Csepel.info
Akkor a gyár volt Csepel szíve. A Tanácsháza ma Polgármesteri Hivatal, de a lépcső még megvan, és csaknem ugyanúgy néz ki. A Csepel Művek bejárata is megvan, de az előtere és a gyár sem ugyanaz. A gyár előtti épületeket lebontották, a kapu előtt 2012-ben adták át a Teller Ede utat, vagyis a csepeli gerincút első szakaszát. A Csepel Műveket a nyolcvanas évek közepétől kezdték leépíteni, aztán privatizálták: ma nagyjáról feleannyian dolgoznak ott, de sok száz, inkább ezerhez közelítő tulajdonosa van. Az egykor ifjú pár már nagyon idős lehet, ha a férj és feleség még élnek egyáltalán.
Az 1959-es fotókat Szent-tamási Mihály adományozta a Fortepannak, a Polgármesteri Hivatal ugyanazon lépcsősorát Ábel Attila alpolgármester fotózta 2019-ben, a CSM előtere pedig a Google 2021-es utcaképéről lett másolva.
Csepel.info