Folytatódik a vita: a Momentum szerint nincs emlékművük az 56-os csepeli hősöknek

Csepel.info

A Momentum polgármester-jelöltje szerint a forradalom csepeli hőseire semmi nem emlékeztet, és csak Wittner Máriának van emlékműve a XXI. kerületben. Ezzel magyarázza, hogy november 11-én letakarta az 56-os hős emlékművét. No meg azzal, hogy Wittner szerinte rossz helyen ült a Parlamentben.

November 11-én kisebb társaság emlékezett meg a Szent Imre téren az I. Világháború befejezéséről, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc során legtovább kitartó csepeli hősökről. 1956-ban ugyanis november 4-től egészen november 11-ig kitartottak a szabadságharcosok a sokszoros túlerőben támadó szovjet Vörös Hadsereggel szemben. A harcok színhelye éppen a Szent Imre tér volt. Míg a forradalom kitöréséről az 56-os emlékműnél szokás koszorúzni, a november 11-ig kitartó hősöknek ilyenkor a “Pesti srác” szobránál gyújtanak gyertyát. A csepeli DK-Fidesz-Momentum-MSZP frakciókból senki nem vett részt a megemlékezésen, de ez az elmúlt pár évben már megszokottá vált.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, aznap délután Dukán András Ferenc, a Momentum polgármester-jelöltje mégis úgy döntött, hogy megemlékezik a hősökről. De Wittner Mária kárára, hogy ne maradjon a nap momentumos balhé nélkül. Ezért takarta le az 56-os halálraítélt emlékművét az 56-os csepeli hősök névsorával. Dukán kiemelte, hogy Wittner rossz helyen, Németh Szilárd és Borbély Lénárd mellett ült a parlamentben, és az ülésrend miatt szélsőjobboldalivá vált:

“Ez az emlékmű nem a csepeli 56-os hősöknek állít emléket, egyetlen célja a politikai árokásás és a szélsőjobboldali propaganda. Az emlékmű kizárólag Wittner Máriának állít emléket, és a rávésett parlamenti beszéd az 56-ra történő emlékezés helyett az akkor kormányzó Fidesz politikai ellenfeleinek szól”

– fogalmazott a politikus.

“Dukán nem szeretné elvitatni Wittner ‘56-ért hozott áldozatát, de szerinte Némethez és Borbélyhoz fűződő barátságán kívül nincs csepeli kötődése.”

– teszi hozzá a Momentum MTI-n megjelent közleménye – mintha Csepelnek semmi köze nem lenne Budapesthez. A Momentum közleménye kiemeli azt is, hogy – szerintük – nincs is 56-os szobor Csepelen, ezért lett a célpontjuk Wittner Mária emlékműve:

“Az emlékművet ezért a mai napon egy csepeli hősökre emlékező felirattal láttam el. Ha Borbély és az általa vezetett egyesület valóban polgári értékrendet szeretne képviselni és tiszteletet akar mutatni Csepel kiemelkedő hőseinek, akkor Wittner Fidesz-képviselő beszéde helyett a csepeli hősöknek kell emléket állítson”

– záródik a közlemény.

56 emléke nem kiszorítósdi – írja az önkormányzat

Az 1956-os forradalomra eredetileg egy kopjafa emlékeztetett a Szent Imre téren. Ezt váltotta később a szobor, ahol az október 23-i megemlékezések lenni szoktak. A szökőkút mellett pedig ott van a “Pesti srác” szobormis, amely kifejezetten az 56-os harcokban itt, a Szent Imre téren részt vevőkre emlékezik. A kopjafa ma a Csepeli Temetőben van, és van még egy magánadományként felállított 56-os emlékmű a Görgey téren is.

“1956 és emlékezete nem kiszorítósdi. Bal- és jobboldali emberek tömege tette 1956-ot mindannyiunk forradalmává. Nem lehet közöttük különbséget tenni, mert azzal a forradalom lényegét, a magyar nemzet összefogását csúfolnánk meg vele. Wittner Máriát csak azért nem tudja elfogadni a Momentum politikusa, mert a választás közeledtével saját törzsszavazói előtt próbál tetszelegni. Amikor Dukán úr letakarta Wittner Mária emlékművét a csepeli ’56-os hősök névsorával, jól olvasható volt az egyik áldozat neve, akinek a fia volt a Wittner Mária szobor adakozóinak egyike. Írhatnánk ezek után, hogy a Momentum politikusa ezzel hatalmas öngólt rúgott, bár inkább morbid és szégyenletes, amit tett. Ha valaki ennyire nem érti egy forradalom értelmét és erkölcsi nagyságát, azt tanácsoljuk, hogy inkább maradjon távol a koszorúzástól és megemlékezéstől, ahogy azt egyébként a 2019-es választási kampányt kivéve eddig is tette.”

– fogalmazott a csepeli önkormányzat közleménye.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !