Állandó traffipax kerül a Weiss Manfréd útra

Csepel.info, Infostart

Két sebességmérő eszközt a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, egyet a Weiss Manfréd útra, egyet pedig a 6-os számú főútra telepítenek majd – tájékoztatta az InfoRádiót a BRFK.

A csepeli Weiss Manfréd úton rendszeres a gyorshajtás, éppen a napokban történt halálos baleset, utóbbi azonban nem gyorshajtás, hanem rosszullét, szívinfarktus miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elkötelezett a közúti közlekedési balesetek számának csökkentése mellett, ezen belül pedig abban, hogy a főváros utcáin ne történjenek halálos balesetek” – emelte ki főosztályvezető, és közölte: a balesetek megelőzésére tett fellépés első lépéseként a Budapesti Rendőr-főkapitányság

négy traffibox kihelyezését kezdeményezte,

ezt a főpolgármester támogatta, és a Budapest Közút Zrt. közreműködésével valósítják meg. Két fix sebességmérő készüléket terveznek a repülőtér vezető gyorsforgalmi útra, egyet-egyet pedig a Weiss Manfréd útra, illetve a 6-os számú főútra.

A közlekedésrendészeti szakember úgy véli, a sebességmérők csökkenthetik az adott útszakaszon a baleseti kockázatit, a helyszínek kiválasztásában éppen a korábbi személyi sérüléssel járó balesetek számát és súlyosságát vették figyelembe.

“Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a halálos, továbbá a személyi sérüléssel járó balesetek számát, illetve a súlyosságát tovább csökkentsük” – emelte ki Balogh Ádám, de hozzátette, a jelentős javuláshoz alapvetően az önkéntes jogkövető magatartásra lenne a legnagyobb szükség, mert ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat, akkor nem lennének halálos, sőt személyi sérüléssel járó balesetek sem.

Csepel.info, Infostart

 

 

4 hozzászólás “Állandó traffipax kerül a Weiss Manfréd útra” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Középre elválasztó betonelemet, jobbra egy méhlegelőt osztjónapot…

  2. Nagyapó szerint:

    Kevésbé lehet a nagy vasakkal száguldozni, irány a normális közlekedés!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. László szerint:

    HÉV-re céloz ott mellette? Elég nagy vas…

  4. Gary Ridgway szerint:

    Fater, én csak a fekvőrendőreiteket gyalulom. Gyorshajtáshoz miért kell nagy vas, te ökör? 🤣

Itt lehet hozzászólni !