6000 néző előtt verte a Csepel a listavezető Újpestet

Nemzeti Sport, Csepel.info

1947-ben e napon rájárt a rúd nagycsapatainkra azon a két mérkőzésen, amelyet ekkor rendeztek a labdarúgó NB I-ben. A tabellát fölényesen vezető Újpest 2:1-re kikapott Csepelen, ahol 6000 néző látta az összecsapást.

A vendégeknél nem játszott a sérült Zsengellér, Szusza viszont (szépítés jelleggel) betalált, bár a játékvezető eredetileg nem akarta megadni a gólt. A labda ugyanis a váratlan lapos bomba után a háló alatt csúszott ki a játéktérről, és a bíró ezt nem látta. Az újpesti játékosok reklamálására aztán megkérdezte a partjelzőjét, aki jobb belátásra bírta…

A győztes Csepel persze nem számított kiscsapatnak – nem úgy, mint a Pereces. A kiesőjelölt falusi együttes, amelynek települését csak három évvel később csatolták hivatalosan Miskolchoz, a Ferencvárost fogadta, és hatalmas küzdelemben, lelkesedésével 0:0-ra kihúzta a mérkőzést (ez az FTC azonban még nem az Aranycsapat későbbi fradista gyökerű játékosaival állt fel, hanem például Lakattal, a későbbi doktorral a középpályán, illetve a veterán Sárosi doktorral centerben).

nso.hu

Itt lehet hozzászólni !