Két év alatt mindenki megismerte a CSABI-t

Helyi Téma, Csa-bi.hu

Egyre többet hallani a két évvel ezelőtt alapított Csepeli Amatőr Birkozó Iskola, vagyis a CSABI sikereiről. Az egykori honvédos birkózók által életre hívott és az utánpótlás-nevelésben élen járó klubot már nemcsak Budapesten, hanem az egész országban ismerik és elismerik.

A CSABI 2008 eleje óta működik, és 2008 júliusa óta hivatalosan bejegyzett egyesület. Az edzéseket a Mátyás Király Általános Iskola tornatermében tartó klub már az első évben sikerrel vett részt a különböző versenyeken. Már 2008-ban megszületett az első országos bajnoki győzelmük, melyet az elmúlt két évben több remek eredmény követett. Persze kérdés, hogyan látja a klub helyzetét és a 2010 első félévének teljesítményét Hajdu Imre, a klub elnöke.

– Be kell vallani, az idei év nem úgy kezdődött számunkra, ahogy terveztük – mondta a sportvezető, aki egyben a klub egyik edzője is. – Mind a diák, mind a serdülő csapatbajnokságon várakozáson alul szerepeltek a gárdáink. Ez akkor is igaz, ha sérülések és betegségek hátráltattak minket. Az év első felének fő versenyeire azonban már sikerült a várt eredményeket hozni.

A Pécsen rendezett országos diákolimpián például hat érmet hódítottak el a klub sportolói.

– A III-as korcsoportban Angyal József, Szurovszki Patrik és Lángh Máté is bronzérmet szerzett súlycsoportjában, míg Geiszt Ádám az V. helyen végzett. A IV. korcsoportban viszont Kertész Róbert a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, míg Supka József második, Szabó László pedig harmadik helyen végzett.

A következő fontos esemény a serdülő országos bajnokság volt, melyet Bükön rendeztek meg. – Öt birkózónk indult ezen a versenyen, és négyen pontszerző helyen végeztek. Nagy fegyvertény, hogy Kertész Róbert a diákolimpia megnyerése után magyar bajnok lett. Mellette Angyal József – aki még csak diák korcsoportos versenyző – és Szabó László bronzérmet szerzett, Supka Tamás pedig az V. helyen végzett a saját korcsoportjában.

Az utánpótlás-nevelés mellett a felnőtt csapat szereplésére is odafigyelnek a klub vezetői. – Társadalmi elnökünk, Melegh Gábor és párja, Cseh Erika segítségének köszönhetően 2010-től két új felnőtt versenyző igazolt egyesületünkhöz. Bóna Dániel és Bóna Csaba kettős igazolással lettek a CSABI birkózói. Csaba a felnőtt szabadfogású országos bajnokságon bronzérmet szerzett. Danitól vártuk akár a válogatottság kiharcolását is, de ezt a tervet idén nem sikerült teljesítenie.

Sikeres volt viszont a klub a veterán országos bajnokságon.

– Szűts Zoltán a kötöttfogásúak 85 kilós versenyében aranyérmet nyert, míg Melegh Gábor és Várvédy Zsolt mindkét fogásnemben második helyen végzett. A nyár első felében a pihenésé lesz a főszerep, majd július utolsó hetétől újra elkezdjük a munkát. 10 napos balatoni edzőtáborral fogjuk megalapozni a második félév jó eredményeit.

Gulyás Zoltán

helyitema.hu

Itt lehet hozzászólni !