta a napközis tábornál csináltak ingyen jégpályát.
    Az biztos nem 10 millióba került, hiszen a Rákóczi Kert üzemeltette, és azoknak nem volt ennyi pénzük!

  18. noname szerint:

    Ha az ingyen jégpálya – 10 milliós csevak jégpálya közti különbséget kivetítem a dombra, akkor a Tamariska dombon szerintem 40-50 milliót fog kaszálni a csevak.
    Ezért fognak eladni ovodát vagy iskolát. :)))
    Mert továbbra is kussolnak a 80 milliós kerületi környezetvédelmi alap felhasználásáról! Vajon azt ki akarja lenyúlni?
    Valaki biztos, mert nem véletlenül szüntették meg a környezetvédelmi tanácsnok posztot4

  19. Jeniszej szerint:

    noname
    Felhívom a figyelmed a “csinálták” szó kerülendő. Helyette “tesz, készít vagy formál” szó elégíti ki az igényes Magyar szóhasználatot
    (bocsi)

  20. Jeniszej szerint:

    Kedves noname!
    Felhívom a figyelmed az óvodát hosszú magánhangzóval, kell kezdeni, leírni. Ezt kívánja meg a Magyar helyesírás szabály.
    (bocsi)

  21. noname szerint:

    Jeni
    Ne aggódj, engem baromira nem foglalkoztatnak az ilyen kötözködések.
    Nem helyesírás nagydoktorit írok, hanem gyors reakciókat a helyi hülyeségekre.

  22. Ditte szerint:

    Fontos a helyesírás, meg a helyes írás, de még fontosabb, hogy a szöveg valódi, önálló gondolatot tartalmazzon, ha van.
    Óva intenék mindenkit, hogy csak az ellenőrző programra hagyatkozzon, a minap mikor “grünnel” közölnöm kellett, hogy ő hímsoviniszta, az ellenőrző program javaslatára hirtelen szétszedtem a szót, és hím soviniszta lett belőle. Alig győztem bocsánatot kérni, mikor észrevettem a tévedésemet, miután nagy hirtelen elküldtem.

  23. kilgore trout szerint:

    Kötözködik a rossz nyavalya, csak annyira rossz helyen vannak a vesszők és olyan sok hibás szót ír Jeniszej, hogy sokszor kétszer kell olvasni a mondandóját.

  24. grün szerint:

    Ditte!
    Külön írva is megállta helyét, sőt hízelgő rám nézve a hím! A soviniszta már nem annyira!
    Van egy barátom, aki festő!
    Pontosabban: Anti, alkoholista és festő!
    Akihez beajánlottam rémülten kérdezte:
    Iszik?
    Ne aggódjon, már eleve berúgva megy oda! Max. egy kávét fogad el! 🙂

  25. Ditte szerint:

    Ez igaz, de te hímsoviniszta vagy. Sajnos.

  26. lolka szerint:

    Na most a helyesíráson kívül. Csodálkozik a polg’ mester, hogy:”Megvizsgálják a tulajdonlás kérdését, mert érthetetlen, mit keres ott például egy gáztelep.”…hát ember, hol élt eddig? Az gázcsere telep legalább harminc éve ott van, ha nem több. A Deák Ferenc utcából költözött oda…de már biztos oka fogyott. A másik szépen fog kinézni a Tamariska domb bekerítve beton bunkerekkel a tetején…szebb lenne, ha élő sövénnyel, vagy valami élő cserjével, (tuja) lenne körbe ültetve…A jégpályára annyi lehetőség lenne, ha már nem akarják a sport csarnok területére vinni…Ez most természetes jégpálya lenne, vagy műjég…

  27. jaffa szerint:

    A csepeli sportpálya erre a célra sokkal alkalmasabb lenne. Eleve nagyobb területen lehetne kialakítani, körbe van kerítve, van WC, melegedő, elérhetőáron büfé, és normális parkolási lehetőség.
    Ezt, csak azért nem ott valósul meg, szerintem,mert meg se kérdezték őket, meg a személyes ellentétek miatt.

