Napi négy csésze tea szinte mindenre gyógyír

Index
Itt a hűvös, nyakalhatjuk a sok teát, így megelőzhetjük a szív- és cukorbetegséget is.

A tizenkilenc korábban publikált tanulmányt egyesítő elemzés szerint nem lehet elég teát inni egészségünk megőrzéséért. Ha minimum négy csésze teát fogyasztunk naponta, csökken a szívbetegségek, a stroke, a cukorbetegség, a halálozás kockázata. Mindegy, hogy a zöldet, a feketét vagy a tradicionális kínai teát, az ulongot preferáljuk, a lényeg, hogy igyunk belőlük minél többet.

Az eredményeket az Európai Diabéteszkutatási Szövetség jövő heti éves ülésén mutatják be. Ezek szerint a napi minimum négy csésze tea 17 százalékkal csökkentette a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát egy évtized alatt.

A több mint egymillió, nyolc országból származó felnőtt bevonásával készült kutatásból kiderült, hogy napi egy–három csésze csak négy százalékkal csökkentette a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, de minden további csésze után egy százalékkal csökkent a rizikó.

Hsziajing Li, a Vuhani Tudományos és Technológiai Egyetem kutatója úgy nyilatkozott, hogy eredményeink azért is izgalmasak, mert azt sugallják, hogy az emberek képesek napi négy csésze teát meginni, ha így csökkenthetik a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Túl lehet-e adagolni a teát?

Well – mondanák a nagy teaivó angolok – no. Aki napi tíz csészét is képes meginni, annak sem lesz semmi baja. Hogy is lenne, hiszen a tea olyan jótékony hatású!

Az egészségügyi előnyök a polifenolokhoz, a növényekben természetesen megtalálható vegyületekhez köthetők. Ezek csökkenthetik a gyulladást és az oxidatív stresszt a szervezetben, ez valószínűleg redukálja bizonyos egészségügyi állapotok, például a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A zöld tea domináns polifenoljai, a katechinek különösen hasznosak lehetnek a betegségek megelőzésében, mivel megvédik a sejteket a károsodástól. A fekete teát a zöld tea leveleinek erjesztésével készítik, akkor a katechinek teaflavinokká alakulnak, amely az antioxidánsok egy másik formája. Ez magyarázhatja, hogy mind a két teafajta jótékony hatással van az egészségre.

Egy hónappal korábban egy angol tanulmány hasonló következtetésekre jutott: a közel 12 évig követett ötszázezer résztvevő közül a napi legalább két csésze teát fogyasztók halálozási aránya jelentősen csökkent. A kutatócsoportot vezető Maki Inoue-Choi szerint a teában lévő antioxidánsok okozhatják a pozitív hatásokat.

Jó hír, hogy ha tejjel, tejszínnel szeretjük a teát, az sem változtat a dolgon, a túl sok cukor viszont természetesen rontja a hatást, hiszen a cukor a szervezet egyik legnagyobb ellensége.

Forrás: Index

3 hozzászólás “Napi négy csésze tea szinte mindenre gyógyír” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Hitünő dolog a tea, csak 80 évig kell inni és hosszú életű leszel!😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Gyula szerint:

    A teja élet, erő, egészség! 😛

  3. azta szerint:

    21.ker.: tea

    13.ker.:

Itt lehet hozzászólni !