Klubranglistán dobogósok a ritmikus gimnasztikázók

Csepel.hu

A tornászlányok a legnagyobb sikerüket a november végén megrendezett kéziszercsapatok országos bajnokságán érték el, ahol a klub hat csapatot indított, s ebből öt ért el dobogós helyezést: két ezüst- és három bronzérmet, valamint egy negyedik helyet is szereztek.

A csepeli klub a megelőző évben az ötödik helyen szerepelt az országos rangsorban, az előrelépés tehát mindenképpen dicséretes.

A klub több évtizedes múltra tekint vissza, és számos sikert értek el versenyzői az utóbbi években. Láthatóan jó a közösség, családias a hangulat. Az edzések egy részét a felújított Jedlik Ányos Gimnázium tornacsarnokában tartják ősz óta.

Kiss Kata vezetőedző sokszoros magyar bajnok, sportpályafutása alatt junior, majd felnőtt válogatott lett, számtalan nemzetközi versenyen vett részt sikeresen. Végig a Csepel színeiben versenyzett, közben edzői tevékenységet is folytatott, rendszeresen állított össze mutatós koreográfiákat. 2017 óta nemzetközi bíróként is tevékenykedik.

A klubban mintegy negyven versenyző sportol hétéves kortól a huszonévesekig. Az egyesületek éves rangsorolásánál főként az országos bajnokságokon és a magyar kupákon, valamint más versenyeken elért eredményeket vették figyelembe, amelyeken a csepeli lányok kiemelkedően szerepeltek. A klub fejlődését mutatja, hogy versenyzőik 80 százaléka az első osztályban szerepel, miközben öt évvel korábban még egyetlen ilyen sportolójuk sem akadt. Öt lány lett felnőtt válogatott, tehát többen, mint a megelőző évben. Rendszeresen járnak nemzetközi versenyekre, gálákra, bemutatókra.

Legidősebb versenyzőjük Bánki Bernadett, aki egyéniben és csapatban is jól szerepelt, egyben edzőként is tevékenykedik Kiss Kata mellett.

Az utánpótláskorúak közül említhető Völgyesi Noémi, aki az országos bajnokságon ezüstérmet szerzett. Péter Vivien a magyar kupán egyéni összetettben bronzérmes lett, emellett két szeren is harmadik helyen végzett. A junior válogatott Boncz Nóra az együttes kéziszercsapat tagjaként kilencedik helyen zárt a kolozsvári világbajnokságon. A magyar kupán labdagyakorlatával negyedik lett, és jól szerepelt a mesterfokú bajnokságon. Örvendi Regina a magyar kupán a hetedik helyen fejezte be a versenyt összetettben, karikagyakorlatával pedig ötödik. A junior válogatott Bednanics Dóra a magyar kupán összetettben hatodik, a mesterfokú bajnokságon szalaggyakorlatával szintén hatodik lett. A felnőttek között versenyez Blendea Réka, aki az országos bajnokságon összetettben ötödik, a magyar kupán és a mesterfokú megméretésen a negyedik helyen fejezte be a gyakorlatát. Szintén a felnőttek között állt rajthoz Tóth Anna, aki az országos bajnokságon karikagyakorlatával ezüstérmet szerzett.

A csepeli klubban új sportágként szerepel az esztétikus gimnasztika, amelyet csapatban és szerek nélkül mutatnak be.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !