Ugrásra készen a magyar buszgyártók

Index

Ikarus 187 (fotó: Nagy Attila – Index)

Pénteken rendezték meg a 7. magyarországi buszfesztivált a tököli repülőtéren. A kiállításon több más modell mellett két új hazai csuklósbusz-modellt is bemutattak, az Ikarusét és a győri Kravtexét. A hazai gyártók a magyar piacra készülnek, a várakozás szerint nagy megrendelések várhatók.

Hetedszer rendezték meg a hazai autóbuszos személyszállítás legnagyobb szakmai fórumát és éves találkozóját, a Buszfesztivált, a tököli repülőtéren.

Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke az Indexnek elmondta, hogy a hazai piac egyelőre még nem láthatók a fellendülés jelei, de a gyártók ugrásra készen várnak a lehetőségre. A gyártók igyekeznek új típusokat kifejleszteni. A kiállításon két vadonatúj típussal is megjelentek. A győri Kravtex a Credo Citadel 19-el, az Ikarus pedig az Ikarus 187-essel.
Stemler József, a Kravtex Kft. kereskedelmi igazgatója az új csuklós típusról elmondta, hogy teljesen új fejlesztésűek, egyenértékű az európai neves konkurrens gyártók termékeivel. A busz teljes egészében Magyarországon készül, ára 70 millió forint alatt marad.

Légrádi László, az Ikarus autógépész mérnöke közölte, hogy az új Ikarus 187-est euro 5-ös motorral szerelték, a busz belül vezeték nélküli internetes hálózattal és belső kamerarendszerrel rendelkezik.

Vincze-Pap Sándor szerint a Volán buszok átlagéletkora meghaladja a 11 évet, a BKV buszoké pedig a 15 évet. Egy-egy autóbusz tervezettt életkora 12 év. Az lenne kívánatos, ha a nyugati országokhoz hasonlóan Magyarországon is csak 6-8 évig használnák a járműveket, amiket aztán eladnánk keletre.

index.hu

13 hozzászólás “Ugrásra készen a magyar buszgyártók” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Nem jó az ár. Túl olcsó. Ki kell utazni Belgiumba és ennyiért használt buszt lehet vásárolni, ami eredetileg ugyan jóval olcsóbb, de a közvetítők jól keresnek.
    A Volán is rájött, hogy kínai buszt kell vásárolni, néhány közvetítőn keresztűl.
    A drágább árból több ledörzsölődik.
    Egy magyar buszon mit lehet keresni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Vica szerint:

    Igazad van Nagyapó. Sajnos.

  3. miska72 szerint:

    Ugye tudunk mi buszt gyártani?

  4. bögöly szerint:

    Széles úr annak idején jelképes összegért megvette az Ikarust és szépen elsorvasztotta. Most, hogy állami nagymegrendeléseket kaphat feléled a magyar buszgyártás?

  5. Vica szerint:

    Szuper. Magyar gyármányú buszokon is utazhatunk majd ingyen. 🙂

    http://www.origo.hu/itthon/20100501-ingyenes-tomegkozlekedest-igert-az-mszp.html

    Az én időszámításom szerint még nem is oly rég 1,50 Ft volt egy db buszjegy. Mára már akkorát nőtt azóta az életszínvonalunk, hogy ennek sokszorosát fizetjük. Most már csak az MSZP főpolgármester jelöltjére kell szavaznunk, s ingyen utazhatnak a legalább 4 éve budapesti lakosok, és az itt tanuló diákok. Éljen, éljen, éljen! Itt a kánaán!

  6. lolka szerint:

    Igen, Igen…a Horn idejében a nyugdíjasok majdnem ingyen repülhettek. Az ígérgetés ideje elmúlt…amikor módjukban volt miért nem csinálták?

  7. Vica szerint:

    Mert akkor az emelésnek volt itt az ideje 🙂 . Attól olyan erősek 🙂

  8. ződ szerint:

    Nem értem a dolgot, eddig azt mondták egy igaz magyar nem támogatja a

  9. ződ szerint:

    folytatás, BKV-ét és rajta keresztül a szocikat! Nehéz lesz megszokni, hogy ezután jegyet kell venni! Kibírom azt az egy forintot a metrójegyre!

  10. donquijote szerint:

    Jó lenne ha újraéledne a a buszgyártásunk, és nemcsak egy-két darab erejéig, talán ha rendszerváltás lesz a fővárosban is ,könnyebb dolguk lesz.

  11. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Világhírű volt a magyar Ikarus, nagyon támogatnám ha újra indítanák a gyártását, jó minőségű buszok kerülhetnének megint a közlekedésbe, talán nem is robbanna le annyi (szedett-vedett külföldi ócska-kimustrált busz ) ! Arról nembeszélve uraim, hölgyeim, hogy munkahely teremtés sok sok embernek !!!

  12. Jeniszej szerint:

    Jeniszej: 🙂
    2010. április 19., hétfő 12:36-kor
    Euro5-ös motorral készülnek az ikarusok!
    Jeniszej: 🙂
    2010. április 19., hétfő 12:40-kor
    UJ IKARUS!
    http://www.vezess.hu/magazin/ujra_van_ikarus_busz/23803/

Itt lehet hozzászólni !