Elfújták a “Takarodót” Németh Szilárdnak

Csepel.info

2024. június 9-én akkorát bukott Németh Szilárd Fidesze Csepelen, hogy Märtz József vendéglős, a Csepeli Birkózó Club elnöke elfújta neki a “Takarodót”. Ez elegáns visszavágó, ha megismerjük a történetét.

Märtz úr segítette a rezsibiztost a birkózószövetség elnöki székébe, de köszönet helyett bosszúhadjáratot kapott érte. A Fidesz alelnöke arra sem volt képes, hogy kifizesse egy keresztelő fogadásának árát. A számla most már ki van függesztve a Hollandi 8 vendéglő bejáratánál.

“Amikor Németh Szilárd keresztapa lett, szólt, hogy nálam tartja a fogadást. Ez volt az ajándéka. Egy klottgatyában, pólóban meg bocskorban jelent meg, ami illetlenség volt. Szürreális látvány volt az öltönyös vendégek között. Aztán közölte a fogadás végén, hogy »Majd visszajövök.« Nem jött vissza. Helyette S. úr, a »táskás ember« érkezett. Azt mondta, hogy Szilárd azt üzeni, beszállnának a vállalkozásaimba, és »csak« a forgalmunk 20 százalékát kérik.

Megdöbbentem a merészségén és a pofátlanságán. Rögtön felhívtam Szilárdot. Megkérdeztem, hogy üzent-e valamit, és kértem tőle egy személyes találkozót az üzletbe. Elmondtam a történteket. Felháborodott, tagadta, de azt válaszolta, hogy ez komoly vád, meg kell róla bizonyosodni. Többet nem hozta szóba, de S. úr az egyik legnagyobb seggnyalója lett. A számlát később nyomtattam ki, amikor már sejteni lehetett, hogy mindez nem feledékenység”

A kifizetetlen számla összege a legkisebb veszteség, ami Märtz József vendéglőtulajdonost, a Csepeli Birkózó Club vezetőjét érte. Németh Szilárd a CSBC-t kiforgatta 2,4 milliárd forintjából, amiből 400 millió a Csepeli Birkózó Club otthonának költsége volt. A KIMBA birkózócsarnokának földszinti része nekik épült, az ő otthonuknak, ezért adta a telek beépíthetőségét is Németh alapítványa részére az önkormányzat. A szép új csarnokba azonban nem költözhettek be. Sőt, miután földönfutóvá tette volt klubját a rezsibiztos, még kordont is vont a csarnok köré.

Amikor a csepeli Ifjúsági Táborból szabadidőközpont lett, és bérleménycserével az egyik épületbe beköltözött Märtz József vendéglője, amit saját pénzén bővített ki, Németh szabályos háborút indított ellene.

„Szilárd kiskirályként viselkedik. Ő nem megy sehova, ő berendeli az embereket. Ha láttuk valamelyik hivatal vezetőjét a KIMBA-ba sietni, akkor tudtuk honnan indul a következő eljárás ellenünk. Ezeket az információkat átadta a hozzá köthető sajtónak, TV csatornáknak, aztán az ablak mögött röhögött, hogy milyen jól manipulál mindenkit”

– mondja a következményekről Németh Szilárd egykori felkarolója, aki június 9-én este elfújta a rezsibiztosnak a “Takarodót”.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !