Elhunyt Wittner Mária, Csepel díszpolgára

Csepel.info

Wittner Mária 1937-ben született, tizenkilenc évesen vett részt a forradalomban, amelyhez az első napon, a Rádió ostromakor csatlakozott. Október 24-én került a Corvin közi csoporthoz, ahol segített a sebesültek ellátásában. Később egy másik közeli ellenállócsoporthoz, a Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozott.

A fegyveres harcokból is kivette a részét. November 4-én a harcok közben megsebesült és kórházba került. Nem sokkal később Ausztriába ment, azonban néhány hét múlva hazatért és segédmunkásként dolgozott.

1957-ben letartóztatták, halálra ítélték, majd ítéletét életfogytiglanra módosították. 1970-ben az utolsó forradalmárok között szabadult. Varrónőként, majd takarítónőként dolgozott, 1980-ban rokkantnyugdíjas lett. A rendszerváltoztatást követően aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában. 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Az 1956-os Emlékbizottság védnöke.

Forrás: Magyarforradalom.hu

2 hozzászólás “Elhunyt Wittner Mária, Csepel díszpolgára” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Isten nyugosztalja a hős Wittner Máriát!
    Sohasem felejtjük el az ő és társai hihetetlen bátorságát és hazaszeretetét!
    ÖRÖK DICSŐSÉG!

  2. PáLoS TReND szerint:

    ÍME, ITT VAN a HÍRHEDT GETTÓ SZÖKEVÉNY az ún. SEJ LÁSZLÓ, AKI MEGGYALÁZTA a MAGYAROK ARANYASSZONYÁNAK és LÉLEKKIRÁLYNŐJÉNEK EMLÉKÉT!!!
    Sej László győri lakosként élősködik Magyarországon, az Ellenforradalom 1956 nevű kommunista facebook oldal szerkesztőjeként.
    A felvétel 2019-ben készült, a Népi Front újpesti tanácsköztársaság-megemlékezésén, ahol ő volt a megélhetési szenvedő és felkonferáló.
    A REND és a MIHEZTARTÁS VÉGETT MIVEL KÖZSZEREPLŐ és HALOTTGYALÁZÓ ez az IDEGEN FAJÚ PARTIZÁN; – a MAGYAR HAZAFIAKNAK KUTYA KÖTELESSÉGÜK VÉLEMÉNYÜKET KIFEJEZNI ÍRÁSBAN, SZÓBAN és/vagy SZEMÉLYESEN is!!!
    A véglény telefonszáma: 30-594-2285.
    Lakcíme: Győr, Szent István út 57.

Itt lehet hozzászólni !