Menekülnek a sztárok a drogbarlangból

Stohl után újabb celebek bukhatnak le

Blikk

(Fővárosi Tűzoltóság)
A “jó móka” következményei beláthatatlanok lehetnek

Nightclub-tulaj számolt be: kong a bárja az ürességtől. Megszállták a rendőrök.

Rettegnek a drogozó sztárok. A Blikk információi szerint a BRFK és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-elleni osztály nyomozói megszállták a budapesti éjszakai élet fontosabb szórakozóhelyeit, művészek törzshelyeit és az elitebb night clubokat. Egy inkognitójához ragaszkodó bártulajdonos azt mesélte a Blikknek, hogy az elmúlt hetekben jó néhány új arcot figyeltek meg kollégái a szórakozóhelyen. Ugyanilyen jelenségről meséltek neki bártulajdonos ismerősei.

– Azonnal ki lehet szúrni a nem lazulásra vágyó vendégeket. Kicsi fogyasztás, és feszélyezett, egyáltalán nem ellazult állapot. Két férfi vagy egy férfi és egy nő, akikre „rá van írva”, hogy rendőrök. Ezt természetesen rajtunk kívül a vendégkör bizonyos része is észreveszi, sokan elmaradoztak az utóbbi időben – nyilatkozta a férfi, aki szerint Stohl András magára haragította tettével – a civileken kívül – a drogfogyasztókat és a drogterjesztőket is, hiszen hibernálta a piacot botrányával.

A Blikk információi szerint Stohl Andrásnak az elmúlt két napban volt néhány kellemetlen beszélgetése ismerőseivel is, ugyanis a rendőrség a művész híváslistájából ellenőrzi az ominózus éjszakán tárcsázott számokat, és sorra kihallgatják az azon szereplő neveket. A lap úgy tudja, hogy jó néhányan sérelmezték ezt, és közölték Stohllal: rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta őket. Főleg olyan tiszteletre méltó, feddhetetlen művészek dorgálták meg Stohlt, akiknek még életükben nem volt dolguk a rendőrséggel, egyetlen bűnük az volt, hogy ismerik őt.

Forrás: Blikk

Stohl után újabb celebek bukhatnak le

Drogtól pörög a sztárok nyelve. Belőve magabiztosabbnak érzik magukat, az már biztos! – állítja a Blikk.

Stohl András drogügyei kapcsán egyre több történet lát világot, amelyek a színpadon és reflektorfényben tündöklő idolok bűnös életéről szólnak. Sztárallűrjeik, zűrös ügyeik nem csak a hollywoodi hírességeknek vannak.

A Blikknek nyilatkozó kábítószer elleni osztály rendőre hajmeresztő történeteket tárt fel celebjeinkről. A rendőr szerint a legtöbb eset azért nem kerül nyilvánosságra, mert mélyen a zsebükbe nyúlnak a hírességek. Megkenik a mentősöket, a rendőröket és mindenkit, aki tudomást szerez botlásukról.

– Az elmúlt évtizedben jó néhány cifra üggyel találkoztam, a Stohl-ügy csak egy a sok közül, igaz, úgy hisszük, egyetlen terjesztői kör látja el az egész művészvilágot. Az egyik legkomolyabb eset az volt, amikor egy ötvenes éveiben járó színművész betépve beleájult egy tál kokainba. A milliót érő anyag egy része szétszóródott, egy része pedig a hányásban úszott – avatta be a Blikket a nyomozó az ügy részleteibe.

A televízióból is jól ismert művészt kis híján meglincselték az eset után. A rendőrök csak utólag szereztek tudomást az esetről. Ki gondolná, hogy rendszeres drogfogyasztó az egyik tévésorozat sztárja is. Róla elárulta informátorunk, hogy csak ritkán él kokainnal, de a marihuána nélkül létezni se tud.

– A színészek kismiskák a zenészekhez képest. Van olyan fiatal dalnok, aki még árulja is a kokaint. Egész szépen gyarapodik is a vagyona, de egyelőre nem sikerült megfogni. Van olyan férfiegyüttes, amelyiknek az összes tagja kokainista. Volt köztük egy srác, aki emiatt kis híján meg is halt – folytatta a nyomozó, és hozzátette: ezek a „művészek” általában titkuk miatt keresik egymás társaságát. Ezért került képbe, a most indult, Stohllal kapcsolatos nyomozás során több híresség. A szakember szerint nem véletlen, hogy ennyi hírességről kiderült, hogy kábítószeres.

