Dalban bírálja a kormányt a DK csepeli jelöltje

Csepel.info

“Vánszorognak a vonatok, sír a sín…” – csendül fel Vadai Attilának, a DK csepeli országgyűlési képviselőjelöltjének a dala a mesterséges intelligencia szerzeményében. Vadai Ágnes testvére természetesen a kormányt bírálja, vádolja hazugsággal és semmittevéssel a csepeli Gubacsi vasúti híd felújításával kapcsolatban.

A dalban felénekelt vasúti híd mögött pedig ott áll – egyelőre – az a közúti híd, melynek járdája július 1-jén leszakadt. Nehéz ennél nagyobb blamázst találni 2025-ben Budapesten – talán csak a villamosbeszerzés ilyen. Pedig a vasúti hídra legalább közbeszerzést írtak ki, és már biztos, hogy fel fogják újítani. A félig megroggyant közúti híd viszont a fővárosé, és az elmúlt hat évben Karácsony Gergely és a DK bottal sem piszkálta. Karácsony Gergely éppen ott, a közúti hídon, az egy hónapja leszakadt gyalogos részen tüntetett 2019. október 12-én fáklyás felvonulással a híd állapota miatt, és ígérte meg, hogy főpolgármesterként az első dolgai között lesz a felújítás. Úgy tudjuk, hogy a hat évvel ezelőtti kampányzáró tüntetésen Vadai Attila is ott volt. Ehhez képest jelenleg annyi ígéret van a felújításra, hogy a főváros majd valamikor a 2030-as években újra előveszi a témát, és ígér valamit. Persze csak ha addig nem szakad le a járda után közúti híd is…

A csepelieknek most a HÉV fejlesztése a legfontosabb

Csütörtökön megkérdeztük olvasóinkat, hogy mely csepeli fejlesztéseket tartják a legfontosabbnak. Leírtuk, hogy melyik kinek a felelőssége és azt is, hogy van-e valamilyen előrelépés vagy ígéret az egyes beruházásoknál. Egy nap szavazás, közel háromezer voks után olvasóink ezeket tartják a legfontosabbnak:

1. HÉV-felújítás (kormányzati, ígéret van rá) – 32 százalék, 931 szavazat
2. Gubacsi közúti és (ex)gyalogos híd (fővárosi, nincs ígéret rá) – 21 százalék, 610 szavazat
3. Gubacsi vasúti híd (kormányzati, közbeszerzés alatt) – 14 százalék, 391 szavazat
4. Gerincút 2-3. ütem (fővárosi, nincs ígéret rá) – 9 százalék, 238 szavazat
5. Fővárosi utak felújítása (Rákóczi, Kossuth stb. – fővárosi, nincs ígéret rá) – 6 százalék, 199 szavazat
6. Corvin csomópont (fővárosi, nincs ígéret rá) – 6 százalék, 150 szavazat
7. Új parkolási rendszer, a nem csepelieknek fizetős parkolás (helyi önkormányzati, kidolgozása folyamatban van) – 4 százalék, 144 szavazat
8. Csepeli P+R parkolók építése (fővárosi, nincs ígéret rá) – 3 százalék, 116 szavazat
9. Észak-csepeli nagy park építése (kormányzati, nincs ígéret rá) – 3 százalék, · 79 szavazat
10. Iskolafelújítások (helyi önkormányzati, a megvalósítás folyamatban van) – 2 százalék, · 82 szavazat

A sort tehát – nem meglepő módon – a csepeli HÉV-ek felújítása vezeti, melyre van kormányzati ígéret. Sajnálatos módon már nincs benne a HÉV és a metró összekötése, valamint a HÉV-vonal hosszabbítása az Erdősor utcáig. Az sem sportszerű, hogy miután a 2022-es Atlétikai Világbajnokságra ígérték a csepeli HÉV felújítását, még csak nem is itt kezdik a beruházást, hanem a Gödöllőn. De legalább már “sínen van a változás”, belátható időn belül felújítják a pályát, és lesznek akadálymentes, légkondicionált szerelvények is. A jelenlegi retro HÉV-et ugyanis mozgáskorlátozottak, babakocsival utazók nem, vagy csak segítséggel tudják használni, kánikulában pedig felér az utazás egy szaunázással.

Építsétek már meg, ne kamuzzatok!

A fenti reflént ismét Vadai Attila DK-s képviselőjelölt dalából idézzük. Kár, hogy csak a vasúti hídra gondol. Pedig arra van közbeszerzés, míg a leszakadt járdájú közúti híddal a főváros a 2030-as évekig nem kíván foglalkozni. A csepeliek ennek ellenére ezt tartják most a második legfontosabb fejlesztésnek. A véleményezők 21 százaléka voksolt így, míg a vasúti hídra ennél jóval kevesebb, 14 százalék szavazat érkezett.

A folytatás is érdekes. A régóta, a gerincút esetében 32 éve várt fővárosi fejlesztések ugyanis rendre ígéret nélküliek. Vagyis Karácsony Gergely és az ellenzéki pártok arra sem képesek, hogy legalább valamivel kecsegtessék a csepelieket. Hat év alatt egy Ady Endre úti zebra épült fővárosi beruházásban Csepelen. A csepeli költségvetésből a forráselosztással minden évben elveszik a pénzt, mostanra több tízmilliárd forintot, amiből ez az egyetlen zebra épült. És még ez is Tarlós Istvánnak köszönhető, ugyanis a tervei már 2019 őszén készen álltak. Csak elfelejtették lehúzni a fejlesztési sorból, amikor 2019-ben áttették a fővárosi fejlesztéseket a DK-s és ellenzéki vezetésű kerületekbe…

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !