Százmilliárdos városrész a Lágymányosi hídnál

Index

Elkészültek és jogerőssé váltak a Lágymányosi híd és a csepeli szigetcsúcs közé eső ferencvárosi ingatlan szabályozási tervei, ezért a területen új városrészt tervező Wing Zrt. szerint eljött az ideje, hogy bejelentsék a százmilliárd forintos ingatlanfejlesztés megkezdését.

A Duna, a Soroksár-Duna és a Csepeli Hév által által bezárt 15 hektáros telken 2011-ben kezdődik meg az építkezés, jelentette be Noah M. Steinberg, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója. A területre 2021-ig összesen ezer lakást, és 136 négyzetméternyi irodát építenének. A szabályozási tervek nemrég váltak jogerőssé.

A Duna Passege-ra keresztelt ingatlan telkeit az elmúlt években vásárolta össze a Wing a különböző tulajdonosoktól. Egy épület maradt meg az eredeti tulajdonos kezén, a több mint 50 méter magas Vituki székház és szűk környéke az ingatlan dél-keleti sarkában. Az első épület egy, a terület északi részén elhelyezkedő irodaház lesz, amelyet 2013-ban terveznek átadni.

Az új városrészt egy kétszer két sávos főút osztja majd ketté, egy keresztező főúttal, ezekről lehet behajtani a mélygarázsokba, a terület többi részén gyalogsétányok lesznek.

Egy új HÉV-megállót is terveznek a városrész bejáratához, valamint egy gyalogos aluljárót a vasúti hídhoz. Mind a Duna, mind a Soroksári-Duna partja parkosított sétányon, kerékpárúton közvetlenül elérhető lesz.

A befektető összesen 2,5 milliárd forint értékben járul hozzá a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez. A projekt összköltsége 100 milliárd forint lesz, amit banki projekthitelből finanszíroznak. A városrész teljes elkészülte után azzal számolnak, hogy naponta tízezer ember fordul meg majd benne.

Elhangzott az is, hogy az úgynevezett környezettudatos irodákat, panorámás, napfényes lakásokat, éttermeket, kávézókat, boltokat és kulturális intézményeket tartalmazó épületek terveit a londoni Foster and Partners készítette.

A környezettudatos építési mód azt jelenti, hogy az épületek tetején például zöldtetőket alakítanak ki, a Duna vizét felhasználják az épületek hűtésére, a meleg víz pedig napkollektorokból származik majd.

A Lágymányosi híd környéke az elmúlt tíz évben az ingatlanfejlesztők kedvelt célpontja lett. A hídtól északra, a Duna Passage szomszédságában épült-épül a Nemzeti Színházat és a Művészetek Palotáját is magába fogadó Milleniumi Városközpont, a budai oldalon a Kopaszi-gát alakult át, és a Duna Passage keleti szomszédtelkén a közeljövőben kezdődik a Duna City elnevezésű hasonló fejlesztés.

Forrás: Index

29 hozzászólás “Százmilliárdos városrész a Lágymányosi hídnál” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Csepelen meg csak a duma van.

  2. Ditte szerint:

    Nyíljon meg a föld az alattuk, a környezettudatos anyukáját az összesnek!
    Tönkreteszik a Földet!

  3. Gordon szerint:

    Miért?

  4. Ditte szerint:

    Jó lesz megszüntetni a környezetvédelmet, a környezet immáron védhetetlen, és védhetetlen benne az ember.
    A világcsődöt nem a mértéktelen ingatlanfejlesztés számlájára írták?
    Csőd, betegség, cifra nyomorúság.
    20 év alatt Magyarország termőföldjeinek 20%-án építkeztek. Nagyszerű!
    Építsenek be minden légfolyosót, remek! A pénz a tudomány mai állása szerint még mindig nem ehető, és csak kötött állapotban tartalmaz oxigént!

  5. ... szerint:

    Ha jól látom ezen a területen nem sok zöld van most: http://t7.hu/d30

    Inkább ott épüljenek nagy házak, mint a kis-Duna parton.

  6. Ditte szerint:

    Ingatlanfejlesztés, stop! A föld maga is érték, mert lehet zöldet telepíteni bele. Akár ehetőt is. Árvíz esetén a föld jobban szívja a vizet, mint a beton!
    Nagy házak sehol ne épüljenek, elég volt! Lakóparkok se!

  7. Ditte szerint:

    A valóságos építkezés és a látványterv között akkora a különbség, mint a látványpékség pogácsája és az én pogácsám között! Csak fordított arányban.

  8. Gordon szerint:

    21:14-eseden jót röhögtem. 😀

    Te mikor költözöl ki a “prérire”?

  9. Rabbit szerint:

    Még egyszer, hogy hívják az Elnök-Vezérigazgató Urat?

  10. Ditte szerint:

    Örülök az örömödnek. Lehet, hogy közel van a pillanat.

  11. Gordon szerint:

    Ditte! Majd tegyél fel róla képeket a netre és linkeld be. Röhögni szeretnék.

  12. anonimus szerint:

    jó nagy seggfej volt aki kitalálta.

    ártérre építeni, és az 500 méterre lévő HÉV megálló mellé még egyet építeni. gratula!

  13. Nyugger szerint:

    Csak támogatni tudom! Gegessy úrnak ezután már nem kell ide deportálnia a varnyúkat a Dzsumbujból.

  14. anticsóka szerint:

    A dzsumbujt már lerombolták, a “varnyúk” meg már ide vannak telepítve.
    Így fejlődik Csepel!

  15. nem jani szerint:

    Egyik haverom találkozott 3 ilyen varnyúval a 38-as buszon. Nagy mákja volt, hogy végállomás előtt pár perccel találták meg, addig sikerült kidumálnia magát, pedig már azon filózott, hogy tudná megúszni a lehető legkevesebb sérüléssel….

  16. hlajos szerint:

    Arra nem gondolnak, hogy a zöldterület sokkal jobb a városnak, mint a beépített? Inkább erdőt tennének a helyére. Meg az olimpia helyére is.

    Meg mit gondolnak, fér még fel ember a HÉV-re? Meg hogy ilyen vadiúj lakótelepről fog-e valaki egyáltalán BKV-val járni? A megnövekedett menetidőről nem is beszélve.

  17. Gordon szerint:

    Bontsuk le a várost és telepítsünk erdőt a helyére. Garantáltan javulna a levegő. Hi-hi 🙂

  18. Vica szerint:

    Végülis, ha jól látom, ez a terület nem Csepelen található. Pontosabban a Lágymányosi hídtól a Kis-Dunáig tartó területről beszélünk. Elég elhagyatott, lepukkant terület a sok hajléktalannal. Biztosan jó drága ingatlanok lesznek a Duna part közelsége miatt. Az ilyeneket gyorsan elkapkodják a “panelprolik”.

  19. Papi szerint:

    Na ha az alant körbe határolt terület 15 hektár akkor az aki felmérte egy elmebeteg! Olyan csaló mint a maszop! Ha meg a csepeli területekről beszélt azt meg ez a tetű csepeli önkormányzat eladta bagóért!
    Na akkor hova is akarnak építeni?

  20. GAM szerint:

    Remek kilátásuk lesz a csepeli kakatombára.

    Gordon-ka jó röhigcsélést, látom szereti a szmogot és a müanyag kaját! Egészségére!

  21. lolka szerint:

    Vajon mikor derül ki, hogy a HÉV. vonal valahogy nem illik a képbe…

  22. Valetta szerint:

    Senkinek sem tűnik fel, hogy nem ott megy az M-as. Vitatkoznak egy térképről ami nem is hasonlít a valóságra, ha már a topográfus ilyen diletáns mi lesz a kivitelezéssel ?

  23. Valetta szerint:

    Mármint M3-as, bocs a 3-as lemaradt.

  24. donquijote szerint:

    Valetta: Az a 3-as “kék”metró akar lenni.

  25. Vica szerint:

    Kedves Papi!

    Lehet az 15 hektár, ha hozzáadjuk a Csepel felé vezető út bal oldalán lévő, a Ráckevei HÉV és Kis Duna által határolt földeket is. Itt nagy iramban kezdték a bontásokat, aztán valaki észrevette, és gondolom, gyorsan ipari műemlékké nyilvánította a még megmaradt néhány épületet. Ezekből is lehet majd lakásokat alakítani, csak hát majd nem illik az új környezetébe, macerásabb és költségesebb lesz.

  26. Vica szerint:

    Megnéztem most a térképet, s azon látszik, hogy a sárgával jelölt rész nem tartalmazza azt a régi ipari területet, amiről az előbb írtam.

  27. Rabbit szerint:

    Még egyszer: hogy hívják az Elnök-Vezérigazgató Urat?

  28. islander szerint:

    Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

    “1990-től kezdve közel félmillió új lakás épült a fogyó népesség számára. Ma 100 szobára 90 ember jut rendkívül egyenetlen megoszlásban”

    Forrás: Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács – Jövőkereső, Rövidített változat, 2009.

    Kérdezem én naív ügyfél a hozzáértőket,hogy valóban szüksége van Budapestnek olyan volumenű és jellegű beruházásokra, mint pl. Fadesa, Álomsziget, vagy a Wing Zrt. fejlesztése az RSD ferencvárosi szakaszán? Kiknek épülnek ezek a gigantikus lakóparkok, irodaházak, kaszinók stb. stb.? Ezzel fenntarthatóbb várossá válik Budapest?

    Kedves Gordon!

    Megint leborulok szakmaiságod előtt…hallottál arról, hogy fenntarthatóság?

  29. islander szerint:

    Valetta!

    Ez édes volt…M3….

Itt lehet hozzászólni !