Meghalt Pelé – és vele egy kicsit a futball is

Index

A Sao Pauló-i Albert Einstein Kórházban elhunyt Edson Arantes do Nascimento, ismert nevén Pelé, minden idők legkiválóbb labdarúgója, de talán az sem túlzás, hogy a valaha volt leghíresebb, legismertebb sportember.

A brazil legenda 82 éves volt.

Az évek óta vastagbélrákkal betegeskedő Pelét november 30-án vitte be a kórházba felesége, Marcia Aoki. Az idős sportembernél a rákon kívül szívelégtelenséget és az egész testére kiterjedő ödémát diagnosztizáltak. Megállapították, hogy szervezete már nem reagál a kemoterápiára, és az orvosok szerint a mentális állapota sem volt tökéletes.

Pelé halálával a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnoka távozott az élők sorából. Irányításával Brazília 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben nyerte el a Jules Rimet-kupát, és ki tudja, mi lett volna 1966-ban, ha a Bulgária elleni nyitómeccsen nem sérül meg. Ugyan végigjátszotta a 2–0-ra megnyert találkozót (az első brazil gólt ő maga szerezte szabadrúgásból), de utána a liverpooli, Magyarország elleni találkozót kénytelen volt kihagyni, így kimaradt Farkas Jánosék világraszóló 3–1-es győzelméből.

A brazilok harmadik csoportmeccsére összedrótozták Pelét, de a 30. percben Morais olyan durván felrúgta, hogy attól kezdve térdén kötéssel már csak statisztálni tudott, és nem volt képes megakadályozni a 3–1-es portugál győzelmet és a brazil válogatott kiesését.

Ez volt az egyetlen olyan világbajnoki mérkőzés, amelyen Pelé játszott, és a brazilok kikaptak. Ezzel együtt Pelé a labdarúgás egyetlen háromszoros világbajnoka. Önmagában már ez a tény is méltóvá tenné a valaha volt legkiválóbb labdarúgó címére, de Pelé ennél sokkal több volt:

Ő maga volt a futball

Edson Arantes do Nascimento Minas Gerais tartomány egyik városában, Tres Coracoesben született 1940. október 23-án.

Szegény családban nőtt fel, magától értetődően az utcán kezdett el futballozni. Edson kezdetben rongyokkal kitömött női harisnyával csiszolta technikáját. Apja tehetséges középcsatár volt, de egy sérülés után le kellett mondania álmairól.

Edson édesanyja úgy vélte, a futball nem adhat fiának stabil megélhetést, ezért finoman más irányba próbálta terelgetni az srácot, de Edsont csak a futball érdekelte. „Focistának születtem, ahogy Beethoven muzsikusnak. Olyan nekem a futball, mint másnak a vallás. Imádom és istenként tisztelem a labdát” – mondta.

Pelé 15 éves korában mutatkozott be a Santos – egyetlen brazil klubja – felnőttcsapatában. 7–1-re győztek a Corinthians de Santo André ellen, a csereként beálló Pelé is rúgott egy gólt. A válogatottban 1957. július 7-én mutatkozott be a Maracanában, az Argentinával szemben 2–1-re elveszített mérkőzésen. Ő rúgta a házigazda egyetlen gólját, ekkor 16 éves és 9 hónapos volt, ezzel mindmáig a legfiatalabb gólszerző a brazil nemzeti együttesben.

Az 1958-as svédországi világbajnokságon minden idők legfiatalabb vb-gólszerzője lett 17 évesen és 239 naposan, amikor a negyeddöntőben az ő góljával győzték le 1–0-ra Walest. Ez volt élete hatodik válogatott meccse, a vb-n csak a harmadik csoportmeccsen, a Szovjetunió ellen mutatkozott be.

Az elődöntőben a franciáknak három, az ugyancsak 5–2-re megnyert döntőben a svédeknek két gólt vágott, az első ott van minden idők legszebb vb-góljai között: „esernyőt” adott a rárontó Gustavssonnak, majd a lehulló labdát, még a levegőből, jobbal a jobb sarokba bombázta.

Pelé 17 évesen és 249 naposan a futball legifjabb világbajnoka lett.

Négy évre rá Chilében, Vina del Marban a világbajnokság Csehszlovákia elleni csoportmérkőzésén megsérült, és attól kezdve már nem léphetett pályára a vb-n, de így is részese volt a brazilok második világbajnoki aranyérmének.

Az angliai világbajnokság tragédiájáról már szót ejtettünk, a liverpooli kudarc után az is megfordult Pelé fejében, hogy többé nem játszik vb-n, de aztán az 1970-es mexikói világbajnokságon szerencsére vállalta a játékot.

Óriási hiba lett volna kihagynia a tornát, mert akkor nem gyönyörködhettünk volna minden idők legszebb futballt játszó válogatottjának parádéjában. Brazília Pelé vezérletével világbajnok lett, megnyerve valamennyi mérkőzését. (Ez mindössze négy válogatottnak sikerült, 1930-ban Uruguaynak, 1938-ban Olaszországnak, 1970-ben és 2002-ben Brazíliának.) Az olaszok elleni döntőn (4–1) ő fejelte a brazilok első gólját a fellegekből:

Másfél évvel korábban történt, hogy a Santos, Pelé klubja a nigériai Lagosban vendégszerepelt. Ez egy dolog, de éppen akkor polgárháború zajlott az afrikai országban. Sebaj, Pelé érkezésének hírére a küzdő felek 48 órára felfüggesztették a háborút, és 1969. január 15-én lejátszották a mérkőzést, amelyen a nigériai válogatott 2–2-es döntetlent ért el. Mindkét brazil gólt Pelé szerezte.

Pelé kétszer játszott magyar csapat ellen, mindkétszer Santiago de Chilében, először (1967) a Hexagonnal, majd másodszor (1968) az Octagonal Kupán. Az első alkalommal Korsós két góljával 2–2-t harcolt ki a Vasas, majd meg is nyerte a tornát, a második esetben viszont 4–0-ra lelépte a Santos a magyar bajnokot. Pelé egy-egy gólt szerzett.

Utolsó meccsét 1971. július 18-án játszotta a brazil válogatottban, a Maracana Stadion 138 575 nézője előtt 2–2 volt az eredmény Jugoszlávia ellen. A futballtól 1977. október elsején vett búcsút, amikor egy-egy félidőt játszott amerikai csapata, a Cosmos New York és egyetlen brazil klubja, a Santos színeiben.

A nyolcvanas években egy alkalommal Ronald Reagan fogadta Pelét, ezekkel a szavakkal: „Ronald Reagan vagyok, az Egyesült Államok elnöke. Önnek természetesen nem szükséges bemutatkoznia.”

  1. december 20-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad sportolójává választotta. Úgy, hogy egyetlen olimpián sem szerepelt.
  2. július 6-án Kazanyban a késői utódok az oroszországi vb Belgium–Brazília-mérkőzésén szégyenszemre 2–1-re alulmaradtak. A díszvendégként jelen lévő Pelét megkérdezték, ő és társai mennyire győzték volna le a belgákat. „Egy-nullra”, válaszolta a Király. Az újságíró szeme elkerekedett: „Csak egy–nullra?!” Pelé csípőből replikázott: „Mi az, hogy csak? Így, hetvenhét évesen?”

Pelé többször járt Magyarországon, többek között 1980-ban, a Menekülés a győzelembe című film forgatásán. Ha már Magyarországon volt, elvégezte a kezdőrúgást egy magyar–osztrák barátságos meccsen. Miután végignézte a mérkőzést a Népstadion díszpáholyából, azt nyilatkozta, hogy nagyon tetszik neki a magyarok 9-ese, aki mesterien bánik a labdával. Törőcsik Andrásnak hívták az illetőt… A kor sajtójában azonban nem kapott nagy teret ez az idézet. Éppen előző nap érkezett ugyanis vissza az űrből Farkas Bertalan, Magyarország máig egyetlen űrhajósa, és ez elfoglalta a címlapokat.

Sylvester Stallone, a film főszereplője később azt nyilatkozta, hogy ebben az időszakban volt a legjobban elszállva a hirtelen jött sikertől. Odadobott valami pénzt Pelének, és közölte vele, hogy majd ő kivédi a tizenegyesét. A brazil gyöngyszem olyan tizenegyest rúgott Stallonénak, hogy eltört az ujja, amikor bepattant róla a gól. Ezt Stallone mondta, úgyhogy ez biztos, hogy igaz.

A fenti történetet Szentgyörgyi Bálint, a nagy sikerű A besúgó című sorozat írója és rendezője osztotta meg velünk, aki egy öreg kaszkadőrtől hallotta a sztorit.

Forrás: Index

7 hozzászólás “Meghalt Pelé – és vele egy kicsit a futball is” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Flightradar-Airtraffic alkalmazást élesíteni, honvédségi gépet figyelni. Esélyes hogy a magyar “messzi” Santos-ba utazni…

  2. Gary Ridgway szerint:

    adsbexchange.com

  3. Nagyapó szerint:

    Igazán szép nekrológok Lászlótól és a sorozatgyilkostól.
    JELLEMZŐ RÁJUK!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Nagyapó szerint:

    A keresztény Putyin tűzszünetet rendelt el Karácsony idejére. A náci ukránok és Washington ezt nem fogadja el. Ők majd tüzelnek a karácsonyfákra is, mint a szilveszterkor hazaüzenő katonákra.
    Hat az angolszász erkölcs!!!

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. László szerint:

    Még mindig putyinnal van? Magának is megártott a homár?

  6. Gary Ridgway szerint:

    Kosz! Te már meghülyültél… Mért tartanának tűzszünetet az Ukránok a telkükön? A rákos haverod tartott újévkor? Takarodj már te kosz.

  7. László szerint:

    Ennyit a “keresztény Putyinról”
    “A Guardian az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat Telegram-bejegyzésére hivatkozva azt írja, hogy a korábban meghirdetett fegyverszünet ellenére az oroszok egy herszoni tűzoltóállomást kezdtek ágyúzni pénteken. Szerhij Kruk, a szolgálat vezetője elmondta, hogy az oroszok ismét arról tettek tanúbizonyságot, hogy megbízhatatlanok. Az ágyúzásnak halottjai és sebesültjei is vannak.”

Itt lehet hozzászólni !