Gázelosztóvezeték építési munkálatai Csepelen

Csepel.hu

Az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. beruházásában és a Gázkar Kft. kivitelezésében a Szabadság Köz – Szabadság utca – Vénusz utca vonalon gázvezetéképítési munkálatok veszik kezdetüket június 19-én.

A munkálatok két fő ütemben fognak zajlani, egészen augusztus 3-ig.

Első ütem (Szabadság köz – Szabadság utca 19. között):

A munkálatok alatt a Szabadság közben útszűkületre kell számítani. A ki és behajtást jelzőőrök segítik.

A munkaárok a Szabadság utcán halad végig a Szabadság utca 19. társasházig. A munkálatok környezetében megállási tilalom lesz érvényben. A Merkúr utca provizórium segítségével a forgalom számára továbbra is megközelíthető marad.

Előreláthatólag július első hetében a Szabadság köz burkolatának helyreállítása miatt a kivitelező nyilatkozata szerint 3 napra le fogják zárni a forgalmat a Szabadság közben. A kivitelező nyilatkozata szerint a lezárás előtt értesíti a lakókat.

Második ütem (Szabadság utca 19. – Vénusz utca 17. között):

A második ütem munkálatai előreláthatólag július 6.-án kezdődnek.

A Szabadság utcában a munkálatok környezetében szintén megállási tilalom lesz érvényben.

A Vénusz utcában a munkálatok két ütemben zajlanak melyek alatt a BKK Zrt. járatai és a gépjárművek forgalma is folyamatos lesz. Útszűkületre és megállni tilos szakaszokra kell számítani a munkaárok környezetében.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Gázelosztóvezeték építési munkálatai Csepelen” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    GÁZ VAN BABÁIM!!!
    Puzsér: Orbán Viktor lenyúlta Magyarországot!!!
    Az iskolás gyerekek szüleinek jött meglepő üzenet arról, hogy vásároljanak állampapírt. Ez vajon egy kétségbeesett próbálkozás lehetett? Erről is szó volt a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában.
    A KRÉTA-ban buzdítják a szülőket magyar állampapír vásárlására. A tanév vége előtt szűk két nappal kaptak a szokásostól eltérő értesítést a szülők az e-naplóban az Államadósság Kezelő Központtól – számolt be a Telex olvasói beszámoló alapján. Az üzenetben azt írják: „Tisztelt Szülők! Minden ballagást/tanévzárót nagy készülődés előz meg, hiszen szeretnénk maradandót ajándékozni gyermekeinknek. Erre kiváló megoldás lehet a MAGYAR ÁLLAMPAPÍR”. A felhívás szerint a ballagásra ajándékba kapott pénzt is érdemes állampapírba fektetni, amivel a szülők magukat és gyermeküket is meglephetik.
    “Az 1000 éves magyar állam ezen a színvonalon árulja magát” – fűzte hozzá a történethez Puzsér Róbert publicista a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában. “Kvázi az államkötvényeken keresztül szálljunk be Orbán Viktor vállalkozásába”, tette hozzá.
    “Orbán Viktor lenyúlta Magyarországot, lenyúlta a magyar államot, lenyúlta a magyar nemzettudatot” – sorolta a publicista.
    Ez az üzenet “egy kétségbeesett próbálkozás, hogy valahogy az államháztartáson tátongó gigantikus méretű lyukat azt valahogyan betömködjék” – mondta el Magyar Dávid a véleményét. Hozzátette, hogy neki elveszett minden bizalma, nem venne állampapírt.
    “Mi vagyunk Orbán Viktor kockázati tartaléka” – fejtegette tovább Puzsér Róbert. “Ha nem tudnám, hogy ez a nemzeti oldal, azt gondolnám, hogy ezek gátlástalan, szélhámos gazemberek” – fogalmazott Puzsér.

Itt lehet hozzászólni !