Még pár nap, és a főváros is megkezdi a fűnyírást

Csepel.info

A fővárosi fenntartású Csepeli Temető látogatói nagyon várják már, hogy megtörténjen az év első fűnyírása. Sok sír ugyanis mostanra alig vagy egyáltalán nem megközelíthető a méteres aljnövényzet miatt. Sokan panaszkodtak lapunknak: most kimentünk, hogy a saját szemünkkel lássuk a helyzetet.

Valóban sok helyen magas az aljnövényzet. Jó hír ugyanakkor, hogy információink szerint a fűnyírás napokon belül megkezdődik. Néhány olyan helyen pedig, ami könnyen hozzáférhető – nincsenek egymás mellett sírok -, meg is történt. A napokban megkezdődött a fővárosi utak téli kátyúinak javítása is. Lapunk a II. Rákóczi Ferenc úton látta a munkálatokat. 

Mindenhol más a szokás

A csepeli önkormányzat parkjaiban, közterületein tavasztól kezdve folyamatosan, több körben végzik a fűnyírást. Vannak kiemelt közterületek, ahol kéthetenként nyírják a füvet, a legtöbb helyen azonban ritkábban, nagyjából havonta. Általánosságban elmondható, hogy négy fűnyírás már minden közterületen volt, és most már az ötödik kört végzik a Városgazda dolgozói. Van azonban jó pár olyan zöldterület is, ahol inkább elvárás, mint hasznos a fűnyírás. Ilyen például a Kis-Duna-part, aminek illene inkább természetközelinek lennie, mint park-jellegűnek.

Csepel.info

 

 

8 hozzászólás “Még pár nap, és a főváros is megkezdi a fűnyírást” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    A Csepeli temetőben volt már fűnyírás, nem is egyszer, úgy hogy a hazudozást be lehet fejezni! A II.Rákóczi Ferenc útra rászabadítottátok a rengeteg kamiont, a károkat meg intézze a Főváros.

  2. Betke szerint:

    A nem fővárosi utak kátyúzása mikor fog megtörténni, mert kb. 2 hónapja jelentettem be, de a mai napig nem történt semmi!

  3. admin szerint:

    A temetőben nem volt még fűnyírás: napi szinten kifogásolják ezt a látogatók. A csepeli utak kátyúzása tavasszal megkezdődött.

  4. Horváth János szerint:

    Volt fűnyírás!

  5. Zacskós szerint:

    Nem tudom mikor volt utoljára fűnyírás ott, de már Tarlós idejében is ugyan ilyen hatalmas gazos volt a temető! Ennyit erről!

  6. Betke szerint:

    Admin, akkor van esély, hogy a Szent István útról nyíló Sármány és Kondor utcába is elérnek egyszer?

  7. Gary Ridgway szerint:

    Betke! Én már szétküldtem 112!!! helynek a képeit, kordinátákkal, majd lehozzák. Azért ez engem dühít, hogy a Balkán szintje alatt van a kerület. Ha már temető. Kaszáltak már idén, tehát hazugság megint az egész.

  8. Horváth János szerint:

    Még egy gondolat! Ezek a jóemberek, miért is a csepel.infot kérdezték, miért ott jelentgetnek? Be kell menni az irodába! Megtettem, az előző vágás Anyák Napja körül volt.

Itt lehet hozzászólni !