Visszatért Csepelre Zámbó Jimmy ikonikus autója

Blikk

Zámbó Jimmy autója jó kezek közé került, hiszen Peter Srámeknek sikerült megkaparintania példaképe luxuskocsiját.

Peter Srámek már gyermekként is imádta Jimmy dalait, sőt, évvekkel ezelőtt az elhunyt énekes miatt tanult meg magyarul is. Két éve pedig egy nagy álma is valóra vált: az ő tulajdona lett Jimmy ikonikus fekete luxus-Mercedese.

A fekete luxusautó ugyanis annyira a Királyhoz tartozott, mint a legendás énekhangja, ráadásul a rendszám is hozzá illő volt: „Jimmy-1” rendszámmal használta a kocsit.

Srámek az autó nyolcadik tulajdonosa, s lassan két éve vigyáz rá. Sokat kellett javíttatnia, s bár most sincs a legtökéletesebb állapotban, újra szelheti az utakat.

– Érdekes érzés, hogy 21 évvel ezelőtt a Zámbó Jimmy ült ebben a kocsiban, most, 21 év után meg Srámek – nyilatkozta az énekes a RTL Fókuszának, elárulva azt is, hogy többször hallgatja Jimmy dalait az autóban.

Zámbó Jimmy halála után az autó a fiához, Krisztiánhoz került, majd 2004-ben árverésre bocsátották. Akkor 15 millió volt a kikiáltási ára, emiatt komoly vevő nem is jelentkezett.

 Forrás: Blikk

4 hozzászólás “Visszatért Csepelre Zámbó Jimmy ikonikus autója” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Egymást gyilkolták az emberek ezért az autóért. Persze nem biztos. El sem tudták adni. Pedig még Jimmy kávéfoltja is ott volt az ülésen. Megtalálták a madarat Srámek személyében.

  2. kismiska szerint:

    Ő a 10.tulaja a kocsinak,a Jimmy után következők annyira gondját viselték hogy 2 évbe tellett vizsgaképessé tenni…Valszeg azért lett most hír belőle mert pár napos a vizsgája.

  3. Gary Ridgway szerint:

    …de elmondása szerint, még mindig egy romhalmaz a verda.

  4. apostolos szerint:

    Milyen jól tudnak ma már bőrt fehéríteni!

Itt lehet hozzászólni !