Vezetnek Csepelen a fideszes jelöltek

Csepel.info, Origo

Negatív rekord közelében lesz a választási részvétel vasárnap. A koraesti adatok szerint nem fogja sokkal meghaladni a választási részvétel az 1990-es negatív rekordot, amikor a második fordulóban csak a választók 45 százaléka ment el szavazni. A rendszerváltás óta megrendezett országgyűlési választások alapján nem igazán mozgatja meg a választókat, hogy mekkora a tét.

A Csepel.info úgy tudja, hogy Csepelen a 30-as és a 31-es országgyűlési körzetben is meggyőző fölénnyel vezetnek Borbély Lénárd és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltek.

A választási eredmények pillanatnyi állását itt nézhetik meg.

A negatív rekord közelében lesz a részvétel az országgyűlési választáson vasárnapi második fordulójában. A 17.30-as részvételi adatok szerint a választók 41,89 százaléka ment el szavazni. A legalacsonyabb részvétel 1990-ben, a második fordulóban volt, akkor csak a választásra jogosultak 45,5 százaléka ment el szavazni (a második fordulós részvételi adatokat csak azoknak a körzeteknek az eredményei alapján számolják, ahol tartanak második fordulót).

A negatív rekord közelében lesz a részvétel az országgyűlési választáson vasárnapi második fordulójában. A 17.30-as részvételi adatok szerint a választók 41,89 százaléka ment el szavazni. A legalacsonyabb részvétel 1990-ben, a második fordulóban volt, akkor csak a választásra jogosultak 45,5 százaléka ment el szavazni (a második fordulós részvételi adatokat csak azoknak a körzeteknek az eredményei alapján számolják, ahol tartanak második fordulót).

Csepel.info, Origo.hu

155 hozzászólás “Vezetnek Csepelen a fideszes jelöltek” bejegyzésre

  1. zed szerint:

    Hajrá Szanyi!!!

  2. Öreg halász szerint:

    Végre!

  3. codec szerint:

    Gratulálok a győzteseknek. Sok sikert a kerület felemelkedése érdekében. Új korszak kezdődik.
    Hajrá, Csepel!

  4. Hugi szerint:

    Hajrá magyarok, hajrá Csepel, sok erõt a munkához!

  5. csepeli szerint:

    A győzteseknek lófasz a seggükbe, Németh Szilárd sudribunkóságát mi sem mutatja jobban, mint hogy képes egy kockás ingben kiállni fényképezkedni a “képviselő úr”.

  6. xy szerint:

    Igazán színvonalas hozzászólások, de most már úgyis lehúzhatjátok a klozeton.:) hahhaaaha

  7. loastman szerint:

    csepeli: Neked is lófasz a seggedbe, meg az összes Csevakosnak, mert a Csevak volt csepelen a kifizetőhely…
    remélem, minden második embert kirőgnak a léhűtő bandából…

  8. csepeli szerint:

    loastman: el vagy tájolva aranybogár, az önkormányzati választás majd ősszel lesz. Addigra jókorát fog zuhanni a Fidesz népszerűsége.

  9. Csepeli XXI szerint:

    Komcsiknak kuss!

  10. zed szerint:

    Ugyanilyen kockás ingben szokott faterom barkácsolni, kertészkedni, mondjuk ő hózentrógert is felvesz hozzá. A képviselő úron alul semmi? 🙂
    Amúgy a nyakkendőt én is sznob dolognak tartom.

  11. győr zoltánné szerint:

    Nagyon örülünk a sikernek, szeretnék magam és családom nevében sok szeretettel gratulálnl NéMETH SZILÁRDNAK és BORBÉLY LÉNÁRDNAK.

  12. marosy szerint:

    Jó kis videó. Kötelező megnézni:

  13. bögöly szerint:

    Csepeli!!!!!
    Nem politikus, nem demokrata, aki a győzteseknek azt kívánja, amit Ön. Ugyanis ezzel a választópolgároknak kívánja ugyanezt. Én mondom, aki korántsem fideszes, de még csak nem is LMP-s, legkiváltképp nem Jobbikos vagyok. Hozzászólásában ott van minden, ami miatt az MSZP-t az Önhöz hasonlóak idáig juttatták. Talán az Önhöz hasonló sudribunkók nélkül a magyar baloldal meg tud újulni (remélem) és konstruktívan tud együtt működni a kormánnyal, ahogyan elvárom, ha egy megújuló baloldal nyerne négy év után, akkor a jobboldal (szélső nélkül) ugyanezt tegye. A demokrácia és a parlamentarizmus ugyanis erről szól. Kár, hogy ezt Önök nem vették észre. Persze magától, aki egy csinovnyik, ez nem is várható el, ám akik az MSZP-ben még érnek valamit ezt remélem jól tudják.
    Érti ugye? Maga sudribunkó!

  14. marosy szerint:

    Áldom az Istent, hogy nem kellett külföldre utazzak ma és szavazhattam!!!!

  15. marosy szerint:

    Történelmi jobboldali győzelem, a hagyományosan szocikra szavazó Csepelen.

  16. miska72 szerint:

    Gratulálok a gyözelemhez!

    sok sikert és jó egészséget, kívánok Németh Szilárdnak és Borbély Lénárdnak. Mutassák meg az elvtársaknak, hogy másképp is lehet!

  17. miska72 szerint:

    Győzött csepel!

    VÖRÖS CSEPEL GAME OWER!

  18. bögöly szerint:

    Zed! Te meg örülj, hogy segg van a lyukadon. Amúgy a nyakkendőt, mint a vereséget, úri módon kell viselni. De mit tudhatsz te erről.

  19. csepeli szerint:

    bögöly: már ezerszer elmondtam, semmi közöm az MSZP-hez, és nem vagyok semmiféle politikus! A demokrataságról pedig annyit, hogy azoknak, akik a Fideszre szavaztak, igenis lófasz a seggébe! Ártanak az országnak, ártanak a demokráciának. A sudribunkók szavaztak a Fideszre! A Fidesz a bunkók pártja!

  20. zed szerint:

    Nagyon csalódott vagyok. Mégiscsak fel kellett volna tennem a 4000 ojrómat a 2/3-ra, most 280 €-val gazdagabb lennék… 🙁

  21. Syme szerint:

    Ez az. VÉÉÉÉGRE!
    Szép volt!

  22. LB szerint:

    Tehát az eredmény:

    1 Borbély Lénárd FIDESZ-KDNP 6 910 54,40%
    2 Podolák György MSZP 4 489 35,34%
    3 Nagy Ferenc Jobbik 1 303 10,26%

    1 Németh Szilárd FIDESZ-KDNP 8 134 60,29%
    2 Hudák János LEHET MÁS A POLITIKA 5 357 39,71%

    Szép volt fiúk!
    Ma éjszaka ünnepelni és holnaptól dolgozni!

    Kérem és elvárom, hogy képviselőként mindig Csepel és a csepeliek érdekeit szem előtt tartva dolgozzatok!

  23. Csepeli XXI szerint:

    Kuss komcsik!

    “Lendvai és az MSZP elnöksége lemondott”

  24. donquijote szerint:

    Gratulálok a győzteseknek!!!

  25. Papi szerint:

    csepeli!
    Nem csak egy ostoba primitív bunkó vagy de ráadásul egy mocskos tapló is.
    Ilyenkor egy úr (nem te) gratulál a győztesnek! De hát te és a hasonszőrű elvtársaidtól ne várjon ilyet az ember! Győztünk és te meg a söpredéket ugathat!
    Kutya ugatás nem hallik az égbe!

  26. Kál Károly szerint:

    Tisztelt képviselő urak!
    Kedves Szilárd és Lénárd!
    Mint az SZDSZ kerületi elnöke gratulálok a választási győzelemhez.
    Bízom abban, hogy az általatok tett igéreteiket valóra váltjátok, ez minedenképpen fontos lenne Csepelnek.
    Ma kellemes ünneplést, holnaptól megfeszített munkát kívánok.
    Garatulálok.
    Kál Károly
    SZDSZ
    Csepeli Szervezet
    elnöke

  27. Papi szerint:

    donquijote!
    Szerintem te is a győztesekhez tartozol mint az egész magyar nép!
    A jövő eldönti, hogy jól döntöttünk-e vagy sem. Én személy szerint nagyon bízom benne!

  28. Kérdőjel szerint:

    Csepeli!
    Költözzél Angyalföldre, vagy Kubába!

  29. donquijote szerint:

    Papi: Úgy legyen !!! 🙂

  30. Csepeli XXI szerint:

    Ez a kétharmados Fidesz győzelem aligha jöhetett volna létre Gyurcsány nélkül. Az ő gátlástalanul pofátlan kormányzati stílusa nélkül a közvélemény aligha utálta volna meg ennyire az MSZP-t. Ígyhát kedves Gyurcsány, köszönjük neked a Fidesz kétharmadát! 🙂

  31. zed szerint:

    Angyalföldön igazi angyalok laknak! Azért remélem, nem Péternek fogják hívni a kulcsának őrzőjét. 🙂

  32. Csepeli XXI szerint:

    Angyalföld lakosságát (Csepelhez hasonlóan) kicserélték.

  33. kispajtás szerint:

    Gratulálok Borbély Lénárdnak és Németh Szilárdnak az egyéni választókörzetükben elért győzelemhez! Munkátokhoz kívánok jó egészséget és sok sikert!
    Külön köszönet a csepeli választóknak, akik a tisztesség és az igazságosság mellett voksoltak. Kívánom mindannyiunknak, hogy végre valóra váljanak az álmaink és a kerületünk méltó módon kapcsolódjék Budapest és Magyarország felemelkedéséhez!

  34. zed szerint:

    Végre itt a Heti7es! 😀

  35. csepeli szerint:

    Borbély Lénárd végképp nem érdemel gratulációt. A választók 90%-ának fogalma sincs, ki a fene az a Borbély Lénárd. Egy kisfiús arc, akiről nem tudni semmit, nem csinált semmit, egy jellegtelen figura. Lefogadom, hogy akik rá szavaztak, azoknak a túlnyomó többsége már a nevére sem emlékszik. Csak látták a szavazólapon, hogy Fidesz van melléírva, ezért oda biggyesztették az x-et.

    Németh persze ismertebb, mert folyton ugrál, hőbörög, kavarja a szart. Ha szarkeverésért jár gratuláció, akkor lehet neki gratulálni.

  36. Csepeli XXI szerint:

    Holnap az összes mocsok komcsi élljon sorfalat az I.-es kapunál egy zsiroskenyérrel a kezében és a nyakukban egy táblával:
    Nem ezt igértük,de ha rajtunk múlott volna,még ezt se kapnátok. 🙂

  37. Dadus szerint:

    Gratulálok Csepelnek,a csepelieknek!!!Megmutatták(tuk) hogy képesek a változásra,változtatásra!!(amúgy “kedves” csepeli, inkább a kockás inges néppel törődő,mint az öltönyös magánakvaló)

  38. islander szerint:

    Kedves MSZP-sek!

    “sursum corda” azaz emeljük fel szívünket!

    Szerintem ha egy kis IQ-tok (és egy kis EQ-tok) lenne, akkor gratulálnátok, még ha nem is tetszik az eredmény. Ennyit az intelligenciátokról.

    Kál úr sem rajong az eredményért, de ő tudja, mit illik ilyenkor tenni. De ti…szégyellheténetek magatokat.

  39. Iványi Gabi szerint:

    Gratulálok!

    Németh Szilárd, igazán megtettél mindent, megérdemelt a az eredményed. Senki nem mondhatja, hogy az öledbe hullott a győzelem…Tettél érte, sokszor olyan dolgokban vállaltad a szószóló szerepét, ami kényes, sikamlós volt..egy megrögzötten vörös kerületben…Ideje, hogy Csepelen is a változás lépjen a mutyizás helyébe…Ideje, hogy foganatja legyen a tiszta szónak! Gratulálok.

  40. LB szerint:

    CsepeliXXI!

    Gyurcsány nélkül valóban nem jöhetett volna létre, de azért kellett hozzá egy Hagyó és egy Deme is!

  41. Csepeli XXI szerint:

    Büdös égett rongyszagot érzek Csepelen.
    Ti nem? 🙂

  42. LB szerint:

    csepeli!
    Ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az! 🙂
    Egyébként szerinted korábban ismerte valaki Dr. Gulyás Gábort vagy Szenteczky Jánost! Ott virított a nevük melett a szegfű, így rá szavaztak.

    Az egyszeri választó már csak ilyen!

    Egyébként meggyőződésem, hogy a körzet lakóinak többsége Podolákot Györgyöt annak ellenére se ismeri, hogy jó pár (12-16?) éve ő a körzet képviselője!

  43. Dadus szerint:

    LB! És a többi csendes társ(elv)…

    Csepeli XXL:csepeli lángra lobbant öltönye

  44. csepeli szerint:

    Haha, Iványi, te mindig is csontig benyaltál Németh Szilárdnak, látom, a jövőben még mélyebbre szeretnéd benyalni magad. Így kell ezt! Törleszkedj a hatalomhoz! Hátha kapsz a fejedre Németh Szilárdtól egy kis simogatást.

  45. Dadus szerint:

    Bocsi:XXI, na JÓ ÉJT ,szép álmokat mindenkinek!!még csepelinek is.

  46. Iványi Gabi szerint:

    Kedves csepeli!

    Ezúton jelzem neked, hogy semmilyen érdekem nem fűződik a “benyaláshoz”! Legfeljebb annyi, hogy egy tanár ember, megemeli a kalapját egy másik tanár ember karakánsága előtt. Nem több!

    Tegnap, még megtehetted, hogy a lealázó véleményeid közszemlére tedd…Kérlek, hogy mérsékeld a minősítéseid…Semmi másért, a maradék emberi méltóságodért!

  47. csepeli szerint:

    Jesszus, Iványi, te még tanítasz is? Ajjaj! Mi lesz az ifjúsággal így? 🙁
    Ha még csak nem is fűződik érdeked a benyaláshoz, annál rosszabb… ezek szerint magadtól vagy ilyen.

  48. Iványi Gabi szerint:

    Látom, csepeli…valami mérhetetlen hiányban szenvedsz!
    Ne feledd….minden vélemény ..az alkotóját minősíti!

  49. csepeli szerint:

    Ezt egy másik fórumban olvastam, én is egyetértek vele:

    “Jobbosok ma kell ünnepelni pezsgőzni, vagy akár berugni mert holnaptól jönnek a kemény idők.

    Semmi nem lesz úgy ahogy remélitek és semmi nem lesz olyan egyszerű.”

  50. Iványi Gabi szerint:

    Csepeli:

    A profán dolgok ideje valóban lejárt! Lejárt a “hülyének nézünk mindenkit” korszak…Lejárt a mutyizások kora…nektek ezek a komolytalan fenyegetőzések maradtak…Ezek pedig hiteltelenek!
    Nem ünneplés, nem pezsgőzés kérdése ez…hanem a felelősségé!

  51. Lauer szerint:

    Gratulálok két kedves képviselőnk Borbély Lénárd és Németh Szilárd eredményes szerepléséhez.
    Büszke vagyok a csepeli emberekre,hogy mertek nagyok lenni és nagyot tenni!

  52. csepeli szerint:

    Iványi, most aztán jó nagy marhaságot mondtál. Itt aki hülyének nézett mindenkit, az a Fidesz volt: nem árulta el a programját, és így kérte a választók felhatalmazását, mondván: majd meglátjátok, hogy mit fogunk csinálni, ne legyetek olyan kíváncsiak. És lám, igaza volt a Fidesznek, tényleg hülyék az ő szavazóik, hiszen ezt elfogadták, nem érdekelte őket a program, anélkül is a Fideszre szavaztak.

    Hát így győzött a Fidesz: a hülyéket annak nézte, amik: hülyének. És ez bevált.

  53. karakó szerint:

    Nehezen apad a maszopos bér-kommentelők jajongása, de hát korai is lenne még.
    Majd, ha észreveszik, hogy “mélyéről párolog a bögre”, azaz üresen zörögnek a Nokiás-dobozok – csak-csak alábbhagy majd eddig megfizetett / meghálált sivalkodásuk (és mi örömmel fedezhetjük ezen “különös anyagból gyúrtak” ún. “racionalizmusának” és sivár anyagelvűségének egyetlen pozitívumát: hogy ti. INGYEN, ugye még Krisztus koporsóját sem…). Addig még sok víz lefolyik, és bizony sok et-nak kell megérdemelt pihenőre vonulnia. Nem lehet másképp.
    Lassan, lassan.
    Kivárjuk.

  54. Iványi Gabi szerint:

    csepeli, csepeli…csak hidd, hogy te okos vagy….kár, hogy olyanok lettetek, mint a megunt szerető….elhagynak benneteket…a fröccskölő arcátlanságaitokkal egyetemben..Ma holnap a kutya sem figyel rátok!

  55. karakó szerint:

    + fel (a megfelelő helyre – kimaradt)

  56. Pabar Lajos szerint:

    Tisztelt Borbély Lénárd és Németh Szilárd országgyűlési képviselő urak!

    Gratulálok a választási győzelmükhöz és sok sikert kívánok a Csepel érdekében végzendő képviselői munkájukhoz.

    A “csepeli” fedőnevet használó gyógyíthatatlan aberrált véglényhez hasonló személyek vartyogásával pedig ne törődjenek.

  57. Mr. Gabee szerint:

    Szívből gratulálok Németh Szilárd és Borbély Lénárd győzelmének!

    Egy nagy FIDESZ rajongó:)

    UI.: Csáó MSZP – jobb ha többet nem is látlak:)

  58. csepeli szerint:

    Ehehe, Pabar Lajos, biztosan te sem érdekből nyalsz be, á dehogy 😀

  59. csepeli szerint:

    karakó, te meg ne Csepelen szörcsögj! 🙂

  60. Iványi Gabi szerint:

    csepeli:

    Nézz tükörbe! mert…”Amit az ember nem ért, azt csodálja.”

    Ha ott felejtenéd magad a következő választásig, nem éri veszteség a nemzetet!

  61. csepeli szerint:

    Iványi, hja, ezért csodálod te Orbán Viktort. De majd megérted!

  62. DFK szerint:

    Gratulálok Németh Szilárdnak és Borbély Lénárdnak.

    Ps. Várom csepeli bejelentését, miszerint benyalok a 2 fideszes képviselőnek 🙂

  63. csepeli szerint:

    DFK, ez nagyon gyenge volt, Iványinak meg Pabarnak a lába nyomába se érhetsz.

  64. Öreg halász szerint:

    Elképesztő ez a düh és gyűlölet, amit a hatalmát elvesztők magukból öklendeznek.

  65. ... szerint:

    Gratulálok azoknak, akik ma a változás mellett szavaztak. Szerintem jól döntöttek azok helyett is, akik még mindig makacsul ragaszkodnak a múlt árnyaihoz. Velük sincs gond, minket sem kérdeztek meg anno, hogy ellophatják-e felőlünk az országot, mi sem kérdezzük meg őket, hogy újjá építhetjük-e. Szimplán csak megtesszük, aztán ha tetszik nekik ősszel ők is hozhatnak jó döntést.

  66. csepeli szerint:

    Gratulálok mindazoknak, akik nem a Fideszre szavaztak, és köszönöm bátor kiállásukat! (A Jobbik szavazóira ez nem vonatkozik, őket mélyen megvetem!) Nekik még a helyén van az eszük, és felelősen gondolkodnak Magyarország jövőjéről. Sajnos többen voltak, akik bedőltek a Fidesz populista demagógiájának. Hogy mi történik ezután az országban, az elsősorban az ő felelősségük lesz.

  67. bögöly szerint:

    Csepeli! Te meg, tán csak nem azért “szörcsögsz”, mert bár mint mondod semmi közöd az MSZP-hez, félsz, hogy az őszi önkormányzati választások után az ilyen jellegű bértolnokságod, mint ez Csepel.info-beli is véget ér! Ez az érdek. Bizony ám!

  68. csepeli szerint:

    hát ebben alaposan tévedsz, te bögöly. Majd mekkorát fogsz te csodálkozni, amikor már rég vége lesz az önkormányzati választásoknak, én meg még mindig ide írogatok. Hol a légycsapó?

  69. ... szerint:

    Van egy szokás.

    Gratulálni a győztesnek.

    Van egy bagázs. Amelyik erre nem képes.

    Mert nincs emberi kultúrája, mert kommunisista, ami abból szerezte az előnyét, hogy áthágta a szabályokat.

    Ma két ilyen párt van. Az egyiket MSZP-nek, a másikat Jobbiknak hívják.

  70. Jeniszej szerint:

    🙂 )))) 🙂 (((( 🙂

  71. maminti szerint:

    Gratulálok a győzteseknek, Nagy dolog ez, hogy Csepel is le tudta magáról rúgni végre a bebetonozottnak hitt komcsikat. Én is azt kívánom, amit az egyik előttem szóló:
    “Holnap az összes mocsok komcsi élljon sorfalat az I.-es kapunál egy zsiroskenyérrel a kezében és a nyakukban egy táblával:
    Nem ezt igértük,de ha rajtunk múlott volna,még ezt se kapnátok”
    A Fidesznek a kétharmad birtokában megvan a lehetősége, hogy teljes anyagi- és erkölcsi számonkérést hajtson végre. Ellopott pénzek visszafizettetése, ha kell teljes vagyonelkobzással és letöltendő szabadságvesztés. “Itt az idő!” – remélem, megteszik, amit megkövetel a Haza.

  72. zed szerint:

    A szerencsés nyerteseknek gra…gratul…gratula…khmm……
    Nekem ez nem megy! Képtelen vagyok hazudni.

  73. Csepeli XXI szerint:

    Menni fog “zed”.Megszokjátok.A sittet is.

  74. csepelino1 szerint:

    csepeli. Nehogy azt hidd már, hogy a Fidesz valamit is kockáztat az önkormányzati választásokig!!!!! Addig szépen el fog vegetálni, és nagyjából ugyanennyi lesz a különbség, még annyi változás lesz, hogy az MSZP-ből egy normális baloldali párt fog alakulni. MERT MEGB.SZHATJÁK A NÉVVÁLTOZÁSUKAT, ha ott marad: Szekeres, Kiss Péter, Mesterházy Attila, Hagyó Miklós, Steiner Pál, Burány Sándor. És igen, a csepeli kifizetőhely reméljük átalakul. AZ IGAZGATÓCSKÁKNAK (meg az MSZP-be munkaidőbe bedolgozó Csevakos munkaerőnek) MÁR CSAK JÓ ESETBEN HÓNAPJAIK VANNAK. Meg neked is csepeli… :-)))))

  75. LB szerint:

    csepeli! A CsIP-en már nem adnak munkát? Ahogy elnézem, odaát péntek este teszthalott állapotba kerültek! 🙂

  76. Skiman szerint:

    gratulálok a fideszeseknek és mindazoknak, aki rájuk szavazott. végre vége a vörösök uralmának csepelen is!!!

    csepeli, te pedig szánalmas vagy… remélem nem tudtál aludni, mert annyira fájt, hogy pofáraestetek.

  77. csepelino1 szerint:

    És még egy! Mérhetetlenül ELKESEREDETT, SÉRTŐDÖTT, KIÁBRÁNDULT vagyok ebből a “baloldali” pártból. Elkeseredett, mert ennyivel nyert a Fidesz, és az ország megint “vegetálni fog” 4 évig (ugyanakkor az MSZP még ennyire sem érdemelte meg a kormányzást mint a Fidesz). Sértődött vagyok, mert a 8 év alatt az MSZP semmilyen olyan pozitív változást nem hoztak, ami az emberek pénztárcáján érezhető lenne, Kiábrándult, a CSAK ÉN, – ÉN, ÉN, ÉN, ÉS ÉN, meg ÉN, ÉN, és ÉN (lásd: Hagyó, Csepelen Császár effektus). . . Ezzel a mentalitással oda mehet az MSZP (csepeli polgármester jelölt is), ahova a nép küldte, rosszabb esetben, AHOVA GONDOLOM!!!!!

  78. Vica szerint:

    Kedves LB!

    Ez egy öntesztelés a CsIP-en? 🙂
    Esetleg csak tetszhalottak, amíg magukhoz nem térnek?

  79. Fityisz szerint:

    A nagy fikázós divatcézároknak javaslom beírni a google-ba:
    Kockás ing 2010

    N.Sz Divatos:)

    Az öltöny piros nyakkendő Kombo! Na az megy most majd ki villámgyorsan a divatból… Helyette jön a csíkos rabruha, szép kis karperecekkel! Micsoda trend lesz:)

    LMP meg előállhatna valami jó ötlettel, hogy lehet a “felesleges erőt , energiát” hasznosítani a parlamentben! Valami áramfejlesztő biciklire gondoltam bizonyos szárnyakba székek helyett, és lehet pedálozni egy jobb élhetőbb világért:)

    U.I: Várom a változásokat jó irányba haladni, mert én arra szavaztam, nem emberekre!

    De azért a következő választásra egy olyan rubrikát is rakhatnának biztonság kedvéért a szavazólapra, hogy: Egyiket sem tartom képesnek a kormányzásra! Az lenne a FAIR..

  80. Hugi szerint:

    Nagyon várom az elszámoltatást, amiben az is biztat, hogy az elvtársak máris vonyítanak. Nem lesz kolbászból a kerítés, kemény idõk jönnek, de a rács acél legyen jó erõs, amiben az országot tönkretevõ tolvajbanda kapaszkodhat! Bízom az ország feltámadásában, és hogy a romok eltakarítása után jobb idõk jönnek!

  81. ződ szerint:

    ” Tiszteletben tartom, de tisztelni nem tudom!”

  82. csepeli szerint:

    …: El vagy tévelyedve, kiskomám! Gratulálni a politikusok szoktak egymásnak. Én nem politikus vagyok, hanem választó! És majd hülye leszek gratulálni azok győzelméhez, akikre nem szavaztam! Én nem akartam őket, és eszemben sincs gratulálni, ehelyett azt javaslom nekik, dugják fel maguknak a mandátumukat! Amúgy meg ti sem gratuláltok Tóth Józsefnek és Szanyi Tibornak, igaz? Nohát. Csak hogy helyre tegyük ezt a dolgot.

  83. Páko szerint:

    Gratulálok Jobbikos szimpatizánsként Németh Szilárdnak és Borbély Lénárdnak a győzelemhez, a megtisztelt bizalommal éljenek a csepeli lakosok érdekében,és várom az első sikert, amit elkönyvelhetnek Csepelért.

  84. Vica szerint:

    Gratulálok Németh Szilárdnak és Borbély Lénárdnak a csepeli győzelemhez, valamint a FIDESZ-nek a 2/3-hoz.
    Őszintén remélem, hogy az ország érdekében élni és nem visszaélni fognak (mint elődeik) a lehetőségeikkel.
    Sok sikert a munkához!

  85. munkásököl szerint:

    Gratulálok a győzteseknek, és jó munkát kívánok nekik! Most eljön az igazság pillanata, remélem nem a nemzeti radikális oldal ellehetetlenításáre fogják használni a 2/3-ot, hanem valóban értelmes változtatások meghozatalára.

    Gratulálok továbbá a Jobbiknak, és nekik is jó munkát kívánok! Éppen ideje volt már, hogy a Parlamentbe valódi problémák is bejussanak, és ne lehessen kreált ügyekkel elterelni a figyelmet a nemzet stratégiája (volt ilyenünk az elmúlt 20 évben?) szempontjából fontos dolgokról.

    Gratulálok továbbá az MSZ(M)P-s elvtársaknak is az elmúlt 8 év kitartó nemzetvesztő tevékenységéhez, amellyel elérték, hogy a pártszékház bérkommentelőin kívül már Csepelen se kérjenek belőlük az emberek. Remélem, négy év múlva sem veszik be a választók az amnézia tablettát, és végre a fejükbe vésik, hogy a kommunista az nem egy ideológia követője, hanem egy végtelenül kártékony, gátlástalan embertípus, amelyik nem 8 éve kezdte meg az ország rombolását, hanem 65 éve. Jöhetnek új pofák a második vonalból, cserélhetnek nevet, logót, színt, eszméket, a lényegük nem változik. Itt van szemléltető eszköznek mindjárt csepeli. 🙂

  86. munkásököl szerint:

    “ellehetetlenítésére” akart lenni természetesen

  87. Error szerint:

    Csepeli! Neked lóf@szt a seggedbe Fityisz és Zed haveroddal együtt! Csúnyán leszerepeltek az elvtársaitok. Verjétek a nyálatokat az angyalföldi eredmények miatt, ez az egy körzet, ahol nyerni tudtatok… Szánalmas vörös bunkók vagytok 😀
    Lehet sírni, mert mostantól nincs több MSZP-s mutyi Csepelen! 🙂

  88. Lehet Más Csepel! szerint:

    Tisztelt Németh Szilárd és Borbély Lénárd!

    Gratulálunk Csepel új egyéni országgyűlési képviselőinek és a kerület érdekében kifejtendő munkájukhoz sok erőt, kreativitást és kitartást kívánunk!

    A Lehet Más a Politika csepeli szervezete

  89. zed szerint:

    Mondtam már, hogy a hiba a Te készülékedben van, Error! 🙂
    Javaslom a fideszes gratulálóknak, hogy az ex-fideszes edelényi Molnár Uszkár sikerének is gratuláljanak, aki a Jobbik segedelmével jutott mandátumhoz. Ott ti sem tudtatok nyerni.

  90. baniko21 szerint:

    Tisztelt Németh Szilárd és Borbély Lénárd Úr!

    Gratulál az új egyéni országgyűlési képviselőségükhöz, jó munkát,
    és reményteljesebb új éveket kíván a csepeli Munkáspárt szervezete.

  91. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Fórumozók!

    Nem tudom, hogy Szilárd és Lénárd mikor lesznek számítógépnél. Addig is, mint a Fidesz csepeli elnöke, a nevükben is köszönöm/köszönjük a gratulációkat!

    Még egyetlen párt sem kapott ilyen erős felhatalmazást a kormányzásra, de még egyetlen párt felé sem volt ekkora a várakozás és elvárás a kormányzással kapcsolatban.

    Mivel jól ismerem Csepel új országgyűlési képviselőit, azt biztosan tudom: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megfeleljenek ennek a bizalomnak és elvárásnak.

  92. zed szerint:

    Már sejtem, miért ezt az ócska kockás inget vette fel N. Sz….az új képviselőink még bizonyára józanodnak…reméljük őszre a választóik is kijózanodnak. 😉

  93. zed szerint:

    N. Sz. és B. L. leitták magukat a narancssárga földig. 😀

  94. Vica szerint:

    Egészségükre! Mert Ők megérdemlik. 🙂

  95. Ábel Attila szerint:

    Kedves Zed!

    Ritkán válaszolok az olyan stílusú hozzászólásokra, amit képviselsz. Meg kell mondanom őszintén, hogy abban sem vagyok biztos, hogy MSZP-s vagy, mert amit művelsz, azzal csak az MSZP ellen hangolod az embereket.

    Így hát nem tudom, hogy köszönetet mondjak neked vagy kritizáljalak. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha Szilárd és Lénárd a nehéz nap után öltönyben feszeng lazítás helyett, most az lenne a kritikád, hogy máris elfelejtették, hogy “munkás kerületből” jutottak be a Parlamentbe.

    Tegnap ünnepeltünk, én a magam részéről biztos megittam négy-öt sört az este. Bár egyikünk se volt részeg, bizony-bizony nagyon jól esett 🙂

  96. Error szerint:

    Zed!

    Akkor most egy kicsit bemutatom Neked “azt a kockás inges részeg alakot” akit több mint egy hónapja kritizálsz, persze érvek nélkül és bemutatom Neked a haverjaidat, akik 16 évig “vezették” Csepelt.

    1994 óta a szocik mindig azzal kampányoltak, hogy csatornázni fogják Királyerdőt és megépítik a gerincutat. 1994 óta semmit nem tettek Csepelért az elvtársaid. Csepelnek van olyan része (a Háros), ahol nem hogy csatornázva, meg betonozva sincsen, de még a víz sincs bevezetve! Tessék ez Csepel 16 évnyi szocialista vezetés után. Erre vagy Te annyira büszke? Kívánom Neked, hogy Te élj ilyen körülmények között, majd akkor nem lesz ekkora arcod.
    Németh Szilárd, akit te leszólsz a ruházata miatt, rengeteget tett a kerületért. Megvédte a Csepel SC-t és a királyerdei Kis-Duna partot, mert az elvtársaid oda is lakóparkot akartak építeni. Elérte, hogy a szintén királyerdei Tamariska-domb természetvédelmi terület lett. Elvitette a rákkeltő galvániszapot a Duna-partról. Megvédte a csepeli SZTK-t, amit a szocialista vezetés el akart privatizálni. Aktívan emelte fel a szavát a BKV botrányban és a csepeli kettős gyilkosságban is.

    Így kritizáld Németh Szilárdot!
    Erre engedj meg egy idézetet és gondolkodj el rajta:

    “Ne kritizálj semmit, hacsak nem tudod jobban megcsinálni.” /Laurell Kaye Hamilton/

    Egyébként, tegnap este én is a kerületi Fidesszel ünnepeltem (mivel aktívisitájuk vagyok) és sem Lénárd, sem Szilárd nem volt hulla részeg, ahogyan azt Te beállítod. Volt pezsgőzés, sörözés és borozás, mert örültünk az eredményeknek, ami az elvtársaidról nem mondható el.
    Tegnap este én is megittam kb 6 pohár bort, ami nekem is igencsak jól esett. 🙂

  97. Iványi Gabi szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Egészségetekre! A valóban sikerre…ennyi kijár! Legyen erőtök, egészségetek a nagy feladathoz.

  98. Iványi Gabi szerint:

    Kiegészítenélek Error:

    Nem hagyta, hogy a csepeli kettős gyilkosság hátterét, igazi indítékainak okát szőnyeg alá seperje az mszp

  99. Error szerint:

    Kedves Gabi!

    Köszi a javítást. 🙂

  100. Screepy szerint:

    Na a hazug LMP is lebukott!
    Kóka-Pető-SZDSZ párt! Csúnya!!!!!
    http://mandiner.blog.hu/2010/04/21/lmp_szdsz_bratyi_mandiner_tv

  101. csepeli szerint:

    Ábel Attila: no mesélj, mi volt olyan borzasztó nehéz a tegnapi napban? Ülni kellett otthon és várni az estét? No meg ki kellett ugrani a szavazókörbe, hogy magatokra leszavazzatok? Biztosan megszakadtatok. Ja persze, elfelejtettem, hogy gondoskodni kellett a bojkottal kapcsolatos rémhírterjesztésről. Csepelinfóra cikket küldeni, stb. Ebbe fáradt annyira bele a két képviselőjelölt?

  102. Herbert szerint:

    Zed főállású szóvivő!
    Milyen volt az elvtársaidnak a mentelmi jog mentes ébredésük?

  103. Fityisz szerint:

    ERROR te mit olvastál a kommentáromban amit félreértettél azon gondolkodom de erősen, vagy mit nem, hogy egybe mostál a Múlt-kor embereivel:)

  104. Error szerint:

    Fityisz! Elnézésedet kérem, a Te nevedet véletlenül és figyelmetlenségből írtam be a kommentáromba. Remélem megérted, hogy ember vagyok én is és tévedni emberi dolog. Éppen akkor olvastam el a kommentedet amikor Zednek és Csepelinek szánt üzenetemet írtam, így “mostalak egybe a Múlt-kor embereivel” véletlen figyelmetlenségből, amiért még egyszer elnézést kérek!

  105. ződ szerint:

    Error! “Ne kritizálj semmit, hacsak nem tudod jobban megcsinálni.” /Laurell Kaye Hamilton/ Miért kellene nekem ahhoz tojást tojnom tudni, hogy megálapíthassam, hogy büdös?

  106. Error szerint:

    A dolog nem ilyen egyszerű Ződ!
    Zed több mint egy hónapja kritizálja a kerületi Fideszt! Elnézést, ő nem kritizál, hanem mocskolódik. Nálam a kritika és a mocskolódás között hatalmas különbség van!
    De ha már egy tojásos példát hoztál fel, akkor mondok rá egy logikus választ: Ha szerinted büdös az a tojás, akkor szerezz egy olyat ami nem büdös!
    Más véleményt alkotni és érvelni egy dolog mellett, vagy az ellen és más mikor valaki pusztán rosszindulatból és aljasságból irkál olyanokat, mint Zed.
    Ahogy látom nem értetted meg Laurell Kaye Hamilton üzenetét és az én kommentemet sem. Kritizálni lehet, sőt van olyan is amikor kell, de ha már valaki kritizál egy dolgot, akkor mondja el, hogy szerinte mi lenne a legjobb, mert az én szememben az az ember aki mindent csak kritizálni tud, de saját véleménye nincsen, az egy sz*r alak.

  107. ződ szerint:

    Error! Bekopiztam a saját véleményedet, mert úgy veszem észre Te sem érted a lényeget és a nyolc évig ellenzékben lévőkről, állítottál ki igen dehonesztáló kritikát!
    “Mondja el, hogy szerinte mi lenne a legjobb, mert az én szememben az az ember aki mindent csak kritizálni tud, de saját véleménye nincsen, az egy sz*r alak”
    Furcsa lesz most az ő szájukból az eddig csak “nem”-el mereven elutasított dolgokatt, mint egyedül üdvözítő megoldásokat visszahallani! Meglátjuk, igazsága van-e Hamiltonnak és akik eddig csak kritizálták a dolgot tudják-e csinálni? A lehetőséget a zemberektől megkapták rá!

  108. Error szerint:

    Megkapták tegnap este és biztos vagyok abban, hogy élni is fognak vele, mert tudják, hogy az ország milyen állapotban van és tudják, hogy a magyar emberek számítanak rájuk.

  109. Error szerint:

    És már megbocsáss ződ, de a dehonesztáló szó jelentése: becsületet sértő, megszégyenítő…
    Ezt írtad: “a nyolc évig ellenzékben lévőkről, állítottál ki igen dehonesztáló kritikát!”
    Tehát a Te elmondásod szerint én a Fideszről állítottam ki egy becsületet sértő, megszégyenítő kritikát. Ha ezt valóban így gondolod, akkor kérlek olvasd vissza az eddigi bejegyzéseimet és majd akkor szólj, ha a találtál olyat amiben én megszégyenítő kritikát alkottam a Fideszről. Szép is lenne, ha a sajátjaim ellen írnék ilyet, ugyanis Fidesz aktivista vagyok a kerületben. 🙂
    Kicsit gondolkozz mielőtt összekevered a szezont a fazonnal.

  110. Horváth Tamás szerint:

    Tisztelt Németh Szilárd és Borbély Lénárd!

    Engedjétek meg, hogy gratuláljak a választási győzelmetekhez, nem úgy, mint igényes MSZP-s (vagy baloldali párt)társaim itt a fórumon. 🙁
    Én sem röpdösöm örömömben a választási eredmények miatt (már talán kezdem kiheverni), de el vagyok képedve, hogy egyesek milyen hangsúlyt ütnek itt meg!!!
    Fiúk! Irgum – burgum, ez nem az MSZP-hez méltó . . .
    Ha nem tudtok ehhez eszméhez, mentalitáshoz igazodni, akkor tartsátok meg a véleményeteket magatoknak! De a pártot ne égessétek! Köszönöm!

    Az új képviselő uraknak jó – eredményes munkát kívánok, amiből minél többet profitáljon Csepel.

    Horváth Tamás

  111. zed szerint:

    Kedves Horváth Tamás! Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem szoktam a kezemet nyújtani azoknak, akik az arcomba köptek. Másrészt, ha a különvéleményednek adsz hangot, légy szíves ne hivatkozz az MSZP-re. Kösz!

  112. Vica szerint:

    Kedves zed!
    Miért gondolod, hogy az arcodba köptek volna azzal, hogy megnyerték a választást? Ha az MSZP-ben bíztak volna az emberek, ismét többséget szereztetek volna. Egyébként pedig az ellenzéknek az a feladata, hogy feltárja a hibákat, hiányosságokat, cselekvésre késztesse a hatalmon lévőket… Végülis az eddigi ellenzék ezt a feladatát teljesítette, miért kellene haragudni egymásra? Csepelért továbbra is együtt kell majd dolgoznotok azzal a különbséggel, hogy most Ők vannak többségben. Nincs ezzel semmi probléma (szerintem).

  113. zed szerint:

    Ja, együtt, Közösen Csepelért…és majd 5 millióból lecsatornázzuk Királyerdőt, utakat építünk, “javítjuk az ott élők életminőségét”…jesszusmária, N. Sz. performanszaiból könyvet lehetne írni…
    Ha még nem tűnt fel, Vicus, N. Sz. már megüzente B. L. ellenjegyzésével, hogy továbbra is gusztustalanul fog viselkedni. Érthető, hisz a számtalan állása mellé a polgármesteri székre is ácsingózik, természetesen csakis azért, hogy nekünk, csepelieknek jó legyen.

  114. Csepeli XXI szerint:

    Naigen.Meg eladjuk (és lenyúljuk) észak-Csepelt,a WM gyárat,a Papirgyárat,a papirstrandot, a Posztógyárat,a kis-Dunapartot,bezárjuk a WM kórházat (közben Indonéziában épitünk egyet) megatöbbi.Hol a lé????

  115. Dadus szerint:

    Zed!

    Miért zavar téged ha valakinek több állása van?És sikereket ér el a munkájával-ez bizonyított hisz ő kapta a legtöbb szavazatot!?

  116. codec szerint:

    A valódi izgalmakat az őszi, önkormányzati választásokat követő átadás-átvételek jelentik majd:
    – megismerhetjük az Önkormányzat eladósodásának valódi mértékét
    – kiderül, hogy a Szigetcsúcs eladásából mennyi maradt (azt már tudjuk, hogy mennyi csatornát NEM építettek meg belőle)
    – addig újabb fejlemények látnak napvilágot a kis-Duna eladásáról
    – nem kell tovább vitatkozni a Csepp TV-ben a Csepel SC-re felvett jelzálog mértékéről stb.

  117. Dadus szerint:

    Nagyon sokan vannak akiknek eszük ágában sincs munkába állni,mert símán megélnek a társadalom hátán segélyekből,seftelésből,egyéb NEM ADÓZÓ tevékenységből!!!?-szerintem EZ igazán zavaró!!!

  118. Dadus szerint:

    codec:

    Én attól tartok hogy addig elegendő idejük lesz eltüntetni” egy,s-mást”

  119. zed szerint:

    Borzasztó, hogy itt milyen naiv emberek fórumoznak… 🙁

  120. Dadus szerint:

    Ahogy sikerült nekik kimagyarázni a Császár lakás ügyet is(Helyi Téma:kis hiba a szerződésben….szoc bérlak., meg nem is,adtuk is meg nem is,végül minden jogilag tisztázott!!!Azóta meg sürü csend…és minden merül feledésbe!!!Persze mindig vannak fontosabb,napi szinten aktuális problémák!

  121. Vica szerint:

    Kedves zed!
    Miért 5 millióból kellene csatornázni? EU forrásokat nem lehet igénybe venni? A szigetcsúcs eladásából kellett, hogy maradjon még pénz, aztán a fővárosnak is hozzá kellene járulnia egy EU által megkövetelt feladat végrehajtásához… Nem tudom elhinni, hogy csupán 5 millió állna rendelkezésre.
    Mi a problémád egyébként azzal, hogy N.Sz. polgármester szeretne lenni? T.M. igazán nem egy ász, aztán meg új seprő jól seper, hát mutassa meg, mennyit tesz majd Csepelért. Ha nem válik be, akkor utólag elmondhatja magáról majd, hogy volt 4 évig polgármester Csepelen.
    Nem lehet jó érzés nyerő pozícióból másodhegedűssé visszahuppanni, de hát ellenzéki székből is lehet eredményeket elérni, s közben mindíg tájékoztatni a csepelieket arról, hogy mi fűződik a nevetekhez Csepel érdekében.

    Most is az a véleményem, hogy nyerhettetek volna, ha nincs 3g ügy, a kettős gyilkosságban játszott MSZP szerep, a rendőrkapitány lakásügye, a piszok takargatása és mentegetése. Egy valamire való pártnak ugyanis ki kell vetnie magából a szemetet, s ezt Ti elmulasztottátok, ezért többek között én sem Rátok szavaztam, s ha ebben a ciklusban a FIDESZ is hasonló politikát fog folytatni, gyanítom, hogy 4 év múlva nem lesz esélyes a választásokon, ugyanis az embereket lehet hosszú távon büntetlenül hülyének nézni.

  122. Vica szerint:

    folyt. köv.: … csak nem kifizetődő…

  123. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Zed!

    Igen lehet, hogy igazad van és NSZ. egy arrogáns, nagyképű, álláshalmozó, notórius hazudozó stb.
    De gondolj bele milyenek voltak az álltalad nagyra tartott eddigi csepeli képviselők, ha így is tönkreverték őket.

    Sok sikert, alázatot, józanságot kívánok a most megválasztottaknak, mert hidd el, ha jól dolgoznak akkor a csepelieknek és neked is jó lesz.
    Mármint ha egyáltalán csepeli vagy.

  124. csepeli szerint:

    Vica!

    Olyan jó lenne, ha legalább valami halvány segédfogalmad lenne arról, amiről előadod a mondókádat!

    2004-ben a Főváros magához vonta a budapesti szennyvízcsatornák ügyét. Ez tehát már idestova 6 éve nem a kerületi önkormányzat hatásköre!

    A Főváros tervet készíttetett az egész város teljes csatornázására, ehhez EU-s pénzt pályázott, ennek most van a második fordulója, stb. stb.

    Amúgy meg Királyerdőben is a házak legalább háromnegyede csatornára van kötve.

  125. Csepeli XXI szerint:

    Még a negyede sincs csatornázva.Ennyit az mszp-s “tudományról”.

  126. Iványi Gabi szerint:

    Csepeli:

    Legalább a lila ködben, amit magad köré bosszankodsz, a dühöd palástolnád! Rossz lehetett eddig is neked, hogy mindenbe belemagyaráztad azt, amit éppen az adott pillanatodban, a sematikus következtetéseddel, belekényszerítettél. Logikusnak véled azt, amit felülírt a történelem. Fogadd el..és egy tipp neked: köss békét….nem másokkal, hanem magaddal!

  127. csepeli szerint:

    Mit zagyválsz, Iványi?

  128. csepelino1 szerint:

    Csepeli. Köszönjük ezt a képet!
    http://kepfeltoltes.hu/view/100426/csatorna_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    De ez úgy lett volna az igazi, hogy: Van – e olyan önkormányzat, amelyik 15 éve ígéri, hogy ha megválasztják csatornázza királyerdőt?

  129. Vica szerint:

    Elképzelhetőnek tartom, hogy jó néhány politikus, esetleg a kerületünk választott képviselője is jelen van ezen a fórumon. Nekik lehetőségük, sőt kötelességük ismerniük pl. azt, hogy egyes beruházások milyen forrásokra számíthatnak.
    Sokan úgy gondolják, hogy ami számukra természetes – hiszen ezek a kérdések és feladatok teszik/tették ki a mindennapjaik jelentős részét -, mindaz másoknak is magától értetődő. Ez tévedés.

    Hosszú évekkel ezelőtt többeket tanítottam olyan dolgokra, amelyekről fogalmuk sem volt, leginkább féltek, viszolyogtak tőle, mert ismeretlen volt számukra. Úgy gondolom, eredményt elérni úgy lehet ilyen esetekben, ha az ember mások felé megfelelő alázattal, mindenki számára a lehető legérthetőbben, legegyszerűbben fogalmaz. Mindenkit értékes emberként kell kezelni, hiszen lehet, hogy vannak dolgok, amiben többet tudok a másiknál, de ez csupán azért van, mert számomra fontos volt, hogy ezeket a dolgokat megtanuljam. Nem vagyunk egyformák (szerencsére), mindenkinek más az érdeklődési köre, másban tehetséges. Minden ember egy gyöngyszem, egyedi és megismételhetetlen. Ezért lenne fontos többek között, hogy őszintén fogadjuk el, és tiszteljük egymást. Sokkal több eredményt érhetünk el így, erre pedig a mai világban nagyon nagy szükségünk van…

  130. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Csepelit és Zedet semmiről nem lehet meggyőzni, ne is akarjátok, ők esküdt ellenségei és ellendrukkerei a győztes pártnak, lehet, hogy nekik nagyon jó volt ez a két ciklus,(van mit sajnálniuk) itt Csepelen (a húsos fazék közelében, jól fizető állás, kiváló baráti kapcsolatok révén sok jóhoz való hozzájutás) a 8 év alatt lubickoltak a javakban, élvezték a rengeteg fejlesztést Csepelen. Siratják a kánaánjukat !

    Gratulálunk a győztes Fidesz pártnak és a két képviselőnek, többet tettek Csepelért, mint a baloldali képviselőink: Podolák, Avarkeszi a 8 év alatt.
    Munkájukhoz sok sikert és eredményt kívánok !
    Jó volt veletek együtt ünnepelni a győzelmet !!!

  131. zed szerint:

    Vica: …ámen! És most kedves testvéreim, köszöntsétek egymást a béka jelével! 😀

  132. " ?! " szerint:

    Lemondó nyilatkozat aláírására fogja felkérni Tóth Mihály polgármestert az MSZP frakció, a ma 16:00 órától tartandó rendkívüli képviselő-testületi ülésen.

    Idézetek a lemondó nyilatkozatból:

    Alulírott Tóth Mihály polgármester a XXI. kerületi Önkormányzat nevében tudomásul veszem a Fővárosi Szabályozási Kerettervnek a Szabadkikötő úttól keletre eső észak-csepeli területekre vonatkozó módosításában foglaltakat, valamint nyilatkozom az alábbiakról:

    3) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemond az Önkormányzat azon jogáról, hogy a területen a közutak, vízterek (lagúnák) megvalósításával és fenntartásával kapcsolatban felmerülőköltségek viselését Budapest Főváros Önkormányzatától követelje.

    4) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemondok az Önkormányzat azon jogáról, hogy a beruházással érintett önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok vonatkozásában kártalanítási- vagy kisajátítási igényt terjesszünk elő Budapest Főváros Önkormányzata ellen.

  133. Vica szerint:

    Igen, kedves zed, már nagyon jó lenne (látom, jársz templomba…) 🙂 . Miért ne lenne lehetséges? Csak akarni kell az együttműködést, és szükségeltetik egy marék jóindulat is, de azt talán sikerül összekaparni. Hidd el, mindenki jól járna, az acsarkodás ugyanis nem viszi előbbre a dolgokat. Szükségünk van egymás segítségére, és ezt mindenkinek be kell látnia. Ha valaki szereti a hazáját (ezt állítják magukról a FIDESZ-esek, a Jobbik-osok, remélhetőleg az MSZP-sek és az LMP-sek is), akkor félre kell tenni az ellentéteket és az ellenszenvet. Muszáj!

  134. Páko szerint:

    Vica:
    Egyetértek!!!

    Remélem mindenki részéről a gyalázkodás most már meg szűnik, és Csepel érdekeit szem előtt tartva elindul a munka, és az Mszp emlékét is kitöröljük az emberek emlékezetéből, a szebb jövő reményében,

  135. Vica szerint:

    Kedves ” ?! “:

    Amennyiben T.M-nek valóban joga van az őt megválasztó csepeli polgárok érdekeinek és jogainak megsértésére, és nem érzi erkölcsi kötelességének, hogy mint polgármester a kerülete érdekeit képviselje, talán nem tehetünk ellene semmit.
    Nyilvános lesz a rendkívüli ülés? Ha igen, akkor talán még időben oda lehetne hívni az összes TV csatornát, újságírókat, és mindenkit, aki hírét viszi az MSZP remélhetőleg utolsó aljas megmozdulásáról.

    Egyszerűen felfoghatatlan, hogy valaki hogyan tud ekkorát belerondítani a saját tányérjába, amiből eddig etették. Milyen hozzáállás, milyen erkölcsi indíttatás vezeti az ilyen embereket arra, hogy ha veszítenek, mindent tönkre tegyenek maguk után?
    Úgy gondolom, ha most jogalapot is talált minderre, az utána következő társaságnak is jogalapot kell találnia a felelősek megbüntetésére. Szomorú lesz egy öreg embernek a börtönben töltenie élete hátralévő részét, de ha képes ekkora aljasságra, hát ott a helye.

  136. LB szerint:

    Hár első olvasásra elég megdöbbentő a tervezett nyilatkozat! 🙁

    De felmerült bennem néhány kérdés:
    – A polgármester tehet-e ilyen nyilatkozatot a képviselőtestület hozzájárulása nélkül?
    – Egy ilyen nyilatkozattétel nem minősül-e hűtlenkezelésnek?
    – Egyáltalán igaz-e, vagy kacsa az egész?

  137. Vica szerint:

    Kedves LB!

    ” ?! ” szinte minden cikkhez bemásolta ugyanazt a szöveget. Az egyik ilyen szöveg alá hasonló kérdéseket fogalmaztam meg, mint itt Te. Ha jól emlékszem, csepeli azt válaszolta, hogy joga van megtennie T.M-nak.

    Egy ilyen válasz – véleményem szerint legalábbis – azt jelentheti, hogy valós helyzettel állhatunk szemben. Ha képviselőtestületi ülés lesz, ott kellene lennie minden képviselőnek, s addig utána nézni, hogy hűtlen kezelésnek minősül-e a dolog.

  138. Vica szerint:

    Kedves LB!
    Szerintem a képviselőknek kell tenniük ez ügyben valamit. Ezért választottuk meg Őket. Remélem, ott lesznek, és képviselik Csepel érdekeit!

  139. Vica szerint:

    Nyílt ülés lesz, tehát bárkit szeretettel látnak…

  140. Horváth Tamás szerint:

    Kedves Zed!
    Én meg csak gratuláltam. Ha ez a Te szemedben bűn, SAJNÁLOM. Akkor csukd be a szemetedet!
    Azok, akik az arcomba köpnek, azoknak Én sem szoktam kezet nyújtani. De ez politika…
    És a politika nem kelthet gyűlöletet. Versenyt igen, gyűlöletet nem!
    Nekem egyik képviselő Úr sem köpött az arcomba, sőt nem is bántottak, és nem is úgy állok hozzájuk mint egyesek. Ha az arcodba köptek akkor a hiba a Te készülékedben van!
    Én gratuláltam a győzelemhez. SEMMI TÖBB! De ha akarsz, láss bele többet. Marhára nem érdekel mit gondolsz ebbe bele.
    Jó nem hivatkozom az MSZP-re „különvéleményem” miatt! DE! Abba „próbálj” belegondolni, hogy ezt a honlapot netalántán nem „csak” MSZP-sek, FIDESZ-sek, SZDSZ-esek nézik, hanem független szavazók is, akik azt látják, hogy egy pár baloldali hogyan nyilvánul meg, ez nem segít a párton. SŐT! Csak erre próbáltam felhívni a figyelmet!

    ÉS MÉGEGYSZER CSAK A TE KEDVEDÉRT, GRATULÁLOK (helyetted is)!!!!!!

  141. Csepeli XXI szerint:

    Ezek az idióta csepeli kommunisták nem hallották a fővezérük kijelentését,miszerint a pártjukat a politikai kalandorok,csalók,tolvajok a tagságukban segitették a bukáshoz.(A gyilkosokat kifelejtette.)
    Csak nyomják a hülye agitprop szöveget továbbra is.
    Dehát mit lehet várni egy bunkó komcsitól?

  142. LB szerint:

    Horváth Tamás!

    Kár a gőzért, ez a csepeli garnitúra reménytelen eset. 2006-ban még bíztam benne, hogy jön egy fiatalabb generáció, akik érdemeik elismerése mellett leváltják a “nagy öregek”-et. Sajnos tévedtem! 🙁
    Valóban jött az új generáció (Dr. G.G, Deme, Szenteczky, …) és rá kellett döbbennem, hogy én már nem tudom felvállalni ezt a pártot, mivel semmi köze sincs a klasszikus szociáldemokráciához! Törtetők, karrieristák pártjává vált, akik megérdemelik a sorsukat!
    Jeleneleg nem látom azokat a mezei talpasokat, akik képesek lennének a szükséges változások élére állni.

  143. LB szerint:

    Vica!

    Voltál a KT ülésen? Ha igen, mi történt?

  144. csepeli szerint:

    Vica, döbbenetes, hogy milyen ostoba vagy. Az a hülye ” ?! ” bemásol ide egy részt egy nyilatkozatból, neked meg fingod nincs, hogy egyáltalán az egész miről szól, mi a háttere, mi az oka, a következménye, hogy egy szabályozási tervhez kapcsolódik, és abban mi van, milyen fejlesztésekről van szó, ehhez mi szükséges, milyen szerződések vannak, lesznek hozzá kapcsolódóan, stb. stb. Egyszóval egy árva kukkot nem értesz az egészből. De azért nekiállsz és okoskodsz, elítélsz, véleményt mondasz! Holott akár el is olvashattad volna az előterjesztést és annak mellékleteit, utánajárhattál volna a dolgoknak. De nem! Te csak látatlanban bemondod a tökéletesen megalapozatlan véleményedet. A többi hülye meg követ! Ez az igénytelenség netovábbja! Nézzél inkább Mónika-showt, azt nyugodtan véleményezheted.

  145. zed szerint:

    Kedves Horváth Tamás! Véleményem szerint nem nekem kell önkritikát gyakorolnom. Gratulálj magadnak is a nevemben, egyúttal engedd meg, hogy a polgármester úr szavait idézve világítsam meg az álláspontomat:
    “A kisvezér néhány évvel ezelőtt a képviselő-testületi ülésen durván megtámadott, majd a szünetben, kezét nyújtva azt mondta: „Tudod polgármester úr, ilyen a politika!” Nem ilyen a politika! Egyrészt egyesek – minden oldalról -, ilyenné tették, másrészt ez nem politika. Ez a hatalomért vívott, mindenen átgázoló politikusi magatartás. Mit tesz az ilyen politikus, ha hatalomra kerül? Mi lesz a másképp gondolkodó csepeliekkel, vagy azokkal, akik csak tisztességesen, becsületesen dolgozni, élni akarnak? Nekik is így kell gondolkodniuk? És ha nem így gondolkodnak – még ha jó szakemberek is -, nem kapnak majd állást, munkát vagy netán nem kötnek intézményeikkel, vállalkozásaikkal szerződést? Mi például nem így gondolkodtunk, amikor az MSZP-s többségű testület részeként iskolaigazgatónak neveztük ki a kisvezért.”

  146. zed szerint:

    gratulál: tn ige Örvendetes esemény alkalmából kifejezi elismerését, ill. jókívánságait. ~ vkinek vmire, vmihez
    / Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, 1972 /

  147. csepeli szerint:

    Ezt a gratuláció témát le kéne már zárni egyszer és mindenkorra!

    Választások után a győztes párt vezetőjének gratulál a vesztes párt vezetője. Ennyi! Ennél több gratulációra nincs szükség. Az meg végképp abszurd hülyeség, hogy az interneten egy fórumozó választó gratuláljon annak a képviselőnek, akivel ő nem szimpatizál és akire nem is szavazott. Aki ezt várja, az teljesen el van tájolva!

  148. zed szerint:

    Pedig a te gratulációd nagyon tetszett nekem, csepeli, kizökkentett a lehangoltságból, egész jó kedvre derültem tőle. És a kockás inges beszólás is ott van a szeren! 😉

  149. csepelino1 szerint:

    Szerintem ha egy fórumozó (állampolgár) gratulál, abba semmi kivetnivaló nincsen! Mint ahogy előttem szóló leírta erről van szó: gratulál: tn ige Örvendetes esemény alkalmából kifejezi elismerését, ill. jókívánságait. ~ vkinek vmire, vmihez. – Ez nem értem miért baj. Pláne, ha egy baloldali ember gratulál. Fel kéne nektek is nőni néhányatoknak, és nem gyűlölködni kéne…
    Írod: “kisvezér néhány évvel ezelőtt a képviselő-testületi ülésen durván megtámadott, majd a szünetben, kezét nyújtva azt mondta: „Tudod polgármester úr, ilyen a politika!” – EZEN BESZ.RTAM A RÖHÖGÉSTŐL! P F F F F F . . . Ezt hozod fel? 🙂 Erre a ZAGYVASÁGRA meg csak azt tudom írni, hogy néhány évvel ezelőtt a Szocialist Párt is Szocialist Párt volt.
    “Ez a hatalomért vívott, mindenen átgázoló politikusi magatartás.” – Neked is pont ez fáj. De azért ne a másikat hibáztasd, ha a másik, netalántán egy oldalról való gratulál. Ez sportszerűség, de látom, TE (TI) nem így játszotok!
    “Mi lesz a másképp gondolkodó csepeliekkel, vagy azokkal, akik csak tisztességesen, becsületesen dolgozni, élni akarnak?” – Kérdezem: Mint például a Császár Mihály? Hm. . . Szociknak is van 1-2 gázos ügye. Plussz még a HAGYÓ!
    Zed. Ne féltsed már ennyire a munkahelyedet. ÁTLÁTSZÓ!

    F E J L Ő D J ! ! ! ! ! Ne gyűlölködj, az nem visz előre, csak megkeserít!

  150. zeta szerint:

    Zednek nem kell féltenie munkahelyét, az “biztosítva” van! Igaz, hogy ő azért semmit sem tett!

Itt lehet hozzászólni !