Igazi hősnek hitte a sebesült gyilkost az élettársa

Blikk

Bilincsben. K. Tamást (52) bilincsben szállítják kihallgatásaira. Fotó: Fuszek Gábor

Istennőként szerette élettársát K. Tamás (52), a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottja. A Blikk megtalálta a férfi szerelmét, akit a mészárlás után hívott fel telefonon. Judit, az élettárs alig tudja elhinni, hogy az a férfi, akivel hosszú évek óta a legnagyobb megértésben éltek, és akit a csepeli kórházban a hordágyon aléltan látott utoljára, egy hidegvérű gyilkos.

– Amikor Tamás felhívott telefonon, csak annyit mondott, hogy megsebesült, és hogy gyilkosság történt. A kórházba rohantam. Még félig eszméleténél volt. Láttam, hogy jó kezekben van, picit megnyugodtam – idézte fel a gyilkosság éjszakáját Judit, aki a beszélgetéshez arcát nem vállalta, mivel érdi vállalkozása megsínylené, ha kiderülne kiléte.

– Mivel Tomi azt mondta, hogy vigyem haza a kocsit, a lányom, a barátja és én odamentünk a csepeli kapitánysághoz, ott állt az autó, amit elvittem haza. Amikor másnap a nyomozók jöttek lefoglalni a kocsit, majd kihallgattak, nem értettem semmit. Még a mai napig sem tudom elhinni, hogy ezt megtette. Azt tudtam, hogy ha engem valaki bántana, azt kegyetlenül megbüntetné, de hogy haragjában ilyet tegyen, hihetetlen! – mondta el az asszony, aki elismerte lapunknak, hogy néhányszor beszélt Csepel volt rendőrkapitányával, akitől tanácsot kért rossz anyagi helyzetében.

Azt állítja, Császár Mihály egy vásárcsarnokban találkozott vele, és az üggyel kapcsolatban egy szót sem váltottak. Mint Judittól megtudtuk, a nyomozók valamiért azt a kérdést is feltették neki, hogy ő megfenyegette-e az akkori rendőrkapitányt, amire ő természetesen határozott nemmel felelt.

Mint azt megírtuk, 2009. január 7-én Csepelen egy iskola intézményvezetőjét és helyettesét kivégezték. Mivel az egyik áldozat zsebében egy diktafon rögzítette az eseményeket, alig néhány órával a gyilkosság után a zsaruk letartóztatták K. Tamás biztonsági őrt és az iskola gazdasági igazgatóját, Deme Gábort. A felvétel szerint a ravaszt a biztonsági őr húzta meg egy rövid szóváltást követően. Majd saját kezébe lőtt, és értesítette a mentőket és a rendőrséget.

Forrás: Blikk

13 hozzászólás “Igazi hősnek hitte a sebesült gyilkost az élettársa” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    JAJ a röhögést nem bírom visszatartani. Méghogy félig alélt volt a gyilkos.
    Miért hazudik mindenki a legalapvetőbb kérdésekben is ebben zügyben.

  2. kispajtás szerint:

    …”akit a csepeli kórházban a hordágyon aléltan látott utoljára”…

    A csepeli kórházban???

  3. Hugi szerint:

    Újságírók…

  4. kispajtás szerint:

    Ja, igen. A bulvárlapok tájékozatlan, vidéki űjságírói…
    Na, az a kegyeletsértés, ami ezekből az embertelen szennylapokből folyik.
    Ki kíváncsi az érdi vállalkozóhölgyre? Meg hogy hős…, na ennyit!

    A szoci elvtársak is hőssé lesznek nyilvánítva ???

  5. Manitu szerint:

    Érdekes volt a mai TV2-ős szereplése a kapitánynak. Orosznak valami olyat üzent, hogy foglalkozzon inkább az észak-csepeli pénzzel…

  6. donquijote szerint:

    Micsoda love story !
    Csak ezt nem haragjában tette ez a rambo hanem hidegvérrel kivégezte a két embert.

  7. kispajtás szerint:

    Ezek szerint Császár és Orosz között beindult a sárdobálás?
    Nyilván Császár menti az irháját, Oroszra meg van mit ráolvasni!
    A sors az egyik kezével ad, a másikal elvesz… az örök nyertesek még nem születtek meg – Csepelen se!
    Bűnhődjön, akinek bűnhődnie kell!

  8. Jeniszej szerint:

    Hajrá Császár! Hajrá Orosz! Lassan a sz.r dobálásba beszáll majd a többi érintett is. Gondolok itt Tóthra, Szenteczkire, Podolákra, Avarkeszire. Arra leszek majd kíváncsi, ki lesz a legjobban sz.ros. Hulljon a férgese!

  9. nagyapó szerint:

    Milyen érdekes. Az élettárs mondja:
    “Mivel Tomi azt mondta, hogy vigyem haza a kocsit, a lányom, a barátja és én odamentünk a csepeli kapitánysághoz, ott állt az autó, amit elvittem haza.”
    A következő történhetett:
    – Kun lelőtte a két embert, átlőtte kezét, beült autójába, letette a kocsit a kapitányság elé (nesztek!), taxiba, vagy buszra ült, visszament, majd a korházban közölte, hol a kocsi.
    – Az élettárs belenézett az üveggömbbe és meglátta a kocsit az adott helyen és érte ment.
    – Lüke vagyok, semmit sem értek, még azt sem, hogy 2-3 millióért kockáztat valaki kb. 20 évet. Valami nem „gömbölü”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. kispajtás szerint:

    Jeniszej:
    2010. április 01., csütörtök 16:17-kor
    “Hajrá Császár! Hajrá Orosz! Lassan a sz.r dobálásba beszáll majd a többi érintett is…”

    Mint a Barátok közt!
    Valaki mindíg valami szaros ügybe keveredik vagy éppen börtönben ül, és ami a lényeges, semmi sem marad titokban, előbb-utóbb minden kitudódik.
    Az élet már csak ilyen rendező.

  11. Jeniszej szerint:

    🙂
    Itt a kocsi hol a kocsi.
    K Tomi mindig tudta hol a kocsi.
    K. Tomi mindig tudta, hogy mit és kinél kel keresni.
    K. Tomi tudta, hogy hová és mikor kell mennie.
    K. Tomi tudta mikor és kit kell értesíteni, telefonon.
    K. Tomi tudta, hogy ellen állásba fog ütközni akkor este a “nagyon veszélyes tanulók részéről”
    K. Tomi ezért vitte magával a valakitől ajándékba kapott fegyverét.
    K. Tomi tudta, hogy a csőre kel tölteni a fegyverét.
    K. Tomi tudta, hogy neki nincs oka haragudni az áldozatokra kenyéradó gazdáira.
    K. Tomi tudta, ő felindulásból nem gyilkolhat ezért bizony hidegvérrel fog gyilkolni.
    K. Tomi nagyon tájékozott volt
    K. Tomi nem volt felindult.
    K. Tomi megbízható, megájt parancsoló kinézetű hidegvérű gyilkolásra is képes ember volt.
    K. Tomi tudta, hogy a bűnjeleket a szervert, a táskát el kell szállítani valamivel.
    K. Tomi szófogadó ember hírében állt.
    K. Tomi szót fogadott és nem engedte, hogy a kezét megmossák a korházban, mert ő…
    K. Tomi tudta, hogy ő egy hős és neki vállalni kell mindent.
    K. Tomi tudhatta, hogy az erő vele vagy mögötte van.
    K. Tomi időben megtudta, hogy az idő elfogyott, és hol és mit kell megcselekednie.
    K. Tomi tudta, hogy ő nem eshet sokkba, és mindhalálig ki kell tartania.
    K. Tomi lehet, hogy megtudta, a hírekből, hogy príma komfortos helyre fog kerülni.
    Hirekben:
    Az ország mintabörtönének tartják a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetet, ahol 800 fogva tartott tölti kiszabott vagy előzetes büntetését.
    Sportpályák, padlófűtés, tiszta falak, sportolási lehetőségek, agyagszakkör és tévé – a börtön állapotát és felszereltségét egy átlagos szanatórium is megirigyelné.
    Az intézet dolgozói szerint a környezetnek a társadalomba visszaszoktató hatása is van. Az [origo] az ombudsman által is megdicsért börtönben járt.

  12. Naiv szerint:

    Ez már siralmas mennyire hülynek akarják nézni az embert:(
    Milyen érdekes, hogy ha megáll egy autó a kapitányság előtt, akkor lóhalálában rohannak elhajtani azt onnan, tulajdonosával együtt… normál esetben.
    Ebben az esetben nem volt zavaró az ott parkoló K.T. autója?
    Ha pedig tudták kié az autó, senkinek nem volt annyi esze, hogy tán nem kellene engedni, hogy azt bárki onnan elvigye? Különösen azok után, mint ahogy Császár úr nyilatkozta, ő első perctől nagyban segítette az életvédelmis nyomozók munkáját, akkor azt is tudhatta első perctől, hogy kié az ott parkoló autó… józan paraszti eszem szerint. Ha pedig tudta, márpedig tudnia kellett, és annyira segítette az életvédelmisek munkáját, miért nem foglaltatta le KT autóját?
    Remélem megérjük azt a napot, amikor végre rend lesz minden hivatalos szerv háza táján, és a valóban hozzáértők dolgozhatnak csak ilyen helyen, nem pedig folyamatosan felfelé “buktatott ” “szakemberek”.
    Gyalázat, hogy ez a két szerencsétlen ember mai napig nem nyugodhat békében…

  13. Nana szerint:

    Császár Mihály Érdről járt be a csepeli kapitányságra
    -Kun Tamás Érden lakott egy ottani vállalkozóhölggyel, a “szerelmével”
    Valóban régi és mély ismeretség lehetett köztük??!!
    Nincsenek véletlenek, vagy vannak?!

Itt lehet hozzászólni !