Az ügyészségre kerül a csepeli akta

Népszabadság, Fn.hu

A Fővárosi Főügyészség intézkedését kéri a BRFK a csepeli kettős gyilkosság ügyében folyó nyomozás során kiderült visszásságok, furcsaságok miatt – értesült a Népszabadság.

Mint ismert, Németh Szilárd csepeli képviselő a közelmúltban szintén kérdést nyújtott be a Legfőbb Ügyészhez “Beleszólt-e a politika a nyomozásba?” címmel.

A lap azt írja: a BRFK azzal indokolta, hogy kérték az ügyészségi vizsgálatot kérését, hogy “olyan nyomozati cselekményekre is szükség lehet, amelyek elvégzésére kizárólag az ügyészségi nyomozóhivatal jogosult”. Az is kiderült, hogy eltűnt az a táska, amelyben a meggyilkolt igazgató, Takács József a helyettesére nézve terhelő bizonyítékokat a rendőrségre vitte.

Csak az ügyészség vizsgálhatja például az akkori rendőrkapitány, Császár Mihály szerepét, ők kérhetik a rendőrségtől az azóta távozott alezredes mobil- és más telefonjainak híváslistáit, tisztázandó, hogy a bűntény napján hányszor és mikor beszélt Kun Tamással, aki 2009. január 7-én este kivégezte a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola igazgatóját, Takács Józsefet és egyik tanárát, Papp Lászlót – írja a lap.

Forrás: Fn.hu

3 hozzászólás “Az ügyészségre kerül a csepeli akta” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Jaj jaj, már lötyög a bili, és az elvtársak nyakig vannak a tartalmában. Nemsokára átcsapnak a fejek fölött a hullámok.

  2. Jeniszej szerint:

    A deme lakásán, a diktafonon lévő a bagázsra terhelő anyag megkerült?
    Hiszen mániákusan gyűjtötte az előrejutásához, sérthetetlenségéhez a bagázs tagjaira nézve egyéb gazdasági, politikai vonatkozású terhelő anyagot.
    – Olvastam, – hogy ezzel mások előtt többszőr dicsekedett, fenyegetett. Megoldás lehet megértéshez, hogy az áldozat, áldozatok a feljelentést miért féltek megtenni.
    Végül kulcs lehet a megoldáshoz az egész piszkos ügy megértéséhez – gondolom.
    Lehet, hogy demét a gyilkosságba történő berántása, egy jól kitervelt forgató könyv szerint zajlott?

  3. kispajtás szerint:

    Azért még midíg a legfontosabb momentum, hogy Takács József reggel egyenesen az OROSZ-hoz ment, hogy tudassa vele a feljelentési szándékának eltökéltségét.
    Miért pont az OROSZ-hoz ment? Milyen eddig tisztázatlan szerepe van az alpolgármesternek az iskola működésében?
    Valóban áttelefonált OROSZ a rendőrségre, hogy Császár Mihály próbálja meg lebeszélni Takácsot a feljelentési szándékról?

    Így kezdődött egy nap tavaly januárban, ami tragikus véget ért!!!

Itt lehet hozzászólni !