Hódít a strandröplabda

Csepel.hu

A strandröplabda egyre népszerűbb sportág, így a Strandröplabdázásért Sportegyesület létszáma is folyamatosan nőtt az utóbbi években: jelenleg több mint 120 utánpótláskorú sportolójuk van, akik közül többen már most a felnőttek között versenyeznek. Hobbiszinten is sokan hódolnak a sportágnak.

A strandröplabda 1996 óta olimpiai szám, és az első aranyérmet egy magyar származású amerikai versenyző szerezte meg: Charles Frederick „Karch” Kiraly. Előtte az amerikai válogatott tagjaként kétszeres olimpiai bajnok lett teremröplabdában 1984-ben és 1988-ban. Jelenleg az amerikai női válogatott vezetőedzője.

A Szabadkikötő SE területét állandóan fejlesztik, jelenleg tizenkét kültéri strandröplabdapályán ütik a labdát a párokban játszó ellenfelek. A Magyar Röplabda Szövetség az elmúlt két évben ezen a helyszínen rendezte meg az országos diákolimpia döntőit, amelyen 1560 gyerek vett részt. A felnőtt országos bajnoki fordulókat szintén itt játszották. „Különösen a férfi vonalunk erős, de a nők is eredményesek, hisz Kun Stefánia és Hajós Alíz is az ország legjobbjai között van” – mondja Buday Balázs. „A legfiatalabb utánpótláskorúak nyolcévesek, a legidősebbek huszonegy esztendősek. Akik kiöregednek ebből a korosztályból, a felnőttek között folytatják. Versenyzőink között vannak egyetemisták, és olyanok is, akik hobbiként jönnek sportolni. Naponta tartunk edzéseket összesen tíz edzővel. Különösen délután élénkül meg az élet a sporttelepen, amikor az összes pályán folynak a csaták. A kisebbeknél fontosnak tartjuk a sokoldalú képzést, a megfelelő alapok lefektetését, ezért szorgalmazzuk az atletikus képzést. A strandröplabda azért is előnyös mozgási forma, mert kíméletes a szervezetre a mély homokban való mozgás. Mezítláb, homokban játszunk, a labdázás pedig folyamatos élményt jelent.”

Az egyesületnél számos tehetséges strandröplabdás játszik. A tizennyolc éves Kun Stefániát tavaly az év legjobb utánpótláskorú játékossá választották. Májusban a középiskolások világbajnokságán második lett Szabó Annával párban Izraelben. A 23 éves Hajós Artúr és a 22 esztendős Streli Bence párosa négy felnőtt magyar bajnoki címe szerzett. Az ifjúsági olimpián negyedikek lettek 2018-ban. A 21 éves csepeli Petik Csanád és a 20 esztendős Dóczi Domonkos most állt össze egy párrá Oláh Zsolt edző irányításával. Az olimpiai selejtezőnek számító nemzetek kupáján másodikak lettek csapatban a Hajós-Stréli párral válogatottként. A csepeli lakos Petik Csanád elég későn, csak 16 évesen kezdett el strandröplabdázni, de már a felnőtt válogatott tagja. Az U18-asok között említésre méltó Tari Bence és Niemeier Lukas párosa, amely közép-európai versenyt nyert Prágában, júniusban. Ugyanezen a viadalon harmadik lett Veress Ákos aktuális párjával. Edzőjük Soós Izsák, aki egyben az utánpótláskorúak szövetségi kapitánya. „Egyelőre nincs esélyünk kijutni a jövőre megrendezendő párizsi olimpiára, de a következőn már ott lehetünk 2028-ban. A Hajós‒Stréli páros a legnagyobb esélyes erre” – mondja Buday Balázs.

A sportág iránt érdeklődők jelentkezését várják a Strandröplabdázásért Sportegyesület honlapján, illetve a buday.balazs@strandropi.hu címen.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !