Rács mögött maradnak a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjai

HavariaPress, Stop

Újabb két hónappal meghosszabbította a bíróság a csepeli kettős gyilkosság két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Bíróság csütörtökön újabb két hónappal hosszabbította meg a csepeli alapítványi iskolában történt vérengzés gyanúsítottjainak letartóztatását, így az 52 éves iskolaőr, valamint az iskola 36 éves volt gazdasági igazgatója szeptember 9-éig rács mögött marad.

Mint emlékezetes, az iskolában 2009. január 7-én lőtték agyon az intézmény vezetőjét és helyettesét. A rendőrség gyanúja szerint a kettős gyilkossággal az iskola két dolgozója, a vérengzés előtti napon elbocsájtott őr, s a vele együtt menesztett gazdasági igazgató gyanúsítható. Az őrrel szemben több emberen elkövetett emberölés miatt folyik eljárás; társát, aki az eset idején a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt, a példátlan bűncselekmény társtettesének tartják a hatóságok. A kivégzésszerű gyilkosság hátterében a gyanú szerint egy gazdasági bűncselekmény állhatott, ennek felderítésére önálló eljárás keretében indult nyomozás.

A meghosszabbító végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

stop.hu

10 hozzászólás “Rács mögött maradnak a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjai” bejegyzésre

  1. anticsóka szerint:

    Valószínű, hogy nem a gyilkosság körülményeinek a tisztázása tart ennyi ideig, hanem az, hogy miként sikálják el az odáig vezető út okait, hogyan lehet eladhatóvá tenni a közvélemény számára a szerver “eltűnését”, ami azóta feltehetően “Föld körüli pályán kering”, jelentéktelenné minősítve az önkormányzati vezetők és a rendőrség szerepét. A gyilkossághoz vezető politikai-gazdasági és korrupciós szálak eltüntetéséhez idő kell.
    De vajon kik azok, akiknek érdekük, hogy az igazság örökre rejtve maradjon, kikből áll a csepeli bűnszövetkezet, akik felelősséggel tartoznak két ember tragikus haláláért?
    Tudjuk…

  2. jelölt szerint:

    Articsóka, tudod-e milyen könnyen más lesz a barátság, ha egyszer a bajtársiasság mázát lemossa a félelem vagy az önérdek. Én már jól ismerem ezt az érzést, mostanra bizonyára ők is !

  3. jelölt szerint:

    Bocs, NEM articsóka=anticsóka

  4. krapi szerint:

    döme gábort már gabriellának hívják bent.

  5. jelölt szerint:

    Az emberi élet a legdrágább, megfizethetelen akármilyen büntetést is kapnak, akármi is történik bent velük, nics ami ellensulyozza, azt amit elkövettek! És ami legszörnyűbb fel sem fogják, hogy isten és ember ellen vétettek!

  6. anticsóka szerint:

    Jelölt:
    Tartok tőle, hogy a gátlástalanságot a félelem nem képes felülírni.
    Ezek az emberek erkölcsileg a minősíthetetlen kategóriába tartoznak.
    Ezeknek nincs félelemérzetük, de remélem csak egyenlőre.

  7. anticsóka szerint:

    “-Az ügyben eddig is számos ellentmondásra bukkantunk, amelyeket nem oldott fel, sőt, meg sem kísérelt feloldani a nyomozó hatóság-“

  8. " ?! " szerint:

    Óriási szenzáció!
    Mától működni kezdett az mszp-s JÚK. (Júliusban Újrakezdjük.)

    Az mszp-s JÚK irányításához óriási meglepetésre megválasztották az MSZP elnökének Mesterházi Attilát, a MSZP sikertelen miniszterelnök jelöltjét.

    A JÚK (Júliusban Újrakezdjük) jegyében a mai kongresszuson a régen tanyát vert verebek felröppennek a korábban elfoglalt ágakról, és utána más-más ágakon foglalnak helyet.

    Lendvai Ildikó (a nagyon régi lyuk) annyira visszavonul a párt irányításából, hogy ezentúl a párt programalkotó bizottságának a vezetőjeként “már csak” a párt garantáltan új programjának a meghatározója lesz.

    A hatékonyság érdekében fiatalításra is sor kerül.
    A kongresszus ma megfogja választani az MSZP elnökhelyettesének a 68 éves Balogh Andrást, aki néhány nappal ezelőtt még “pártkatonának nem tekinthető garantáltan pártsemleges jelöltként” az MSZP köztársasági elnökjelöltje volt.

  9. " ?! " szerint:

    Végleg eldőlt, hogy mégis lesz új kupleráj, csak nem a RUGÉV csarnokban hanem az MSZP székházában.

    Az új kupleráj hatékonyabb működtetése érdekében az MSZP rendkívüli kongresszusának a jóváhagyásával elindult a JÚK (a Júliusban Újrakezdjük).

    Délután megtörtént az új vezetőség megválasztása. Azaz, leszálltak a felröppent régi verebek és elfoglalták az ágakon az új pozíciójukat.

    Az MSZP elnöki pozícióját jelentő ágat Mesterházi Attila, Gyurcsány egykori államtitkára, az MSZP sikertelen miniszterelnök-jelöltje foglalta el.

    Simon Gábornak sikerül visszatalálni az MSZP Választmányi elnökének járó ágra.

    Most már tényként kezelendő, hogy a hatékonyság érdekében mai napon megtörtént a pártvezetés fiatalítása is.
    A kongresszus megválasztotta
    – egyik elnökhelyettesnek a fiatal 68 éves Balogh Andrást, aki néhány nappal ezelőtt még “pártkatonának nem tekinthető garantáltan pártsemleges jelöltként” az MSZP köztársasági elnökjelöltje volt,
    – másik garantáltan új elnökhelyettesnek a fiatal 67 éves Kovács Lászlót, aki korábban már hosszú ideig volt az MSZP elnöke.

    Lendvai Ildikó volt elnök (a nagyon régi lyuk) annyira visszavonult a párt irányításából, hogy ezentúl a párt programalkotó bizottságának a vezetőjeként “csak” a párt garantáltan új programjának a meghatározója lesz, amelyet a pártnak végre kell hajtani.

    Gyurcsány Ferencnek nem jutott hely a nagy fán, de még is megtalálta a helyét.
    A leghűségesebb fegyverhordozóival (Dobrev Klárával, Molnár Csabával, Horváth Csabával és másokkal) távozott az MSZP kongresszusáról és csatlakozott a melegfelvonuláshoz.

    A fentiek alapján úgy tűnik, hogy az MSZP-ben még mindig nem tanulták meg azt a bölcs mondást, hogy: “Régi kurvákkal nem lehet új kuplerájt csinálni”.

  10. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Egy hamleti hasonlatot is belecsempészett mondandójába: szerinte kizökkent a világ, a demokrácia világa, és az MSZP-nek van dolga annak helyrehozásával”.
    -No és kik is hozták ebbe a helyzetbe, Ildi mamácska?
    -1917 óta csak a “zsákmányszerzéssel” voltak, vannak, lesznek elfoglalva
    -ez a pojáca akarja az észt osztani? ki tudja-e a hátsóját egyedül törölni? Igaz kapott hozzá
    alárendelt segítséget bőségesen!
    -már nem lehet az ISM.-ből sem osztogatni, sem fosztogatni, bár akkor is fogták a kezecskéjét,
    -ne “hozzanak helyre” Önök semmit sem, mert abból még nagyobb baj lesz, még a hamleti
    drámánál is nagyobb! Ettől mentse meg, és Önöktől az Isten, az emberiséget!
    -Önök az emberekért cselekvő ige hirdetéssel “hülyítik a népet”, szerte a világon, miközben
    az igazi emberi értékeket lábbal tiporták, gyalázták, megfélemlítették, ha kellett hatalmuk
    érdekében terrorizáltak! EZT A NEMZETÜNK, MINT SOK MÁS KORÁBBI ELLENÜK
    ELKÖVETETT BŰNÖKET SOHA, DE SOHA NEM FOGJA ELFELEJTENI!
    -GYEREKEINK, UNOKÁINK JÖVŐJÉT TETTÉK TÖNKRE. INTÉZKEDÉSEIKKEL
    RABIGÁBA KÉNYSZERÍTETTÉK ŐKET, S JÖVŐJÜKET NEMZETELLENES CSELEKEDETEIKKEL!
    Az Önök helyébe önkéntes száműzetésbe vonulnék! Puritán életmód megvalósításával.

Itt lehet hozzászólni !