Zenevarázslat

Csepel.hu, Csepel.info

„A Zenevarázslat Mozgalom interaktív négykezes zongorakoncertjei az elmúlt években közel kétmillió gyermekhez jutottak el határon innen és túl.

A turnék során – beutazva a Kárpát-medencét – együtt fejtjük meg a zeneszerzők hang – jegyek mögé rejtett üzeneteit, segítségül hívva a társművészeteket is, hogy ráirányítsuk a figyelmet a komolyzene szépségeire, értékeire – mondta el Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Zene Varázslat meg – álmodója.

Minden évben igyekszünk újdonságot csempészni a programba, ezzel is új kapukat nyitva a klasszikus zene megszerettetéséhez. Nagy népszerűségnek örvendett, hogy már az első években meghirdettük a tanár-diák párost, öröm volt a tanárok számára a fellépés lehetősége, melynek az is ajándéka, hogy ha egy gyerek a tanárával léphet fel, az egy életre szóló emlék marad számára” – emelte ki a zongoraművész. A program sikerét látva az ezt követő években meghirdették a tanár-tanár kategóriát is. „Sok esetben a tanároknak évtizedek óta nem volt lehetőségük művészként szín – padra állni. A versenyprogram kapcsán újra együtt gyakorolnak, és a párosok rendszeresen koncerteznek városi ünnepségeken, együtt zongoráznak.”

Várnagy Andrea lányával, Farkas Lilivel rendszeresen koncertezik, több tízezer gyereket szólítanak meg a Zenevarázslat négykezes koncertjein, amely rendkívül inspiráló a fiatalok számára. Ez adta az ötletet, hogy az idei évben meghirdessék a szülő-gyermek kategóriát is.

A verseny, ahol mindenki nyer

A másik kiemelendő pozitív üzenet, hogy a verseny során mindenki nyertessé válik, a versenyzőknek bronz, ezüst, arany fokozatot és kiemelt nívódíjat osztanak ki. Idén rekordszámú jelentkezés érkezett. Az ötnapos programsorozatot április 19-én délelőtt két koncerttel veszik kezdetét; a hét során két helyszínen, a Szabó Magda Közösségi Térben és a Munkásotthonban zajlik az esemény.

Idén először bekapcsolódik a tengerentúl is, az amerikai és kanadai verseny – videók mellett német, kárpátaljai, erdélyi, muraközi, vajdasági és felvidéki versenyzők érkeznek Budapestre. „Az ország egyik kiemelkedő komolyzenei eseményét visszük Csepelre, este pedig arról is gondoskodunk, hogy a helyi és budapesti zenekedvelő közönség is élvezze a komolyzene szépségeit. Csütörtökön, pénteken és szombaton klasszikus zenei estekkel várjuk az érdeklődőket, melyekre már lehet regisztrálni oldalunkon. A szombat esti gálára pedig egy különleges Lélekhíd előadást álmodtunk meg” ‒ tette hozzá Várnagy Andrea.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !