Helytörténeti élménynapok Csepelen

Csepel.hu

Egy hétig tartó helytörténeti élmény – napokat tartottak a Királyerdei Művelődési Házban, amelyen huszonöt csepeli gyerek ingyen vehetett részt a csepeli önkormányzat jóvoltából.

Idén nyáron második alkalommal, az előzőtől eltérő tematikával szerveztek itt szabadidős programsorozatot 8–12 éves gyerekek számára. A részletekről Samai Katalin programszervező számolt be.

Az első nap középkori kalandokkal és hangulattal telt el. Galántai Gábor hagyományőrző korabeli eszközökkel berendezett sátor mellett mesélt arról, milyen volt az élet ötszáz évvel ezelőtt. Az udvaron felállított egykori kínzóeszközök különösen tetszettek sokaknak. Volt kaloda, máglya és deres, persze inkább csak mutatóban. Délután reneszánszkori tánc- és illemtanórán vettek részt, majd helyet foglaltak a kupákkal, fatálakkal terített lakomaasztalnál. Felidézték, mi lehetett Mátyás király asztalán. A pohárba aznap bor helyett almalé került, a pecsenyét sült – csirke jelenítette meg. Akkoriban még nem ettek paradicsomot, paprikát, burgonyát, kukoricát, viszont annál több gabonából készült kását és gyümölcsöt szolgáltak fel. Az uralkodó kedvence a datolya és a füge volt. A napot egy játékos interaktív foglalkozás, lovagi próbatétel zárta Dévai Levente animátor vezetésével.

Kedden a magyarság összetartozása volt a fő téma, aminek keretében a gyerekek ellátogattak az Összetartozás Házába, ahol tárlatvezetésen vettek részt. Lengyel Tamás segítségével ismerkedtek a rovásírással, végül mindenki rovásábécé segítségével írta le a nevét.

Szerdán a központi téma az volt, hogyan jutunk el a gabonától a kenyérig. Király Roland jóvoltából egy mobilkemence érkezett a helyszínre, s mindenki elkészíthette a maga perecét. A pónilovaglás és a változatos, fából készült játékok sora biztosította a jó szórakozást.

Csütörtökön a Munkásotthont keresték fel, amely a legrégebbi közművelődési intézmény Csepelen. A gyerekek körbejárták az épületet, megismerhették a történetét, ráadásul megmutatták nekik, hogyan működik a színpadtechnika. Ezt követően hastáncbemutatót láthattak a Thaleia mosolya tánccsoport tagjainak előadásában. Fabók Ágnes, a Csepel Hangja énekkar alapítója karaoke-partit tartott, amelyen bárki énekelhetett ismert dalokat. Beszélgettek Nepp József (1934–2017) Kossuth-díjas rajzfilmrendezőről, aki Csepelen született, s olyan közkedvelt rajzfilmeket készített, mint a Mézga család, dr. Bubó vagy a Macskafogó. A napot társasjátékokkal fejezték be a Gamefun játékmestereinek irányításával.

Az utolsó napon ‒ többek között ‒ kipróbálták a Tudássziget néven ismert népszerű, helyi kvízjáték gyerekverzióját. Az a csapat győzött, amely a legtöbbet tudta Csepel helytörténetéről. Végül a szülőknek levetítettek egy videó összeállítást arról, hogyan töltötték a gyerekek a hetet.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !