Elismeréseket adtak át a főváros napján

Csepel.hu

Budapest egyesítésének 149. évfordulóján, a főváros napján idén is elismeréseket adtak át az Új Városháza dísztermében.

Budapestért-díjat vehetett át dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója és Rizmajer József vállalkozó, a Rizmajer Kézműves Sörfőzde alapító tulajdonosa. Dr. Barna Sándor emlékéremben részesült Zsarnóczki László, a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságának alezredese, a rendészeti osztály vezetője. Kiemelkedő sportteljesítménye elismeréseként pedig Papp László Budapest-Sport – díjat kapott Nagybányai-Nagy Anna sportlövő. Velük beszélgettünk.

Budapest lakosságának egészségügyi ellátásában végzett kimagasló, több évtizedes munkájáért Budapestért-díjat vehetett át dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatója. „Meglepetésként ért az elismerés, nem számítottam rá, nagyon megtisztelő. Több mint negyven éve dolgozom az egészségügyben, a díjjal hosszú évek gyógyító tevékenységét ismerik el. Az utóbbi évek munkája látványosabb, korábban főként a labordiagnosztika és az orvosi mikrobiológia területén dolgoztam, többek között a Csepeli Kórházban és az Országos Traumatológiai Intézetben. Ahogy visszagondolok, több mint egymillió vizsgálatot végeztem, ennyi leleten szerepel a nevem. Hosszú évekig Budapesten és Pest megyében mikrobiológus szakfelügyelő főorvos – ként is dolgoztam, valamint a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Karán a hallgatókat posztgraduális képzés keretében mikrobiológiára oktattam. Részt vettem a laboratóriumi szakasszisztensek képzésében is. Számos, mikrobiológiai témájú előadást tartottam, és írtam néhány tudományos cikket és tankönyvfejezetet. Csepel egészségügyének a helyzete mindig érdekelt, mivel évtizedek óta itt élek, és úgy érzem, volt időm ahhoz, hogy átlássam. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy részt vehetek a fejlesztésekben. A Covid-járványt is úgy éltem meg, hogy az egészségügyi dolgozók, köztük én is, kivételezett helyzetben voltunk, mivel a járvány kezelésében, a védőoltások szervezésében részt vehettünk.” Rizmajer József vállalkozó, a Rizmajer Kézműves Sörfőzde alapító tulajdonosa Budapestért-díjat kapott. Kimagasló, szorgalmas és példaértékű munkájának köszönhetően megteremtette a főváros számára a minőségi sörfogyasztás kultúráját, valamint a Rizmajer Kézműves Sörfőzde minőségi magyar söreit. A sörfőzés területén elért kiemelkedő sikerei méltán öregbítik Csepel, valamint a főváros jó hírnevét. „Nagyon örülök a díjnak, jóleső érzés, hogy elismerik, értékelik munkám. A vállalkozásunk Budapesthez kötődik, ezért nagy megtiszteltetés a Fővárosi Önkormányzat elismerése és egyben remek visszajelzés is. Három sörházunk van: Csepelen, Józsefvárosban és Lágymányoson. Nagyon szeretjük Budapestet, jó itt dolgozni, vendégeink a legfontosabbak számunkra. Nálunk javában zajlik az ünnepi készülődés, már októberben megfőztük a hagyományos szegfűszeges-fahéjas karácsonyi sörünket, de dobozainkkal, címkéinkkel is készülünk a karácsonyra. Mire az adventi időszak beköszönt, addigra a szépen feldíszített boltokban az ünnepi hangulatnak megfelelő sörökkel várjuk vásárlóinkat.”

Rendkívüli szorgalma, kimagasló junior eredményei el – ismeréseként Papp László Budapest-Sportdíjban részesült Nagybányai-Nagy Anna, a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportlövője. „Tizenkét éves koromban próbáltam ki először a sportlövészetet. Hobbiszinten egy évig edzettem, de akkoriban a díjugratás fontosabb volt számomra, a két sport túlzottan lekötötte az energiáimat, ezért úgy döntöttem, a lövészetet abbahagyom. Négy év szünet után tértem vissza újra ehhez a sporthoz, a Csepel Lövész Egyletben kezdtem edzeni. Amikor újrakezdtem, jelentős hátrányt kellett ledolgoznom, hisz a nálam fiatalabb versenytársaim erős, nemzetközi szintű eredményeket értek el. A lövészet technikai sport, nagyon fontos a felszerelés. Egy éve új ruhában versenyzek, ez az eredményeimen is megmutatkozik. Idén februárban a légfegyveres országos bajnokságon junior korcsoportban, vegyes párosban első helyezést értünk el Török Ferenccel. Norvégiában az Európa-bajnokságon juniorként egyéniben bronzérmet nyertem, majd csapatban az első kvalifikációs körben Európa-csúcsot lőttünk, a döntőben pedig Európa-bajnokok lettünk. Mindemellett idén megnyertem a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnokságát is. A hazai versenyzés mellett szeptember óta a Bundesliga második osztályában szereplő német SV Buch csapatát is erősítem. Megtisztelve érzem magam, hogy megkaptam ezt a díjat. Nagyon jól esik, hogy elismerik a sportteljesítményemet. A díj remek visszajelzés arra, hogy jó irányba haladok.”

A főváros közbiztonsága érdekében nagyfokú elhivatottsággal és szakmai felkészültséggel, kimagaslóan, felelősségteljes hozzáállással végzett szolgálata elismeréseként Dr. Barna Sándor emlékéremben részesült Zsarnóczki László, a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságának alezredese, a rendészeti osztály vezetője. „Nagyon szeretem a hivatásom, el sem tudom képzelni, hogy más munkám legyen. Már gyermekkoromban eldöntöttem, hogy rendőr leszek. A sport révén ismerkedtem meg egy későbbi kollégámmal, aki szép dolgokat mesélt erről a hivatásról. Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában végeztem, majd 2006-ban a BRFK XXI. kerületi rendőrkapitányságon a rendészeti osztály állományába kerültem mozgóőr beosztásban, később járőrvezetői feladatokat láttam el. 2009-től a Rendészeti Osztály Körzeti Megbízotti (KMB) Alosztály állományában teljesítettem szolgálatot. Elvégeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnügyi igazgatási képzését. Ezt követően a KMB alosztályán előadó munkakörben, majd kiemelt főelőadóként szolgáltam. 2016-tól ugyanitt megbíztak az alosztályvezetői feladatok ellátásával. Jelenleg a kapitányság rendészeti osztályának vezetőjeként dolgozom. A díj nagy megtiszteltetés számomra és visszaigazolás, hogy jól végzem a munkám. Örülök, hogy magam mögött érezhetem a kapitányságvezető és polgármester úr támogatását is. Beosztottjaimnak is köszönettel tartozom lelkiismeretes, alázatos munkájukért, hisz az ő teljesítményük alapján értékelik, ismerik el az én munkámat is.”

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Elismeréseket adtak át a főváros napján” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Megint?
    Már egyszer megkapták.
    Erről Hofi jutott eszembe:
    https://youtu.be/gazUPBUVtqQ?t=29

Itt lehet hozzászólni !