Németh Szilárd kivonultatta a fideszes képviselőket Csepelen

Csepel.info

Kisebb káoszt okozott a Fidesz frakciója a DK-MSZP-Momentum képviselői között: hirtelen nem tudták, hogyan támogatnák Németh Szilárd napirendi pontját (fotó: Ábel Attila)

A kivonulás oka drámai: a rezsibiztos képviselői amiatt tiltakoztak, hogy napirenden maradt a saját előterjesztésük, amit Németh Szilárd készített.

Nevetséges közjátékkal kezdődött a csepeli önkormányzat csütörtöki ülése. A csepeli Fidesz frakció kivonult, mert napirendre került a saját javaslatuk. Állításuk szerint ők nem ilyen testületi ülést akartak, hanem rendkívülit, ezért a Kormányhivatalhoz fognak fordulni. Azt is kifogásolták, hogy kikerült az internetre az a felügyelőbizottsági jegyzőkönyv, amelyben két tagjuk jóváhagyta a Kolonics György Szabadidőközpont fejlesztési munkáit.

Németh Szilárd szerdán frakcióülésen igazította el a fideszes képviselőket, meg Tóth Endrét, a tankerület szakmai vezetőjét

A Kolonics György Szabadidőközpontot azért támadja Németh Szilárd, mert oda építtette volna azt a “sportkollégiumot”, amely a Csepeli Tervtanács és a polgármester szerint valójában szálloda lett volna. Németh Szilárd magánalapítványa, a KIMBA egyébként azért kapta meg a szomszédos telket, hogy a Csepeli Birkózó Club (CSBC) 2,4 milliárd forintjából megépüljön a KIMBA, alsó szintjén a CSBC otthonával.

Németh Szilárd azonban akkor átverte az önkormányzatot, amely a telket adta, és a CSBC-t is, amely a pénzt adta az építkezéshez. Így épült fel a birkózócsarnok, ahonnan a csepeli birkózók klubját kizárták. Helyettük Németh Szilárd kapott egy 140 négyzetméteres irodát – melyet azóta is az Országgyűlés hivatala bérel vissza saját alapítványától.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !