„Gyurcsányék a torkunkon tartják a kést” – feszültség és belső harcok az MSZP-ben

Mandiner

Ujhelyi István visszalépett, jelen állás szerint nincs férfi társelnök-jelöltje a szocialistáknak, akik ismét egymással kezdtek vitatkozni. A tagságot megviselik a sorozatos kudarcok és a leépülés, most pedig az „első vonalban” lévők kiújuló rivalizálása.

Közben a DK és elnöke csendben figyeli a fejleményeket.

Úgy néz ki, mi is a Jobbik útjára léptünk. Eddig töketlenek voltunk, most már egészen nevetségesek is”

– fogalmazott lapunknak egy névtelenséget kérő MSZP-s forrásunk a párton belüli viszonyok, illetve az elmúlt napok fejleményei kapcsán. A közvetlen előzmények ismertek: a szocialista párt betagozódott a hatpárti összefogásba, ám az előválasztás és a különböző paktumok során komoly veszteségeket szenvedett.

„Az MSZP brandje avittá vált”

Már a 2019-es önkormányzati voksolást követően két fővárosi polgármesterük, Kiss László és Szaniszló Sándor átlépett a DK-ba, majd tavaly Molnár Gyula volt újbudai kerületvezető és Szakács László is a Gyurcsány-pártba dezertált. Legutóbb Pesterzsébeten újult ki a két párt közötti rivalizálás – már ha az egyenlőtlen erőviszony tükrében annak lehet nevezni a két párt közötti kapcsolatot.

„Gyurcsányék a torkunkon tarják a kést, nem hagynak egy perc nyugtot sem” – fogalmazott a Mandinernek egy másik prominens MSZP-s politikus. A DK domináns szerepe megkérdőjelezhetetlen, Ujhelyi István EP-képviselő indulása a frakcióvezetést egyébként megtartó Tóth Bertalan társelnök lemondása nyomán megüresedett pártvezetői posztért ugyanakkor azt jelezte, a szocialisták azért még megpróbálkoznának némi önálló szociáldemokrata arcél kialakításával. A tisztújítás ugyan csak az ősszel lesz, de Ujhelyi az elmúlt hónapokban kihívó nélkül járhatta a helyi pártszervezeteket, korteskedve a kezdetben a pártnév megváltoztatását is felvető ajánlatával.

Lapunknak korábban így fogalmazott„Önállóan építünk egy nemzeti elkötelezettségű szociáldemokrata pártot, amely nem szeretne napi szinten feloldódni más ellenzéki pártok közös dallamában.” De beszélt arról is, immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. „El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott” – hangsúlyozta.

Kedden azonban kiszivárgott az MSZP választmányi tagjainak szétküldött levele, melyben bejelentette, visszalép a jelöltségtől. A nap folyamán próbáltuk elérni Ujhelyit, ám nem sikerült elérnünk. A levél szerint a párt radikális megújítására vonatkozó javaslatai „inspiráló vitákat” indítottak el a közösségen belül, és a külső fogadtatás is pozitív volt, a párttagokkal való találkozók pedig lelkes.

„Csakhogy politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek, egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését. Le is fagyott a belső rendszerünk, egyre inkább látszott, hogy ismét nem a kifelé való megerősödésünk, hanem a belső harcaink viszik el az energiát. Két út közül kellett tehát választanom: a politikacsinálás helyett házon belül harcolok meg igazamért, és ezzel hosszú hónapokra a belső megosztottságot szítom, vagy levonulok a pástról, és tudomásul veszem, hogy a párt egyes megyei es országos vezetői egyelőre nem támogatják a tényszerűen kockázatos, és a politikai habitusom miatt pörgős, azonnali változásokat. Az utóbbi mellett döntöttem” – írta. Hozzátette, döntésével utat enged Molnár Zsolt budapesti elnök elképzelésének, hogy Nemény András szombathelyi polgármester legyen az MSZP elnöke.

Mi a liba töke van ebben a pártunkban?

Még szerencse, hogy Ujhelyiről a párt „jelentős személyiségei” döntöttek, és nem a tagság. Mert mi egy demokratikus, alulról szerveződő párt vagyunk…. Tisztelem, és becsülöm Nemény Andrást, de egy ilyen lépéssel az MSZP eladná, vagy feladná Szombathelyt. Biztos ezt akarjuk?” – reagált a Facebook-on a szintén szocialista, egykori rendvédelmi aktivista Árok Kornél.

Nemény még lebegteti, de nem zárja ki az indulását

De megnyilvánult maga Nemény András is, akiről a Mandiner már májusban megírta, hogy szintén ringbe szállhat a vezetőségért. Azt írta:

„István az országgyűlési választások után közvetlenül, saját elhatározásából, másokkal való egyeztetés nélkül jelentette be indulását, most pedig ugyanilyen módon a visszalépését. A két időpont között egy alkalommal találkoztunk, ahol elmondtam neki, hogy bármilyen ambícióm lenne bármilyen párttisztségre pályázni, neki szólok először. Ezidáig nem szóltam.”

Nemény úgy látja, nagy szükség lenne egy modern, tartalmában és szervezeti struktúrájában is a mai kor kihívásaira hatékonyan reagáló szociáldemokrata pártra, amely az öncélú kritizáláson túl, igazi alternatívát mutat a mai hatalomnak, de nemzeti sorskérdésekben akár együttműködni is képes.

Egy ilyen párt megteremtésében, ha vannak hozzá partnerek, szívesen vállalna feladatot, de hogy pontosan milyet, abban Szombathely városáért érzett felelőssége is meghatározó lesz. Bármit is jelentsen ez.

Információnk szerint

Molnár Zsolt valóban támogatná Nemény esetleges pártelnöki ambícióit,

ám a tagságban komoly vihart kavart, hogy ez a konfliktus napvilágra került. Ahogy az is, hogy Ujhelyi végül visszalépett. A szombathelyi polgármester azonban nyilván alaposan meggondolja, hogy ilyen előzmények után otthagyja-e a városvezetői posztot egy leszállóágban lévő párt elnöki székéért.

A tisztújítás folyamata csak szeptemberben kezdődik, jelezte Molnár Zsolt

Molnár Zsolt a Mandiner megkeresésére nem kívánta kommentálni Ujhelyi állítólagos levelét, ám hangsúlyozta, a tisztújítás folyamata csak szeptemberben kezdődik. Elismerte ugyanakkor: Nemény Andrást kiváló jelöltnek tartaná. Arról pedig korábban nyilatkozott lapunknak, nagyjából milyen MSZP-t képzel el a jövőben.

Mesterházy Attila volt pártelnök – aki elmondása szerint immár munkát keres, miután nem jutott be a parlamentbe – az ATV kedd reggeli műsorában reagált a fejleményekre. Igen keményen fogalmazott. Azt mondta, radikális változásokra lenne szüksége az ellenzéki pártnak ahhoz, hogy „túlélje saját haláltusáját”.

„Kicsit én úgy látom, hogy szóltak Ujhelyi Istvánnak, hogy ő nem akar indulni és Molnár Zsoltnak van egy jobb jelöltje” – fejtegette Mesterházy, aki szerint a problémák miatt is jót tett volna a verseny a pártnak.

Most azonban oda jutott az MSZP, hogy bár még van idő a jelölésig,

jelen állás szerint egyetlen aspiráns sem pályázik a Kunhalmi Ágnes társelnök mellett megüresedett pozícióra,

ami forrásaink szerint igen rossz hangulatot teremt a sorozatos választási kudarcok, az MSZP folyamatos apadása és a pártapparátus nagyjából egyharmadának elbocsátása miatt amúgy is csüggedt maradék tagság körében.

Ujhelyit mindenesetre másodszor választották az év EP-képviselőjének Brüsszelben, amit hosszú Facebook-posztban részletezett kedden este, alighanem burkoltan is üzenve a hazai pártvezetésnek.

Forrás: Mandiner

14 hozzászólás “„Gyurcsányék a torkunkon tartják a kést” – feszültség és belső harcok az MSZP-ben” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Nem Gyurcsány és az Apró klán, hanem…- a felcsúti Rothschild lakáj és ex KISZ “végtagokból” álló rablóbandája!!!
    FŰ ALATT NÖVELI a FELCSÚTI PROLISPÁN KOMPÁNIÁJA a SZABADON FELHASZNÁLHATÓ DIÁKHITEL KAMATÁT!!!
    A Kormány által 2001-ben létrehozott Diákhitel Központ Zrt. július 1-jétől 1,99%-ról 4,99%-ra növeli a Diákhitel 1 kamatát, ami 2,5-szeres emelkedést jelent!!!

    Dr. Gyarmati Andrea: “A végrehajtók is megkapták azt a tanulmányt, amelyben a bankhitelekről van szó: a bankok voltaképpen nemlétező pénzt kölcsönöznek. Itt most egy szervezett magánhatalom regnál ebben az országban. Nem a Magyar Állam képviselői gyakorolják a közhatalmat. Senkinek nincs törvényes alapja a működéséhez. Mindenki törvénytelenül gyakorol közhatalmat. S ha ezt nagyon sokan kimondják, és szembesítik vele a jogászokat, a közjegyzőket, végrehajtókat, de akár a rendőrt, aki megállítja őket, akkor nem tudnak ők erre mit válaszolni, és hogyha megfelelő számban terjed ez az információ, jut el hozzájuk ez az írott anyag, akkor egyre inkább egyértelmű lesz.”

    Aki dudás akar lenni,
    pokolra kell annak menni,
    ott kell annak megtanulni,
    hogyan kell a dudát fújni.

    Aki dudás akar lenni,
    pokolra kell annak menni,
    ott vannak a pénzes kutyák,
    abból lesznek jó nagy dudák.

    Hej Orbán majd megbánod,
    hogy a rabod lecsigázod,
    /: hátadból vágok bőrdudát,
    azon fúvom a rabnótát. :/

    Aki dudás akar lenni,
    pokolra kell annak menni,
    ott kell annak megtanulni,
    hogyan kell a dudát fújni.

    ORBÁN VIKTOR NYILATKOZATA A A BANKÁR MAFFIA ELLEN‼️‼️‼️😱
    DEVIZADIKTÁTUMOK – ÉRVÉNYTELENEK AZ UZSORA KOHOLMÁNYOK‼️‼️‼️🗣️
    VISSZAJÁR A TÚLFIZETETT KAMAT ÉS A KUFÁROK ÁLTAL LENYÚLT ÁRFOLYAM KÜLÖNBÖZET IS‼️‼️‼️👩⚖️👨⚖️

  2. Nagyapó szerint:

    Az ellenzék komoly gondokkal küzd. Nincs kiemelkedő vezetője, csak Gyurcsány van, de őt az ellenzék nagy része is utálja! Az MSZP komoly szervezettséggel rendelkezett, amit az utóbbi időben “sikeresen” felszámolnak, így aztán nehéz feladat vár az új vezetőre, bárki legyen is.
    Van a tisztújításnak anyagi oldala is. A jövőt lineárisan nézve, a polgármestereknek csak az önkormányzati választásig van jövőjük. A DK pedig kevés embernek tud brüsszeli állást biztosítani, viszont a párt biztosan elér egy olyan szintet, hogy legyen állami támogatás.
    Nehéz dilemma!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. László szerint:

    Az ellenzék komoly gondokkal küzd. Miközben az országban minden rendben van… Ja és a háború az oka mindennek….

  4. PáLoS TReND szerint:

    Szenzációs PÉLDABESZÉD!!!❤🇭🇺👏
    Hogy merészeli megengedni magának Prolispán vezetésével a PedoFidesz🐷, hogy a nép által beszavazott szolgáink nem vesznek részt és/vagy be sem járnak dolgozni a világ legcsodásabb parlamentjébe!?
    Amúgy tényleg létezik még olyan oktondi vak-Fideszes, aki elhiszi, hogy a világ legsilányabb valutájává gyengített forinttal és az EU leggyatrább fizetésével (tényleges munkaidő/fizetés!!!) Orbán és enyveskezű kompániája nem a globál-cionista Rothschildok ócska csicskásai, nemzetünk aláaknázói és Új ISRAHELL megteremtői!?

  5. pl szerint:

    Sz@r került Orbán palacsintájába…
    “Ha ugyanis egy család felveszi a csokot, de a határidőre nem születnek meg a gyermekek, vagy a házaspár válása miatt meghiúsul a támogatás célja, a pároknak büntetőkamattal kell visszafizetniük a támogatást.
    A büntetőkamat ebben az esetben a jegybanki alapkamat (7,75%) ötszöröse. Ez a mostani emelés után 38,75 százalék lesz.”…
    “…Ez azt jelenti, hogy egy 10 milliós támogatásért bőven 30 millió forint feletti összeget kell visszafizetni, ami hatalmas terhet róhat a magyar családokra.”
    (egy picikét emelkedik a rezsi… 🙂
    Na, felébredtek-e végre?!

  6. PáLoS TReND szerint:

    NAGYAPÓ!!!
    ORBÁN AKKOR IS HAZUDIK, HA NEM MOZOG a SZÁJA!!!
    Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből!!!

    Magyarországon még most sem azt írja a fő sodratú média, hogy a Putyin által kezdeményezett és elítélendő háború okozza a forintgyengülést és azt sem, hogy a gazdaságunk pont annyit ér, mint ahogy most viselkedik, hanem azt, hogy az EU a hibás!

    Mi lenne ha EURÓ lenne???
    Hát az lenne, hogy nem lehetne az EU-ra, Brüsszelre fogni azt, hogy rossz a gazdaság tűrőképessége, rossz a megítélésünk, kicsi a bizalom kintről az országunk irányába és nem is dübörög ez az egész annyira, mint azt a TV2-ben vagy a Mészáros lapoknál írják.
    Nem spekulációt kell kiáltani, hanem gatyába kellene szedni ezt az országot és bevonni a multikat a közteherviselésbe min. 50%-os adókkal!!!
    Úgy viszont nem lehet, hogy a kétszer drágább áramot félárúsítjuk és majd másban a nép kifizeti, de közben az olvasatlan ember, a TV2-t és köztévét néző és a Mészáros újságok címlapján azt láthatjuk, hogy nálunk féláron van a gáz és féláron van az áram (…DE 1/5 ANNYI FIZETÉSÉRT!!!!…- TE FELCSÚTI PROLISPÁN!!!).

    Tehát a drága áram és a drága gáz megtanítana lekapcsolni a villanyt ott, ahol nem vagyunk és lehet, hogy elegendő lenne 22 Celsius fok a szobában a 25 helyett, esetleg mindenki, aki új házat építene, kicsit jobban szigetelne és kicsit jobb hatásfokkal rendelkező fűtés-hűtésrendszert szereltetne.

    Javaslom, hogy a Google rendszerében aki nem hiszi, nézzen utána az árfolyamoknak.
    ukrán hrivnya-euro árfolyam
    usd – forint árfolyam
    forint-euro árfolyam

    Tehát maradjunk abban, hogy Ukrajnában ahol háború van, a pénz értéke kis mértékben változott más valutákhoz képest, nálunk ahol dübörög a gazdaság és “stratégiai nyugalom” van, 2-3x annyit romlott a pénzünk “értéke”!!!…- NANÁ, HOGY DIREKT!!!

  7. Nagyapó szerint:

    PáLoS TReND! Van egy javaslatom. Váltsa Ft megtakarítását ukrán hrivnyára! 😛
    Az € 10%-ot vesztett a $-ral szemben – és?
    A rubelt gyengíteni kell, mert romlik Oroszország helyzete az erős rubel miatt!
    Annak, hogy az exportunk javul, örülök, annak, hogy az import romlik nem örülök. Viszont nem megyek a görög tengerbe lovagolni, ezért nem fáj a fejem.

    Nézze meg a villamos áram előállítási árát!A paksi atomerőmű 11-12 forintos önköltségi árával lehet a 38Ft-os árat tartani. Paks nélkül az áram ára 148,62-Ftra emelkedne.

    Nem akarok visszamenni az időben, hogy télen házikabátban fagyoskodjak, nyáron meg izzadjak!
    A jelenlegi kormány jól gazdálkodik, ezért van 2/3, a dk-s nyafogások pedig nem érdekelnek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. László szerint:

    Gyurcsány idejében volt az a fagyoskodás? Vagy mikor produkálta?

  9. PáLoS TReND szerint:

    Nem azért van 2/3-ad, mert a magyarországi kormány jól gazdálkodik!!!…- hanem azért, mert Orbán lepaktált a Rothschild klán népirtóival, hogy Israhellt teremtsen “Magyarországból”!!!
    …és sajnos az árát megint a magyarok fizetik meg az USRAHELL és RUSSIA között kirobbantott talmudista háborúnak éppen úgy, mint a bankár kaszt által Matolcsyval vezényelt direkt forintrontásnak és országveszejtésnek!!!
    …csak hát a mély állam mindig azt engedi, hogy a lusta dagonyázók “stratégiai nyugalmasok” legyenek többségben az időben ébresztő patrióták helyett!!!
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220408/15-eves-csucson-az-inflacio-magyarorszagon-egyre-nagyobb-az-arnyomas-538339

  10. Nagyapó szerint:

    “Ismét összeült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, ahol a kormány tájékoztatta a szociális partnereket a háború gazdasági hatásairól. A következő hónapok legnagyobb kihívása a keresetek vásárlóértékének megőrzése lesz – mondták a VG-nek a szakszervezeti vezetők.”
    Fogyasztói árindex az utolsó évben 108,3 a bruttó átlagkereset az utolsó évben 131,7. Tehát nagyjából pariban vannak. A nyugdíjak őrzik értéküket
    Ezért nem tudja az ellenzék szavazótáborát növelni, sőt fogynak!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. László szerint:

    “Nagy Márton az Aldit bírálta. Szerinte ha a munkáltatók inflációkövető béremelést adnak a dolgozóknak, annak még nagyobb infláció lesz a következménye.” Kérdem én: Orbán Viktor duplájára emelt fizetése nem gerjeszti az inflációt? Évközi nyugdíjemelés nem gerjeszti az inflációt? Csak a béremelés. Gratulálok. Kaszakiegyenesítés lesz fater…

  12. PáLoS TReND szerint:

    ORBÁNÉK VÉGÓRÁJA!!!…- MÁRIA ORSZÁGÁNAK ZSIDÓ KÉZRE JUTTATÁSÁNAK KÍSÉRLETÉÉRT!!!
    ORBÁN=ORSÓS=OLSTEIN és ROGÁN BEHAJTÓ CSAHOSAI BUDAPESTEN, MÍG Dr. SIMON PÉTER MIKLÓS VÉGREHAJTÓ CEGLÉDEN FOSZTJA KI az ÁRTATLANOKAT!!!
    POSTA IMRE és az “ISMERŐSÖK” SZERINT (D)Rogán neve alatt most vagy Moszkva takarít, vagy Izrael dominanCIA hadakszik, de a “magyar titkosszolgálatoknál” már régen shalom=csalom-mal köszöntek a hüllőszármazékok!!!
    Nyilvánvaló, hogy ez a zsidulás és balekoskodás csupán 1 fedősztorija a szabadkőműves talmudisták hollywoodoojának.
    Figyelem elterelés Magyarország becsődöltetése előtt, hogy kirakhassák az ISRAHELL táblát “MAGYARORSZÁG” helyett!!!
    Ezért is nyújthatta be lemondását Bunford Zsolt, az Információs Hivatal vezetője!!!…- mert későn tudta meg, hogy PUTYINNAK MÁS TERVEI VANNAK MÁRIA ORSZÁGÁVAL!!!

  13. Qwert szerint:

    Ez a ngyapó megvan még? 😂 De ugye ennyi katonaságnál már nem képviseli a semmit?
    Spanyoloktól nézve azért szarul álltok. De érezzétek másképp, ha Orbán megmondta.

  14. László szerint:

    “Strasbourg a DK-nak adott igazat Kövér László büntetéseinek ügyében…”
    A párt vasárnap közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy miután minden hazai jogi eszközt kimerítettek, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, a bíróság pedig most arról értesítette őket, hogy az ügyben nekik adott igazat, Kövér László elégtétellel tartozik a DK-nak.”

Itt lehet hozzászólni !