Megszűnhet a kötelező emelt szintű érettségi

eduline.hu

2024-től nem lesz kötelező az emelt szintű érettségi az egyetemi-főiskolai felvételihez.

A tervek szerint a felsőoktatási intézményeknek több beleszólásuk lesz a hallgatók kiválasztásába, 100 pontról az intézmények dönthetnek, így újra lehetnek szóbeli felvételik.

A legfontosabb változás, hogy nem lesz kötelező az emelt szintű érettségi. Az alap- és osztatlan szakokon a 200 tanulmányi és 200 érettségi pont melletti 100 többletpontot a 100 intézményi többletpont váltja fel. Vagyis a felsőoktatási intézmények dönthetnek arról, hogy mire és mennyi többletpontot adnak.

A tanulmányi pontok számításánál az egyetemek maguk határozhatják meg, melyik ötödik tantárgy középiskolai jegyeit veszik figyelembe a kötelezők mellett. Ugyanez vonatkozik az érettségi bizonyítványban szereplő vizsgaeredmények közül az ötödik érettségi vizsgatárgy kiválasztására. 2024-től a középszintű érettségi százalékos eredményének kétharmada számít felvételi pontként, az emelt szintű érettségi esetében a százalékkal megegyező pontszámot kap a felvételiző.

Az intézmények maguk határozhatják meg, megállapítják-e a bekerüléshez szükséges minimumpontot, vagy sem. Ez nem lesz kötelező. A változások már a 2023-as felvételin alkalmazhatóak, de kötelező jelleggel csak 2024-től lépnek életbe.

Fotó: MTI

Forrás: eduline.hu

6 hozzászólás “Megszűnhet a kötelező emelt szintű érettségi” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Nemzetközi programról van itt szó, kérem!!!
    Pár napja dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász előadásából idézett valaki.
    Igen, az orbánisták ölték meg!!!
    Ő egyértelműen kimondta, ez nem alkotmány!!!…- de hát biztosan tévedett.
    Bele is halt.
    Azt is mondja, hogy két erő hadakozik, az egyik az internacionalista a másik a cionista és a cionista áll nyerésre.
    Nincs itt már semmilyen emberi érték, amiért áldozatot kellene hozni.
    Lehet, sosem volt, csak az illúzió, ám, az mára sikeresen szerteoszlott a HAARP rendszernek, 5 G-nek és egyéb MK Ultrás beavatkozásoknak következtében.
    A játéknak vége.
    Új játék kezdődött el, csak ugyanazon cinkelt kockákkal.
    Örömmel látom, hogy most ébrednek talán rá “sokan” a “nagyok” közül is, hogy kifogytak a játékosokból.
    Addig spanolták a semmit, hogy tényleg semmivé foszlott.
    Na, most ez kell tudni eladni még valaminek, valakiknek, aki semmiben sem hisznek.
    Nemes feladat nemteleneknek!
    Az igentelenség igénytelensége is fertőző!!!
    https://hun.small-business-tracker.com/wikileaks-show-us-money-478373

  2. Gyula ↸⨌ szerint:

    Én úgy látom, hogy per-pill a “Kelet” komcsija ossza a lapot, nem a sivatagiak. 🤣

  3. László szerint:

    Romlott a teljesítmény, lejjebb kell tenni a mércét (nyelvvizsga-érettségi nem megy) Fidesz 12éve…

  4. pl szerint:

    Hiány van fideszes tompikákból? Módosítsatok tákolmányt, legyen elég 8 általános, plusz magasugró, vagy kézilabdás múlt, esetleg porcukros orr…

  5. László szerint:

    Hálátlan fiatalok. Még a nemzet gázszerelője is kifejtette véleményét ebben ügyben. ““Ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek!” “Tanuljatok tik is!” 🤣🤣🤣🤣

  6. Gyula ↸⨌ szerint:

    …és ennyi elég, hogy egy félanalfabéta érvényesüljön. 🤣👍

Itt lehet hozzászólni !