  28. Öreg halász szerint:

    Ennyi kifogást olvasva szinte hihetetlen, de a jégpálya ellen emlékezetem szerint nem volt tiltakozás vagy ellenszavazat. Szerintem egyébként a legjobb helyen van, a központban. A Szent Imre téri játszóteret és postát, de még az önkormányzatot se kerülik el a családok arra hivatkozva, hogy rossz a levegő. A buszállomáson gyerek százai várakoznak naponta, évtizedek óta: nem emlékszem, hogy bárki tiltakozott volna ellene azért, mert buszok állnak ott meg.

    Egyáltalán, ilyen alapon nem is mehetnének a gyerekek iskolába, csak lovaskocsival.

    Nem érzitek, hogy egy kicsit abszurdak és nevetségesek az ellenérvek?

  29. lolka szerint:

    Öreg halász szerint:
    2011. október 28., péntek – 18:24
    -Most ne is haragudj, Csepel négyzet kilométerben is nagy. Mi a francnak kellene egy helyre zsúfolni minden eseményt? mert Csepelen csak a Szent Imre tér és Tóth Ilona tér létezik igaz? Vannak lakótelepek segíteni kell az ottani közösségeket, minél több jégpálya legyen és helyben élvezhessék a gyerekek a téli örömöket…jaj…jaj a sétáló utca kimaradt a központi rendezvényekből…hú de szégyenlem ezt a nagy fokú feledékenységemet…
    jaffa szerint:
    2011. október 28., péntek – 18:24
    -Igazad van:”A csepeli sportpálya erre a célra sokkal alkalmasabb lenne. Eleve nagyobb területen lehetne kialakítani, körbe van kerítve, van WC, melegedő, elérhetőáron büfé, és normális parkolási lehetőség.”

  30. noname szerint:

    lolek!
    Már a misi és a ferkó cimborája is azt szerette volna elérni, hogy az ablakukból lássanak mindent. A szilárd nem csupán a bolsevik hagyományokat éleszti újjá, hanem híven követi szellemi elődeit e téren is. :))
    Különben is: az egyébirányú biznisz szempontokat se illik figyelmen kívül hagyni.
    Hátha a kétharmadosok úgy gondolják, hogy nekik is ideje gazdagodni, hisz úgyis a szocik tehetnek minden roszról.

  31. bugi szerint:

    A Szent Imre tér a legjobb választás volt. Meglep, hogy többen is pont ebbe kötnek bele. Egyébként én busszal utazom, és ha többen tennék ezt, sokkal jobb lenne a levegő még az olyan forgalmas helyeken is, mint a sétáló utca a Kossuth Lajos utcánál.

  32. bugi szerint:

    A sportpálya egyébként pont azért nem jó, mert távolabb van a központtól.

  33. noname szerint:

    öreg halász!
    Te mint a zombik egyike, nyilvánvalóan tudsz mindent.
    Egy baj van: azért,mert a bólogató jánosok kerültek bizonyos székekbe, azért az emberek itt kívül, még tudnak gondolkozni!
    helyettünk nem kell a szilárdnak dönteni, mert mi saját akarattal megáldott POLGÁROK vagyunk. :))

  34. Ditte szerint:

    Az igaz, hogy tud gondolkodni sok ember, de mindenki máshol akar korcsolyázni. Nekem mindegy, én nem tudok korizni.

  35. noname szerint:

    Ejnye ugi-bugi!
    Nem hallottál még olyanokról, akik a sport kedvéért még a messzi kisduna partrais lementek?
    (Jeni! nehogy jöjj a helyesírással, mert én a schmitt féle szittya-magyar helyesírást használom :))
    Sőt, képzeld bugyi. Vannak olyan megátalkodottak, akik még a városligetig is képesek elmenni azért, hogy korizzanak egyet.

  36. noname szerint:

    Dittus!
    Tudod, a képviselőknek joga lett volna utánajárni: miért nem az évek óta jól működő kis jégpályát fejlesztik a festői szépségű duna parton?
    Persze arra a csevakos cimbik nem tudnának hirtelen 10 millát lenyúlni. :))
    Egyébként meg tudod mondani nekem, kiket kérdeztetek meg ez ügyben???
    Gondolom a szilárd megkérdezte a csevak vezércimbit. Másvalaki? Senki többet??

  37. Ditte szerint:

    Én csak a nép vagyok, tőlem hiába kérdezed. Ha tudnék korcsolyázni , akkor nekem jó lenne a Szent Imre tér, mert a Kis-Dunához 40 perc alatt érek le, mert megrögzött tömegközlekedő vagyok. Ezért nem járok ide strandra sem, pedig úszni tudok és szeretnék itt. Ezért nem örülök, ha oda kerül az uszoda. Viszont beletörődöm, mert nem járhatok mindig jól.

  38. Öreg halász szerint:

    Teljesen felesleges zombizni meg bólogató Jánosozni. A Szent Imre tér a legjobb helyszín, mert ott a legjobb a közlekedés. És az uszoda is jobb helyen lett volna ott, csak nem lehetett megoldani sajnos. A Csepel SC meg azért nem jó, mert eleve köztudottan sem sportkedvelő a tulajdonosi kör, másrészt pedig valóban nehezebb megközelíteni.

    Nem mindenki jár kocsival. A Szent Imre tér a legjobb a közlekedés szempontjából, az a kifogás pedig, hogy ott rossz a levegő, komolytalan. Ha rossz a levegő, akkor egész Csepelen rossz. Nem oszt nem szoroz, hogy a közelben van egy buszmegálló. Máshol is van, óvodák, iskolák mellett, pont a közlekedés miatt.

  39. Jeniszej szerint:

    Nem én vagyok ennyire igényes. Nekem öröm a bütük megtanálása is.
    Én is csak nép vagyok itt. 😉

  40. lolka szerint:

    noname szerint:
    2011. október 28., péntek – 19:30
    -“Sőt, képzeld bugyi. Vannak olyan megátalkodottak, akik még a városligetig is képesek elmenni azért, hogy korizzanak egyet.”-Elég csak ide Erzsébetre átruccanni. Van uszoda is és jégpálya is…

  41. Ditte szerint:

    “noname”, dicséretes, hogy ennyire véded a közpénzt. Ha tudnám a neved, következő választáson rád szavaznék. Persze csak akkor, ha indulsz.

  42. noname szerint:

    Ne aggódj öreghalász! Persze, hogy igazad van, hiszen a szilárd megmondta a tutit. 🙂
    Azért látszik, hogy nem békávé használó vagy, mert nem azon aggódsz, hogy a megállótól mennyit kell még gyalogolni.
    Az erzsébeti uszoda pl baromi messze van a megállótól, de a nagytétényi sincs sokkal közelebb. De egy igazi tömközösnek nem ez a fő baja, hanem az, amikor az orra elől eldörrent a busz, és 20 percet vár a következőre. Persze erre nem gondoltál, hiszen a meleg autóból ez nem látszik. :))

  43. Öreg halász szerint:

    Olyanok is vannak, akik Olaszországba utaznak síelni. De bármily hihetetlenül hangzik, nem nekik készül a jégpálya.

  44. noname szerint:

    Ejnye dittus.
    Talán lebuktál?
    Minek neked a nevem?
    Frappáns válasz helyett nagy fekete autő??

  45. Ditte szerint:

    Nem kérdeztem a nevedet, olvasd át újra. Csak ábrándoztam, hogy szívesen szavaznék rád, mert biztos jól védenéd a közpénzt. Hálás lennék, ha továbbiakban nem becéznéd át a nevem, ugyanis így roppant udvariatlannak tűnsz.
    Nem tudom mi akadályoz meg embereket abban, hogy pontosan olvassanak. Talán a személyiségük.

  46. noname szerint:

    Ditte!
    Bocsi, megkövetlek az udvariatlanságom miatt, de olyan jót mulatok dicső önkormányzatunk ténykedései kapcsán.
    Mintha ismét vörös csepelen lennék: süke

  47. Zoli049 szerint:

    Na akkor most a Szent Imrén mi lesz a tízmillából? Jön a hideg, azt magától megfagy a víz, vagy jön a giga-mobilhűtő és megfagyasszák azt? 🙂

    Mit locsol fel, a “beszkárt pályaudvart”, vagy a vasúti murvás, nappali buszpihenőt? 🙂

    Miért nem volt az jó a Kis-Dunánál? Jár ott a 71-es. Vagy a Major mögött a “kukoridomb” mellett ott egy aszfalt platz, ott meg a 151-es hasít! 🙂

  48. Zoli049 szerint:

    A Tamariskáról csináljak egy jobb képet? Ez valami telefonos fos? 😀

  49. noname szerint:

    telések és igérgetések, amikből tuti hogy nem lesz semmi. 🙂
    A tóthmisiék alatt ugyanez volt: azok is lesz…ták hogy mit akarnak az emberek.
    A szilárd ugyanez tökbe. Egy gátlástalan álláshalmozó, akit csak a pénze érdekel.
    Legalább 3 olyan főállása van, amiért teljes munkabért kaszál, miközben nem végzi el a munkát rendesen.
    Ki hisz egy olyan embernek, aki soha nem érhető el?
    Na mindegy, jókedvem van.:)

  50. noname szerint:

    Ditte, bocs. kétfelé szakadt a hozzászólásom.

  51. islander szerint:

    és aki természetvédő létére sokat pofázik, az az alábbit kapja:

    http://index.hu/belfold/2011/10/06/darabolos_gyilkos_cellajaba_tettek_a_termeszetvedot/

  52. noname szerint:

    islander

    Alakul már a “polgári” személyi kultusz világa. :))
    Aki pattog, azért eljő a nagy fekete autó, mint a rákosi pajtás idejében szokás volt.
    Vajon, a szilárd mikor fogja elvitetni a kekec környezetvédőket?
    Vagy túl gyenge ehhez a csepeli civil sereg?

  53. Manitu szerint:

    Tipikus személyi kultusz a környezetvédelem. És tipikus környezetvédelem, amikor a környezetsédők, akik jól profitáltak a Tamariska domb lassú pusztulásából, most ellenzik a rendbetételt.

    Itt minden tipikus.

  54. benfentes szerint:

    Mielőtt valaki elkezdi osztani az észt tájékozódjon. Mi köze a Környezetvédelmi Felügyelőségnek egy helyi védettségű természetvédelmi területhez? A helyi védettség annyit jelent, hogy nem üti meg azt a szintet, hogy központi közigazgatás foglalkozzon vele, a jogalkotó pont ezért a védetté nyilvánító kötelezettségévé tette a védettség fenntartását is. Azon kívül , hogy a Csapóné Felleg Ágota nevével fémjelzett Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Iroda – akkor még volt ilyen!!!!!! – ügyesen kizsarolta a Tamariska domb rendbehozásához szükséges pénzt a WESTEL-ből senki nem csinált semmit. Főleg nem Tenk úrék, akik annyit értenek a természetvédelemhez , mint nagyapám parasztként (nem az a paraszt aki a földet megműveli!).
    A gázcseretelep? Istenem, mit vétett? A teleptől még vidáman nőtt ott az árvalányhaj, ami csak a cross-motorázástól döglött ki. Akkor hol volt bárki hogy felemelje a hangját (Tenk és Fidesz)? Az igaz, a szocik eladták a tamariska egy részét, kiparcellázták, a volt főépítész úr is ott lakik, meg az egyik mostani irodavezető is :).
    Ez feltűnt valakinek nagyeszűek?

  55. noname szerint:

    Érdekes pofák ezek a nagydakota manitu meg bennfenntes féle nagyokosok.
    Én utánanéztem, de az élmúlt 7 évben egyetlen fideszes nagyokos sem mukkant meg a domb érdekében, csak akkor, amikor a választásokon hivatkozni kellett rá.
    Hazudni és ígérgetni – az igen, az ment! Dolgozni azonban egyikük sem akart egy percet sem.
    Attól még, hogy a választók kegye magas polcra juttatta őket,nem kéne talán össze-vissza hazudozni4.
    Mint érdeklődő csepeliben, felmerül bennem néhány kérdés:
    – Ezek a nagyeszű emberek miért nem tettek semmit a dombért évek óta?
    – A szilárd miért nem állt elő a mai napig ésszerű javaslattal a torony elhelyezéséről? az, hogy megsértődött, amikor a szocik nem hívták meg egyeztetni, nem a domb, nem a telecom, de nem is a zöldkörösök hibája. a polgármesterünk nem hallott még arról, hogy az ugasson akinek mondanivalója van?
    – Micsoda gusztustalan dolog lekoppintani a civilek internetet is közzétett projektjét, kigolyózni őket a megvalósításból, és utána még bértollnokok segítségével mocskolni is őket.
    Érdemes utánanézni a dolgoknak, mert kiderül, hogy az összes nagyhangú politikus most is csak süketel hülyeségeket.
    Javaslom minden érdeklődő csepelinek, hogy csak annak higgyen, aki tényszerűen tett is már valamit a dombért, és ne csak választási ígéretnek szánta.

  56. Manitu szerint:

    noname, érdekes, hogy szerinted a Fidesz soha semmit nem mondott a Tamariska dombról, miközben mindenki tudja, még te is, hogy hazudsz.

    Egyébként veled ellentétben soha nem tartottam magamat nagyokosnak. Pont úgy beszélsz, pont akkora csúsztatásokkal, mint az örökké vérig sértődött Menyus.

    Micsoda gusztustalan dolog most az önkormányzatnak megvalósítania azt, amit a civilek akarnak – kérdezed te szerencsétlen. Csak mert nem kapsz pénzt? Ez az összes bajod, hogy te nem kapsz pénzt, Észre sem veszed, hogy az önkormányzat most pont azt teszi meg, amit a civilek akartak, és csak azárt nem veszitek észre, mert pénzéhes banda vagytok, nektek csak a pénz számít. Ha nem kaptok pénzt, akkor ne is mentse meg senki a Tamariska dombot – mondjátok, és kilóg a lóláb.

  57. Gordon szerint:

    Szerencsétlen Menyust biztos az zavarja, hogy nem ő kapja meg a pénzt, hanem az önkormányzat lép Tamariska ügyben.

  58. noname szerint:

    Nagy dakota!
    Látszik hogy zombi képviselő vagy.
    Komolyan azt hiszed, hogy Csepelen csak a Menyhért meg a Tenk foglalkozik a tamariskával? Ennyire csökött agyú vagy?
    Azért, mert te meg sem mersz mukkanni az urad és parancsolód jelenlétében, nem mindenki olyan olyan ostoba seggnyaló mint te vagy.
    A naív civil mániásokat el lehet üldözni Csepelről, de a gondolkodó emberek azért itt maradnak.
    A pénzéhséged is jellemző politikusi mivoltodra. Tényleg azt hiszed, hogy amit a civilek megcsináltak volna egy egységért, azt majd a csevakos haverok tíz egység alatt megszámítják??
    Szerencsétlen dakota: gondold már végig, hogy a tíz milliós csevak-jégpálya üzemeltetés költségét miért nem a Fodor Tamás féle művelődési központnak adták oda?? Mert ők ingyen csináltak már évek óta jégpályát! Ez is a Menyhért pénzéhsége?
    Mióta olvasod te ezt a fórumot? Hány ígéretét tartotta be a szilárd?
    Még amikor az utcaátnevezésekről volt szó, az sem a lakók érdekében történt, hanem a polgármesterünk mániás téveszméje volt mindenkivel szemben.
    Ha ezt így folytatjátok, visszajön még a vörös Csepel, mert még a szocik is értelmesebbek voltak nálatok.

  59. noname szerint:

    Gordonka.
    Annak ellenére, hogy értelmesnek tűnsz, nem veszed észre hogy átvertek, mint szart a palánkon?
    Ki a francot érdekli, hogy mi baja a Menyusnak, amikor a kedvenc polgármesterünk és csevakvezér cimborája elsikkasztottak 15 millió forintot?
    Hallottál te már egyetlen cáfolatot arról, hogy nem igaz, amit a Menyhért állított? Ha meg igaz, akkor hol van az a pénz,
    De a egész képviselő bagázs sumák: sem a jobbikos ember, sem az lmp-s nem vetette még fel: hol is van a MI 15 millánk??:)

  60. noname szerint:

    Nagy dakota képviselő úr!
    Még egy apróság: demokráciában miért nevezed “megmentésnek” azt a jogi manővert, ami személyfüggővé teszi a feladatot, a jogilag garantált kötelezettség helyett?
    Tényleg olyan korlátozott, hívő vagy, hogy a szilárd szavában hiszel? Lassan két éve ígérte meg az átjátszó adó áthelyezését, és semmi nincs belőle! Egyre szarabb a vétel Csepelen, és egyre több házra kerül merő véletlenségből kisebb nagyobb adóállomás.
    A szilárd hülyeségeket beszél, mert a hírközlési törvény magasabb társadalmi érdek az ostoba természetvédelemnél.
    Egyébként a szocik is 16 éven át ígérték a gerincutat: miért hinném azt, hogy most más lesz, amikor a választások óta nem csináltak semmit. A szilárd rohangál a hat állása közt, így beszélni sem lehet vele. Az önkormányzat működését teljesen szétverte: már nincs bizottság; az előterjesztéseket egy-két nappal az ülések előtt kapják meg a képviselők. Csodálkozol, ha lassan mindenki hazug zombiknak tart titeket? Én is megbántam, mint a kutya, hogy rátok szavaztam, de istenbizony ez többé nem fordul elő.

  61. Zoli049 szerint:

    “Egyre szarabb a vétel Csepelen, és egyre több házra kerül merő véletlenségből kisebb nagyobb adóállomás.”

    Ez azért is van, mert a dombtetőn lévő, esetleg 3 szintes kalyibán is működik egy ilyen bázisállomás és elfér egy karón? Na meg fizet is érte a szolgáltató? Meg egyszerűbb üzletet kötni magánszeméllyel, mint hülye képviselőkkel? Mivel az EU-s előírás és a CEPT ajánlás alatt, 1/10-e teljesítmény van engedélyezve, itt “hülyeországban”, de van aki a router-e mellett ül, vagy a Bluetooth headset-el a fülében? 🙂 Szóval a bürokráciát kerülik ki a mobilszolgáltatók, de sokan nem tudnak, környezetvédők sem, hogy az internetes 2,4 és 5 GHz-es cuccok 2/3-a meg engedély nélkül működik? 😀

    A szilárd hülyeségeket beszél, mert a hírközlési törvény magasabb társadalmi érdek az ostoba természetvédelemnél.

