Halotti tor: ezt sem tudta botrány nélkül kifizetni a Bajnai-kormány

Megakadt a pénz az alvállalkozónál

Blikk

A temetés után Choli Daróczi József és Batiz András délután öttől hajnali kettőig volt a csepeli Micó vendégfogadóban

Botrány Daróczi Dávid (†37) halotti tora miatt! Az exkormányszóvivőt saját halottjának tekintette a kormány, így április 14-i temetésének minden költségét – a halotti torral együtt – magára vállalta.

Ám a tor 282 ezer forintos költségét tegnapig senki nem fizette ki annak a vendéglősnek, aki a 80 gyászoló családtagot és barátot, köztük az édesapát, Choli Józsefet és Batiz András exkormányszóvivőt jóllakatta.

– Nekem is azonnal fizetnem kell a húsért és minden alapanyagért. Ráadásul az adót is behajtják, így nem tudom hónapokig nélkülözni azt a pénzt – háborodott fel a csepeli Micó vendégfogadó vezetője, Ildikó (50), aki mint mondta, több mint 10 éve ismeri a Choli családot, így amikor Daróczi édesapja megkérte, hadd tartsák nála a tort, egyből beleegyezett. A család és a barátok egyébként a vendéglős szerint, a körülményekhez képest, jól érezték magukat, Daróczi édesapja és Batiz például délután 5-től hajnali 2-ig maradt.

– Choli bácsi azt mondta, majd a Miniszterelnöki Hivatal fog fizetni, velünk azonban a Felhőc Produkciós Kft. kötött megbízási szerződést – magyarázta a családi vállalkozás vezetője.

A Miniszterelnöki Hivataltól megtudtuk, hogy minden állami rendezvényt az Expander 2000 Kft. szervezi. A cég azonban egy alvállalkozónak adta át a munkát, a pénz itt akadt el. Egészen addig, amíg fel nem tettük nekik a kérdéseinket, azután ugyanis azonnal kifizették a számlát.

Choli Daróczi József (71) alaposan meglepődött a csepeli fogadós panaszán. – Miért nem szólt nekem Ildikó?! Azonnal betelefonáltam volna, hogy intézkedjenek. Régen ismerem a családot, és nagyon jó a fogadójuk, jól főznek, közel van a temetőhöz, ezért választottam a halotti tor helyszínének. Jocit mint volt kormányszóvivőt saját halottjának tekintette az állam, ezért ajánlották fel, hogy fizetik a temetés és a vacsora költségeit. Én csak megbeszéltem a menüt Ildikóval, a fogadó tulajdonosával, de egy hölgy a MEH-től rendelte meg a vacsorát 80 főre. Rögtön a temetés után rendőrautók kíséretével érkeztünk a fogadóhoz, még a hivatal biztonsági szolgálata ellenőrizte is a környéket – magyarázta Choli aki nem érti, hogy a néhány roma vezetőn kívül ­miért nem tette tiszteletét senki a halotti toron.

Forrás: Blikk

16 hozzászólás “Halotti tor: ezt sem tudta botrány nélkül kifizetni a Bajnai-kormány” bejegyzésre

  1. Gigi szerint:

    Már megint kilóg a lóláb az ide-odanyilatkozással… vagy csak én nem tudok számolni? 25-30 adagokat számolt az étterem, közben Choli bá szerint a MEH 80 fős vacsorát rendelt… Ha ez fals, mi lehet a többi infóval? Még akkor is felháborító ez, ha csak egy bulvárlapról van szó.

    (Apropó: beköszöntött az ubiszezon a csepeli közéletben? Napok óta semmi helyi csámcsognivaló. 🙂 )

    Visszatérve a Darócz-sagára: csak az olvasottakból tájékozódva – és az érintetteket nem ismerve személyesen – azért legalábbis meglepő, hogy a kommunikációs szakzseninek kikiáltott Batiz hagyja szegény apát nyilatkozgatni, az újságírók által alákérdezni, a szavait kiforgatni… Cui prodest?

  2. Gigi szerint:

    Ja, és az exkormány piszkálásán túl ez az egész hír nem jöhetett volna létre, ha a vendéglő nem akar egy kis reklámot… A képaláírásban és egyszer a szövegben is szerepel a nevük…

  3. Csepelino1 szerint:

    Ezt Én sem fizetném ki!

    Pont 100 darab ásványvizet fogyasztottak? (Elgondolkodtató)

    80 gyászoló családtag -> délután 5-től hajnali 2-ig volt ennyi a fogyasztás.
    Egy csepp alkohol sem volt.
    Ezt azért nehezen hiszem el.
    :-)))))

    Hi-hi-hi-hi-hi-hi-hííííí . . .

  4. Manitu szerint:

    Gigi ez a cikk nem jöhetett volna létre, ha ebben a kommancs kormányban nem az lett volna a legfontosabb, hogy lopjanak.

    Egy másodpercig se gondolod végig, hogy mi történt itt? Van egy MEH, amelyik nem hajtja végre a feladatát, hanem kiszervezi azt – majd remélem kiderül, hány százmillióért – egy külsős cégnek, amely szintén nem végzi el a munkát, hanem – majd remélem kiderül, hány tízmillióért – alvállalkozónak szervezi ki azt. Az se lepne meg, ha az alvállalkozó alvállalkozója lett volna a ludas a pénz megtartásáért.

  5. Manitu szerint:

    Csepelino, 80-an voltak, 100 0,33-as ásványvíz fogyott hajnali kettőig = a többség a csapból ivott. A számla láthatóan nem fedi a torokon szokásos fogyasztást.

  6. ződ szerint:

    Manitu! Nekik nem szokásos torokjuk van. Nálunk a kocsma kupolacsarnokában hajnal kettőig száz kis göszi hatodmagunknak meg sem kottyan! Mi lenne ha még gyászolnánk is?

  7. Gigi szerint:

    Az alvállalkozósdiban igazatok lehet, de a piakérdésre egyszerű a válasz: ahogy az esküvőkre is lehet piát vinni, úgy bizonyára a torra is lehetett. Ez csak megbeszélés kérdése, akkor is, ha nyilván a pián nagyobb az árrés.

  8. zed szerint:

    A csepel.info-t is minősíti, hogy átvesz egy ilyen kegyeletsértő cikket…

  9. Ditte szerint:

    Az ember esze megáll, mi köze a halotti torhoz a MEH-nek? Szerintem az botrányos, hogy ez része legyen a “saját halottság”-nak. Remélem, a család zsebkendőfogyasztását is fedezték!

  10. zed szerint:

    Való igaz, hogy D. D. a halálát megelőzően már egy ideje nem dolgozott a kormánynak, de szerintem megérdemelte, hogy közpénzből fizessük a temetését, hiszen őt mindenki szerette, és nem került többe néhány milliónál a szertartás a zenészekkel, rendőri biztosítással és a halotti torral egyetemben. A Micó étteremnek jók az árai, azonban egy halotti tor reklámcélból történő felhasználását nem tartom ízlésesnek.

  11. Ditte szerint:

    Ezért vesztettek, mert nem jártok a nép közé, nem ismeritek a valóságos viszonyokat.”A Micó étteremnek jók az árai,..” Sírva röhögök, egy tál ottani étel árából én két napig jóllakatom a 4 tagú családomat. Tisztességes ember otthon tartja a halotti tort, ez személyes dolog.

  12. lolka szerint:

    Szerintem itt nem a halotti tor a lényeg, mert az egész “ügyet ” magára vállalta az mszp, mivel saját halottjának tekintette…az a lényeg, hogy amihez nyúlnak, abból lenyúlás lesz, vagy még nagyon sokan hasznot szeretnének húzni belőle. Legalább egy temetés és egy utána következő búcsúvacsora maradna ki a mutyiból. Legalább azért, mert DD és gyf barátok voltak…

  13. Miska72 szerint:

    A 282.000 Ft a 80 főre leszámítva 3525 Ft -os fogyasztást jelent.
    Az érdekes, hogy senki nem fogyasztott alkoholt. 🙂 🙂 🙂 De a számla 80 főre nem vészes.

  14. Ditte szerint:

    miska72, csodálkozom, hogy zeddel egy platformra kerültél,”kevesled” a számla összegét. Elvi kifogásaid nincsenek?
    Ugyan én 282 000 Ft-ért 4 hónapig dolgozom, nem is leszek saját halott, meg se hívtak a “micóba”, de nem az irigység beszél belőlem.
    De ha ez mindenkinek O.K., nyilván én nem vagyok O.K.

  15. SNOOPY szerint:

    HÜLYE zed!

  16. Én szerint:

    Csak úgy pontokba szedve.
    1. megint egy többlépcsős lenyúlás
    2. gusztustalan reklám
    3. mocskos sakál vérszívó ujságírók
    4. a számla még úgy ahogy, de a teljes foglalási díjon felül ( 100 ezer Ft ) még felszolgálási dij is ??
    5. nem kérek halotti tort, ha elpatkolok. Nem elég a családnak az amúgy is magas temetési költség, még ezzel is terheljem Őket ?

    Szóval nagyon gyanus az egész… és gusztustalan a cikk.

Itt lehet hozzászólni !