– A kokain önbizalmat, határozott fellépést, nagy libidót ad a használójának. Viszonylag könnyű rászokni, akár egy-két használat után – magyarázta Zacher Gábor toxikológus főorvos, aki állítása szerint találkozott már jó néhány kábítószerfüggő celebbel, de tapasztalatai szerint tartva a botránytól, inkább titkolják függőségüket, mint hogy szakember segítségét kérnék.

Forrás: Blikk

13 hozzászólás “Menekülnek a sztárok a drogbarlangból” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Milyen kedves, hogy a kábítószeres zsaruk ilyen sokat tudnak a sztárvilágról. Innentől már csak egy kérdésem van: a sztárokra nem vonatkoznak a törvények?

  2. zed szerint:

    “Sok öltönyös, pénzzel bélelt, luxusautóval közlekedő sofőr szinte úgy beszél velünk, mintha a főnökünk lenne. Felirogatják a nevünket meg a számunkat, mi meg azon rettegünk, hogy kinek a kicsodáját bírságoltuk meg, teljesen szabályosan. Szóval nem könnyű a banknegyedben, a Parlament közelében szolgálatot teljesíteni”
    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=339094

  3. donquijote szerint:

    Most sokan nagyon “szerethetik” Bucit……….. 🙂

  4. Vahur szerint:

    Melyik lehet az a férfiegyüttes? 🙂

  5. Jeniszej szerint:

    Rendben van ebben az országban a jog?
    Különböző jogok országában élünk?
    A pénzeseknek külön jog dukál?
    Vajon az ügyészeknek mitől van ilyen igazság osztó hatalmuk, hogy lóvéért futni hagyják a gyilkost, a közveszélyes drogozó országúti bűnözőket és egyéb másokat?

  6. Jeniszej szerint:

    Mennyire erős, most vagy lesz a hatalom a bűnöző pénzvilággal szemben?
    Vajon tovább mélyülnek a szakadékok.
    Továbbra is a kettős mérce lesz alkalmazva. Lesz – gazdagra és szegényekre szabott jog. Ki mer fellépni a befolyásos bűnözőkkel szemben.

  7. zeta szerint:

    Jeniszej: igen a pénzeseknek úgy látszik külön jog dukál. Nincs igazság, mert a pénz beszél. “Orvell” – Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél! És hogy mit lehetne csinálni…………hát ez itt a kérdés?!

  8. hehehehe szerint:

    ezért kell legalizálni a könnyűdrogokat(fű,kokain,partydrogok), mint más kábítószereket(alkohol,dohány,kávé stb stb) és jó nagy jövedéki adót tenni rá.
    a rendőrség meg koncentráljon a heroinra.

  9. Gordon szerint:

    off: Válasz Csepel-sziget 2010. május 23., vasárnap 23:06-kor a turulmadaras öngyilkosnál tett hsz-ére.

    Csepel-sziget! Nem mehetünk el a politika mellett. Íme amiről beszéltem:

    “Rettegés Drávakeresztúron

    Szabadon tomboló elmehunytak – köszönjük, SZDSZ!”

    http://www.magyarhirlap.hu/a_videk_magyarorszag/retteges_dravakereszturon.html

  10. Csepel-sziget szerint:

    Magdi anyus marihuána függő? Ezt nem gondoltam volna :D:D:D:D

  11. Csepel-sziget szerint:

    Látom, Gordon, de a cikk odakeveri a tényői esetet is, ami, maradjunk annyiban, több mint gyanús…

    Egyébként meg, aki komolyan meg szeretné védeni magát, az megtalálja a módját. A rendőrségre ebben az ügyben nem számíthatunk. Legfeljebb arra jók, hogy körberajzolják a hullát…

  12. Királyerdei szerint:

    Hmm..izééé…
    A Májuskert miből tartja fenn magát évek óta?Mert vendég az nincs.Hmm.

  13. Miska72 szerint:

    Manitu jó a kérdés. 😉
    És reméljük, hogy nem a drogos rendőrők szálták meg a szórakozóhelyet. Most lehet, hogy csapnak egy sünpartyt. 🙂 🙂 🙂 🙂

Itt lehet hozzászólni !