Csepeli rendőrnő az ország fitneszbajnoka

Csepel.hu

A fiatal rendőrnő nemcsak szép külsejével, hanem tudásával és akaraterejével is kitűnik: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara közrendvédelmi szakának végzős hallgatója, aki a rendőri munkát komoly hivatásának tekinti.

Három aranyérmet és két kupát, valamint két ezüstérmet szerzett az International Fitness and Bodybuilding Federation által szervezett Fitness és Testépítő Magyar Bajnokságon a 31 éves Molnár Éva rendőr főtörzsőrmester, a csepeli rendőrkapitányság körzeti megbízottja.

Éva Gyulán született, majd Szegeden végezte el a rendészeti szakközépiskolát 2014-ben, de már az előző évben felszerelt rendőrnek. Budapestre került, ahol a VII. kerületi rendőrkapitányságot választotta munkahelyéül, mert járőrként ott minden olyan feladattal és nehézséggel találkozhatott, amelyekkel egy rendőr szembesülhet szolgálata közben. Négy és fél év alatt bőséges tapasztalatra tett szert, aztán áthelyezését kérte Csepelre, mert új kihívásokra vágyott.

„Csepel más jellegű városrész, mint a VII. kerület. Feletteseim mindenben támogattak, könnyen ment a beilleszkedés. Családias a légkör, közvetlenebb a kapcsolat a lakókkal. Többet is tudunk segíteni nekik, mert jól ismerjük egymást. Körzeti megbízottként folyamatos a kapcsolatom a lakókkal: bármikor felhívhatnak telefonon, ha segítségre van szükségük. Szeretem a rendőri munkát, mert ha egy feladatot sikerül megoldani, az emberektől érzem azt a jóleső hálát, hogy számíthatnak rám és ránk. Ha egy sértettnek visszaszerezzük az ellopott tárgyait, vagy egy alkalommal újraélesztettem valakit a Csepel Művek területén, ez mind-mind jó érzéssel tölt el, hogy nem hiába dolgozunk, és ez növeli a rendőrség iránti bizalmat is. Jólesnek a pozitív visszajelzések, megszerettem Csepelt” – mondja Éva.

Tizenéves korától rendszeresen sportolt: lovagolt, röplabdázott, atletizált, amióta pedig Csepelen teljesít szolgálatot, konditerembe és a helyi kickbox egyesület edzéseire járt.

„Májustól kezdtem el tréningezni a rendőrségi kiképző központ konditermében, mert előtte három évig csak rendszertelenül sportoltam. Berkes László rendőr őrnagy, az edzőm szólt, hogy érdemes volna komolyabban foglalkoznom a fitnesszel. Az országos bajnokságra való felkészülést júliusban kezdtem el, de igazából szeptemberben és októberben hajtottam rá. Minden nap, sokszor késő este is gyakoroltam, hogy jó formában legyek. Tudtam, hogy ez lesz az első és utolsó fitnesz versenyem. Minden áron részt akartam rajta venni, mert kíváncsi voltam, mire vagyok képes. Egy napig tartott a verseny több kategóriában, amelyen a zsűri az esztétikai megjelenést értékelte: a versenyzők külsejét, kisugárzását, mosolyát, a pózt, a sétálás kecsességét. Jó volt a megméretés, szépnek éreztem magam, de ezt a sikert ilyen formán elkönyveltem magamnak, mert több csillogásra nem vágyom.”

Molnár Éva először a minősítő verseny aranyérmét kapta meg a felkészülésre. Utána az újoncok bikini kategóriájában szerepelt, ahol aranyérmet és kupát szerzett. A fitmodell kategória részeként estélyi ruhában és egyrészes fürdőruhában kellett megjelennie, ahol második hellyel díjazták. Az Egyetemi és Főiskolai Magyar Bajnokságon szintén ezüstérmet szerzett. Végül a felnőttek bikini versenyén a legjobbnak járó aranyéremmel és kupával díjazták.

És még valami: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának munkatársai egy jótékonykodási fotózáson figyeltek fel rá, és kérték meg, hogy szerepeljen a BRFK egyik promóciós filmjében, amelyben egy rendőr férfi és nő mutat be lőgyakorlatot.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !