Zene, tánc és bál a svábok Sörfesztiválján

Csepel.hu

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Csepeli Német Önkormányzat a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének és a csepeli önkormányzatnak a támogatásával a hagyományos Sörfesztivált a Királyerdei Művelődési Házban október 15-én.

Az esemény szervezőit és résztvevőit Borbély Lénárd polgármester köszöntötte. Gratulált a hazai sváb közösségnek és a velük szimpatizáló jelenlévőknek, hogy hagyományaikat hűen őrzik, és színes programokkal, víg kedéllyel ápolják.

Lászlóné Balázsovits Magdolna, a Csepeli Német Önkormányzat elnöke lapunknak elmondta: a mostani nehéz gazdasági helyzetben nagy öröm számukra, hogy meg tudták rendezni a Sörfesztivált. Sokat dolgoztak azon, hogy ez megvalósuljon. Komoly volt rá az igény, ugyanakkor a járvány és a jelenlegi energiaválság bizonytalan helyzetet teremtett. Közösségük igényli az összejöveteleket és a kikapcsolódást. Néptáncosaik a téli időszakban a művelődési ház bezárása miatt az Eötvös József iskolában tartják meg a próbáikat. A csepeli önkormányzattól ígéretet kaptak, hogy a kelléktárgyaikat, népviseleti ruháikat fűtött helyiségben tárolhassák majd.

Kora délután már szépen megtelt a művelődési ház. Egymást követték a különféle műsorok a színpadon, ahol a csepeli és a környékbeli sváb közösségek táncosai léptek fel. Sok vendég érkezett Soroksárról, Dunaharasztiról, Taksonyból. Bemutatkozott a taksonyi Takser Spatzen Zenekar, majd a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda német nemzetiségi tagóvodájának műsora következett. Színpadra lépett az Eötvös József Általános Iskola negyedikes osztálya, majd a Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium kilencedikesei mutatkoztak be. Következett a soroksári SORI-OLDI Táncosok Baráti Körének és a Lustige Schwaben Táncegyüttesének programja. Nagy tetszést aratott a Csepeli Német Nemzetiség Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttes fellépése. Az előtérben a dunaharaszti Donau Zenekar játszott. Estébe nyúlóan kezdődött a bál, amelyen a Csepeli Lustige Musikanten Zenekar muzsikált Kaltenecker Gábor vezetésével.

Kalteneckerné Kozma Katalin: „Férjem sváb családból származik, és én is részese lettem ennek a sokszínű kultúrának. Rendszeresen szervezünk bálokat, fesztiválokat, táncházat, tánctábort, ahol őrizhetjük a hagyományokat. Közösségünk tagjai szívesen vesznek részt ezeken. A fiam a Katona József iskolában tanul németül, a lányom a pesterzsébeti német nemzetiségi iskolába jár. Otthon, a családban gyakran beszélünk németül.”

Vincze Imréné: „Már legalább húsz éve rendszeresen részt veszek ezeken az eseményeken. Egy baráti társasággal, húszan-huszonöten jöttünk el most is. Én csepeli vagyok, de akadnak köztünk dunaharasztiak, taksonyiak, törökbálintiak, soroksáriak, erzsébetiek. Szeretjük a svábok kultúrát, zenéjét, táncaikat, a színes programokat, a gyerekek bemutatóját. Mi magunk is szoktunk táncolni a sramli zenére. A svábok helyi vezetői minden alkalommal meghívnak, hogy feltétlenül jöjjünk el.”

Mogyorósi András: „A feleségemmel Maglódról érkeztünk, ahol jelentős szlovák közösség él, akiket szintén szeretünk, de a svábok rendezvényeit sem mulasztjuk el. Jó néhány évvel ezelőtt egy csepeli túraszakosztályhoz kapcsolódtunk, amely rendszeresen szervezett pár napos kirándulásokat országszerte. Számtalan barátra, ismerősre tettünk szert, s ha mód nyílik rá, kihasználjuk a lehetőségeket a találkozásra. A Sörfesztivál is ilyen esemény. Amikor a covid járvány miatt nem rendezték meg a csepeli svábok hagyományos báljait, fesztiváljait, nagyon szomorúak voltunk, hogy nem lehettünk együtt. Most igazán jól érezzük magunkat.”

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !