Zuschlag 8,5 évet kapott

Index

Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten első fokon.

A hatóság bűnszervezet tagjaként, folytatólagosan elkövetett csalással és más bűncselekmények elkövetésével vádolta Zuschlag János egykori szocialista politikus és társait.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak 75 millió forint állami támogatást szereztek jogosulatlanul civil szervezetek révén. Az eljárás során a bíróság csaknem kétszáz tanút hallgatott meg. Az ügyész 12 évre küldte volna börtönbe a volt szocialista politikust.

Cusi egy korábbi, vidám pillanata: most biztos nem nevetett

Az ügyész vádbeszédében 12 és 20 év közti fegyházbüntetést kért Zuschlagnak, Lados István másodrendű vádlottal szemben – aki feltáró vallomásával segítette az ügy felderítését – a legenyhébb törvényes büntetést kérte. További hat vádlottra letöltendő fegyházbüntetést, három vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, míg öt vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Zuschlag János egy 2005-ben indult rutinvizsgálat után keveredett csalás és más bűncselekmények gyanújába. A vádirat szerint civil szervezetekből álló hálózatot épített ki, amely 2000-2006 között (tehát az Orbán-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idején) pályázatokon szerzett pénzt az Ifjúsági- és Sportminisztériumtól, annak jogutódjaitól, valamint a Nemzeti Civil Alapprogramtól és a fővárosi önkormányzattól.

A civil szervezetek tényleges tevékenységet nem végeztek, a megszerzett állami forrásokat nem arra használták fel, amire kapták, a pénz felhasználásáról hamis beszámolókat és hamisított számlákat készítettek. A pénzt Zuschlag János irányításával igazából ifjúsági rendezvények támogatására, országgyűlési képviselők választási kampányának finanszírozására fordították, illetve egymást között elosztva magáncélra használták.

Zuschlag Jánost 2007. szeptember 21-én vették őrizetbe, az előzetesben eltöltött két és fél év beleszámít majd büntetésébe. Zuschlag mellett, aki felbújtóként az első rendű vádlottja az ügynek, hét társa ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás a vád. További nyolc fő csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt.

A bírósági eljárásban tanúként hallgatták meg Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, aki a csalássorozat idején ifjúsági és sportminiszter volt, valamint Mesterházy Attilát, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki Gyurcsány államtitkára volt.

Meghallgatták Deutsch Tamást, az Orbán-kormány sportminiszterét is. Zuschlag vallomásában azt állította, hogy amivel vádolják, bevett gyakorlat volt a pártok ifjúsági szervezeteiben.

Forrás: Index

11 hozzászólás “Zuschlag 8,5 évet kapott” bejegyzésre

  1. Páko szerint:

    360 milliós pályázati pénz nyomában, avagy a fideszes Zuschlag-ügy.
    Akkor a Mélykúti Gelányi János polgármester (Fidesz-MDF-KDNP-Mélykúti Gazdakör) is számíthat legalább 15 évre!!

    http://barikad.hu/node/50164

  2. ... szerint:

    legalább nem másoltad be a teljes cikket, csak a linket és a lényeget. hát mégsem hülye az összes jobbikos, csak szimplán vak.

    Azért az is mutat valamit, hogy most sem azzal nyitott fő-jobbikos Pákó, hogy egyet értett a döntéssel és örült, de hát egyértelmű, hogy nem rúg bele a kenyéradójába.

    Valami hozzászólásotok azért lesz a kettős gyilkosságos témához valamikor?

  3. Páko szerint:

    Maximálisan egyet értek a Fidesz ez irányú tevékenységével,de kevés az információm ezért hülyeséget nem akarok írni. De még egyszer mondom támogatom az igazság kiderítését, és bűnhődjön az összes illetékes MSZP bagázs, Podolákkal az élen. Egyébként a 8,5évet keveslem.

  4. fiandre szerint:

    Húúúú! Akkor a BKV-s p…csa, aki saját magának utalt ki 85 millát, mennyire számíthat?! Végre valami elkezdődött…

  5. ződ szerint:

    Azokért a néhány miiliárdos beléptető kapukért Dajcs Tompikának is kijár néhány száz év? Persze, ha valami nem csak elkezdődött hanem folytatódik is!

  6. fiandre szerint:

    Ki az a Dajcs Tompika???

  7. miska72 szerint:

    Dajcs Tamásra gondol a Ződség.
    Zuschlag 8,5 évet kapott.
    Reméljük, hogy sajtóhiba, és azt a tizedes vesszőt kiveszik a számok közül 😉

    Én egyébként életfogytglant adtam volna neki.
    Lehet választani köbánya? vagy sóbánya?

  8. fiandre szerint:

    Teljesen igazad van! Ahány milla, annyi év. Így lenne igazságos!

  9. Papi szerint:

    ZőD-séges!
    Már megint nem az igazat írod. Az amit te emlegettél a beléptető rendszer az miattatok bukott mert ti voltatok akik leállították a beépítést. Csak hát erről a Ződ-séges hallgat mint a csuka!
    Egyébként Amerikában ezer sokkal többet adtak volna! Remélem nálunk is eljön azaz idő amikor szigorúbb lesz a büntetés!
    A mai napot nem számítva már “csak” 10 nap van hátra. Addig még ez az elmebeteg felfuvalkodott hólyag (Vátesz) hülyeségét valahogy még el kell viselnünk aztán jöhet az elszámoltatást! 10 🙂 10 🙂 10 🙂

  10. codec szerint:

    Az ítéletet hallva talán már Deme is sejti, hogy mennyit ér a kapcsolatrendszere ma, az irha mentés időszakában.

  11. nagyapó szerint:

    Páko 2010. március 31., szerda 09:39-kor
    Valami nem stimmel. Mélykút és Kecskemét ugyanabban a megyében van. Aki cusit vádolja, az ugyanaz az ügyészség, amelyik állítólag, Mélykúton is eljár. Most szoci az ügyészség, vagy nem? (az “MTI-vel egyenrangú” barikád.hu valószínűleg nem mond igazat, mert még a Népszava sem ír erről)
    ződ, viszont szokásos ződségeit írja. A beléptetőrendszert a polgári kormány vásárolta, a futballhuliganizmus megállítására. A következő szoci kormány “sportos” sportminisztere, Jánosi felfüggesztette,majd a másik “sportmen” Gyurcsány elfektette, kerül amibe kerül, de ne legyen polgári. Így ők felelnek a 6 milliárdos kárért.
    Tóth, Orosz, Avarkeszi, Podolák,Szentecki et.-ak elgondolkodhatnak idős koruk lakhelyéről!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !