Pártkasszába ment?

Helyi Téma, Csepel.info

Lendvai Ildikó pártelnök bejelentette: az MSZP feljelentést tesz mindazon személyek ellen, akik azt állítják, hogy a párt kasszájában landoltak a BKV-pénzek. Ilyen formán mi sem állítjuk. Csak gondoljuk. A BKV-s pénzek kiszivattyúzásában ugyanis több, az MSZP-hez köthető elem is van. Például az egyik BKV-val szerződő reklámcég készítette a Magyar Szocialista Párt 2006-os kampányát.

Múltrablók, hitrombolók, teljesítményhamisítók, önbizalomtolvajok beszélnek körülöttünk – mondta Mesterházy Attila hét végi kormányprogram-bemutatóján Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, de nyilván nem azzal a szándékkal, hogy párttársaira mutogasson. Pedig tehette volna: a BKV-szappanopera lassan a végkifejlethez ér. Ha nem a pártkassza, akkor szocialista politikusok bűnszövetkezete állhat a pénzszivattyú mögött.

Lendvai Ildikó bombasztikus szónoklata mellett a hét vége termése az is, hogy F. Zsolt ügyvédje bejelentette: védence tanúvallomást kíván tenni. A kiszivárgott hírek szerint a BKV volt informatikai igazgatója rögzítette a hozzá politikusoktól érkező parancsokat, és többek között ezzel fog védekezni a gyanúsítás ellen. Más forrásból pedig úgy értesültünk, hogy korábban folyamatos egyeztetés zajlott az MSZP-frakció egyik tagja és a szintén gyanúsított, korábbi BKV-vezérigazgató-helyettes, az ügyben vádalkut kötő B. Zsolt között arról, hogy a politikus által kijelölt cégekkel heti 50 millió forint (!) értékben kell különféle szerződéseket kötniük.

A háromnevű

A közlekedési vállalat több dolgozójának egybehangzó állítása szerint a közlekedési vállalatot nem a vezérigazgató vagy a munkatársai irányították. Ők valójában strómanok voltak, a cégnél csak háromnevűként emlegetett Hatvani Szabó Jánosnak tartoztak elszámolással. Hatvani a 90-es években az állami vagyon privatizációjánál bábáskodott az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatói minőségében.

Azt követően főleg a kőszegi Írottkő Szálloda tulajdonosaként fordult elő a hírekben, egészen Aba Botond leváltásáig, amikor lehetséges BKV-vezérként emlegették. Az Index internetes napilapnak akkor több városházi forrás is megerősítette, hogy Hagyó Miklós első számú bizalmasaként és üzleti partnereként Hatvani irányítja a közlekedési vállalatnál zajló folyamatok tekintélyes részét. Állítólag Hatvani vitte a céghez a BKV szinte összes vezetőjét: Antal Attilát, Balogh Zsoltot és Regőczi Miklóst is.

Kavics a cipőben

Ha nem a pártkasszában landolt az elsíbolt BKV-pénzek java, akkor kiterjedt politikai maffia-hálózatról beszélhetünk, amivel lesz elég gondja a bíróságnak. A szerződések között viszont találtunk egyet, ami inkább a pártkasszaverziót erősítheti. Tavaly szeptemberben többek közt a Relatív Kft.-vel kötött szerződéseket is bekérte a rendőrség, aminek a BKV eleget is tett.

A dokumentumok tanúsága szerint e cégre bízták a 2008-as Bamako-rali arculattervezését, reklámtanácsadását, a BKV honlapjának teljes körű grafikai tervezését, különféle naptárak és jegyzettömbök, továbbá a BKV-etikai kódex megtervezését, a bliccelés elleni kampányt, valamint egy, a kívülálló számára homályos, „kommunikációs, stratégiai tanácsadás, reklámanyagok minőségi felülvizsgálata” fedőnevű munkát is. E kavics azért nyomhatja majd a szocialisták talpát, merthogy ugyanez a cég dolgozott az MSZP-nek a 2006-os kampányban.

Nyakó megmondta

Hogy a Relatív mennyire fontos volt a szocialistáknak, azt bizonyítanunk sem kell, hiszen maguk kürtölték szét 2006-ban, amikor valakik – jelszó birtokában – beléptek a Relatív Kft. internetes szerverére, és terveket, egyéni képviselő-jelölti kreatív anyagok különböző változatait töltöttek le onnan. Nyakó István, az MSZP szóvivője akkor hazugságnak nevezte, hogy az onnan kigyűjtött propagandaanyagok jelentéktelenek vagy semmitmondóak lettek volna.

helyitema.hu

25 hozzászólás “Pártkasszába ment?” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    “Hogy a Relatív mennyire fontos volt a szocialistáknak, azt bizonyítanunk sem kell, hiszen maguk kürtölték szét 2006-ban, amikor valakik – jelszó birtokában – beléptek a Relatív Kft. internetes szerverére, és terveket, egyéni képviselő-jelölti kreatív anyagok különböző változatait töltöttek le onnan.”

    Érdekes módon a cikk szemérmesen hallgat arról, hogy kik és honnan törtek be az MSZP szervereire. Pedig jól emlékszünk rá! A Fidesz munkatársai voltak, és a Fidesz számítógépeiről hajtották végre a betörést, melynek során mintegy háromezer dokumentumot loptak el.

  2. Gordon szerint:

    nementpártkasszábanemmentpártkasszábanemmentpártkasszábanemmentpártkasszába… és most ezek után elhatárolódok magamtól, mint anno az szdsz-es Horn.

  3. csepeli szerint:

    Abból, hogy ugyanaz a cég csinálta az MSZP kampányát, mint a BKV kampányát, még nem következik, hogy a BKV-tól az MSZP-hez ment a pénz. Az egyik legnagyobb reklámügynökségről van szó. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy ha én Kovács Lajos vízvezeték-szerelővel csináltatom meg a vécé-tartályomat, meg a szomszédom is vele csináltatja az ő vécé-tartályát, akkor ebből következik, hogy én pénzt adtam a szomszédomnak.

  4. Nagyi szerint:

    gordo-gordon te f-kalap.

  5. Tóth Mária szerint:

    Most hallom a TV-ben, hogy a Gyógyfürdő Zrt.-nél is házkutatás van! Inkább azt kellene megírni, hol nem loptak szocik?????????

    Köszönjük ezt a remek 8 évet, és az azelőtti 45-t is!

    Szolzsenyicinnek igaza volt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  6. malacka szerint:

    Börtönbe minddel!

  7. lolka szerint:

    csepeli:
    2010. február 25. 11:59-kor – Nem az a lényeg, hogy ki törte fel a szervert. A kiszivárgott adat a lényeg. Ezért találták ki a zöld számot ahol bejelentéseket lehet tenni, akár névtelenül is…
    csepeli:
    2010. február 25. 12:47-kor -Itt meg nem az a probléma, hogy a szomszédod is avval a szerelővel csináltatta a klotyót. Az a baj, hogy “áfás-számla nélkül csinálta…

  8. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Nagyon gyenge érveket szedett elő csepeli, mi van gyengül a fantáziája, memóriája. Arról nem szeret hallani, hogy kedves balos szocialistái hány milliócskákat és hogyan loptak 8 év alatt, milyen érdekes ahogy közelednek a választások mennyi sikkasztásra derül még fény, hullanak a fejek !!?? Reméljük valamennyié !

  9. lolka szerint:

    A pártoknak nem kell vagyon elszámolást készíteni?-mert, ha készítenének, tiszta lenne melyik pénz honnan került a kasszába…Igaz a mai világban valamivel elszámolni nem egy nagy dolog. Azt tudom, hogy ha BKV-l közlekednék nagyon valószínű, hogy nem vennék bérletet…

  10. lolka szerint:

    “Tóth Mária:
    2010. február 25. 13:06-kor

    Most hallom a TV-ben, hogy a Gyógyfürdő Zrt.-nél is házkutatás van!”
    Én meg azt hallom, hogy a motorverseny-pályával is problémák vannak…amihez nyúlnak, amire ránéznek az mind csorbul, kopik, tűnik, romlik. Milyen szép a Magyar-nyelv, egy témára mennyi rengeteg kifejezés van, de a lényeg ugyan az…
    -Igaz?-csepeli:

  11. ződ szerint:

    Balsai I.: “elsők között fogjuk vizsgálni a székházügyeket!”
    Mint például a simicskizmus idején 1.53 milliárd forintért eladott ingatlant? Amiből a trükkök százai után 697 millió Ft ütötte fidesz markát és került a párt kasszájába! Hol volt akkor még a “Ne mi nyerjük a legtöbbet!” óvatoskodó felszólítás? A kezdeti tőkefelhalmozás ideje volt! No comment!

  12. kispajtás szerint:

    én akkor is azt mondom, hogy pártkasszába ment az mszp-s tagoknak különböző cégeknél kifizetett többmilliárd… várom a feljelentést!

  13. kispajtás szerint:

    …természetesen a mentelmi jogomról nem mondok le! 🙂

  14. Iványi Gabi szerint:

    Csepeli:

    csak egyszer mondanád: igazatok van…nem..és még te vádolsz bennünket..Hát a napnál is világosabb..megbomlott az egység! ..vagy az elme?

  15. nagyapó szerint:

    Ződ!
    A komcsik eleget hazudoztak székház ügyben. Ez alaptermészetükből fakad. A Fidesz kapott egy székházat, a volt Tiszti Kaszinót, társbérletben a Kisgazdapárttal.. Ugyanekkor az MSZP megkapta a Köztársaság téri székházat, amit nem kellett megosztania, mondjuk az MDF-el.
    A Fidesz és a Kisgazdák eladták a közös székházat, és vásároltak más épületet.
    Amikor a szocik eladták az államtól kapott Köztársaság téri székházukat, hogy tehették? Tiszta tocsik-cuslágolás!
    Csepeli!
    „A „BKV dolgozói” márciusban hűtlen kezelés megalapozott gyanújával – névtelenül – feljelentést tettek Antal Attila távozott vezérigazgató és valamennyi helyettese ellen. A dokumentum szerint Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettes 2008. január 8-án írta alá azt a jegyzőkönyvet, amelynek alapján közel tízmillió forintot fizetett ki a BKV „extra válságkommunikációs szolgáltatás” címén a Relatív Reklámügynökség Kft.-nek. A PR-vezető nettó 1,85, a PR-asszisztens 3,85, a szövegíró pedig 3,1 milliót kapott…..”.
    Ez egy szoci kft. Hová ment a lé?

    Apropó! Ki szeretne 51. rákos beteg lenni, akinek az MSZP kormány nem ad gyógyszert? (csak 50 beteg kap)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Iványi Gabi szerint:

    Nagyapó:

    Majd most jön a megosztás…Lehet, hogy a Jobbikkal:-)

  17. Iványi Gabi szerint:

    Hiller úr adott 5 milliót a saját keretéből az AMK-nak..tanácsadóinak: 8-10 milliót! íme a miniszter nagylelkűsége…

  18. csepeli szerint:

    nagyapó!

    “Ez egy szoci kft.” – ezt az állításodat először is bizonyítanod kéne!

    Tegyük fel, hogy én biciklista vagyok. A vécétartályomat Kovács Lajos vízvezeték-szerelővel csináltatom. Akkor Kovács Lajos is szükségképpen biciklista?

    “közel tízmillió forintot fizetett ki a BKV „extra válságkommunikációs szolgáltatás” címén a Relatív Reklámügynökség Kft.-nek.”

    Nem pedig az MSZP-nek! De tegyük fel, hogy ez a közel tízmillió forint “pártkasszába ment”. Egy választási kampányhoz milliárdokat használnak fel a pártok! Tízmillió forint ehhez képest légyfing.

  19. baniko21 szerint:

    Csepeli!
    Normálisnak tartod Te azt, hogy a választási kampányokhoz bármelyik
    párt milliárdokat arra használjon fel, hogy a leszegényitett, nyomorba
    döntött választoknak igérgessenek, hazudozzonak? Szerintem meg
    egyetlen forintot sem szabadna ilyen célra felhasználni. Érdekes módon
    már semmire nem akarnak pénzt forditani, mindenhol mindent elvonnak,
    de erre mindig áll pénz a rendelkezésükre. Közülünk meg, mint a birkák,
    még mindig hisznek a milliárdokat elkuró hazugságoknak. Mikor elégel-
    jük már meg? Mikor nyilik ki végre az emberek szeme. Ha szemfény-
    festést akarunk, akkor talán valamelyik illuzionista müsorát kell meg-
    nézni.

  20. ződ szerint:

    “A Fidesz és a Kisgazdák eladták a közös székházat” Nem Nagyapó, a fidesz és az MDF adta el a közös székházat! Öregszünk, hülyülünk?

  21. Nagyapó szerint:

    Köszönöm ződ. Ezáltal elismerte a szocik folyamatos hazudozását a székház ügyben.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. ződ szerint:

    Most figyeljen Nagyapó! “Az utolsó botrány 2002 februárjában tört ki, ugyanis a párt – bár visszavásárlási joggal – eladta Belgrád rakparti székházát Szeremlei Huba vállalkozónak” (Wikipédia Fkgp) Nagyapám Aki hegyi móc volt intett mindig: “csak tiszta forrásból meríts gyerek!”

  23. Papi szerint:

    Ződ!
    Minden tiszteletem a nagyapádé mert bölcs dolgot mondott neked!
    De te miért nem fogadtad meg ezt a bölcs tanácsot?

  24. lolka szerint:

    -mert már akkor is önfejű gyerek volt…

Itt lehet hozzászólni !