Egynapos sebészeti részleg Csepelen

Csepel.hu

Ünnepélyes keretek között átadták az egynapos sebészeti részleget a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épületében november 28-án.

Az eseményen többek között részt vett Borbély Lénárd polgármester, Lengyel László, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára  és dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója.

Köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester kiemelte, az elmúlt években rengeteg pénzt fordított a kerület az egészségügy fejlesztésére, eszközök, műszerek beszerzésére. 2018-ban indult útjára az Egészséges Budapest Program, melynek keretében a kerület közel 3, 5 milliárd forint kormányzati támogatást kapott, melyet Csepel Önkormányzata közel 191 millió Ft önrésszel egészített ki. „Történelmi jelentőségű pénzügyi fedezet áll rendelkezésünkre a csepeli betegellátás, a gyógyítás minőségének fejlesztéséhez – hangsúlyozta a polgármester.

Visszatekintve elmondta, 2002-ben az önkormányzati választásokon az akkori főpolgármester és a kerület vezetése azt ígérte, ha megnyerik a választásokat a Csepeli Kórházból régiós intézményt fejlesztenek. Ennek ellenére 2003-ban a Csepeli Kórházat bezárták, a későbbiekben pedig hozzácsatolták a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházhoz és rehabilitációs részlegként működtették tovább. “A kórház bezárása kapcsán azt az ígéretet kaptuk, hogy a szakrendelőt felújítják és kialakítják az egynapos sebészetet ez azonban nem történt meg. 2020-ban kezdtük meg a munkát, közel négy év eredményeképp több, mint 800 millió forint értékben valósult meg a beruházás. Az egynapos sebészeten fül-orr-gégészeti, ortopédiai, kézsebészeti, szemészeti műtéteket, kisebb urológiai, nőgyógyászati, bőrgyógyászati, érsebészeti és gasztroenterológiai műtétekre is sor kerül.” Borbély Lénárd ugyanakkor megjegyezte, az egynapos sebészet keretében művi terhességmegszakítást, abortuszt nem végeznek. Várhatóan évente több száz beavatkozásra is sor kerül majd az egynapos sebészeten, mely megkíméli a csepeli betegeket az utazástól, a hosszú várólistáktól.

Lengyel László, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára elmondta, az Egészséges Budapest Programnak köszönhető az egynapos sebészeti részleg kialakítása, melyben egy műtő és két darab kétágyas kórterem kapott helyet. Az eszközbeszerzések is megtörténtek, többek között altatógépet, endoszkópos, artroszkópos, laparoszkópos tornyot, sürgősségi kocsit, defibrillátort és sok más eszközt is beszereztek. A helyettes államtitkár az egynapos sebészet előnyeiről szót ejtve elmondta, a páciensek a beavatkozás után 24 órán belül otthon lábadozhatnak. Ez jó a betegnek, hisz gyorsabb a felépülési idő , jó a szolgáltatónak, mert kevesebb költséggel jár, kisebb a komplikáció veszélye és esélye, ugyanakkor jó az államnak is, hiszen a rövidebb felépülési idő miatt kevesebb a NEAK-által támogatott gyógyszerköltség, az aktív korú beteg előbb tud visszatérni a munkájához.

Dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója köszöntőjében elmondta,  jövőre lesz ötven éve, hogy átlépte a Csepeli Kórház kapuját és nem gondolta, hogy ennyi évtized után részese lehetek ennek az ünnepi pillanatnak. Külön köszönettel illette Borbély Lénárd polgármestert, aki 2019-ben ígéretet tett a részleg kialakítására.

A sajtótájékoztató után a résztvevők megtekintették az új egynapos sebészeti részleget, ahol már a napokban sor kerül az első műtétekre.

Az egynapos sebészet kialakítása

Az egynapos sebészet tervezése 2020-ban kezdődött meg. Első lépésként a laboratóriumot és a sebészeti rendelőket helyezték át. 2022 novemberében elkészült az egynapos sebészeti részleg a szakrendelő első emeletén. A műtőn és a két kórtermen kívül kialakításra kerültek a kiszolgáló helyiségek is: bemosakodó-, műszermosó-, sterilizáló-, orvosi és nővérszoba, raktárak, mellékhelyiségek. A földszinten épült meg a kompresszor helyiség és az orvosi gáztároló, a tetőn pedig a légtechnikai kezelő egységek. Az átépítés bruttó 559.058.558 forintba került. A következő lépés a helyiségek berendezése és a műszerek beszerzése volt, ezt követte a személyi feltételek megteremtése. Emellett ki kellett alakítani az aneszteziológiai ambulanciát, meg kellett szerezni a szükséges hatósági engedélyeket. A működéshez ugyanakkor szükséges volt az informatikai-és a minőségbiztosítási rendszer bővítésére is. Az eszközbeszerzések közel 247 millió forintba kerültek. Az egynapos sebészet személyzeti állománya: aneszteziológus, fül-orr gégész, ortopédiai, gasztroenterológus szakorvosból, traumatológusból, sebész, szülész – nőgyógyász, urológus szakorvosból, esetmenedzserből, aneszteziológus szakasszisztensekből, műtős szakasszisztensekből, műtőssegédekből, ápolókból, orvosírnokból és takarítókból áll.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !