Papp László-díjat kapott dr. Busa Gabriella

Csepel.hu

A díjat testvére, Andrea vette át ünnepélyes keretek között a Főpolgármesteri Hivatalban március 23-án. „Sajnos nem tudtam személyesen jelen lenni a díjátadón, mivel éppen Indiában tartózkodtam egy ökölvívó- versenyen.

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra ez a díj, az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam. Óriási dolog az életemben, hisz nagyon illusztris, neves sportolók, edzők, a sportban tevékenykedők kapták meg előttem.

2020-ban költöztem Csepelre, korábban Szegeden éltem, gazdaságvédelmi nyomozó voltam, de most a sport tölti ki az életem, ez a hivatásom. A kick-box-karrieremet lezártam, jelenleg az ökölvívásra koncentrálok. A legközelebbi komoly versenyem június végén Krakkóban az Európa Játékok lesznek, most arra készülök gőzerővel, de azért a pihenés, a kikapcsolódás is fontos. Szeretek a kutyáimmal foglalkozni, olvasni, együtt tölteni az időmet a férjemmel, a családommal, de a sport a hobbim is.

Ha éppen egy versenyre készülök és fogynom kell, akkor szívesen sütök. Bár nem ehetek a finomságokból, de az illatok eltelítenek, és jó érzés látni, hogy másoknak menynyire ízlik, amit készítek. Régebben a sütéssel kapcsolatos videókat néztem, akkor az volt a kikapcsolódás. Mióta pedig saját házam, konyhám van, magam sütögetek, és ez remek feltöltődés.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !