Elkapták a Csikó sétány autófeltörőjét

Csepel.info

A kép illusztráció

Nem aprózta el, 13 autót tört fel, rongált meg az a fiatalember, akinek nem hozott szerencsét a 13-as szám: sikerült elkapniuk a csepeli rendőröknek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség, illetve lopás bűntett miatt indított eljárást egy 17 éves fiatallal szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. április 22. és 26. között tizenhárom régebbi típusú gépkocsit tört fel Csepelen. Több autót a gyújtáskapcsoló vezetékeinek rövidre zárásával próbált beindítani, azonban csak egynél járt sikerrel; azt a járművet el is vitte. Szinte mindegyik autónak az ablakát törte be, és CD-s rádiót, fedélzeti kamerát, de volt, hogy egy takarót vitt magával.

R. Richárd már egy ideje a rendőrök látókörében volt, mivel a gyanú szerint 2022. április 18-án társával egy műhelybe tört be, így a 2022. április 26-án este a helyszínre érkező nyomozók tudták, kit kell keresni. A fiú az rendőrök láttán elszaladt, azonban a nyomozók és egy polgárőr pár száz méter után beérték és elfogták. Az eltulajdonított autót egy közeli parkolóban találták meg.

R. Richárdot a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol többrendbeli lopás bűntett, illetve vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A fiatallal szemben őrizetbevétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. R. Richárd a bűncselekmények elkövetését elismerte.

Forrás: Police.hu

7 hozzászólás “Elkapták a Csikó sétány autófeltörőjét” bejegyzésre

  1. Babi szerint:

    A kormány és udvartartása pedig az államkasszát töri fel..

  2. Ibolya szerint:

    De hol vannak a járőröző rendőrök??

  3. Zsivány szerint:

    Nyilván semmi vagyona nincs a koszlidércnek, ezért addig ne szabadulhasson, amíg nem dolgozza le a tulajdonosoknak okozott kár + nem vagyoni sérelemdíj + késedelmi kamat összegét! Ha nem akar dolgozni, irány Szibéria!!

  4. Nagyapó szerint:

    Babi..és ebből ad pénzt a nyugdíjasoknak, közszolgálatiaknak! Minek hazudozni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Nagyapó szerint:

    Ibolya! És kik fogták el? A zellenzéki aktivisták?😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Fest Ékes szerint:

    T. Babi ha van bizonyítéka tegyen feljelentést vagy hívja bolglárgyuribácsi elvtársat. Különben is, a dizonyíték elhalgatása bűncselekménynek minősül.

  7. László szerint:

    Brüsszel felé van már elég feljelentés, itthon nincs értelme próbálkozni….

Itt lehet hozzászólni !