    A természetvédelemnél magasabb közérdek, ez így van, csak ha a hülye képviselők és a fent leírt készülékeket használók meg tiltakoznak ellene, máris közterületen megfúrható a dolog. Nincs torony, nincs bevétel, nincs hálózat, de nincs mit ellopni? 😀

  62. Jeniszej szerint:

    A nyelv, a beszéd cselekedetekre is ösztönöz, ebben nyilvánul meg dinamikus, motivációs hatása.
    A performatív funkció lényege: a kimondott szót cselekvésértékűnek tekinti a közösség, vagyis a beváltatlan igéreteket elmulasztott cselekvésként kéri számon. Az alkalmazottak vagy a választópolgárok, a közvélemény ennek alapján is minősíti a menedzsmentet, a kormányt, a politikusokat is.
    A tartozni valakihez, valakikhez, a szeretni valakiket (család, barátok, iskolai, munkahelyi, vallási stb. csoportok) igénye éppúgy ide tartozik, mint az, hogy érezzük, másoknak is szüksége van ránk. A magány kínzó érzése, szeretteink hosszú távolléte a társak iránti szükségletek kielégítésének megvonásán alapul.
    A társadalmi megbecsülés iránti szükséglet, vagyis “valaki” lenni a többiek szemében, hatással lenni a többi emberre, meghatározónak lenni az eseményekre, mások megbecsülésének kivívása, a köztisztelet iránti vágy szintén ide sorolható, de már nem az elemi szükségletek kategóriájába, hanem a magasabb rendű igényekhez tartozik.
    A jó tárgyaló észreveszi, ha a partnernek támogatásra, megerősítésre van szüksége. Követni tudja annak gondolatmenetét, képes az ő szemével is látni a dolgokat. Kellemes légkört, bizalmat tud teremteni.

    Az empátia, a másik fél helyzetének átélése és megértése, amely a sikeres tárgyaló egyik nélkülözhetetlen jellemzője, egyben társulási igény megnyilvánulása is.

    A társadalmi megbecsülés iránti szükséglet és a tapasztalat fejleszti ki ezeket a készségeket. Az önmegvalósítási igénnyel rendelkező képességét próbára tevő, izgalmas célokat tűz ki magának. Vállalja a kockázatot és a felelőséget döntéseiért, céljait általában eléri, ez adja meg számára az elégedettség kellemes érzését. A tárgyalónak mindhárom belső szükséglettel – nem is akármilyen mértékben – rendelkeznie kell, hiszen ezeknek a szükségleteknek az ereje hajtja az eredményes tárgyalások felé.

  63. Jeniszej szerint:

    Bocsi! a fentit nem ide szántam!!! 🙁

  64. islander szerint:

    “Szabó József
    2011. október 24. 7:25

    A cikket olvasva egyből beugrott nekem egy teljesen hasonló ügy, a Szigethalmi homokbuckák esete, ami a nevével ellentétben nem a Szigethalmi, hanem a Szigetszentmiklósi Önkormányzat sara. Itt már nem csak tervezgetik, hanem gyakorlatilag már eddig is helyrehozhatatlan károkat okoztak a homokpusztagyep természetközeli állapotának fenntartásában és megőrzésében.

    Most, a legújabb Városrendezési Terv módosításban ismét megpróbálkozott a városvezetés területeket “lecsippenteni” a TIR-térképen magterületnek jelzett részből. Teszi mindezt a Duna-Ipoly Nemzeti Park, és a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Hatóság ellenvéleményének figyelmen kívül hagyásával.

    A trükk nagyon átlátszó: először mezőgazdasági művelésű zártkertes övezetbe soroljuk, majd az illegálisan felhúzott építményekre, mint kialakult helyzetre hivatkozva széttárjuk a karunkat és képmutató módon azt mondjuk, hogy most már nem tehetünk mást, mint kertes lakóövezetbe soroljuk át a területet!

    Ez nem más, mint öncélú haszonszerzés céljából folytatott természetrombolás, magyarul mutyi, amit itt Szigetszentmiklóson a helybeliek az egyik városvezető után szabadon csak “helyi hagyomány”-nak neveznek.”

    http://greenfo.hu/hirek/2011/10/22/veszelyben-a-csepeli-tamariska-domb

Itt lehet hozzászólni !